Magyar király török dajkája és a rejtélyes gubatusok – Árpád-kori oklevél vagy leleményes hamisítvány a békési dobozban?

A Lányi család címere. Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára, XIII. 15. 1. doboz, 12. tétel.
 

Hadjárat a Szentföldre és Ciprusra
A rejtélyes kézirat egy adománylevél. II. András király Kalán nembéli Jakabot és az ő Jakab nevű fiát a Szepességben fekvő birtokokkal jutalmazta meg hű szolgálataiért. Jakab a Szentföldön vitézkedett Frigyes császár és Lusignani Guidó, jeruzsálemi király idején. Olvashatunk a szövegben Arszlán fejedelem lányáról is, egy arab szűzről, aki fogságba esett, majd megkeresztelkedett. A Berengaria nevet kapta, de Virág, valamint Lány néven is nevezték. Feleségül ment Kalán nembéli II. Jakabhoz, és ő lett II. András fiának, Bélának dajkája. A történet szerfölött vadregényes. Mi lehet igaz belőle?

II. (Barbarossa) Frigyes német császár 1189-ben valóban vezetett hadjáratot a Szentföld irányába, és III. Béla királyságában magyar csapatok is csatlakoztak hozzá. Arszlán szintén létező személyiség volt. Kilidzs Arszlán szeldzsuk-török szultán volt Kis-Ázsiában, az Ikóneumi szultánságban uralkodott. Frigyes császár 1190-ben megütközött Arszlán szultán fiának csapataival, majd elfoglalta Ikóneumot. Frigyes nem jutott el Jeruzsálembe. 1190-ben váratlanul meghalt. A források szerint belefullad a Saleph folyóba.

Lusignani Guidó előbb jeruzsálemi királyként, majd Ciprus uraként volt fontos szereplője a történelemnek, 1194-ben halt meg. A Berengária névvel is találkozunk a III. keresztes hadjárat történetében: Oroszlánszívű Richárd király Cipruson vette feleségül menyasszonyát, akit Berengáriának hívtak.

A fentiek alapján láthatjuk: Frigyes császár, Lusignani Guidó, Arszlán fejedelem és Berengária valóban felbukkannak a Szentföld és Ciprus történetében. Gyanús persze, hogy a fenti személyeket egy regényírói tehetségű oklevélhamisító fűzte a magyar nemesi család eredettörténetébe. A keresztes hadjáratokkal kapcsolatos ismereteket az 1930-as években könnyen beszerezhette, magyar nyelvű szakirodalomból is.

A rejtélyes gubások, mint történészi ínyencség
A kalandos történeteken túl olyan adatot is tartalmaz a békési doboz, mely igazi történészi különlegesség. Az irat ugyanis megemlékezik Kalán nembéli Jakabnak és fiának a gubások –contra gubatos – ellen vívott harcáról is, Halicsban. A sajátos nevű ellenséget az irat szerint Volodimir Jurjevics vezette.

A „contra gubatos” szófordulat hiteles forrásból is ismeretes. 1214-re keltezett oklevél szerint II. András felesége, Gertrúd ítélkezett egy perben, mivel András király a gubások ellen vonult. Az oklevél 1214-ben íródott, Gertrúdot azonban 1213-ban ölték meg. Az előadott esemény tehát még Gertrúd életében, legkésőbb 1213-ben kellett, hogy történjék. Az 1214-re keltezett forrás azonban nem beszél ennek a rejtélyes népnek a vezéréről!

A gubatus-hoz hasonló kifejezéssel más forrásokban is találkozunk. Font Márta szerint ez a szó a „guba” nevű ruhadarabra utal, tehát „gubás” a jelentése. A 13. század elején Imre király magyarjai a Balkán-félszigeten találkoztak azzal a népcsoporttal, melyet a források Gubani, Gubasel, Gubatos néven ismertek. Minden bizonnyal kunok voltak. Font Márta szerint 1213 táján II. András is a Balkán-félszigetre vezetett hadjáratot, amikor a gubások ellen harcolt. Az utóbbi időben Zsoldos Attila történész más véleményt közölt. Meglátása szerint a „gubatus”-ok ellen akkor vonulhattak a magyarok, amikor Halicsba vezettek hadjáratot 1212 őszén és telén.

A különböző értelmezési lehetőségek ismeretében válik izgalmassá a levéltárunkban rejlő irat. Emlékezzünk vissza: az 1214-re keltezett hiteles oklevélben nem szerepelt a gubások vezérének neve. A Békés megyei forrás azonban tartalmazza ezt a nevet: Wolodimir Jurjevich az illető. Igor fia, Vlagyimir valóban szemben állt II. András hadvezéreivel 1211-ben, és kunok harcoltak az oldalán. Ha nagyon derűlátóan értékeljük a Lányi-hagyatékban rejlő 1939-ben másolt szöveget, feltételezhetnénk: a 20. századi tollforgató számunkra ismeretlen, eredeti, II. András-kori oklevelet használt. Nagyobb körültekintéssel arra gondolhatunk: a 19. század végén egy tájékozott történész ismerhette a „contra gubatos” szófordulatot tartalmazó, 1214-re keltezett iratot Wenzel Gusztáv 1860. évi kiadványából. Pauler Gyula könyvében, vagy Hodinka Antal orosz forrásokat közre adó kiadványában olvashatott a halicsi Vlagyimir kun (polovec) szövetségeseiről.

További furcsaság, hogy vizsgált gyanús szöveghez magyar fordítás is járul. A latin „contra gubatos” fordulatot a magyar fordító a lengyelekkel azonosítja, ez minden bizonnyal helytelen következtetés. A magyar szöveg pontatlanságai azt mutatják, hogy nem ugyanaz a személy készítette, mint aki a latin szöveget összeállította.

Török herceglány mint Béla király dajkája?
Hogy a 13. század elején született IV. Bélát Kilidzs Arszlán leánya dajkálta volna, inkább tűnik regényes fordulatnak, mint történeti valóságnak. Olyan oklevelet azonban ismerünk, mely megemlékezik egy magyar király, IV. László dajkájáról.

További furcsaságok
A békési dobozban rejlő irat szerint a Lányi család őse a Kalán nemzetség tagja volt. A 13. század elejének tekintélyes nemzetségéről van szó, arról azonban nem tudunk, hogy az egyik tagjuk hadjáraton járt volna a Szentföldön. További furcsaság, hogy a kortól idegen elemei is vannak a békési iratnak, pl. az „ezüstbulla” említése, a telegdi templomosok, valamint az oklevél korjelölő elemeinek ellentmondásai.

Új forrás vagy ügyes hamisítvány?
A levéltárban őrzött kézirat hajmeresztően kalandos, fordulatos történetet ad elő. Számos eleme igazolható II. András-kori forrásokkal, összességében azonban nehezen hihető az elbeszélés. Könnyen összeállíthatta egy jókedvű történész az 1930-as évek során, 19. századi és 20. század eleji forráskiadványok, valamint a szakirodalom alapján. Hogy számunkra ismeretlen forrást is felhasznált volna – mely Vlagyimirt a gubatusok vezéreként említi – annak nem tudjuk teljesen kizárni a lehetőségét, de kevéssé tartjuk valószínűnek. A mai történészek számára a gubatus népcsoport említése azonban igen tanulságos. A szerző – amikor emlegette, a halicsi Vlagyimir embereinek nevezte őket – napjainkban is helyénvaló történészvitában foglal állást, méghozzá a 21. századi, friss történészi állásponttal egybehangzó módon.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező