Múltbanéző 15. (7)

TERVASZTALON MARADT ÁLMOK 2.

A kecskeméti Városi Vigadó és Szálloda

Levéltárunk tervrajzgyűjteményének részét képezi egy 8 darabból álló építészeti tervdokumentáció, amely a Jánszky Béla–Szivessy Tibor építészpáros műhelyében látott napvilágot 1929-ben. A helyszínrajzból, homlokzati és alaprajzokból, metszetekből álló mappa tartalma a kecskeméti Széchenyi térre tervezett szálloda és vigadó épületét jeleníti meg. Jánszkyék révén számos szép épülettel gazdagodott Kecskemét belvárosa az 1910-es években, és jó néhány meg nem valósított tervük is ismert, a siketnémák palotájától kezdve a Kada-síremlékig. A városi szálloda terve korábbi munkáikhoz képest több mint egy évtizeddel később készült, mely alapján feltételezhető, hogy az egykor a város „házi” építészeinek számító szakemberek Kada Elek polgármester halála után is jó kapcsolatot ápoltak a kecskeméti városatyákkal, és alkotó lelkesedésük töretlen volt az AMKE-internátus felépítésének kudarcba fulladása[1] ellenére. A tervrajzok bemutatását indokolja, hogy nem szerepelnek a Jánszkyék munkáit felsoroló áttekintésekben, és a kecskeméti meg nem épült épületeket bemutató, 1980-as évekbeli tanulmány szerzőjének figyelmét is elkerülték e gyönyörű, értékes dokumentumok.[2] Jelen írás tehát egy, a közvélemény érdeklődését nélkülöző, rejtőzködő szépség bemutatását tűzte ki céljául, egy rövidke szállodatörténeti áttekintés mellett.

A levéltár által őrzött iratanyagokból mindezidáig nem került elő megrendelés, műleírás, sem egyéb dokumentum, amely segítséget nyújthatna a belváros szívébe tervezett szállodaépület történetének megismeréséhez. A viharvert, két világháború közötti kecskeméti közigazgatási anyag iktatójában piros S betű jelzi, hogy a szállodaépítésre vonatkozó témákat 1952-ben hozzá nem értő kezek pusztulásra ítélték (kiselejtezték). A korabeli helyi sajtó tanulmányozása azonban egy évtizedeken át zajló kecskeméti szállodaépítési mizériába enged bepillantást, melynek egyik állomása a Jánszky–Szivessy-féle épülettervrajz.

Kecskeméten a 19. század közepén az átutazó vendég különböző fogadókban kaphatott éjszakai szállást, amelyek közül a legismertebbek: a postakocsik megállóhelyéül is szolgáló Postasíp és az egykori Arany Sas fogadó voltak. Utóbbinak később csak „Cserepesként” emlegetett épülete az 1850-es években fejezte be végleg vendéglátóipari pályafutását, hogy falai ezentúl a városba települt megyehatóságnak, majd különböző közintézményeknek nyújtsanak otthont.[3] Ez idő tájt, 1858-ban épült a város egykori főutcájának sarkán álló telekre a híres Beretvás Szálloda, amely „igazán egészen elsőrangú hotel volt a maga korában”.[4] A Beretvás a szállásadáson túl a társasági élet központjaként is funkcionált, termei fontos eseményeknek, gyűléseknek, díszebédeknek, banketteknek, bálaknak biztosítottak színvonalas helyszínt, s a működése során eltelt 100 év alatt a név – legalábbis Kecskeméten – fogalommá vált. Konkurense nem is nagyon akadt a Beretvásnak, eltekintve talán a kiváló étteremmel, kávéházzal és kerthelyiséggel rendelkező Royal Szállótól, amely az 1890-es évek végén nyitott meg, fennállásának 28. évében, 1924-ben viszont bezárt, és az állam vásárolta meg az épületet az erdőigazgatóság céljaira.[5]

A város egyetlen jelentős szállodája az 1920-as évek második felében már kevésnek bizonyult, az egyre inkább fellendülő barackkereskedelem és a növekvő idegenforgalom elvárásai miatt. A két világháború között, gyümölcsszezonban nagyszámú külföldi kereskedő kereste fel ugyanis a kecskeméti piacot, ám – a helyi sajtó szerint – nem egyszer fogadta őket az a kellemetlen meglepetés, hogy a Beretvás összes szobája megtelt.[6] Egy 1929-es újságcikk a gyümölcspiac további fejleszthetőségének kulcsaként határozza meg a szállodaépítés kérdését. „A kereskedők a mai viszonyok között kénytelenek záróráig a kávéházban bóbiskolni alvás helyett, aztán pedig fához és hirdetőoszlophoz támaszkodva várják a piac kezdetét. Szálloda nélkül elriasztjuk az eddigi kereskedőket is, pedig jó árakat csak akkor várhatunk, ha a külföldi kereskedők itteni tartózkodását tűrhetővé tesszük. Ez pedig szálloda nélkül elképzelhetetlen...” – olvasható a cikkben.[7]

Az idegenforgalom fellendítése iránt elkötelezettek szintén a szállodaépítés mellett kardoskodtak: „hogy Kecskemét idegenforgalma […] komolyan növelhető legyen, a legelső és legfontosabb feltétele, hogy legyen modern, tiszta, egészséges szállodája. Most folyik nálunk a nemzetközi sakkverseny, amelyre a világ minden tájáról jönnek ide külföldiek s nincs olyan megfelelő szálloda, ahol el lehetne őket helyezni. A magánházaknál való elszállásolás igen kellemetlen az ilyen világjáró idegeneknek, akik nem szeretnek senkit molesztálni. Különben pedig a szállodában mindig rendelkezésre áll a telefon, továbbá a portások nagyobb szállodákban több nyelven beszélnek, azonkívül van ott küldönc, aki postára megy s bármilyen kívánságot teljesít. Nálunk most ez lehetetlen.”[8]

A hatalmas és dúsgazdag település szállodaügyben tapasztalható igénytelensége – feltehetően – hazai viszonylatban is kezdett kínossá válni, hiszen egyrészt a kényelmes elhelyezést nélkülöző vendég nem rejtette véka alá véleményét[9], másrészt Kecskemétnél jóval kisebb vidéki városok sorban megépítették a maguk luxusszállóit. A Kecskeméti Közlöny újságírója 1930-ban így kesergett az említett jelenség fölött: „Bizony kiöregedett már […] a híres-nevezetes Beretvás-szálló is [...]. Dehát ma már mások az igények, a vendég nagyobb luxust kíván, legalább is folyóvizes mosdót, de inkább meleg-hideg vízzel, központi fűtést, fürdőszobát, vesztibült[10] vagy hallt, ahol dohányozhatik, levelet írhat, tárgyalhat s mindenekelőtt zajtalan szobát és éjszakai nyugalmat. Innen van az, hogy azok a városok, amelyek az idegenforgalomra adnak valamit, az utóbbi években egyre-másra építették a szebbnél-szebb szállodákat. Ma már nem csak Budapestnek vannak luxusszállói, Szegednek modern hoteljei, Debrecennek óriási Bikaszállója, Miskolcnak olyan Koronaszállója, amely az Astoriával felveszi a versenyt, de a kis Egernek is gyönyörű újbarokk szállója van s a rendezett tanácsú Szolnoknak olyan gőzfűtéses, perzsaszőnyeges luxusszállója a Tisza partján, hogy a legkényesebb ánglius is rámondaná, hogy «Wery nice»[11]. A félegyházi kacsalábon forgó fürdőszállóról nem is beszélek.”[12]

Mindamellett, hogy a sajtó gyakorta foglalkozott a kérdéssel, és a városi tanács is állandóan „szőnyegen tartotta” a szállodaépítést (így nyilatkozott Zimay Károly polgármester a város építőprogramjáról[13]), az ügy nehezen akart kimozdulni a holtpontról. 1929 elején azonban felröppent a hír, miszerint az új, modern szálloda a városközpontban fog felépülni.[14] Ugyanez év tavaszán a sajtó már az építészek (Jánszky Béla és Szivessy Tibor) és a kivitelezésre ajánlatot tevő debreceni cég (Tóth és Sebestyén Rt.) nevét is megszellőztette, és a leendő épületről – elhelyezéséről, beosztásáról, külsejéről a következő tüzetes leírás adta: „…a Széchenyi-téren épülne fel a szálloda, 70 méterre a templomtól, fronttal a Kossuth-tér felé. Az épület a térnek megfelelően keskenyül a 8. és 11. számú házak telkéig. Gyönyörű, monumentális emeletes épület, árkádos fronttal, az árkádok fölött terasszal. Pompás előcsarnokkal, emeletén hangversenyterem, a teadélulánok számára külön díszes teremmel. Általában a beosztás, elrendezés európai nívójú, legmodernebb kereteket ad, nagyszerű kávéházzal. A kat[olikus]. bérház[15] felé eső rész földszintjén külön bejárat a szállodához, ezen a fronton üzlethelyiségek, a túlsó fronton pedig az étterem nyernének elhelyezést. 100 szobás szálloda lenne. 50 teljesen modern, minden kényelemre berendezett szoba, fürdőszobákkal s 50 szoba, a kisebb igényű közönség részére. Hall, olvasótermek, liftek, vízvezeték hideg meleg vízzel. […] Igen tetszetős, ízléses és valóban a legmodernebb kiképzésű, beosztású. A főfrontja inkább egy modern opera épülethez hasonló árkádos kiképzésével. Az épület előtt park lenne, s ide tervezik a hősök emlékoszlopát, de felmerült az a terv is, hogy az emlékoszlop a Kada-parkkal[16] egy színvonalba, a nagytemplom elé kerüljön s akkor a szállodai parkban díszkutat építenének.”[17]

A lapban megjelent adatok szerint az építkezés költsége kb. 2 millió pengőre rúgott volna, amelyet a vállalkozók teljes egészében biztosítani ígértek, a város által juttatott ingyen telek és az évenként fizetendő meghatározott összegű amortizációs költség fejében. Az ígéret szerint 35 év letelte után a szálloda a város tulajdonába került volna. A leendő kivitelezők által igényelt hozzájárulás és a kedvezmények mértéke azonban igen hamar „kiverte a biztosítékot” a hagyományosan inkább felhalmozó gazdaságpolitikát folytató kecskeméti városatyáknál, emellett az építkezés lehetséges helyszíne sem váltott ki osztatlan lelkesedést, mivel oda „nagyon sokak véleménye szerint szállodát építeni nem szabad”.[18] Az évszázadok során már jól beidegződött spórolva halogatás stratégiája mentén az „illetékes tényezők” végül eldöntötték, hogy inkább majd a település maga épít olcsóbbat saját magának, így az 1929-ben született csodás szállóterv a tervasztalon maradt álmok sorába lépve végezte. A városnak ezután még hosszú évtizedekig nem sikerült tető alá hozni az új szállodát, a Beretvás maradt az egyetlen valamirevaló, az 1950-es években már Béke Szálló néven. Egy másik korszak, politikai berendezkedés és ízlésvilág adta meg végül a Kecskemétnek oly régen hiányzó modern hotelt – az 1960-as évek elején az Aranyhomokot –, és ekkor már a Széchenyi téri helyszín ellen sem emelt szót senki sem…

A római katolikus plébánia és a katolikus bérház közé ékelődő épület helyszínrajza
(MNL BKML XV. 15. 478.)

Látványterv: a kecskeméti városi vigadó és szálloda, háttérben a plébánia épületével
(MNL BKML XV. 15. 478.)

A főhomlokzat: „egy modern opera épülethez hasonló”
(MNL BKML XV. 15. 478.)

A földszinti alaprajz hatalmas kávéházzal, a bérház felől üzletsorok, a plébánia felől étterem helyezkedik el
(MNL BKML XV. 15. 478.)

Az épület hosszanti metszete
(MNL BKML XV. 15. 478.)