I. világháborús emlékművek (Kulcs)

Kulcs

Avatás: nem ismert

Alkotó: nem ismert

Kulcson 2018 szeptemberéig még nem emeltek első világháborús emlékművet. Az adonyi főjegyző 1948 novemberében engedélyt adott arra, hogy „az 1914-es és 1938-as világháború hősi halált halt magyar katonák emlékének megörökítésére egy hősi emlékművet állítsanak fel” Rácalmás-Kulcsnyaraló területén. Az építéshez a tervet Hunkár István kőműves készítette.[1] A tervekkel ellentétben azonban csak második világháborús emlékmű épült. Évtizedek múltán, 1990-ben felújították, ekkor koronás címer és márványtáblák készültek a szoborra.[2]

A kulcsi képviselő-testület 2018 februárjában úgy döntött, hogy indulni kívánnak a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában kiírt pályázaton, a megvalósításhoz ötmillió forint támogatást igényeltek, és 556 000 forint önerőt biztosítottak. A benyújtott pályázat címe: „Első világháborús emlékmű létesítése Kamenyitzky Etelka tiszteletére Kulcson.” Jobb Gyula polgármester beszámolója szerint Kamenyitzky Etelka az első világháború harcterein teljesített szolgálatot, az első jegyzett hadi riporternő, író és szerkesztő volt, aki 1958-ban Kulcson hunyt el. Azért határoztak az írónő emlékét állító mű építéséről, mivel az önkormányzat területén még nem állt első világháborús emlékmű és Kamenyitzky Etelka személyében egy olyan hősnőnek adtak otthont, akinek a személyisége és a cselekedetei az adott történelmi időszakban egyedülálló és meghatározó jelentőséggel bírtak.[3]

Jegyzetek

[1]MNL FML V. 158b. Rácalmás nagyközség iratai. Közigazgatási iratok. Magyar hősi emlékmű tervei.

[2]MNL FML XXIII. 795b.Rácalmás Községi/Nagyközségi Tanács iratai. Végrehajtó bizottsági jegyzőkönyv. 1990. szeptember 21.