Jelenlegi hely

Ember Győző-díj 2020

2020.12.16.
Dr. habil. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója kiemelkedő szakmai munkássága elismeréseként Ember Győző-díjat adományozott Tuza Csilla, PhD főlevéltárosnak.

A rendhagyó módon, szűk körben átadott elismerést dr. habil. Szabó Csaba távollétében dr. Germuska Pál, az MNL országos levéltári főigazgató-helyettese nyújtotta át a díjazottnak. Tuza Csilla 1994 óta az Országos Levéltárban dolgozik, az egykori Feudáliskori Kormányszervek (a jelenlegi 1945 előtti Kormányszervek) Főosztályán, mint az Abszolutizmuskori Közigazgatási és Pénzügyigazgatási Levéltár és a Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok referense. Fáradhatatlan munkájának köszönhetően ma már egy repertóriummal teljes mértékben ellátott, pontos raktári jegyzékekkel felszerelt, reponendáktól megszabadított iratanyag áll a kutatás rendelkezésére

Levéltári munkája mellett Tuza Csilla tudományos teljesítménye is figyelemreméltó. Elsődleges kutatási területe a magyarországi céhek 18–19. századi történetének feltárása. Kutatásai során egyre inkább a céhek működésének állami felügyelet alá vonása kötötte le figyelmét. A céhek állami szabályozása, a birodalmi gazdaságpolitikában történő elhelyezkedésüknek vizsgálata lett doktori kutatásának témája is. Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában 2016-ban summa cum laude minősítéssel szerzett PhD fokozatot.

 

Díjazott kollégánknak ezúton gratulálunk, és kívánunk számára további szakmai sikereket!

 

Fotó: Lantos Zsuzsanna / MNL

Utolsó frissítés:

2021.01.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges