Jelenlegi hely

A hét dokumentuma

2013.02.04.
1857 elején izgalom söpört végig az országon: Itália után Magyarországra is ellátogat Ferenc József és Erzsébet. Február 3-án érkezett meg Budára az utazás terve, részletesen feltüntették benne, mely helyeket és mikor óhajtja a császári pár felkeresni.
2013.01.10.
A 2007 augusztusában felújítás miatt lezárt Szabadság (1896–1945 között Ferenc József) hidat 2009. május végén adják át újra a forgalomnak. Budapest főváros harmadik közúti átkelője 1896 óta szolgálja a közlekedést a Duna fölött.
2013.01.10.
Erdély felszabadításáért 1849. márciusában Józef Bem megkapta az akkor adományozható legmagasabb magyar katonai kitüntetést és az altábornagyi rangot.
2013.01.10.
Petőfi Sándor, azt követően, hogy Mészáros Lázár hadügyminiszter éles megjegyzésekkel illette honvédtiszthez nem illő ruházata miatt, 1849. február 17-én lemondott századosi rangjáról: „kapitányi egyenruhámat levetettem, miután azt nyakravaló nélkül egyátaljában nem lehet viselni”.
2013.01.10.
I. Ferenc József 1861. február 26-án bocsátotta ki a Habsburg birodalom átszervezéséről szóló úgynevezett februári pátenst. A dokumentum egy díszes példánya az Abszolutizmuskori Levéltárban található.
2013.01.10.
„Akié a televízió - azé a világhatalom!” E feltűnő címen közölt írást a Pesti napló 1934. január 28-ai számában. A Londonból tudósító írás nemcsak a Jules Verne egy 1889-ben írt novellájában még „Phototelegraph” néven szereplő találmány gyakorlati megvalósulásáról szólt, hanem a XX. század legnagyobb technikai felfedezésének kikiáltott találmány várható mindennapi hatásaira, így a házi televíziózásra, vagy a gramofon ”halálára” is kitért.
2012.12.19.
A munkácsi kéményseprők 1883-ban kiadott üdvözlő levelével kívánunk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kutatóinak, ügyfeleinek, dolgozóinak és egyben a honlap látogatóinak sikereken gazdag, boldog újesztendőt!
2012.12.19.
Karácsony alkalmából egy, az ünnepkör liturgiájához kapcsolódó kódextöredéket teszünk közzé, mely másodlagosan felhasználva maradt az utókorra.
2012.12.10.
Draskovich Pál, a nagyszombati egyetem hallgatója 1686. február 9-én nyilvános vita keretében tett vizsgát a bölcsészeti képzés első évében logika tantárgyból megszerzett ismereteiről.
2012.11.28.
A középkor stabilitásával szemben a kora újkor meghozta az emberek kedvét az utazáshoz. Vajon mire vállalkozott ekkor egy utazó, milyen módon juthatott el úti céljához?

Oldalak