Az isaszegi plébános végrendelete (1855. március 23.)
Mostani írásunkban egy olyan nem mindennapi végrendelet kerül bemutatásra, ami a magyar történelem szempontjából egy embert próbáló és vészterhes időszakban született. Agler Ferenc egy kis felvidéki faluban Oszlányban született 1781. január 8-án, ami egykoron Bars vármegye egyik járási székhelye volt. Életéről, főként egyházi pályafutásáról aránylag bőséges információ maradt fent. Teológiai tanulmányait Vácon végezte, 1804-ben pappá szentelték. Ezt követően három évig kápláni szolgálatot teljesít, majd 1807-ben kinevezték irsai plébánossá. Pár év elteltével 1811-ben a püspök Isaszegre helyezi át szintén plébánosi minőségben, ahol egészen haláláig 1855. március 27-ig ő látta el a lelkipásztori szolgálatot és gondoskodott mindazon ügyekről, amelyek a közösség életére kihatással voltak.
Az egyik ilyen a magyar történelmi emlékezetben is kiemelt helyet elfoglaló 1849. április 6-i isaszegi csata, ahol, mint szemtanú volt jelen és a látottakat részletesen lejegyezte a plébánia Historia Domusába*:
„Lévén akkor nagypéntek, az istentiszteletet nyugodtan megtartván, harangozóm jelenté, hogy Oszenyicska felől ég az erdő. Jellasich huszonnégy személyre kére tőlem ebédet, mit azonban nem fogyaszt el, mert Görgei és Damjanich megtámadá őket. Isten különös csodája, hogy le nem égé az falunk. Huszonöt helyen gyújtották fel az császáriak. Schilling tábornok az Paphegyen állítá fel ágyúit, de egynél többször nem löve. Az császáriak mindenből kifosztottak. Templomi fehérneműm az mángorlóban leve. elvivék. Az szent edények és olajedényeket mind lecsavargatták, magukkal vivék. Magamat is félholtra verék. Lévén az idő egyfertály hétre, kedves olvasó, tudám ezt onnét, hogy az utolsó horvát, mikor folyosómon átmene, az falon függő órámat az kardjával megdöfvén azt elállítá. Más idők jövének. Jövének az magyarok. Megkínálának kenyérrel és sonkával, mit én nem fogadhattam el, lévén nagypéntek. Fájlalám, hogy nem tudtam semmit asztalomra tenni nekik.“
A 18-19. századi végrendeletek szövegszerkezete – a nyelvtől függetlenül – kötött: adott például egy kezdő formula. („Az eloszolhatlan Szent Háromság, Atyának, Fiúnak és a Szent Lélek Istennek nevében”)
Az események minden bizonnyal mély és kitörölhetetlen nyomot hagytak az életében, ugyanis végrendeletét a csata felelevenítésével kezdi. A csatával összefüggésben beszámol róla, hogy mivel teljesen kifosztották - a nevezett napon este semmim, azon kívül, mi rajtam volt, nem maradt, s abban sem volt sok köszönet - ezért a korábbi végrendelete feleslegessé vált, amivel utal arra is, miért van szüksége egy újabb végakarat megfogalmazására. Leírásában beszámol róla, hogy a borzasztó eseményt követően nagy szerepe volt testvérének, - akire megmaradt vagyonának számottevő részét hagyja - Csanády Ferencznek abban, hogy talpra tudott állni. A leírásból kiderül, hogy a plébános egészségi állapota 1849-et követően fokozatosan megromlott, ezért rövidesen „szeretett testvére” odaköltözött hozzá, gondviselője és ápolója lesz. Csanády a reformkorban egy ismert személynek számított, az 1840-es évek ipari mozgalmainak aktív résztvevője, Kossuth Lajos miniszteri tanácsosnak is kinevezi. Határozottan kiállt a Védegylet* megalapítása mellett és támogatta annak javaslatait.
A korszakban keletkezett testamentumok sajátos retorikája nemcsak egyházi személyek esetében az erős vallási elkötelezettség, az Istenbe és a szentekbe vetett hit, a végrendelkező igyekezett a misék és az imádságok anyagi fedezetét biztosítani végrendeletében, melyek a saját lelki üdvéért szóltak a halála után.
„ha telik, régi szándékom szerint, lelkem üdvösségére, minden esztendőben, halálom napján, tartandó misére örökös tőkéül tegyen le 50 ezüst, v. cz. 125 forintot, e tőkét azonban míg neki tetszik magánál tarthatya.”
A végrendeletét felsorolás szerűen több pontba szedi és utasítást ad vagyonának felosztásáról, az egyes pontokban felsorolja a kedvezményezetteket: fejalánlást tesz többek között az Isaszegi Egyház és a Cházár András megyei főjegyző kezdeményezésére 1802-ben létrejött Siketnéma Intézet javára. Megfigyelhető, hogy a végrendeletek gyakran rendelkeztek a temetés helyszínéről és formájáról is:
„S így lelkemet Isten véghetetlen jósága s kegyelmébe ajánlván, lelketlen testemet a Hívek közönséges temetőjébe tettetni rendelem. Temetésem ollyan legyen mint Híveimnél van szokásban, közönséges koporsómat is csak az Isaszeghi faragók készítsék á padláson lévő deszkákból.”
Fontos, hogy a végrendelet elvileg akkor számított hitelesnek, ha vagy maga a végrendelkező írta le, vagy ő és további három tanú ellátta a más által lejegyzett végakaratot kézjegyével. Végrendelkezni tehát szóban is lehetett három tanú jelenlétében.
„Alulírottak ezennel bizonyítjuk, hogy N. Ttü. (Nagytiszteletű) Agler Ferenc Plébános Úr, jóllehet betegen, de még is teljes lélek-jelenléttel s minden érzékeinek használatában előttünk, e végre meghivottak és együtt jelen voltak előtt, élő s érzékelhető szóval kijelenté, miként az ezen iratban foglalt intézkedések az ő végső akarta, - s bizonyítjuk, hogy e végintézetét előttünk s ez alkalommal önkezűleg alá is irta s megpecséltette.”
A végrendelet 1855. március 23-án kelt a rajta szereplő dátum szerint, a híradásokból pontosan nyomon követhető, hogy a végrendelet megírása után négy nappal 1855. március 27-én hunyt el Isaszeg leghosszabb ideig hivatalban lévő plébánosa.
*historia domus: egyházi intézmények fontosabb eseményeit tartalmazó könyv, a plébániák és szerzetesházak történeti kutatásának fő forrása.
*Védegylet: a magyarországi ipar és a magyar termékek védelmére 1844-ben létrehozott egyesület.
írta: Pálfi Ádám
Felhasznált Irodalom
Chobot Ferenc: A Váczi Egyházmegye történeti névtára. Második rész: A papság életadatai. Vác, 1917.
Dienes András: Isaszeg. Magyar Nemzet (1956. június 3. 130. szám)
Új hozzászólás