Múltbanéző 10. (3)

A KISKUNFÉLEGYHÁZI GIMNÁZIUM

ELSŐ VILÁGHÁBORÚS EMLÉKTÁBLÁJA

Még az első világháború ideje alatt, 1917 tavaszán törvényt hoztak a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről. „Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadra kelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemessé. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”[1] A harcok befejeződése és a veszteségek felmérése után nemsokára törvény született a hősi halottak emléke előtti tisztelgés további hivatalos formájáról is. „A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a »Hősök emlékünnepét« – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”[2]

Az 1920-as, 1930-as években – nem csak a törvények hatására, hanem az őszinte kegyeletet kifejezendően is – az ország egész területén sorra állítottak szobrot, emléktáblát a hősi halottak tiszteletére. Az 1930-as években kapta nevét például a budapesti Hősök tere és szintén ekkor alakították ki a szegedi Hősök Kapuját is.[3]

Kiskunfélegyházán is több kezdeményezés indult a hősök emlékének megörökítésére. Nem csak a város, hanem egy intézmény, a helyi gimnázium is állított emléktáblát azon hősi halottak tiszteletére, akik egykor az iskola diákjai voltak.

A kiskunfélegyházi gimnázium első világháborús szerepvállalásáról már korábban esett szó.[4] Több tucat diák közvetlenül az érettségi után vonult be katonának, de jelentősre tehető azok száma is, akik egykor a félegyházi gimnázium tanulói voltak, nekik az iskola elvégzése után, már több-kevesebb – munkával vagy felsőfokú tanulmánnyal eltöltött – esztendő után kellett a harctérre menniük. A gimnázium vezetősége már az első háborús tanévtől kezdődően gyűjtötte az adatokat az intézménnyel kapcsolatba hozható hősi halottakról. 1915 nyaráig még csak tíz személy elhunytáról kaptak értesítést.[5] Az iskola igazgatója, dr. Porst Kálmán az 1915/1916-os tanév értesítőjében azt közölte, hogy „Intézetünk régebbi tanítványairól, úgyszintén e két utolsó évfolyamnak kitüntetéseiről, háborús szerepléséről, sebesüléséről, esetleg haláláról csak a háború után fogunk részletes jelentést tenni. Most még csak az adatokat gyűjtjük.”[6]Az általános papírhiány miatt különben is igen csekély terjedelmű iskolai évkönyvek (értesítők) a szerencsétlenül végződött háború és annak utóhatásai következtében később már nem közölték a fent említett adatokat. Biztos, hogy Porst igazgató gyűjtötte a félegyházi iskolával összefüggésbe hozható katonákra vonatkozó adatokat, de ezek az információk Porst 1926. április 14-én bekövetkezett halála után elkallódhattak. „Néhai dr. Porst Kálmán igazgató készített névsort a hősi halottakról, de feljegyzéseit a lakásán tartotta, az irodában semmi nyomuk nincs.”[7] – állapította meg 1930 elején Porst hivatali utóda, Boleszny Antal gimnáziumi igazgató. A listára azért lett volna ekkor szükség, mert a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium utasítására a Szegedi Tankerületi Főigazgatóság arra szólította fel a félegyházi gimnáziumot, hogy az intézet hősi halált halt tanárainak és tanulóinak névsorát minél előbb, sürgősen terjessze fel.[8] Mivel a korábbi adatok nem voltak fellelhetők, ezért új jegyzéket kellett összeállítani. Ezzel kapcsolatban az iskola vezetősége a helyi újságokban a következő szövegű felhívást tette közzé: „A reálgimnázium igazgatója a világháborúban hősi halált halt gimnáziumi volt tanulók névjegyzékét a lehetőség szerint pontosan el akarja készíteni. Felkéri tehát az olvasóközönséget, hogy akinek hozzátartozója a világháborúban hősi halált halt, szíveskedjék közölni bármi úton az igazgatósággal, lehetőleg azt is, hogy mikor járt vagy végzett a gimnáziumban az illető és ha ismeretesek, a hősi halál közelebbi adatai is. Az adatokat beküldő szíveskedjék címét megadni, hogy ha esetleges kiegészítésre lenne szükség, ismét hozzá fordulhasson az intézet. Meg kell őrizni az utókor részére a hősök emlékét.”[9] Az érintettek közül azonban csak kevesen siettek eleget tenni a felhívásnak, májusig csupán két levél[10] érkezett ebben az ügyben a gimnázium igazgatójához.[11]

Egy apa levele, aki két fiát is elveszítette az első világháborúban[12]

Nemcsak az újságból értesültek a helybéliek a kezdeményezésről, több egykori gimnazistát személyesen keresett meg az intézmény vezetősége, hogy információt kérjenek tőlük hajdani évfolyamtársaik sorsáról. Ezt bizonyítja, hogy sokuk válaszlevele még a sajtóban megjelent hirdetés előtt kelteződött.[13] A félegyházi gimnázium tanulóinak nagy részét a helybeli növendékek tették ki, de mellettük jelentős volt a más településről, vagy más megyéből származó diákok száma is.[14] Az ő életútjukat nehezebben tudta később az iskola nyomon követni. A megőrzött feljegyzésekből kiderül, hogy a gimnázium vezetősége próbálta felkutatni azokat a tanárokat, volt osztályfőnököket, osztálytársakat, ismerősöket, akik bármilyen felvilágosítással tudtak szolgálni a hadbavonult egykori diákokról. Az összegyűjtött információkat feldolgozva, listát vezettek a hősi halottak nevéről, feltüntetve az illető születési idejét és az adatközlő nevét is. 1930 májusára 49 név gyűlt össze, ezeket közzé is tették a Félegyházi Közlöny 1930. május 11-i számában.[15] Volt, aki erre az újabb híradásra reagálva jelezte hozzátartozója hősi halálát.[16]

Gyászjelentés egy hősi halott hajdani gimnazistáról[17]

A végleges listára összesen 62 név került fel, az itt érettségizettek mellett azok is helyet kaptak, akik csupán néhány évig voltak az intézet tanulói. A fennmaradt feljegyzések, cédulák és bejelentések azonban nem minden esetben egyértelműek, ami természetesen érthető is, hiszen a háború lezárása után 12 évvel nehéz volt precízen rekonstruálni a történteket.

A „hősi halott” fogalmának értelmezése is vitatott kérdés.[18] Például Pál Károly, az intézmény néhai tanára azért nem került bele a névsorba, mert ugyan katonai szolgálat közben szerzett betegségében halt meg 1917-ben, de harctéren nem volt (a wieselburgi fogolytábor őrkülönítményéhez osztották be).[19] Szintén nem került a listára Töll Ferenc, aki 1890. január 20-án született és a félegyházi gimnáziumba járt az 1901/1902-es, valamint az 1902/1903-as tanévekben (I–II. osztályt végezte el); 1914-ben vonult be katonának, orosz hadifogságba esett Przemysl várának feladásakor. A fogságból hazaszökött 1918-ban, majd katonai szolgálatra bevonult újból, ám a fogságban szerzett betegsége miatt szabadságolták. Katonaként szerzett betegségéből kifolyólag 1924-ben Kiskunfélegyházán halt meg.[20] A másik Töll-fiút, Vilmost, aki 1886. április 28-án született és az 1897/1898 és az 1900/1901 tanévek között volt a félegyházi gimnázium növendéke (I–IV. osztályt végezte) felvették a hősi halottak listájára. Töll Vilmos is 1914-ben vonult be katonának, Budapesten teljesített szolgálatot, mint gyógyszerész hadnagy. A katonai kórházban szerzett ragályos betegsége folytán 1918-ban halt meg Kiskunfélegyházán.[21] Ezekből az adatokból úgy tűnik, hogy harctéren nem teljesített szolgálatot, ami persze egyáltalán nem csökkenti az általa hozott áldozatok nagyságát. Szintén a harctéren szerzett betegségben hunyt el 1923-ban Horpáczi Ferenc tartalékos hadnagy, aki 1897-ben született és az 1909/1910–1912/1913 tanévek között tanult a gimnáziumban, majd a IV. osztályt elvégezve tanulmányait a Tanítóképzőben folytatta. Zászlósként szolgált Isonzó mellett, tüdőbajjal jött haza betegszabadságra, ám sohasem gyógyult meg teljesen.[22] Valószínűleg a későbbi (1918 utáni) elhalálozás zárta ki őt is a hősi halottak névsorából.

Több olyan személy nevét és adatait is beszolgáltatták, akik azonban feltehetőleg az információk ellenőrizhetetlensége, vagy pontatlansága miatt nem kerültek fel a gimnázium hősi halált halt diákjainak listájára: Oberna Sándor (született: Csépán 1885-ben, érettségizett a gimnáziumban: 1905)[23], Kudar Ottó (született: Kiskunfélegyházán 1897-ben, érettségizett a gimnáziumban: 1915)[24], Kanyó Károly (született: Kiskunfélegyházán 1889-ben, gimnáziumba járt 1900/1901–1903/1904 között, az I–IV. osztályokat végezte el)[25], Tápai Ernő (született: 1890-ben Jászszentlászlón, gimnáziumba járt 1900/1901–1903/1904 között, I–IV. osztályokat végezte el)[26].

Az alábbi táblázat áttekintést ad a gimnázium hősi halottairól:[27]

A gimnázium hősi halált halt egykori diákjainak névsorára azért is volt szükség, mert közben szerveződött egy nagyszabású érettségi találkozó, amelynek résztvevői emléktáblával akartak tisztelegni az elesett diáktársak előtt. Hat évfolyam, az 1895-ben, 1900-ban, 1905-ben, 1910-ben, 1915-ben és 1920-ban érettségizett tanulók közös összejövetelt terveztek. Nem ez volt az első (és nem is az utolsó) ilyen jellegű grandiózus osztálytalálkozó: 1925-ben – akkor még csak öt évfolyamot toborzott össze a főszervező, dr. Lászlóffy (Eisler) Mihály – a megjelentek felavatták egykori igazgatójuk, Holló László portréját.[29] 1935-ben pedig a volt iskolatársnak, Móra Ferencnek állítottak emléket az öregdiákok, ekkor összesen 15 évfolyamból gyűltek össze a hajdani gimnazisták.[30]

Az 1930-as találkozó szervezői feladatait ezúttal is dr. Lászlóffy Mihály vállalta magára. Nagy munkájáról elismerőleg szólt az iskola igazgatója. „Az 1924/25. tanévben lefolyt jubiláris 30 éves találkozó mintát adott az intézet végzett növendékeinek arra, hogy hogyan kell a tradíciót melegen ápolni, az iskolával a szoros kapcsolatot fenntartani, hogyan kell a nevelőket, tanárokat megbecsülni és egymást szeretni. Impozáns formában, bensőségben elmélyülve és külső megjelenésben megnagyobbodva, bontakozott ki az idei nagy közös találkozó. 35 év[vel ez]előtt tartotta főgimnáziummá fejlesztett iskolánk első érettségi vizsgálatát. A 35 év[vel ez]előtt érettségit tett öregdiákok és a találkozók melegszívű szervezője, dr. Lászlóffy (Eysler) Mihály ítélőtáblai bíró nagy körültekintéssel és szeretettel szervezték meg az egyes évfolyamok rendezőivel az idei nagy találkozót. Az öt év[vel ez]előtti kegyeletes összejövetel Holló Lászlónak, a főgimnázium első igazgatójának művészi arcképével ajándékozta meg az intézetet, az idei a világháborúban hősi halált halt tanítványok pompás emléktáblájával tett bennünket gazdagabbá. A nagy lelki élményekben gazdag és felemelően szép találkozó június hó 14-én és 15-én folyt le. Programmját a 35, 30, 25, 20, 15 és 10 év[vel ez]előtt végzett öregdiákok évfolyamszervezői pontról-pontra gondosan egybeállították, szinte egy kis könyvecskét tett ki a meghívóként szereplő emléklap. Az ünnepély részletes időrendjén kívül minden évfolyam a maga tanárait, azok jelenlegi lakóhelyét és a végzett tanulók névsorát, állását és lakását tünteti fel.”[31]

A nagyszabású osztálytalálkozó emléklapja

A találkozóról a helyi sajtó először 1930. május 11-én adott hírt. „A szokásos érettségi találkozóknál impozánsabb formában fog lefolyni az ez évi június hó 15-én. Az [...] öreg diákok megifjodott lélekkel és kedves megemlékezésekkel szívükben akarnak ünnepelni és a mai tanuló seregnek példát mutatni az iskolához való ragaszkodásra, a testvéri összetartozandóságra. [...] Programba vették az intézet hősi halottai táblájának elhelyezését az intézet utcai bejárója mellé. [...] Hogy a márványtábla minél díszesebb legyen, a hozzátartozók kegyes adományát a reálgimnázium igazgatója átveszi és hírlapilag nyugtázza.”[32]

A május utolsó vasárnapján, 25-én tartott hősök ünnepe alkalmából megjelent vezércikk is említette, hogy a gimnázium hősi halált halt növendékei emlékére az intézet falába mélyesztett táblát 1930. június 15-én leplezik le.[33] A szép fekete márványtáblát, „melyet Szabó József kőfaragó készített, a bejárat mellett a jobb oldali falban” helyezték el.[34]

A nagyszabású osztálytalálkozó első napján (1930. június 14-én, szombaton) az öregdiákok megkoszorúzták a félegyházi temetőkben nyugvó egykori tanáraik, igazgatóik sírját, majd közös vacsorára gyűltek össze a Korona Szálló kerthelyiségében. Másnap, vasárnap mindegyik évfolyam felkereste volt osztálytermét, emlékiratokat adtak át az igazgatónak, az „Alma materhez való hűséges ragaszkodásuk jeléül”. Fél tízkor kezdődött az intézet hősi halottainak tiszteletére készített emléktábla leleplezése. Az ünnepség programja a következő volt:

Az ünnepség után az öregdiákok a tanári karral és az intézeti tanulóifjúsággal hálaadó szentmisére vonultak át a szomszédos Szent István templomba. A misét az intézet egykori hittanára, Trungel János celebrálta, a segédletben részt vettek az intézet későbbi hittanárai és a gimnáziumból kikerült papok is. A szertartás után közösen vonultak át a Petőfi szoborhoz, ahol ünnepi beszéd és koszorúzás zajlott. A rendezvényt közös ebéd zárta.[35]

Az emléktáblára a fenti táblázatban összefoglalt 62 személy neve került fel, nem egészen szigorú betűrendben.

Az 1930-ban felállított emléktábla[36]

A Félegyházi Közlöny következő heti számában leközölte az ünnepség műsorát és az ott elhangzott beszédeket.[37] Szintén itt írták: „Dr. Tóth József polgármester kezdeményezésére és támogatására díszes fekete svéd gránitkőből készült táblán, melyet carrarai fehér márvány szegélyez, a főgimnázium 60 hősi halottjának nevét olvashatjuk.”[38] A polgármester szerepét a tábla állításában a másik helyi újság is hangsúlyozta: „A találkozó ünnepség fénypontja a hősi halált halt gimnazisták emléktáblájának leleplezése. A város közönségének impozáns részvétele mellett leplezte le dr. Tóth József polgármester az emléktáblát, amelyet ő kezdeményezett [...].”[39] Hogy miben állt a polgármester kezdeményezése és támogatása az emléktábla felállítása körül, azt homály fedi, mert sem a gimnázium, sem a városi közigazgatás fennmaradt iratanyagában nem található erre utaló írásos feljegyzés. Ha szerepet is vállalt a tábla ügyében, azt szigorúan magánemberként tehette, erről csak magánlevelezése tanúskodhatna. A szervező, Lászlóffy és társai – már az emléktábla felállítása után keltezett – kérelme azonban egyáltalán nem a polgármester támogatását bizonyítja: „Alulírottak azon[...] kérelemmel fordulunk a tekintetes Képviselő-testület elé, méltóztassék a helybeli reálfőgimnázium falában elhelyezett és az intézet hősi halált halt növendékei emlékét megörökítő márvány tábla 400 P. azaz Négyszáz pengő árát engedélyezni, annak folyósítására a Polgármester urat utasítani. Kérésünk indoklásául előadjuk, hogy ezen emléktábla a város tulajdonát képező főgimnázium falába van beépítve így ez is a vár[os] tulajdonát képezi s örök időkre hirdeti azok emlékét, akik a város intézetéből kikerülve életükkel áldoztak a hazának. Kiskunfélegyháza, 1930. június hó 28. napján. Hazafias tisztelettel: Dr. Lászlóffy Mihály, Dr. Szabó Kálmán, Dr. Kárpáti Károly, Dr. Csitári János”[40] A város nem teljesítette a kérést. „A kérelemmel a pénzügyi bizottság behatóan foglalkozott – bár elismeri, hogy a találkozóra összejött öreg diákok kedves kötelességet teljesítettek akkor, mikor az elesett diáktársaik emlékét márvány táblával örökítették meg, – költségvetési fedezet hiányában nincs abban a helyzetben, hogy a kérelmet teljesítse s a márvány tábla árát kifizesse. A kérelmet nem teljesíti s javasolja, hogy Boleszny Antal a reálgimnázium jelenlegi igazgatója kéressék fel az elkészítési költség társadalmi úton való összegyűjtésére.” A képviselő-testület elfogadta a pénzügyi bizottság javaslatát és a fentiekkel egyező tartalmú határozatot hozott.[41] A polgármester tehát felkérte az igazgatót, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a tábla elkészítési költsége társadalmi gyűjtés útján fedezve legyen. Egyúttal „ezügyben is kifejtett eddigi munkásságáért” a város nevében őszinte köszönetét nyilvánította ki.[42]Boleszny Antal igazgató el is kezdte az adományok összegyűjtését. „A reálgimnázium hősi halottainak emléktáblája elkészült, leleplezése is ünnepélyes formában megtörtént. Az emléktábla költségeihez azonban a város mint a reálgimnázium fenntartó hatósága semmivel sem járult [hozzá], hanem a költségek megszerzésére vonatkozólag a város nemesen gondolkodó társadalma körében való gyűjtést ajánlotta. Mély tisztelettel kérjük a tanügybarátok anyagi támogatását.”[43] A felhívásra sok magánszemély (jórész a hősi halottak hozzátartozói) és több intézmény, egyesület (Adóhivatal tisztikara, Magyar Általános Takarékpénztár Rt. fiókja, Dalárda, stb.) is reagált, így év végéig 270,40 pengő gyűlt össze, amelyek beszedéséről Boleszny gondosan megőrizte a nyugtákat és az adományokat hírlapilag is nyugtázta.[44] A következő évben az akkor aktuális osztálytalálkozókra érkezők is adakoztak (összesen 30 pengőt), de az így begyűjtött pénz sem volt elegendő még. 1933-ban Boleszny úgy ítélte meg, hogy céltalan a további gyűjtés és a gimnáziumi költségvetésből akarta rendezni az ügyet. „[...] az összesen 400 P-t kitevő tartozásból tehát kiegyenlítést nyert 300 pengő és 40 fillér. Tisztelettel kérem, hogy kegyeskedjék megengedni azt, hogy a reálgimnázium 1933. évi költségvetésében épületfenntartásra előirányzott összeg terhére Szabó József kőfaragónak a hátralékos összeget 99 pengő 60 fillért kifizethessem, mert ezen összeget társadalmi úton összegyűjteni nem tudom.”[45] A képviselő-testület elfogadta a javaslatot, mivel a „tábla azoknak a hősöknek emlékét örökíti meg, akik hazájukért harctéren hősi halált haltak s így nem tartaná helyesnek, hogy neveiket megörökítő emléktábla költségei felett viták és esetleges perek származzanak.”[46]

Az emléktábla 1930-ban a gimnázium külső falán kapott helyet, de az idők során onnan elveszett.[47]

1989 őszén az öregdiákok, az iskola és a városi tanács adományaiból újra elkészítették az egykori emléktábla mását és új helyen, a gimnázium előcsarnokának nyugati falán helyezték el.

Az 1989-ben elhelyezett új emléktábla

Vele szemben, a keleti oldalon ugyanekkor kapott helyet az intézet második világháborús hősi halottainak emléktáblája. A táblák felavatását és az elhunytakról való megemlékezést nem véletlenül időzítette az intézet vezetősége 1989 őszére. „Erre ösztönzött bennünket három évforduló. Egy aranybetűs: 1809, ugyanis 180 évvel ezelőtt született meg iskolánk; valamint két fekete betűs dátum: 1914 és 1939. [...] 75 éve, hogy kitört az első, [...] és 50 éve, hogy kitört a második világháború. [...] A háborúban igazi győztes nincs, csak győző és legyőzöttek. De mindenkinek vannak halottai, áldozatai. Erre figyelmeztet bennünket a két emléktáblára vésett 120 név [...]. Végezetül azt kívánom, hogy soha ne kerüljön több ilyen tábla iskolánk falára.”[48]

Jegyzetek