Jelenlegi hely

Beszámoló a Hódmezővásárhelyi Levéltári Napról

2022.11.30.

A Csongrád-Csanád Megyei Levéltári Napok hódmezővásárhelyi rendezvényére 2022. október 3-án került sor. Az előadások középpontjában a 100 évvel ezelőtti parlamenti választások álltak. Hódmezővásárhelyen rendes és időközi választást is tartottak. Az utóbbit azért kellett kiírni, mert a szociáldemokrata Szeder Ferenc – pártja álláspontjához igazodva – nem a vásárhelyi, hanem a Békéscsabán elnyert mandátumát tartotta meg.

A levéltári program során megemlékeztünk a 2021-ben elhunyt dr. Sipos József címzetes egyetemi tanárról, akinek fő kutatási területe a Horthy-korszak első éveiben létrejövő politikai mozgalmak kialakulása, a bethleni kormányzat politikai megszilárdításához vezető folyamat elemzése volt. Kutatása kiterjedt az egész ország területére, ahogyan ez A bethleni kétharmad című, 2020-ban megjelent könyvéből is kiderül.

A vendégeket Presztóczki Zoltán főlevéltáros, a Hódmezővásárhelyi Levéltár osztályvezetője köszöntötte, majd átadta a szót Lőkös Györgyi levéltárosnak, a program levezetőjének. Az előadóknak, akik közül elsőként Herczeg Sándor politológus tartotta meg gazdagon illusztrált prezentációját, melyben az 1922-es nemzetgyűlési választások országos viszonylatban tapasztalható érdekességeiről beszélt.

A következő előadó, dr. Zeman Ferenc levéltáros a hódmezővásárhelyi választásokkal kapcsolatos küzdelmekről, kényszerű és szükséges visszalépésekről, továbbá az eredmények nyomán levonható tanulságokról szólt. Előadásából azt is megtudhatták az érdeklődők, hogy a későbbiekben lejátszódó helyi politikai folyamatokra milyen hatást gyakorolt az egy évszázaddal ezelőtti választás.

 

Harmadik előadóként Presztóczki Zoltán a három választáson fellépő tucatnyi politikus választás utáni sorsát mutatta be. A jelöltek igen változatos életutat tudhattak maguk mögött. Tomory Jenő sorsa a legtragikusabb, ő a gazdasági világválság kezdeti időszakában éhen halt, Bethlen István, Budaváry László és Kun Béla életük végére fogságba kerültek és vagyonuk jó részéből kisemmizve fejezték be életüket, míg Lázár Dezső vagy P. Ábrahám Dezső nagyon idősen távozott az élők sorából. Ami közös az életutakban: mindenkinél nyomot hagyott a 20. század tragikus jellege, köszönhetően a háborúk nyomán fellépő politikai berendezkedéseknek.

Az 1922.évi hódmezővásárhelyi nemzetgyűlési választások győztesei, balról jobbra:

gróf Bethlen István (1874–1946), Szeder Ferenc (1881–1952) és Kun Béla (1878–1954)

 

Az előadások végén kötetlen eszmecserére került sor az előadók és a hallgatóság között.

 

Presztóczki Zoltán

Utolsó frissítés:

2023.02.27.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges