I. világháborús emlékművek (Csókakő)

Csókakő

Avatás: Az eredeti emlékmű állítása az 1960-as években történt.

Márványtáblával kiegészítve, felavatva: 1991. november 2.

Turulmadárral kiegészítve, felavatva: 2018. április 20.

Alkotó: Végh István (eredeti emlékmű)

Sörédi Pál polgármester 1991. augusztus 30-án ismertette a képviselő-testület előtt Suralik Sándor javaslatát, amely szerint az Ady Endre utcában a Végh István által épített emlékmű legyen az első világháború hőseinek emlékműve, a templomkertben pedig építtessenek egy másik emlékművet a második világháborúban elhunyt katonák és polgári személyek emlékére. A javaslat meghallgatása után a képviselő-testület a következő határozatot hozta: „Csókakő Községi Önkormányzat képviselő-testülete első és második világháborús emlékművek megépítését határozta el. Az első világháborúban elhunyt katonák emlékére az Ady Endre utcában meglévő emlékműre márványtábla elhelyezésével, a második világháborúban elhunyt katonák és polgári személyek tiszteletére a templomkertben új emlékmű megépítésével kíván megemlékezni.”[1]

A polgármester 1991. október 25-én tájékoztatta a képviselő-testületet arról, hogy elkészült márványtáblára vésve az első világháborúban elhunyt csókakői katonák névsora. A táblát az Ady Endre utcai emlékoszlopra fel is szereltették, avatását pedig 1991. november 2-án 10 órára tűzték ki. Sörédi Pál felkérte a képviselőket az avatáson való részvételre.[2]

Turulmadárral és katonai jelvényekkel egészítették ki az emlékművet 2018-ban. Az emlékmű avatásán, 2018. április 20-án Fűrész György polgármester és Raffay Ernő történész mondott ünnepi beszédet.[3]

Jegyzetek

[1]MNL FML XXIV. 1301b. Törvényességi ellenőrzés iratai (Települési önkormányzatok jegyzőkönyvei). Csókakő. 1991. augusztus 30.

[2] Uo. 1991. október 25.

[3] Fejér Megyei Hírlap. 2018. április 21., 1. p.

A csókakői első világháborús emlékmű avatása. 1991. november 2. Forrás: Csókakői Polgármesteri Hivatal

A csókakői első világháborús emlékmű felújítása. 2018. Forrás: Csókakői Polgármesteri Hivatal

A csókakői első világháborús emlékmű avatásának meghívója. 2018. Forrás: Csókakői Polgármesteri Hivatal

A csókakői első világháborús emlékmű avatása. 2018. április 20. Forrás: Csókakői Polgármesteri Hivatal

A csókakői első világháborús emlékmű avatása. 2018. április 20. Forrás: Csókakői Polgármesteri Hivatal

A csókakői első világháborús emlékmű avatása. Fejér Megyei Hírlap. 2018. április 21.

A csókakői első világháborús emlékmű avatása. Fejér Megyei Hírlap. 2018. április 21.

A csókakői első világháborús emlékmű. 2018. Forrás: Csókakői Polgármesteri Hivatal

A csókakői első világháborús emlékmű. 2018. Forrás: Csókakői Polgármesteri Hivatal

A csókakői első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.