Bethlen Gábor és kora

A Magyar Nemzeti Levéltár formabontó és reményei szerint hagyományteremtő módon kívánja megünnepelni az egyik legnagyobb erdélyi fejedelem trónra lépésének 400. évfordulóját. Három tagintézményének - az Országos Levéltárnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Soproni Levéltárának és a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárnak - közösen készített kiállítása az általuk őrzött forrásokra építve az Erdélyi Fejedelemség, Sopron és Debrecen Bethlen-kori történetének néhány súlyponti kérdésére kíván rávilágítani.

 Az Országos Levéltár iratai a fejedelemség-kori Erdély sok középkori hagyományt őrző társadalmát, a fejedelemséget alkotó három „nemzetet", ezeken belül rendi jogokkal és kollek

tív kiváltságokkal élő csoportjaikat, valamint a 17. század elején zajló társadalmi folyamatokat mutatják be. Bethlen Gábor fejedelemsége tizenhat esztendejének (1613-1629) zömét a lezüllesztett állapotban átvett tartomány bel- és külpolitikai stabilizálása, tekintélyének visszaszerzése, gazdasági megerősítése töltötte ki, hogy majd ezen az alapon a műveltség, művészetek felvirágozhassanak. A békés építkezésre szűk három év adatott. A bemutatott források elénk tárják, miként erősítette meg a fejedelem haderejét, részben a fokozatosan emelt adókból befolyt jövedelmei, részben a hadviselő, kiváltságos népek jogainak biztosítása révén. A fejedelmi levéltár szerepét betöltő Gyulafehérvári Káptalan iratanyagának hányattatott a sorsa. Rendezetlenség - iratkerestetés esetén szó szerint „felhányták" a levéltárat, háborús pusztítások, költözések, menekítések és gondatlanság egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a fejedelemség időszakának történetét szinte a középkori kutatásoknál megszokott, apró részletek összerakosgatásával lehet megjeleníteni.

A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár válogatása a három állam - a Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom - ütközőpontjában fekvő Debrecen és a hajdúság helyzetének sajátosságait világítja meg. A gyakran mindhárom államnak adózó, harcoktól is pusztított város a külkereskedelemnek, a kibontakozó reformációnak és a felvirágzó iskolázásnak, kultúrának volt egyik meghatározó központja, amely elsősorban az erdélyi fejedelmeket tartotta urának. A marhahajtással foglalkozó, vadságukról elhíresült hajtókat/hajdúkat korábban bárki felfogadhatta katonaként. Ezt a szabad katonáskodó réteget kötelezte le a maga számára Bocskai István gyorsan mozgósítható haderőnek, amikor az ellenséges Magyar Királysággal szomszédos területekre telepítette őket. Kiváltságaikat Bethlen is szaporította, hiszen a harmincéves háború hadjáratai során kiválóan tudta ezt a katonáskodó réteget használni. Fontosságukat növelte, hogy a hagyományosan katonáskodó székelység soraiból a 16-17. század fordulójától kezdve egyre többen lettek jobbággyá.