Egy névadó margójára...

2018.05.30.

A közlésre kiválasztott dokumentum az MSZMP Gödöllői Járási Bizottságának iratai között található. Levéltárunkban jelenleg is zajlik az egykori állampárt Pest megyében keletkezett több száz folyóméternyi iratanyagának rendezése és jegyzékkel ellátása.

Az iratanyag igen változatos, a pártbizottsági ülések jegyzőkönyvei, jelentések és beszámolók, a különböző típusú iratok a hivatalos közléseken túl a korabeli mindennapokra vonatkozó információkat is tartalmaznak.

A forrás szerzője a Gödöllői Gépgyár nagycsaládos munkásasszonya. A gyárban működő nőtanácshoz és a szakszervezeti vezetőséghez címzett levél másolatban maradt fenn a MSZMP Gödöllői Járási Bizottságának iratanyagában.

A levél keletkezésének apropója az asszony gyermekének névadó ünnepsége. A leírás szerint a Gödöllői Gépgyárban első alkalommal rendeztek meg ilyen eseményt. Az édesanya a nőtanács és szakszervezeti vezetőség kérésére írta meg, hogy milyen ajándékot kapjanak erre az alkalomra.

A névadó ünnepség a családi események és ünnepségek új szocialista formája volt, a keresztelők mintájára és annak ellensúlyozására, illetve helyettesítésére. Az államszocialista korban bevezetett gyermekköszöntő szertartás a mai napig létező forma.

A levél keletkezésének idején névadó ünnepségeket elsősorban nagyobb üzemekben rendeztek, a munkahely kultúrtermében. Az üzemeken és hivatalokon kívül névadó ünnepséget rendeztek a kerületi pártszervezetek, rendőrkapitányságok, honvédség szervei és a különböző szakszervezetek is. A lebonyolításban iskolák, óvodák, munkahelyi énekkarok is közreműködtek. Nélkülözhetetlen résztvevői a gyermekek és névadó szülők mellett az anyakönyv-vezetők. A korszakban részt vettek az ünnepségen a munkahelyi KISZ szervezet, szakszervezet vagy nőtanács képviselői is, esetleg a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságának vezetői, hogy jelenlétükkel a névadó ünnepség fontosságát hangsúlyozzák.

A közölt dokumentum egy közel 60 esztendeje történt eseményre vonatkozó gondolatmenetről szól, mellyel az akkor élt emberek mindennapjaiba kaphatunk némi bepillantást.

Azt sajnos nem tudjuk, hogy a gyár végül igazán "kitett-e magáért"…

 

Gaálné Barcs Eszter levéltáros

 

 

Utolsó frissítés:

2019.02.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges