Jelenlegi hely

Megkezdődött a Nyitott Levéltárak programsorozat

2015.06.12.
A Budapest+25 - választás, mindennapok című kiállítás megnyitójával kezdődött el a Nyitott levéltárak 2015 országos programsorozat. A Magyar Levéltárosok Egyesülete által kezdeményezett programsorozat célja a levéltárak népszerűsítése és megismertetése a nagyközönséggel.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a budapesti megnyitó rendezvényen elmondta, hogy könyvtáraink és levéltáraink funkcióváltó szerepe felerősödött infrastrukturális és módszertani értelemben is, ezáltal izgalmas találkozásokra nyílik lehetőség, amikor ezen intézmények új szemlélettel egyfajta kulturális közösségi térként szolgálnak. Hozzátette: a levéltárak az egyéni, a közösségi és a nemzeti identitásunk megerősödéséhez járulnak hozzá, ezáltal válik üzenetté a nemzeti történelem dokumentumtára, egy helyi közösség történetének dokumentumgyűjteménye és az egyén identitáskeresése.

A Tarlós István főpolgármester védnökségével, Budapest Főváros Levéltárában megnyílt kiállítás az 1990-es helyi, tehát a fővárosi önkormányzati választásokat mutatja be. Szalay Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: az 1990-es országgyűlési választásokról a mai napig sok szó esik a közbeszédben, az önkormányzati választások azonban kisebb hangsúlyt kaptak, holott a több mint 3 ezer magyarországi településen innentől datálódik az önkormányzás intézménye, a közösségek joga, hogy megszervezzék saját életüket. "Budapest Főváros Levéltára ezt a történelmi pillanatot szerette volna megragadni és átadni a negyedszázaddal későbbi Budapestnek" - fogalmazott.

"A tárlat hiteles képet kíván adni az önkormányzati választások eseménytörténetéről, s a változásokat megelőző és követő időszak hangulatát is próbálja megeleveníteni" - hangsúlyozta Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója. Hozzáfűzte, hogy az enteriőrök kialakításával, interaktív megoldásokkal a fiatalokra is igyekeznek hatni. A főigazgató emlékeztetett: a Nyitott levéltárak programsorozatot első alkalommal 2012-ben rendezték meg.

Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke felidézte, hogy az elmúlt években a programsorozat évente mintegy 40 levéltárban 60-70 programmal várta a látogatókat. Hozzátette: a Nyitott levéltárak útra indításával valami újra vállalkoztak, s az addigi párhuzamosságok helyett a "közös cselekvés, az egymásra figyelés és az együttműködés erősítését" célozták meg, hogy "elősegítsük a nemzeti örökség egyedi és pótolhatatlan részét képező levéltárak társadalmi hasznosulását".

Kitért arra is, hogy a központi rendezvény fókuszában a nemzetközi levéltári naphoz kapcsolódva nyílt Budapest+25 kiállítás és a gödöllői vándorgyűlés áll, valamint idén is átadják az év levéltára és az év levéltári kiadványa díjakat.

Utolsó frissítés:

2015.07.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges