Múltbanéző 14. (4)

KECSKEMÉT DÍSZPOLGÁRA: JÓKAI MÓR

Aligha vitatható, hogy Jókai Mór (1825–1904) a magyar irodalomtörténet kimagasló alakja, így egyetérthetünk azzal a véleménnyel, miszerint „irodalomtörténetünk csonka az ő neve nélkül.”[1] Hatalmas életművet hagyott maga után, hiszen 100 regényt írt, ráadásul ebben a számban nem szerepelnek elbeszélései, novellái. A „nagy mesélő”, ahogyan már életében elnevezték, mindmáig olvasható, remek történeteket írt. Életműve rendkívül sokoldalú, hiszen van olyan regénye, amely bemutatja a dualizmus korának visszáságait, olvashatunk tőle kiváló történelmi regényeket szép számmal, és – főként Verne hatására – még fantasztikus regényeket is. Így aztán mindenki megtalálhatja a neki tetsző, az ízlésvilágához legközelebb álló Jókai-regényt. Mindehhez hozzá lehet és kell tenni, hogy Jókai Mór alakítója is volt történelmünknek, hiszen tevékenyen részt vett az 1848-as forradalomban, majd sokáig országgyűlési képviselőként is tevékenykedett a 19. század második felében.

Jókai Mór – születési nevén Jókay Móric – 1842 őszén érkezett Kecskemétre, mint diák, ahol jogot tanult, korabeli szóhasználattal szólva jurátussá vált. Állítólag mellbetegsége miatt javasolták neki az alföldi várost tanulmányai helyszínéül, amely ma meglehetősen furcsa ajánlatnak hat, hiszen egyáltalán nem vagyunk bizonyosak abban, hogy a poros, homokos alföldi levegő hatékonyan javította Jókai tüdőbetegségét. Az viszont nem kétséges, hogy a poros, ősszel és tavasszal sártengerben fürdő város vagy inkább nagy falu azonnal belopta magát Jókai szívébe. Így írt erről: „itt találtam fel azt az új földet, amelyen folyvást járok múzsámmal együtt; itt tanultam megismerni a magyar népéletet, a valódi magyar humort.”[2] A gyenge ifjú megerősödött Kecskeméten, és megismerte az ősmagyarnak titulált emberfajtát, a szívós falusi embereket, akiket élete végig tisztelt és kedvelt. A hatalmas területű várost alaposan feltérképezhette Jókai, saját leírása szerint is bejárta határait, eljutott a Tiszához és a homokos-sós Fehér tóig. Jókai több írásában is megemlíti Kecskemétet és az Alföldet.

Kecskemét hatalmas város volt, tanyás jellege egészen az 1950-es évekig megmaradt. Ebben a gyönyörű pusztai világban találta meg második otthonát Jókai Mór. A 17 évesen Kecskemétre került fiatalember ekkor még egyáltalán nem foglalkozott írással, sokkal inkább a festészetben kívánta megjeleníteni tehetségét. Ez akkor változott meg, mikor a Nemzeti Színház pályázatára megírta a „Zsidó fiú” című történelmi tragédiát 1842-ben, amelyet 1843-ban küldött meg a Magyar Tudományos Akadémiának. Pályadíjat ugyan nem nyert, de ennek hatására Jókai újabb regénybe kezd, melynek címe: „Hétköznapok”. Jókai később úgy látta, hogy Kecskeméten lett belőle író, az alföldi diákévek kellemes környezete hozta elő írói vénáját. A „Hétköznapok” végül 1846-ban jelent meg.

Felmerül a kérdés, hogy miért éppen 1893-ban lett Kecskemét díszpolgára a kiváló író? Hiszen kecskeméti kötődése közismert volt, mint ahogy a város iránti érzelmei is azok voltak. De mi kötődik 1893-hoz? A válasz egyszerű. Jókai Mór ugyanis 1893-ban ünnepelte írói működésének 50. évfordulóját, és ennek apropóján határozott úgy a város, hogy Jókainak díszpolgári címet adományoz.

Az város közgyűlési jegyzőkönyvének tanúsága szerint 1893-ban szinte a semmiből lett Jókai Mór Kecskemét város díszpolgára.[3] Az történt ugyanis, hogy Horváth Döme bizottsági tag – a helyi Katona-kör elnöke – indítványt nyújtott be a városhoz, amelyben előterjesztette, mivel „a nemzet koszorús költője, s legnagyobb regényírója” az évben, tehát 1893-ban tölti be írói működésének 50. évfordulóját, ezért „Kecskemét város polgárságának egyetemes óhaját tolmácsolja”, mely szerint mondja ki a város, hogy Jókait, „a nemzet koronás regényíróját” díszpolgárává választja. A város elfogadta az indítványt, így Jókai Mór író Kecskemét város díszpolgárává vált.[4] Háromfős bizottságot alakítottak, amelynek tagja volt Lestár Péter polgármester, Horváth Döme előterjesztő tanácstag és ifjabb Bagi László főjegyző. Feladatuk az volt, hogy személyesen adják át az írónak Kecskemét város bekeretezett díszpolgári oklevelét. A személyes átadásra Budapesten, a Vigadóban került volna sor 1894. január 6-án, ugyanis nemcsak Kecskemét, hanem – természetesen – az egész nemzet ünnepelte a híres írót. Ezt az ünnepséget szervezték január 6. napjára a Vigadóba, amelyen a kecskeméti küldöttség is megjelent a tervek szerint. Sajnos, forrásaink nem tesznek említést arról, hogy a találkozó létrejött-e a valóságban vagy sem, de nincs okunk kételkedni abban, hogy a küldöttség sikeresen teljesítette feladatát. Magától értetődő, hogy országos szinten is felállítottak egy bizottságot, amelynek feladata volt megszervezni a fővárosi ünnepségeket. Az esemény fővédnöke egyébként József főherceg volt, a bizottság elnöke Báró Eötvös Lóránt, főtitkára pedig Beöthy József lett.[5] A fentiek fényében kijelenthető, hogy az egész nemzet, benne Kecskemét városával Jókai Mórt ünnepelte.

A díszpolgársági oklevél megszavazása után 1893 őszén a város vezetése úgy határozott, hogy Jókairól utcát is elneveznek Kecskeméten. Az új, immáron Jókai nevét viselő utca Kecskemét belvárosában, a III. tizedben, a Gyenes tér melletti egykori Sétatér utca lett. Ez a Jókai nevét viselő, nagy forgalmú utca 1893 ősze óta viseli ma is a híres és remek író nevét.[6]

Elhatározták továbbá, hogy az évforduló emlékére kiadandó 100 Jókai regényt több példányban is megrendelik, hogy a városi könyvtár, valamint 3 helybeli középiskola és a polgári leányiskola is kapjanak belőle 1-1 példányt, az ifjúság művelése céljából. Kecskemét város tanácsa arról is döntött, hogy a maga a város is tart egy Jókai-ünnepélyt 1894. január 6-án, a kecskeméti kaszinó épületében, ahol táncmulatság keretében ünneplik meg az idős írófejedelem írói munkásságának 50. évfordulóját.

A Kecskeméti Lapok című, ekkoriban vasárnaponként megjelenő hetilap is beszámolt Jókai díszpolgári címéről. Először meglehetősen röviden, kizárólag a tényekre koncentrálva, hiszen az 1893. április 30-i lapszámban mindössze annyi jelent meg, hogy Jókai Mór, „hazánk egyik büszkesége Kecskemét díszpolgárává választatott.”[7]

Az 1893. évi 47. szám melléklete már teljes egészében Jókai Mórról szólt. Szerepelt benne egy egészen hosszú irodalmi elemzés, volt válogatás Jókai fiatalkori levelezéséből, és volt egy részletes leírás, amelyet a város vezetése tett közzé Jókai díszpolgári kinevezéséről. Eszerint „nagyságos Jókai Mór országgyűlési képviselő úr, a nemzet koszorús költője és legnagyobb regényírója, 50 évet tevő írói működése alatt, a magyar nyelv és irodalom emelése körül folytonosan tanusított, úgy, hogy ezen írói működése által a magyar nyelvnek és irodalomnak a külföld előtt is tiszteletet szerzett: mindezen hasznos és odaadó szolgálatainak és érdemeinek elismeréseül, valamint belsőleg érzett vonzódásunk és hazafiúi tiszteletünk nyilvánításául, – kedves visszaemlékezéssel arra is, hogy ifjúságának egy részét városunk falai között töltötte és iskoláinkat látogatta – azon hatósági jogunknál fogva, melyet apostoli koronás király urunk Ő Felsége, a magyar haza és nemzet, valamint törvényhatósági jogú városunk egyetemének közjavára gyakorlunk, fentebb teljes tisztelettel megnevezett nagyságos Jókai Mór urat ezennel városunk díszpolgárává megválasztjuk és városunk polgárainak sorába iktatjuk.”[8] Ez volt a díszpolgári cím hivatalos bejelentése a város közönsége felé.

Jókai Mór írói évfordulójának ünneplése 1894. január 6-án, egy hideg téli napon érte el csúcspontját. Ekkor tartották meg a patinás kecskeméti színházban az író ünneplését, amin a helyi előkelőségek vettek részt, és amely egy napon volt a fővárosi, vigadóbeli ünnepséggel. Szintén ezen a napon délután avatták fel a Jókai utca névtáblát, amely persze már az azt megelőző napon is ott virított a házak oldalán, de a hivatalos átadóra ekkor került sor. A táblán a maival ellentétesen még a régi helyesírással szerepelt: III-dik tized Jókai utcza. Szintén felavatásra került az az emléktábla, amely arra a házra került, ahol a híres író élt két esztendőn keresztül.[9]

A városi ünnepségek utolsó momentumára 1894. január 14. napján került sor, amikor a református főgimnázium is tartott egy ünnepélyt Jókai Mórra emlékezve.[10] Ezzel lényegében lezárult a Jókai-ünnepség Kecskeméten, de Kecskemét városa később sem feledkezett meg Jókairól. Az író 1904. május 5. napján bekövetkezett halála után két nappal már arról határozott a törvényhatósági bizottság, hogy a helybeli református főiskola falába emléktáblát helyeznek, melyre Jókai önéletírásából idézik a következő szöveget:

„Itt lett belőlem ember e derék tősgyökeres magyar városban; és különösen itt lett belőlem magyar író. Itt ismertem meg az igazi népéletet a maga kifogyhatatlan változatosságában, a néphumort, a puszták világát. Egész írói működésemnek az alaphangulatát itt sajátítottam el s a mellett testileg is megerősödtem.”[11] Természetesen a város küldöttséget indított a temetésre, a családnak részvétnyilatkozatot is küldött, s a koporsóra koszorút helyezett el. Ugyanakkor, ha ma megnézzük ezt a táblát, akkor azt láthatjuk, hogy a felirat nem az, amelyet a városi tanács javasolt. A kőtáblán „mindössze” a következő szerepel:

„Jókai Mór, mint a református jogakadémia hallgatója ez iskola falai között töltötte két legszebb diák-esztendejét 1842-1844.” Nem tudjuk, hogy mi vezetett a felirat megváltozásához, annyi azonban bizonyos, hogy az eredeti felirat túlságosan hosszú lett volna, talán ez a magyarázata annak, hogy az eredetitől eltérő feliratot olvashatunk mind a mai napig.

Összegzésképpen megemlíthetjük, hogy Jókai Mór írói évfordulója igazán tiszteletteljes módon lett megünnepelve városunkban. Nem lehet vita arról, hogy Jókai Mór a magyar irodalom kiemelkedő regényírója, és mint ilyen az sem lehet vita tárgya, hogy a díszpolgári oklevéllel, valamint a Jókai utca elnevezéssel és az emléktáblával méltó módon emlékezett rá Kecskemét, az Alföld egyik gyönyörű városa, tanulmányainak egykori színtere.