I. világháborús emlékművek (Igar)

Igar

Avatás: 1923. június 24.

Alkotó: nem ismert

Igaron a helybeli olvasókör mozgalmat indított a hősök emlékének megörökítése érdekében 1922-ben, és hamarosan össze is gyűjtötték a szükséges összeget az emlékmű felállításához.[1] A református templom előtt álló emlékoszlop leleplezési ünnepségét 1923. június 24-én tartották.[2]

Majd száz évvel később, 2017. szeptember 5-én a község képviselő-testülete határozatot hozott arról, hogy pályázatot nyújtanak be a Fő utcán lévő hősi emlékmű helyreállításával kapcsolatban a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnál.[3] Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékmű felújítása meg is történt 2018 márciusában.[4]

Jegyzetek

[1]MNL FML IV.405f. Fejér vármegye alispánjának iratai. Községi monográfiák és közigazgatási tájékoztató lapok. Igar. 25. p.

[2] MNL FML IV.415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. Hősi emlékművek. 2229/1923.

Igari első világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2015.

Igari első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.