Múltbanéző 9. (2)

LECHNER ÖDÖN ÉS KISKUNFÉLEGYHÁZA

Adatok a Pártos–Lechner-Iroda működéséhez

I. Bevezető

2014-ben Lechner Ödön (1845–1914) építész halálának századik évfordulójára emlékezünk.[1] Egyéni kézjegyéről gyakran első látásra felismerhető művei, építészet- és művészetfelfogása alapján is a legjelesebb magyar építészek egyikének tarthatjuk.[2] Nem kevésbé jelentős a magyar városok történetében betöltött helye. A Budapest mellett legtöbbet Kecskeméten és Szegeden építő Lechner maga is kiváltképp fontosnak tartotta a dualizmus korában újabb fejlődésnek indult városok, elsősorban az alföldi városok „felvirágoztatását”. Nemcsak metaforikusan: a Lechner követői által 1900 után épített alföldi városi középületek valóban (Lechner műveire is jellemző) virágos, a népi hímzések motívumkincséből merítő ornamentikát kaptak,[3] kirajzolva ezzel egy sajátos, „alföldi szecessziót”.[4]

Lechner nagyon is tisztában volt az egyes városok magyar kultúrában betöltött helyével, szerepével, s nem nézett el fölöttük, mint sok, más tekintetben egyébként hasonló nézeteket valló kortársa.[5] 1902-es szegedi előadásában hangsúlyozta: „A nálunk bányászott kövek legtöbbje éretlen, építésre alkalmatlan vagy igen drága, az Alföldön pedig egyáltalában nincs kövünk. Tehát önkéntelenül is a modern építőművészet zászlaja alá kell állnunk, melynek építőanyaga a vas, a beton és a kerámia. S ez a szempont nagyon fontos itt a magyar Alföldön, amely kénytelen volt sárból építkezni, és ezzel lehetetlenné vált reá nézve a monumentális építkezés. A modern és hozzá magyar építőstílus, amelynek buzgó előharcosának vallom magamat, megadja az Alföldnek azt a lehetőséget, hogy építkezésének monumentális arányokat adjon, és emellett a magyar nemzeti művészetet és a magyar kultúra emlékeit szolgálja.” Ugyanebben a szövegében így fogalmazott: „rég vonzódom a gyönyörű fekvésű városhoz [Szegedhez], már rég itthon is érzem magamat, mert már évek előtt dolgoztam itten, s itt teljesített munkám révén idekötöttnek érzem magamat. ”[6]

Lechner Ödön–Pártos Gyula: városháza, Szeged, Széchenyi tér, 1882–1883
(fotó: Brunner Attila, 2014)

Szeged polgármesteréhez baráti szálak is fűzték: Lázár György (1851–1915) a Dugonics Társaság nevében kérte fel az építészt idézett előadásának megtartására.[7] Lechner, aki a maga építészeti céljait következetesen a magyar irodalomhoz mérte, ezzel Dugonics András (1740–1818) örökébe is lépett, aki „egy emberöltőn át a Szeged-Pest-Buda útvonalat járta”,[8] kialakítva ezzel egy olyan „szellemi tengely”-t, amelytől a kecskeméti Katona József (1791–1830) sem független.[9] Dugonics, Katona és néhány évtizeddel később Lechner a mezővárosi polgári öntudat élesztésére törekedtek. Az építész Kecskeméthez fűződő viszonya ennek tükrében szemlélhető, hiszen e város köztestületként nemcsak évtizedeken keresztül, Lechner pályakezdésétől kezdve gyakorlatilag az építész halálig volt Pártos Gyulával (1845–1916) vagy nélküle vezetett irodáinak ügyfele, építtetője, de elvi tekintetben is közel álltak egymáshoz.[10] Lechner írásainak fogalomrendszere (formanyelv, konstrukció) a kecskeméti sajtó szóhasználatába is beépült.[11] Lechner fent idézett sorai és szövegeiből kikövetkeztethető intenciói egybevágtak Lestár Péter (1819–1896) és Kada Elek (1852–1913) városfejlesztési koncepcióival.

Lechner Ödön–Pártos Gyula: városháza, Kecskemét, Kossuth tér 1., 1890–1896
(fotó: Brunner Attila, 2011)

Ezt Lechner és Pártos egy 1892-es cikke erősítheti meg, amely a kecskeméti városháza építészeti célkitűzéseit rögzítette: „Hazánk közgazdasági életének újabbkori föllendülésében egyik legérdekesebb és legörvendetesebb jelenség a Duna és Tisza közötti régi, tősgyökeres magyar városoknak, Ceglédnek, Nagy-Kőrösnek, Kecskemétnek, és Kis-Kún-Félegyházának feltűnő gazdasági haladása. / Ezeknek a városoknak derék, szorgalmas magyar népe a kor intő szavát jókor megértette: szakított a régi kezdeties gazdasági rendszerrel és teljes erővel hozzálátott az észszerű belterjes gazdálkodáshoz. Manapság áldott földjének és állattenyésztésének termékeit a gyors és olcsó közlekedő eszközökkel messze földre elszállítja, sőt az ipar terén is hathatósan értékesíti.”[12] A Kecskemét gazdaságára vonatkozó részletes adatokat minden bizonnyal maga a város szolgáltatta a cikk megírásához. A városfejlesztési intézkedések „helyes egymásutánban” történő bemutatása egyértelműen politikai beszédmódra utal.[13] Pártos és Lechner mindenekelőtt a város gyümölcstermesztését emelték ki, („A város évi forgalma csupán a nemes gyümölcsben milliókra rúg.”), s ezt szellemes szójátékban a városfejlesztésre is átvitték: „Mindezeket a nagyszabású közmunkákat [...] a közvagyonnak fokozottabb gyümölcsöztetése révén a helyes egymásutánban foganatosítják.”[14] Nem véletlen a négy Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei város, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét és Kiskunfélegyháza együttes említése sem: a cikk írása előtt vagy után Pártos és Lechner minddel kapcsolatba került.[15]

A Kecskemét és Szeged között fekvő, Pártos és Lechner szövegében a történelmi Három városhoz negyedikként hozzáadott Kiskunfélegyháza történetében Lechner szintén jelentős szerepet játszott, noha itt nem épített. Kapcsolata e várossal kettős: egyszerre konkrét és közvetett. Konkrét, mert Lechner maga is járt itt, többször is, több ügyben. Másodlagos azért, mert olyan épületek részei a város épített örökségének, amelyeken Lechner hatásával számolhatunk. A következőkben ezeket az épületeket bemutatva vizsgálom Lechner kapcsolatát a várossal, a személyes kapcsolatokat szem előtt tartva. Ezért olyan építési ügyekre is kitérek, amelyekhez Lechner név szerint ugyan nem köthető, ám például a Pártos–Lechner iroda történetét tekintve fontosak lehetnek.

II. A Szent István-templom és a Kalmár-kápolna (1872–1880)

Kiskunfélegyháza és Kecskemét története – nemcsak az 1854-ben átadott, a gazdasági, ipari és társadalmi mozgásokat egyaránt elősegítő pest-szegedi vasútvonal miatt – építészeti szempontból is szorosan összefonódik. Nem sokkal azután, hogy elkezdődtek Kecskemét város pesti bérházának építési munkálatai (Budapest, V. ker., Veres Pálné u. 9., 1872–1874), és nem sokkal azelőtt, hogy Lechner hosszabb időre Franciaországba utazott volna 1874-ben, Kiskunfélegyházán közgyűlési határozat lépett érvénybe egy monumentális templom építéséről.

E templom, a Szent István-templom építéstörténetét Kőfalviné Ónodi Márta kutatásai alapján részletesen ismerjük.[16] A templom építését elrendelő képviselőtestületi határozat 1872. március 15-én született. Ekkor jelölték ki a templomépítő bizottság tagjait és bízták meg őket azzal, hogy egy kéttornyos és egy egytornyos változat beszerzéséről gondoskodjanak.[17] Ez év tavaszán a bizottság tagjai (Endre Mihály főbíró, Kalmár József képviselő, Szerelemhegyi Márton főjegyző) felvették a kapcsolatot Dötzer Ferenc pesti építőmesterrel,[18] aki 1872 szeptemberére el is készítette a két tervváltozatot.[19] A város ekkor arról határozott, hogy az egytornyos változat hajóját egyesíti a kéttornyos változat homlokzatával. Dötzer az akkor legmodernebbnek számító neoreneszánsz stílusban készített (sajnos ma már nem található) tervek egyesítéséből született új terveihez a költségvetés 1873 februárjára össze is állt,[20] ami arra is utal, hogy az egyesített tervváltozat is elkészült. A műleírás részletesen indokolta a stílusválasztást (amelyben költséghatékonysági okok is motiválták).[21] 1873. április 11-én aláírták a szerződést 142 000 frt összegre. Júliusban azonban az építtető bizottság arról értesült, hogy Dötzer ellen csődeljárás indult. Ez a korszakban más építésszel is megesett, például az esztergomi Bazilika tervezőjével, Hild Józseffel (1789–1867)[22] (akit még 1846-ban keresett meg város a Szent István-templom 1808 óta húzódó építési ügyében, de az építész akkor és később sem tudta vállalni a megbízást),[23] vagy Lechner és Pártos első építésztanárával, a Dötzerrel többször együtt dolgozó Szkalnitzky Antallal (1836–1878).[24] A Szent István-templom történetébe ekkor lépett be Pártos (akkor még Puntzman) Gyula, aki Dötzer Ferenc üzleti partnere volt, s elvállalta a templom felépítését a Dötzerrel kötött feltételek szerint.[25] (Dötzer több Pártos–Lechner épület kivitelezője volt, azaz építési vállalkozóként ő nyújtotta be az építési engedély iránti kérelmet Pesten például Lenhossék József (1818–1888) orvosprofesszor (Budapest, V. ker. Múzeum krt. 33., 1871, elpusztult) vagy Primayer János házánál (Budapest, V. ker. Sas u. 9., 1871–1872).[26]

1873 őszén a templom építési munkálatait Pártos vezetésével, Dötzer jelenlétében kezdték meg. Pártos nemcsak jogilag vette át a terveket (és velük a felelősséget), de néhány módosítást is eszközölt rajtuk. Az épület eredeti, korabeli tervei azonban nem maradtak fenn. A Szent István-templom kutatásának fontos kérdése ezért, hogy „milyen lényeges változtatások történtek a tervhez képest a kivitelezés során. A másik lényeges kérdés, amelyre szintén nem tud kielégítő választ adni a hiányos forrásanyag: ki a templom igazi tervezője?”[27] Iratok alapján ismerjük Pártos változtatásait (több szobor, karcsúbb tornyok, ikerablakok helyett rózsaablakok), ezért az épületet Dötzer és Pártos közös művének tekinthetjük, hiszen Dötzer tervleírásában a mai épület koncepciójára ismerhetünk rá.

Fentiek megítélésében, s a mesterkérdés árnyalásában segíthet az a 2014 legelején, a Kiskun Múzeum leltározatlan állományai közül előkerült dokumentum, amely Dötzer 1873-ban szignált terveként, azaz az egyesített tervváltozatként azonosítható. (Mint később kiderült, egy 1963-ban már leltározott terv is van a múzeum tulajdonában).

Dötzer Ferenc: Szent István-templom terve, 1873
(Kiskun Múzeum, ltsz. 2013.26.1.)

Dötzer Ferenc: Szent István-templom terve, 1873
(Kiskun Múzeum, ltsz. 63.108.1.)

A terveken nem látható iktatószám, a rájuk ütött körbélyegző lenyomata nem vehető ki, s ismeretlen időben és úton kerültek a Kiskun Múzeumba. Az egyik egy vászonpauszra készült észak-déli irányú keresztmetszet az épület főtengelyéről,[28] a másik kartonra kasírozott vászonpauszra készült oldalhomlokzati rajz.[29] Dötzer e tervei 1873 januárjában és februárjában keltek, tehát az iratokból ismert, egyesített tervsorozat darabjaiként azonosíthatók. Valóban, a tervek világosan megmutatják az alapvetően két alaprajzot feltételező, „összeollózó” eljárás hátrányait. Mindenekelőtt a toronytest és a hajó közé iktatott, ikerablakos oldalhomlokzati tengely hat zavaróan, hiszen ezt, mint a keresztmetszet mutatja, nem indokolják a térszerkesztés hagyományos elvei: nyilvánvalóan a kéttornyos homlokzathoz tartozó karzat közbeiktatása okozott nehézséget, amellyel feltételezhetően az egytornyos változat nem számolt. Az oldalhomlokzat külső képe a berlini ún. félköríves stílust mutatja, amely finoman tagolt, profilált keretezésű, s majdnem a földig leérő, architrávval kettéosztott ablakok ritmizálásában érhető tetten. Ez az oldalhomlokzat lényegében más stílusú, mint a keresztmetszet, amely a tornyot is ábrázolja, s amelynek sarokarmírozása, ikerablakai, tagolt falmezői és toronypártái az itáliai emlékeket követő neoreneszánsz stílushoz köthetők. Ha ez volt Dötzer végleges változata, akkor Pártos változtatásai immár megfoghatók.

Dötzer Ferenc–Pártos Gyula: Szent István-templom, Kiskunfélegyháza, Szent István tér, 1873–1877
(Vasárnapi Újság, 24. évf. 37. sz. 1877, 581. o.)

Dötzer Ferenc–Pártos Gyula: Szent István-templom, Kiskunfélegyháza, Szent István tér, 1873–1877
(fotó: Brunner Attila, 2011)

Pártos mindenekelőtt az alaprajzon változtatott. Dötzer poligonális alaprajzú szentélyét félkör alaprajzúvá változtatta. A sekrestyék ferde irányú lépcsőit az épület főtengelyére merőlegesre állíttatta. Kiiktatta az oldalhomlokzaton zavart keltő ikerablakos tengelyt, közvetlenül kapcsolva össze ezzel a mellékhajókat és a tornyok lépcsőházait, valamint a főhajót az előcsarnokkal. Dötzer még bordás, római keresztboltozatokkal képzelte el a főhajó három boltszakaszának, a négyezetnek és a szentély előtti kórusnak a boltozását. Pártos megemelt záradékú boltszakaszokkal zárta főhajót és a kórust, míg a négyezetet csegelyes kupolával látta el. Mindezekért indokoltan tette, hogy az általa szerkesztett Az Építési Ipar c. lapban a saját neve alatt tette közzé az épület alaprajzát: „A Kis-Kún-Félegyházai kat. templom alaprajza Pártos Gyulától”.[30] Ugyancsak eltér a Dötzer-féle terv és a mai oldalhomlokzat: a majdnem földig érő ablakok helyett az egyes tengelyek övpárkánnyal kettéosztott mezőkké váltak, az alsóbb szinten félköríves ikerablakok, fönt nagyméretű félköríves ablakok kerültek kialakításra. A tornyok karcsúsítása nemcsak a reneszánsz ornamentika hozzáadásával járt, de az ablakformák megváltoztatása mellett a torony egészét is átalakította. Dötzer még úgy képzelte el a tornyot, hogy a konzolokkal alátámasztott hangsúlyos párkány fölött az oldalhomlokzat egy ablakát ismételte meg. Pártos e helyett két szintre osztotta a rendelkezésre álló nagy felületet, s a párkányra kisebb, félköríves ikerablakokat, majd azokra kör alakú rózsaablakokat helyezett. Dötzer boglyaíves, szabályos nyolcszögre szerkesztett kupoláit nyolc, félköríves záródású, akrotérionnal koronázott timpanon vette körbe úgy, hogy a kupola átkötését a falhoz eltakarta. Pártos tompított a boglyaíven azzal, hogy kétszintes lanternát ültetett rá, a kupolát és a falazatot pedig párkánnyal közvetlenül kapcsolta össze, szükségtelenné téve a nyolc timpanont, amelyek helyett az órával ellátott nyolcszögű kupoladob alatt már állt négy, háromszögletes timpanon, amelyek egyben a négyzet alapú toronyalapról a nyolcszögű felépítményhez (a dobhoz) történő átvezetést is megoldották. (A timpanonokat minden bizonnyal Pártoshoz köthetjük, hiszen egy ezeket már ábrázoló tervváltozaton a Pártos művein gyakran ismételt palmettás akrotérionok bukkannak fel.[31])

Pártos változtatásai tehát sokkal lényegbevágóbbak voltak, mint az korábban sejthető volt. Dötzer szerepéből ugyanakkor ez továbbra sem von le, hiszen az építkezés közben ő is jelen volt, így kizárható, hogy Pártos az ő tudta nélkül eszközölt volna bármiféle módosítást. A Dötzer-féle oldalhomlokzat teljes átdolgozásának időpontja és szerzője továbbra is ismeretlen, s ha a fentiek alapján Pártos felé hajlik is az attribúció, Dötzer szerepével továbbra is számolni kell, hiszen Pártos a toronykiképzésen megtartotta azt a Dötzer által is használt tagolásmódot, amely egymásra rétegződő pilaszterek közé szorítja az ablakot; amely tagolásmód nemcsak a Dötzer-féle torony konzolos párkánya fölötti ablaknál figyelhető meg, de a mai épület oldalhomlokzatán is.

Mindez abban az időben történt, amikor Pártos Lechnerrel közös irodát tartott fenn. Jogosan vethető fel ezért, hogy Dötzer csődeljárását, Pártos félegyházi megbízását és magukat a terveket esetleg Lechner is ismerte, ám ebből nem vonható le további következtetés.

A négyzetes toronyra ültetett kör alapú kupola ötlete önmagában is érdekes, ugyanis hasonló megoldással – és a reneszánsz stílus templomépítészettel találkozásával – Ybl Miklós (1814–1891) Szent István-bazilikáját (1867-től)[32] kivéve nemigen találkozunk a korabeli Magyarországon. A Szent István-bazilika nyugati homlokzati toronypárját kisebb, kevésbé hangsúlyos kupolák koronázzák. Ezek kör alaprajzú dobját Pártos változatához hasonlóan négy darab, háromszögletes timpanon kapcsolja össze a toronytesttel, a budapesti Szent István-bazilika ezért előképként jöhet számításba. (A bazilika centrális alaprajzára szerkesztett csegelyes kupolája a Szent István-templom négyezeti kupoláját is inspirálhatta.) Kecskemét város pesti bérházának építéstörténetéből ismert, hogy Lechner azon kevesek közé tartozott, akik már fiatal építészként a tekintélyes Ybl megbecsülését bírták.[33] Így Pártos részéről sem véletlen az Ybl műveihez való igazodás. Ezért lehet meglepő, hogy a templom homlokzata – stílusa ellenére – a legkevésbé sem kötődik a reneszánsz templomhomlokzatok (vagy a Szent István-bazilika) hagyományos kompozíciójához, azaz a bejáratot nem timpanon vagy diadalív-motívum emeli ki. A toronypár között rózsaablak található, s ez alapvetően gótikus homlokzati előképeket sejtet, amelyhez reneszánsz hármas boltív kapcsolódik.

Dötzer és Pártos templomépülete, illetve ezek kupolás tornyai még egy vonatkozásban érdekesek. A korszak szemlélete szerint a templomépítészethez a gótikus stílus illik, a gótikus stílussal a kupola gondolata pedig ekkor még összeférhetetlen. Lechner azonban Dötzerhez hasonlóan boglyaíves kupolát helyezett az alapvetően gótikus szerkezetű és tömegű Szent László-templom tornyára (Budapest, X. ker. Szent László tér, 1891–1897), amikor egy gótizáló templomtoronyra sokszög alapú gúlának, süvegnek kellett volna kerülnie.[34]

Lechner Ödön: Szent László-templom, Budapest, X. ker., Szent László tér, 1891–1897
(fotó: Brunner Attila, 2014)

Valószínű, hogy a hasonló megoldások Dötzer, Lechner és Pártos részéről közös előképre mennek vissza, s ezek az előképek nem külön-külön keresendők.

Kőfalviné Ónodi Márta kutatásai megingatták azt a korábbi feltevést, mely szerint egyedül Pártos a Szent István-templom tervezője. Ez maga után vonzza egy másik, korábban szintén (ámde bizonyító adat nélkül) Pártoshoz kötött félegyházi építkezés kérdését is, ez pedig az 1874–1875-ben épített Kalmár-kápolna.

Dötzer Ferenc–Pártos Gyula (?): Kalmár-kápolna, Kiskunfélegyháza, Móra tér, 1874–1875
(fotó: Brunner Attila, 2012)

Sem az épület tervrajzait, sem újságot, sem más jellegű egykorú forrást nem ismerünk, amely elárulná a tervező kilétét. Az építészt mindenesetre Dötzer és Pártos körében érdemes keresni, mivel az építtető Kalmár József a Szent István-templom építtető bizottságának tagjaként személyesen is tárgyalt az építészekkel. Könnyen elképzelhető, hogy az 1872-ben készült Dötzer-féle egytornyos templomterv átalakításokkal a Kalmár család sírkápolnájaként épült fel, amelyre az épület szokatlanul nagy mérete, tömege, funkciója és elhelyezése, tagolása, különösen oldalhomlokzatai, valamint neoreneszánsz stílusa következtetni engednek.[35] A fentebb szóba került oldalhomlokzatok logikája, tagolása a két épület esetében teljesen azonos. A timpanonokkal körülvett sisak ötlete a Szent István-templom Dötzer-féle, 1873 februárjából származó tervváltozatáról lehet ismerős – ez a kápolnán négyzet alapú, akrotérionos timpanonokból formált pártasorrá alakul, amely a nyolcszögletű sisakot fogja körbe. A Kalmár-kápolna előreugró harangtornya, gótizáló támpillérei, a torony hármas vakablaksora és nyolcszög alapú gúlasüvege Ybl budapesti Bakáts téri templomát (Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom, 1865–1879)[36] idézik.

Pártost és Dötzert még egy közös munkája köti Kiskunfélegyházához. 1876-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Csongrádról Félegyházára helyezte át az 1868-as közoktatási törvény értelmében létesített tanítóképzőt.[37] Az intézmény áthelyezését a város már 1872 óta szerette volna elérni, ezért fogadására nagyon rövid időn belül felkészült. A miniszter által kikötött feltételeknek megfelelni igyekezvén, 1876. június 25-én elhatározták a városi mérnök által készített előzetes tervek és költségvetés alapján az 1807–1808-ban épített[38] algimnáziumi épület emeletráépítését.[39] Az előirányzott költség 13 206 forint 7 krajcár volt, de a július 3-án megtartott árlejtésen (mai kifejezéssel nyilvános kivitelezési pályázat) nem akadt megfelelő ajánlattevő. Ebben az idő rövidsége is közrejátszott, legalábbis azt a szegedi építési vállalkozók, Horváth Mihály és Ádok István is kifogásolták. 1876. július 4-én a közgyűlés egész nap ülésezett és sorra határozatokat hozott az építkezés illetve ennek fedezete ügyében,[40] míg közben Móczár József polgármesternek sikerült ajánlatot kérnie Pártostól és Dötzertől. Horváth és Ádok időközben beérkezett 14 500 forintos árajánlata kedvezőbb lett volna Pártos és Dötzer 16 000 forintos árajánlatánál, de a város mégis Pártosék mellett döntött arra hivatkozva, hogy az építészekben a városnak „teljes bizalma van”.[41] A vállalati szerződést még aznap megkötötték, e szerint az építkezésnek szeptember 8-ig be kellett fejeződnie.[42] Az emeletráépítés során az egyenes záródású emeleti ablakokat szemöldökpárkányokkal és keretező pilaszterekkel látták el, ezen felül az épület nem kapott építészeti kiképzést. A Béke tér felőli homlokzat földszinten 7 ablaktengelyéhez az emeleten kettős ablakok társultak, így az emelet 2+2+3+2+2 tengelyessé vált.[43]

Dötzer és Pártos félegyházi megítélését tekintve rendkívül beszédes az az elírás, amely Móczár polgármesteri jelentésében maradt az utókorra, s amely elsőként Dötzer Ferenccel való egyezkedést említ. Dötzer nevét azonban – hivatalos iratról lévén szó – áthúzták, mivel jogilag Pártost tekintették illetékesnek, s Dötzer áthúzott neve fölé került a „Pártos Gyula és társa” kétségkívül korrekt, de árulkodó megnevezés.[44]

Kiskunfélegyházán tehát ugyanaz történt, mint Kecskeméten a város pesti bérházának felépülte után: a jó nevű építész (építészek) híre elterjedt. Pártos több megbízást kapott Kecskeméten, párhuzamosan kiskunfélegyházi munkáival. A Kecskeméti Takarékpénztár (ma a Magyar Nemzeti Bank fiókja, Szabadság tér 1.) 1874-ben pontosan akkor épült, amikor Lechner Franciaországba távozott. Gerle János ezért – s az épület magas színvonala miatt – feltételezte, hogy tervezésében Lechner még közreműködhetett.[45]

Pártos Gyula: Kecskeméti Takarékpénztár palotája, Kecskemét, Szabadság tér 1, 1874–1875
(fotó: Brunner Attila, 2012)

A Karl Bötticher (Lechner és Pártos berlini tanára) antikizáló díszítményeivel ellátott[46] kétemeletes épület tagolásmódja valóban emlékeztet a pesti közös épületekére, ám a kérdés pusztán stíluskritikai alapon nem dönthető el. Az 1874 őszén már biztosan tető alatt lévő épület tervrajzai nem maradtak az utókorra, korabeli források pedig csak Pártost említik.[47] Erre az időszakra datálható Pártosnak egy „kecskeméti városháza terve”-ként,[48] illetve „Kecskemét tervezett nagyszerű városháza”-ként említett munkája[49], amely az 1878-as párizsi világkiállításon is szerepelt (itt, az osztrák-magyar pavilonban bemutatott magyar kiállítás egyik építész-rendezője éppen Lechner volt),[50] valamint az 1879-es székesfehérvári országos kiállításon.[51] A Pártos tervezte református bazársor (1877–1878,[52] szintén Kecskemét főterén, Szabadság tér 2.) számos, a Szent István-templomra visszavezethető elemet mutat fel (a városháza felőli homlokzat lunettája, rusztikázott sarokarmírozás, az ablakok akrotérionos szemöldökpárkányai).

Pártos Gyula: Református bazár, Kecskemét, Szabadság tér 2., 1877
(fotó: Brunner Attila, 2012)

Lechner franciaországi tartózkodása alatt Pártos mind Kecskeméten, mind Kiskunfélegyházán folyamatosan dolgozott. A Szent István-templom építkezését 1877-ben fejezték be. Mivel a Pártos tiszteletdíja körüli elszámolások elhúzódtak, az építész még akkor is kapcsolatban volt a félegyházi városvezetéssel, amikor Lechner visszatért Franciaországból.

III. A Korona Szálló és a Szent István-templom javítási munkálatai (1881–1893)

Az 1880-as évek elején aktuálissá vált az egyre nagyobb helyet követelő hivatali adminisztráció elhelyezése, ugyanis az egyes önkormányzati szervek már nem fértek el egymás mellett az 1823-ban épített régi városháza épületében. 1879-ben már felmerült a bővítés szándéka, s ehhez az a Dötzer Lipót készített két költségvetést (feltehetően tehát tervet is), aki apja nevében már tárgyalt a várossal a Szent István-templom kapcsán. A harmadik költségvetést Pártos rajza alapján a városi mérnök, Mihálovits Jenő készítette 1881-ben.[53] Az elképzelések szerint a városháza északi oldalához csatlakozott volna egy toldalék. (Itt ma a Korona Szálló 1886-ban épített tömbje áll.)

Mivel nemcsak a városháza bővítése, de az ennek főtengelyével derékszöget bezáró, azaz a várost átszelő észak-déli országútba beékelődő régi vendégfogadó bontása is felvetődött,[54] Kocsis Sándor városi képviselő javaslatára a tanács 1883-ra megállapodott abban, hogy a régi városháza vonalában, az elbontandó régi vendégfogadó helyett egy új szállót építtet, amelyben a városházi hivatalok céljára foglalnak le négy szobát. A városháza bővítésének és a vendégfogadó újjáépítésének ügye ettől kezdve szorosan összefonódott.

Az építkezés alapjául Pártos Gyula rajzait képzelték el. Egy Pártos által készített költségvetésről a jegyzőkönyvek említést is tesznek már 1883 tavaszán, e szerint a vendégfogadó építése 58 000 forintnyi összegből kivitelezhető. (A költségtervezet itt már azt mutatja, hogy nem egyszerű toldaléképítkezésről van szó, hanem egy teljes épület felhúzásáról.) A közgyűlés május 20-án fogadta el Pártos tervét.[55] A tervek elkészítésére a hivatalos megbízást azonban csak 1883 novemberében kapta meg. Az elkészült rajzokat az építtető bizottság 1884. március 16-án tárgyalta.[56] Ekkor néhány módosítást rendeltek el, hogy fél évvel később újra megtárgyalhassák a rajzokat. 1884. szeptember 24-én folytatták a bírálatot, s immár a homlokzatot is szóba hozták. Vélhetően ez a tervváltozat maradt az utókorra.[57]

Pártos Gyula: Korona Szálló vázlatterve, 1883 körül.
(MNL BKML, XV. 15.)

A homlokzati rajz zömök, a városházához illeszkedő eklektikus épületet mutat, öt tengelyes középrizalitján az emeleten három félköríves ablakkal és azokat közrefogó két timpanonos szoborfülkével. A középrizalitot hat-hat, az emeleten szemöldökpárkánnyal ellátott egyenes, a földszinten félköríves záródású ablaktengely fogja közre.

Bár e rajz ellen a bizottság számos kifogást emelt, az építkezést a város továbbra is alapvetően Pártos tervei alapján képzelte el. Mihálovits néhány alaprajzi változtatás után[58] elkészítette a végleges előírásokat feltüntető vázlatterveket,[59] s azokra nyilvános pályázatot írtak ki 1884. december 7-én, a következő, az eddigieknek ellentmondó kitétellel: „Az utcai nyílások tengelyei a homlokzattól / függvén azok a tervező által rajzolandók / be a tervezett homlokzatnak megfelelőleg.”[60]

Mihálovits Jenő városi mérnök alaprajza a Korona Szállóhoz, Pártos Gyula terve alapján, 1885.
(MNL BKML V. 175. b. I. 516/1885.)

Azaz, egy ablakkiosztását tekintve nem kész épülettervet sejthetünk a pályázati kiírás hátterében, amely a városi mérnök, Mihálovits alaprajzához társítható. (Amely terv a fennmaradt Pártos-féle tervtől eltérően 4+5+4 tengelyes.) Ennek azonban ismét ellentmond a pályázati szöveg másik kitétele: „Pártos Gyula építész által készített terv és előméretek szerint építendő vendégfogadóról”. A város tehát Pártos tervvázlata és alaprajzi koncepciója nyomán képzelt el egy már csak a részletekben megtervezendő épületet. (Ezt alátámasztaná, hogy Pártos más költségvetéssel számolt. Lásd a mellékelt forrásközlést.) Ennek akkoriban még inkább szabályozatlannak mondható szerzői jogi vonzatai nem lehettek túl előnyösek Pártos számára, akinek a város még ekkor a Szent István-templomért járó tiszteletdíj jelentős részével is tartozott.

Az 1885-ben lezárult kivitelezési pályázat sikertelen volt.[61] Dacára annak, hogy a Pártos–Mihálovits-féle terv már rendelkezésre állt, a közgyűlés az építési bizottság javaslata alapján, ismeretlen okból 1885. augusztus 14-én tervpályázatot írt ki új tervek beszerzésére, és nyertesnek Szentpály József szegedi építész pályatervét mondták ki.[62] A későbbi kivitelezők, Jiraszek Nándor és Krausz (Krauss) Lipót vállalkozók – akik néhány évvel később a kecskeméti városháza építési munkálataiban is közreműködtek – pontosan egy hónap múlva adták be nyertesnek bizonyult kiviteli ajánlatukat.[63] (Ekkor Dötzer Lipót is tett ajánlatot.[64]) Az építkezéshez szükséges 80 000 frt kölcsönt is felvette a város, októberben megkötötték a vállalkozókkal a vállalati szerződést.[65]

A Korona Szálló 1886-ban felépült,[66] a régi vendégfogadót 1887-ben, a Korona elkészülte után lebontották.[67] Az épületben négy szobát foglaltak le hivatali helyiségek céljára, ezzel évtizedekre megoldottnak vették a hivatali helyiségek kérdését.

Lechner Ödön és Pártos Gyula számlája a Korona Szálló vázlattervéről, 1886. március 30.
(MNL BKML V. 175. b. I. 516/1885.)

Pártos Gyula és Lechner Ödön kérelme a Korona Szálló vázlattervéről készített számlával kapcsolatban, 1886. március 31.
(MNL BKML V. 175. b. I. 516/1885.)

A Korona Szálloda még nem volt kész, amikor Lechner Ödön és Pártos Gyula 1886. március 30-án számlát nyújtottak be, említésük szerint a „városházépítésre és szállodaépítésre vonatkozó tervezetünk” számláját.[68] (Az iratok Pártos kézírásaiként azonosíthatók.) Mivel, ahogy az építési bizottság tanúsította, és a közgyűlési jegyzőkönyvben olvasható ma is, Pártos az 1883. december 23-án tartott közgyűlésen közvetlen megbízatást nyert a tervvázlatok elkészítésére, és a közgyűlés a terveket és a 83 051 frt 13 kr költségvetési tervet is elfogadta 1884. március 16-án, a követelés tehát jogos volt. A tiszteletdíjat – némi huzavona után – megkapták.[69]

Lechner Ödön nevét 1886-nál korábbi iratok egyetlen alkalommal sem említik. A Pártos-féle (dátum nélküli) homlokzati rajzon sem szerepel a szignója. Molnár István polgármester 1886. május 23-án kelt jelentésében azonban a tervekről mint Pártos és Lechner aláírásával ellátott tervekről beszélt. (Szerinte ezek voltak bemutatva 1884. március 16-án, mint arról már volt szó.) Ha a polgármester nem tévedett (és a dátum-nélküli Pártos-féle tervrajz azonos azzal, amelyik a hivatalos megbízás előtt már készen volt), akkor Lechner és Pártos tervezői tevékenységének eddig ismeretlen darabjáról van szó, amely egyelőre lappang.[70] (Az 1880-as évek elejéről ismerünk arra is példát, hogy Lechner egyáltalán nem írta alá a nagyon is hozzá köthető tervrajzot,[71] így a csak Pártos által aláírt terv mögött elméletileg akár Lechner is állhatna.)

Pártos, miután ilyen nehezen jutott hozzá a neki járó összeghez két esetben is (Szent István-templom, Korona Szálló), igen hűvös hangvételű levelekben válaszolt, amikor teljesen jogtalanul a város pert akart ellene indítani a Szent István-templom jótállása ügyében, az épületen ugyanis repedések jelentkeztek. Ez a levélváltás 1891–1892-ben, tizenkét évvel a templom felszentelése után történt. Pártos Félegyházára jött, s szakértői véleményében részben a süllyedő homoktalajra vezette vissza a repedések megjelentét, részben a város gondatlanságára. Pártos ezek után többet nem állt szóba a városvezetéssel, hiába kérték tőle az Újtemplom terveit 1896-ban, hogy azokat a város kiállíthassa az ezredéves országos kiállításon, mivel az eredeti tervek – megint csak a város gondatlansága következtében – elvesztek.[72]

A Szent István-templom javítási munkálatait 1892-ben mindenesetre elvégezték. A részleges felújítás kivitelezője Ujszászy János építőmester volt, aki majd 1905-től vezette Mailáth Józseffel közösen műkő- és cementlapgyárát. Amikor 1929-ben a Vállalkozók Lapja jubileumi albuma az akkor még mindig működő műkőgyárról közölt adatokat, Mailáth abban úgy nyilatkozott, „Legelső munkájaként Ujszászy János építette Lechner Ödön tervei alapján a római katholikus nagytemplomot, mely a talaj megbízhatatlansága folytán komplikált, nehéz alapozással készült.”[73] Az előzőek alapján belátható, hogy ez az állítás kétszeresen sem igaz, mindenesetre elárulja, hogy az Ujszászy–Mailáth-cégnél, amely 1900 után Kiskunfélegyháza szinte összes középítkezésénél jelen volt, nem annyira Pártos, mint inkább a vele összekapcsolt Lechner neve volt a hivatkozás alapja, s ez már Lechner kiskunfélegyházi recepciójához szolgáltat adalékot.

IV. A városháza és a Constantinum leánynevelő-intézet (1904–1914)

Egy új városháza építésének ötlete 1902-ben vetődött fel újra. A sajtó és a közvélemény feltehető hatására 1903 decemberében írták ki a tervpályázatot. (Egyidejűleg egy elemi iskola tervpályázatával.) Az 1903-ban kinevezett városi mérnök, Dóczy Pál a tervek elbírálására összehívandó bizottság tagjait Szerelemhegyi Károly polgármester, Holló Lajos országgyűlési képviselő, Ulrich István főjegyző és saját személyében kérte összeállítani. Két külső szakértő, nevezetesen két budapesti építész meghívását is javasolta, Pecz Samu (1854–1922) műegyetemi tanárét és Lechner Ödönét. Dóczy volt tehát, aki majdnem két évtized elteltével először leírta Lechner nevét Kiskunfélegyházán, ugyanakkor nem tudni, pontosan kinek az ötlete volt, hogy ezt a két építészt kérjék fel. 1904. március 9-én Szerelemhegyi levélben kereste fel őket.[74] Másnap megérkezett Pecz válasza: szívesen lejön Kiskunfélegyházára.[75] Lechnernek a bizalmat megköszönő válasza – nem az építész kézírásával, de Lechner autográf aláírásával – néhány nappal később, március 15-én kelt.[76]

Lechner Ödön levele Kiskunfélegyháza város polgármesterének, 1904
(MNL BKML V. 175. b. I. 648/1903.)

1904. március 28-án az elemi iskola terveinek bírálatát tartották meg,[77] másnap, 29-én a városházáét. (Így Pecz óhaja is teljesült, mert március 30 után nem ért volna rá.) A bizottság a városháza 12 pályaműve kapcsán úgy határozott, hogy a legjobbnak talált öt pályamű szerzőit második, meghívásos pályázati fordulóra kérjék fel. A második fordulóban, fél évvel később négy pályázó vett részt.[78] Ezeket a pályaműveket 1904. november 27-én bírálta el Lechner és Pecz, akik még egyszer vállalták, hogy véleményezik a pályázatra beadott műveket.[79]

A második bírálat szerint az előírt tervezési programot csak Vas József (1868–1910) és Morbitzer Nándor (1874–1950) tartották be: Sebestyén Artúr (1868–1946) és a Fejér Lajos – Ritter Ignác páros is elbontandónak jelölte a régi városházát. Lechner és Pecz első díjjal jutalmazta volna Sebestyént, de a program őket is kötötte. A legtöbb kifogást Vas terve ellen tették (torony, piramidális tetőtornyok), alaprajzi megoldását a legrosszabbnak találták mind közül. Ennek ellenére ez a terv nyerte meg a városiak tetszését, a következő évben az újságok már azt adták tudtul, hogy (a valósággal ellentétben) Vas nyerte az első díjat és hogy a mű kivitelre is alkalmas.[80] A második pályázat eredményeképp valójában 1905 áprilisában Vas és Morbitzer egyaránt 500-500 K-t kaptak, a másik két pályaművet 250-250 K-val díjazták.[81] A közgyűlés utasította a polgármestert, hogy lépjen kapcsolatba Vassal a tervek elkészítése ügyében.[82] Vas 1905 őszén elkészítette az első vázlattervsorozatot, s ezek kivitelezésére pályázatot hirdettek 1906-ban. Az időközben kipattant közjogi válság miatt azonban az építkezést levették a napirendről, így azt csak – egy második kiviteli pályázat után – 1909 augusztusában kezdték meg. 1907-ben azonban Vast megbízták a Constantinum római katolikus leánynevelő-intézet tervezésével, amelyet 1907–1908-ban fel is építettek (Petőfi u. 2.). Vas e pályaművei, tervei és a megvalósult épületek is Lechner Ödön építészetéből indulnak ki: a tagolt, összetett formákból álló épületkép, a téglaszalagos ablakkeretelések, a népi hímzések formakincsére támaszkodó virágornamentika, a háromkaréjos formák, az épületek polikrómiája jellegzetesen a Lechner nevéhez köthető építészeti irányzat stíluselemei.

Vas József: a kiskunfélegyházi városháza második pályaterve, 1904. október
(MNL BKML, XV. 15.)

Vas József–Morbitzer Nándor: a kiskunfélegyházi városháza belső udvara
(fotó: Brunner Attila, 2011)

Vas József: A Constantinum Petőfi utcai szárnyának belső udvara, 1907–1908
(fotó: Brunner Attila, 2014)

Vas József: A Constantinum Petőfi utcai szárnya, 1907–1908
(fotó: Brunner Attila, 2012)

A városháza és a Constantinum térszervezése ikertestvérek: a díszlépcsőházak háromkarú lépcsője, hármas ablakai, a lépcsőházak kontyolt tetővel kiemelt udvari homlokzatai és a rizalitok udvarról látható tetőszerkezetei szinte azonosak, s az udvarfolyosós szárnyak mindkét esetben a keretes beépítésű telekviszonyokhoz igazodnak, a hasonló megoldások tehát az egy időben tervezett épületek esetén kínálták magukat. A „modern barokkszerű” jelző, amellyel Vas maga jellemezte a Constantinum épületét, a historizáló elvekkel való szembefordulás csíráját is jelzi: „Ami a homlokzati kiképzést illeti, az szolid modern barokkszerű motívumokkal készült akként, hogy már külsőjében is kifejezésre juttassa a rendeltetését.”[83] A „szolid” jelző, amellyel Vas az épületet illette, tudatos redukcióra utal (bár ez a szó a korabeli nyelvhasználatban „szilárd”-at is jelentett), akárcsak a „szerű” kitétel, s mivel a sarokra került gúlatetők mind a Constantinumon, mind a városházán megjelennek, a historizmus korában zárt tömegű épület képét oldottabb, tagoltabb, festőibb felfogásban megváltozatni kívánó építészeti irányzat egyéni továbbgondolása jelének tekinthetők. (Annak ellenére is, hogy éppen Lechner tette kritika tárgyává ezek alakját.) Ugyanez mondható el a városháza Vas nevéhez köthető Kossuth utcai oromzati téglaszalag-struktúrájáról, amely növényi indák mintájára öleli a kerámiabetéteket, a dísztermet rejtő középrizalitot megkoronázva. Addig az építészetben csak másodlagosnak tekintett ornamentika tehát – mint az előkép, Lechner Ödön esetén[84] – új jelleget adott az építészeti alkotásnak. Az ornamentika jelentéssel is bír.[85] A Constantinum sorokba elrendezett liliomos köténydíszei az épület funkciójára utalnak.

Vas József–Maróti Géza: liliomos ornamentika a Constantinum épületén.
(fotó: Brunner Attila, 2014)

Az épületben 1908-tól működő zárdaiskola értesítőjében olvasható: „Az iskola [...] nem egyéb, mint melegágy, melyben a virágok különféle nemei szép sorban elhelyezve, jól előkészített talajban gondoztatnak.”[86] A stílusválasztás (Lechner stílusa) Vas számára, úgy tűnik, a modernizmusnak a historizmusra következő fázisát is jelentette. (Pecz, Lechner és más építészek is az építészet új stílusáról beszéltek már az 1880-as évektől, Vas ismerhette e teljesítményeket.) Minden valószínűség szerint Vas József Budapest és Félegyháza között vállalt összekötő szerepe játszott közre abban, hogy a városvezetés ezt a stílust elfogadta.

Vas 1910. január 28-án bekövetkezett halála után a városháza építkezését átvevő Morbitzer Nándor sokat változtatott az épület kinézetén.

Morbitzer Nándor: A kiskunfélegyházi városháza tornya.
(fotó: Brunner Attila, 2011)

Morbitzer a gótikus formákra alapozva, de saját ízléséhez formálta át a lechneri kerekded formákat, amelyek részben a népművészetből származnak, és nem is tartott ki a lechneri elvek mellett olyan következetesen, mint Vas József.[87] Morbitzer első, Lechnerhez igazodó terve a városháza második pályaterve volt (1904. október), amely az építész saját kezű tervleírása szerint a kecskeméti városháza alaprajzi beosztásából és térszerkezetéből indult ki,[88] de külsejét tekintve észrevehető hatással volt rá Vas (még Takách Bélával közösen készített) első pályaterve is. Kecskeméti igazodásában nemcsak Lechner Ödön tekintélye és épületének jó alaprajzi, tehát követésre méltó megoldásai motiválták, hanem a félegyházi közönség óhaja is: „Az épület külső megjelenésében igyekeztem Félegyházán tapasztalt közóhajnak megfelelőleg magyar stylű kivitelben megoldani s a bíráló bizottság által is javasolt városházi karaktert lehetőleg kifejezésre juttatni.” – írta.[89]

A „Félegyházán tapasztalt közóhaj”, mint ez más források alapján sejthető, a „magyaros”-nak nevezett lechneri stílushoz azért is ragaszkodott, mert azzal saját autonómiáját kívánta hangsúlyozni.[90] Ezzel csatlakozott Kiskunfélegyháza városvezetése ahhoz a Lechner által már felvetett szemponthoz, amely szerint a nemzet ügyeiben kiemelten fontos a városi önkormányzatiság. (Nem véletlenül törekedett mind Zámbó Géza, mind Szerelemhegyi Károly, mind Molnár Béla polgármesterként arra, hogy Kiskunfélegyháza is elnyerje a törvényhatósági jogot, amellyel Szeged és Kecskemét már rendelkeztek, ez ugyanis további jogokkal járt volna.) Éppen ezért, s mivel építészet és közigazgatás – mint az eddig elmondottakból talán kivehető – szorosan összefonódik, érdemes megjegyezni azt is, hogy jogaival a félegyházi városvezetés nemcsak élt, de vissza is élt. Ezért 1913-ban a belügyminiszter kénytelen volt feloszlatni a város képviselőtestületét, azaz felfüggeszteni a város autonómiáját, amire addig nemigen volt példa.[91] 1912–1913 válságos évei, s az önkormányzat tehetetlensége számos építészeti kezdeményezést magával sodort (kultúrpalota, közkórház, vágóhíd, s általában a város rendezési tervének elkészítése). Az első világháború nemcsak a „boldog békeidőknek” vetett brutálisan véget, de Molnár Béla nagyszabású városfejlesztési koncepcióját végleg keresztül húzta. A Constantinum és a városháza csupán e program kezdetét jelezte. (Molnár fiatalon, 1915-ben elhunyt.) Lechner Ödön halálának évére ezért építészeti és várostörténeti szempontból is korszakhatárként tekinthetünk.

V. Zárszó

A fentiekben bemutatott épületek egyikét sem Lechner Ödön tervezte. Építészeti közreműködése Kiskunfélegyházán nagyon közvetett és áttételes, s mint látható, nem is feltétlen hallgattak rá. A háttérben, a tervezési munkálatok közvetlen közelében azonban ő maga is jelen volt. Baumgarten Sándor, mielőtt a félegyházi Tanítóképző (Kossuth utca 24., 1902–1904) épületét tervezte, irodahelyiséget biztosított az 1897 óta Pártos nélkül dolgozó Lechnernek.

Baumgarten Sándor: Tanítóképző, Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 24., 1902–1904
(fotó: Brunner Attila, 2014)

Bár a Tanítóképző historizáló, helyenként német Jugendstil-jellegű díszítményekkel ékített tömbjének tömege és részletformái egyáltalán nem utalnak rá (az 1901-ben épült nagykőrösi Református Gimnáziummal ellentétben, amely a Lechnerrel közösen tervezett szegedi Deutsch-ház részletformáinak továbbviteléről tanúskodik),[92] Lechner e terv születésénél is jelen volt, s ez az épület a 20. század első modern félegyházi középülete, egyben az első városi középület, amelyen a historizmustól való eltávolodás jegyei érzékelhetők. A historizmussal való szembefordulás, a korábban állandósultnak látszott klasszikus formák elvetése vagy azok új formákkal való továbbgondolása a modern építészet kiskunfélegyházi kezdeteit jelzi,[93] amely elsődlegesen Lechner műveiből merített példát és inspirációt. Vas és Morbitzer munkássága különösen jól érzékelteti, hogy Lechner egyéni stílusa a városi reprezentáció eszközévé vált, s ez Lechner 1902-es, idézett szegedi előadásától, majd az 1906-os Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz című kiáltványban foglaltaktól sem idegen gondolat.

Mindezekért örvendetes volna, ha Lechner Ödön emléke – nemcsak e jeles évforduló kapcsán – valóban jelen volna a Kiskunfélegyházán, amelynek polgári kori építészete Dötzer Ferencnek, Pártos Gyulának, Vas Józsefnek, Morbitzer Nándornak és rajtuk keresztül Lechner Ödönnek köszönheti a legtöbbet.

Irodalom

BÁTYAI Jenő (szerk.)
A Dugonics Társaság centenáriumi évkönyve. Szeged irodalmáért, művészetéért és tudományáért. Szeged. 1992.

BERKOVITS Ilona
Zichy Mihály élete és munkássága (1827–1906). Budapest. 1964.

BOWE, Nicola Gordon (szerk.)
Art and the National Dream. The Search for Vernacular Expression in Turn-of-the-century Design. Dublin. 1993.

BÖTTICHER, Karl
Die Tektonik den Hellenen. III. Fünfundvierzig Kupfertafeln zur Tektonik der Hellenen. Berlin. 1873.

BRUNNER Attila
Budapesti építészek Kiskunfélegyházán 1890–1904. In: Első Század. 3. sz. 245–279. o. Internet: http://epa.oszk.hu/01600/01639/00007/pdf/ (2014. április 1.). 2012.
Huszka József motívumgyűjteményeinek visszhangja Kiskunfélegyházán. In: Múltbanéző. 6. sz. Internet: http://www.bacs-kiskun-leveltar.hu/V3/SP07_mbn/ Tanulmanyok/brat-03t-1.html (2014. április 3.). 2013/a.
A „magyaros” kiskunfélegyházi városháza. In: Táguló horizont. Tanulmányok a Fiatal Művészettörténészek marosvásárhelyi konferenciájának anyagából. Szerk.: Kovács Zsolt–Orbán János. Marosvásárhely–Kolozsvár. 157–171. o. 2013/b.
A kiskunfélegyházi városháza építésének, stílusának és recepciójának néhány kérdése. In: Első Század. 1. sz. 103–135. o. Internet: http://epa.oszk.hu/ 01600/01639/00009/pdf/ (2014. április 3.). 2013/c.

DÁVID Judit (szerk.)
Az európai szecesszió nagymesterei. Antoni Gaudí, Victor Horta, Lechner Ödön. Barcelona–Brussels–Budapest. 2011.

GERLE János
Lechner Ödön. (Az építészet mesterei.) Budapest. 2003.

GERLE János–BAGYINSZKY Zoltán
Alföldi szecesszió. Debrecen. 2008.

GYENESEI József
Felfüggesztett városi autonómia. Közigazgatási esettanulmány Kiskunfélegyháza képviselőtestületének 1913-as feloszlatásáról és újjáválasztásáról. In: Levéltári Szemle 3. sz. 47–54. o. 2013.

FARBAKY Péter–KEMÉNY Mária (szerk.)
Ybl Miklós építész 1814–1891. Budapest. 1991.

FEKETE János
A kiskunfélegyházi tanítóképző története (1871–1957). In: Fejezetek a pedagógusképzés történetéből I. Bács-Kiskun megye. Szeged 5–121. o. 1990.

HALMOS Károly
Hild József vagyoni helyzete élete utolsó évtizedében. In: Hild József építészete. Tanulmányok az építész születésének 140. évfordulóján rendezett konferencia anyagából. Szerk.: Marótzy Katalin. Budapest. 155–192. o. 2008.
Egy építész lakhelyei. Hild József építész és építőmester tárgyi környezete – fizetésképtelensége tükrében. In: Budapesti Negyed. 82–90. o. 2009.
A csőd intézményének rövid története. In: Közgazdasági Szemle. 540–557. o. 2012.

HALMOS Károly–KLEMENT Judit
Értékek a romok között. A csődperekben ránk maradt iratfajtákról és forrásértékükről. In: Korall 141–152. o. 2013.

JERNYEI Kiss János
Brein Ferenc kecskeméti tervei. In: Romantikus kastély. Tanulmányok Komárik Dénes tiszteletére. Szerk.:Vadas Ferenc, Budapest 219–226. o. 2004.

KERÉNYI Ferenc
A Szeged-Pest szellemi útvonal mentén. Töredék Dugonics Andrásról és Katona Józsefről. In: Mesterek, tanítványok. Ünnepi tanulmánykötet a hetvenéves Csetri Lajos tiszteletére. Szerk.: Szajbély Mihály. Budapest. 249–255. o. 1999.

KESERÜ Katalin
”Nemzeti gondolat a 19. század magyar építészetében. Az egyetemestől a regionális stílusig.” In: Sub minervae nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Szerk.: ELTE Művészettörténeti tanszék munkatársai. Budapest. 102–106. o. 1989.
A századforduló. Budapest. 2007.

KESERÜ Katalin–HABA Péter (szerk.)
A modernizmus kezdetei Közép-Európa építészetében. Lengyel, cseh, szlovák és magyar építészeti írások a 19–20. század fordulójáról. Budapest. 2005.

KOMÁRIK Dénes
Építészképzés és mesterfelvétel a XIX. században. Pesti mesterek és mesterjelöltek. In: Építés-Építészettudomány. Budapest. 379–418. o. 1971.

KŐFALVINÉ Ónodi Márta

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek vezetése alatt álló kiskunfélegyházi Constantinum római katolikus leánynevelő-intézet története 1908–1948. Kiskunfélegyháza. 2001.
A Szent István templom története 1808–1908. In: A kiskunfélegyházi Szent István Plébánia 125 éve 1885–2010. Szerk.: Kállainé Vereb Mária–Kőfalviné Ónodi Márta 19–72. o. 2010.
A kiskunfélegyházi Szent István-templom építéstörténete 1808–1880. In: Bács-Kiskun Megye Múltjából 25. Szerk.: Gyenesei József. Kecskemét. 105–130. o. 2011.
A kiskunfélegyházi Szent István-templom építésének néhány kérdése. In: Értékvédelem és önazonosság. Szerk.: Gyenesei József. Kecskemét 8–19. o. 2012.

KŐFALVI Tamás–KŐFALVINÉ Ónodi Márta (szerk.)
A 200 éves kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium emlékkönyve 1809/1810–2009/2010. Kiskunfélegyháza. 2011.

LAKATOS Mihály–MÉSZÁROS L. Edgár–ÓRIÁS Zoltán (szerk.)
Az 50 éves Vállalkozók Lapja jubileumi albuma. Budapest. 1929.

LÁZÁR Béla
Írók és művészek között. Száz vidám história. Budapest. 1918.

MAROSI Ernő
Gótikus és neogótikus kupolák. In: Romantikus kastély. Tanulmányok Komárik Dénes tiszteletére. Szerk.: Vadas Ferenc. Budapest. 357–362. o. 2004.

MARÓTZY Katalin–NÉMETH Nóra
Stíluskérdések a századfordulón – két építészeti pályázat háttere. In: Építés-Építészettudomány. 3–4. sz. 253–270. o. 2013.

MÉSZÁROS Márta
Félegyháza anno. Képeslapok és fényképek a régi Félegyházáról. Kiskunfélegyháza. 2009.

NEY Béla
Jelentés a párisi 1878-iki közkiállításról, építészeti szempontból. Budapest. 1880.

SISA József
Szkalnitzky Antal. Budapest. 1994.

SÜMEGI György
Építészeti törekvések Kecskeméten a századfordulón 1890–1919. In: Bács-Kiskun megye múltjából 9. Szerk.: Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét. 357–422. o. 1987.
Építészet és történetiség. Adalékok Lechner Ödön kecskeméti épületeihez. In: Ars Hungarica. 41–62. o. 2003.

SZÉKELY Miklós
Az ország tükrei. Magyar építészet és művészet szerepe a nemzeti reprezentációban az Osztrák-Magyar Monarchia korának világkiállításain. Budapest. 2012.

URBÁN Miklósné
Nevezetes épületek, szobrok, emléktáblák, emlékművek, egyéb építmények Kiskunfélegyházán. Kiskunfélegyháza. 2005.

Melléklet

1.)

Pártos Gyulának és Lechner Ödönnek Kiskunfélegyháza város

közönségéhez benyújtott számlája

Budapest, 1886. március 30.

Számla.

Kiskunfélegyháza város közönségének megbízásából a régi városház átépítésére és egy új szálloda építésére készített terv és költségvetésről a mellékelt „Építészeti munkálatok díjtáblázata” alapján.

Megjegyzés: Az épület a III. osztályba soroztatik, a költségvetési összeg 71462 ft 03 kr, készült terv és költségvetés; ezekért jár a Díjtáblázat szerinti %.

A tervezetért: 71462 ft 03 kr-nak 0,9 %-ja = 643 ft 16.

A költségvetésért 71462 ft 03 kr-nak 0,4 %-ja = 285 ft 84

Összesen 1,3 % = 929 ft

Szóval kilencszázhuszokilenc forint [olvashatatlan] ért[ék]ben.

Budapesten [1]886. március 30-án

Pártos Gyula

Lechner Ödön

műépítészek

MNL BKML V. 175 b. I. 516/1885, 2430/ki. 1886. sz. Kézzel írt egyoldalas tisztázat Pártos Gyula és Lechner Ödön nevével, Pártos kézírásával.

2.)

Pártos Gyula és Lechner Ödön

Molnár István kiskunfélegyházi polgármesternek írt levele

Budapest 1886. március 31.

Tekintetes

Molnár István polgármester

úrnak

Kún-Félegyházán

Van szerencsénk mellékelve számlánkat a t. [tekintetes] város közönségének felszólítására készített, a közgyűlésnek személyesen bemutatott és általa annak idején elfogadott, a városház étépítésére és egy új szálloda építésére vonatkozó tervezetünk és költségvetésünkről ezennel beterjeszteni és annak kifizetését tisztelettel kérni.

Szíves értesítését kérve maradtunk kiváló tisztelettel:

Pártos Gyula

Lechner Ödön

műépítészek

Budapesten, [1]886. március 31-én

MNL BKML V. 175. b I. 516/1885, 2430/ki. 1886. sz. Egyoldalas kézzel írt tisztázat Pártos Gyula és Lechner Ödön nevével, Pártos kézírásával.

3.)

Molnár István kiskunfélegyházi polgármester előterjesztése

Kiskunfélegyháza város képviselőtestületéhez

Kiskunfélegyháza, 1886. május hó 23.

Tekintetes Közgyűlés!

A Pártos Gyula és Lechner Ödön műépítész urak által készített vendéglői tervrajzokról szóló számla a 85/886 számú határozattal kiadatott az alulírott bizottságnak, hogy azt érdemileg felülvizsgálva, arról véleményes jelentést terjesszünk a közgyűlés elé.

Alulírott bizottság ezen megbízatásában eljárt, s véleményes jelentését tisztelettel a következőkben terjeszti elő:

Pártos Gyula műépítész úr az 1883. évi december hó 23-án tartott közgyűlésből 181. szám alatt megbízatást nyert, hogy az építendő új vendéglő tervrajzait dolgozza ki. Ezt ő teljesítette is, s az ő és Lechner Ödön aláírásával ellátott tervek az 1884. év március hó 16-án tartott közgyűlésnek bemutattattak, s ezek, valamint a 83051 frt [forint] 13 kr [krajcár]-ra rúgó költségvetés el is fogadtatott. Ezek folytán a nevezett műépítész urak követelési joga tényleg fennáll, s az kétségbe nem vonható.

Másként áll azonban a kérdés a követelt összeget illetőleg. Pártos Gyula és Lechner Ödön urak a tervezett épületet a III. osztályba sorozzák, s az építészeti munkálatoknak a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által kidolgozott díjszabályzata alapján felszámítanak a tervezetért a költségvetési összes után 0,9%-ot, vagyis 643 frt 6 kr-t, a költségvetésért pedig 0,4%-ot, vagyis 285 frt 84 kr-t, s így összesen 929 frt-ot. Holott az általuk bemutatott rajzok csak tervvázlatok, s nem tervezetek, tervvázlatokért pedig a hivatkozott díjtáblázat is csak 0,4%-ot állapít meg, s így a tervvázlatért 285 frt 85 kr, a költségvetésért 285 frt 85 kr, tehát összesen 571 frt 70 kr követelhető.

Véleményezzük ennél fogva, hogy Pártos Gyula és Lechner Ödön uraknak az általuk készített vendéglőrajzokért és költségvetésért 571 frt 70 kr utalványoztassák, mit ha elfogadni vonakodnának, az ügy elbírálása bírói ítélet alá bocsátassék.

Kun-Félegyháza, 1886. május hó 23.

Az építtető bizottság nevében

Molnár István

polgármester

MNL BKML V. 175. b I. 516/1885, 2430/ki. 1886. sz. Kétoldalas, kézzel írt piszkozat autográf aláírással.

Ekkoriban törvény még nem rendelkezett az építészt megillető honorárium nagyságáról, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által megállapított – Pártosék által is érvényesíteni kívánt – díjszabása volt irányadó. Mivel ez nem volt kötelező jellegű, érthető a polgármester utolsó sorában olvasható, az ügy esetleges bírói útra való terelésére vonatkozó megkötése arra az esetre, ha Pártosék nem fogadták volna el a megállapított 571 frt 70 kr végösszeget. (E jelentés áttételesen a város és Pártos közötti viszony egyre feszültebbé válásáról is tájékoztat.)

A kifizetett összeg arról is tanúskodik, hogy a város nem a Pártos által említett 71462 ft 03 kr költségvetésű tervet vette a kifizetés alapjául, hanem a 83051 frt 13 kr-os költségvetést, amely minden bizonnyal a Mihálovits Jenő által megváltoztatott Pártos-tervhez tartozik. Az, hogy Pártos nem tudott a magasabb összegű költségvetésről (mivel nem az alapján kezdeményezte az elszámolást), arra is következtetni enged, hogy terveinek Mihálovits általi megváltoztatásáról sem tudott.

4.)

Lechner Ödön levele

Szerelemhegyi Károly kiskunfélegyházi polgármesternek

Budapest, 1904. március 15.

Nagyságos

Szerelemhegyi Károly

polgármester úrnak

Kiskunfélegyházán

Szíves bizalmukért köszönetet mondva, van szerencsém b. [becses] tudomására hozni, hogy a bírálóul való megválasztatásomat elfogadom, s hogy kérem annak idején a határnap szíves közlését.

Kiváló tisztelettel:

Lechner Ödön

műépítő

Budapest 1904. március 15.

MNL BKML V. 175. b I. 648/1903, 2769/ki. 1904. sz. Egyoldalas kézzel írt tisztázat Lechner Ödön autográf aláírásával.

Jegyzetek