Jelenlegi hely

Változatok az újjáépítésre - kiállítás és szakmai est

2019.10.18.
A tárlat a német és lengyel városok háború utáni újjáépítését mutatja be, fotósorozatokkal, tervekkel és részletes leírásokkal. A több várost megjárt, lengyel és német történészek és levéltárosok által megvalósított vándorkiállítás magyar bemutatójára a Magyar Építőművészek Szövetségének Kós Károly termében kerül sor, 2019. október 30-án 17 órakor.

A kiállítás Varsó, Gdańsk és Wrocław mellett bajorországi (frank) városok újjászületését ismerteti, Würzburgot, Aschaffenburg, Schweinfurtot, amelyek esetében a történeti város elnevezés egyben újjáépített várost is jelent. Az újjáépítés körüli elméleti viták a gyakorlatban zajlottak, a napi tervezési rutin részét képezték (eredeti szerkezet teljes rekonstrukciója, homlokzatok helyreállítása, teljesen új épületek stb.). Németország (nyugati fele) és Lengyelország újjáépítési elvei gyökeresen eltértek egymástól. Emiatt különösen érdekes egymás mellett látni a két ország újjáépített városképeit és kiemelt műemlékeit, templomait és városházáit.

A kiállítás hazai adaptációjának részeként egy magyar tematika is feldolgozásra került az az újjáépített vidéki vasútállomásokról. Vidéki városainkban az utánpótlás vonalak megbénítása érdekében a szövetségesek elsősorban a vasútállomásokat bombázták. 1945 után a szovjet hadseregnek elemi érdeke volt a kelet-nyugati folyosó korszerűsítése, ennek is betudható, hogy Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Hatvan, Győr illetve Székesfehérvár állomásokat kibővítették, egyben új felvételi épületeket is terveztek. A hazai vasútvonalakon utazva feltárulkozik előttünk az 1945 utáni hazai építészettörténet a funkcionalizmustól a szocreálon át a visszatérő modernig, illetve Szolnok esetében a hetvenes évek új térfelfogásáig. A vasúti állomásokat bemutató kiállítás egyben része a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött építészettörténeti dokumentumokat bemutató forrásfeltáró kiállítás sorozatnak is (Népies modern – vidékies modern 2017, A társadalommérnök 2018, Dunai kikötők 2019).

A kiállítás megnyitójához kapcsolódva október 30-án 17 órától szakmai esten is részt vehetnek az érdeklődők. A lengyel és a német kurátorok mellett meghívott szakmai előadók, Ritoók Pál, az építészeti múzeum munkatársa és Keller Márkus, történész, az ELTE oktatója beszélgetnek majd a korszak építészeti és társadalomtörténeti hagyatékáról.

 

A kiállítás eredeti címe:

Vielerlei Wiederaufbau / Rózine drogi odbudowy, kurátor: Renata Skowronska, Ulrich Wagner, Helmut Flachenecker)

A kiállítás magyar vonatkozású anyagának kurátora:

Tamáska Máté

 

A kiállítás megtekinthető:

2019. október 31. és november 10. között

Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.

Utolsó frissítés:

2019.10.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges