Jelenlegi hely

IV. 752 Borsod vármegye főispánjának iratai

Magyar Nemzeti Levéltár

Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Levéltára

IV. 752

Borsod vármegye főispánjának iratai

1865 – 1872

13 doboz, 10 kötet, 1,70 ifm                                 Elhelyezése:  541-543
*  862

A főispán a vármegye autonómiája felett álló tisztviselő, akit a király nevezett ki. Ez a tisztség a feudális kori igazgatásból öröklődött át. A szabadságharc bukását követően a főispán helyét teljhatalmú főispáni helytartó vette át. (IV. 751) Az alkotmányos igazgatás visszaállításának első lépéseként 1865. augusztus 06-án nevezték ki a főispánt, Vay Miklóst, aki a szabadságharc előtt és 1861-ben is hivatalban volt. A hivatal működését szeptember 14-én kezdte meg. 1867-ben az új minisztérium új főispánokat nevezett ki, a hatáskör és a hivatal azonban változatlan maradt. A főispáni hatáskör törvényes rendezésére az 1870. évi 42. tc. alapján került sor, az 1871. évi községi törvény életbe lépése után a főispánok személyében is változás történt, ez indokolja az iratok szétválasztását is. A jogutód főispán iratai IV. 801 fondszám alatt találhatók.

A főispán a kormány és az önkormányzati szervek közötti kapcsolat fenntartására volt hivatva, igen széles jogkörrel, így az iratai a megye egész életére vonatkozó legfontosabb források. Különösen értékesek a kormány kérésére felküldött adatszolgáltatások iratai és a politikai életre vonatkozó jelentések.

Az iratanyag egyetlen állag, a főispáni elnöki iratanyag, az ellátott ügyek körét vizsgálva megállapítható, hogy már a korabeli iktatásnál sem választották külön az elnöki bizalmas iratokat és az általános levelezést. Az iratanyagban számottevő hiányok nincsenek.

Az iratok korabeli iktatószám rendben középszintre rendezve, irattároló dobozokban vannak. A korabeli iktatás évenként eggyel kezdődő sorszámos rendszerű volt. Az iktatókönyvben és a mutatókönyvben az azonos ügyre vonatkozó iratok iktatószámait feljegyezték, de az iratok tényleges összeszerelése nem történt meg egyetlen alapszámra, így minden iratdarab saját iktatószáma alatt található. 1867-ben az új kinevezéskor az iratsorozatot újra 1-es számmal kezdték iktatni.

A korabeli iktatókönyvek hiánytalanul megvannak, a mutatókönyvek közül azonban csak az 1865, 1866. évi maradt fenn, a hiányzó évfolyamokhoz tartozó iratokat célszerű átnézéssel kutatni. Az iktatókönyvek évenként a beérkezés sorrendjében, azaz az iktatószámok növekvő rendjében tartalmazzák az iratokat, az elintézés módjának részletes feljegyzésével, így irathiány esetén is hasznos adatot szolgáltatnak. A mutató évenként külön kötetben A-Z-ig összevontan személynév, hely és tárgy címszavak váltakozásával készült, a címszavakhoz tartozó valamennyi iktatószám egymás mellett vesszővel elválasztva vannak felsorolva.

Az iratanyaghoz raktári jegyzék készült.

A segédletek kutatótermi jelzete: a fondszám, a megnevezés, az évszám és a raktári szám (IV. 752. Iktatókönyv 1865. 13. kötet).

Az iratanyag kutatótermi jelzete: a fondszám, az iktatószám, az évszám (IV. 752. 8/1865/).

Kiegészítő kutatásként ajánlott a megyei Bizottmány (IV. 754) és az alispánok (IV. 758, 759, 760) iratanyagának átnézése.

A korszakban hivatalban volt főispánok:

Vay Miklós                 1865. augusztus 06.-1867. április 03.
Vay Lajos                  1867. április 03.-1872.

a./  Elnöki iratok

Beadványok, előterjesztések, stb.1865-187212 doboz
Folyamodványok1865-18711 doboz
Iktatókönyvek1865-18727 kötet
Mutatókönyvek1865-18662 kötet

 

1. dobozIratok18651-    74
2. dobozIratok1865307-  630
3. dobozIratok1865631-  699
 Iratok18669-  220
4. dobozIratok1866223-  590
5. dobozIratok1866591-  979
6. dobozIratok1866980-1300
7. dobozIratok18661301-1385
 Iratok1867. I-III. hó1-  200
8. dobozIratok1867. I-III. hó201-  400
9. dobozIratok1867. IV. hótól1-  402
10. dobozIratok18681-  415
11. dobozIratok1868416-  481
 Iratok18691-  243
12. dobozIratok1869246-  323
 Iratok18701-  204
 Iratok18711-  209
 Iratok18723-    44
13. kötetIktatókönyv1865. 
14. kötetIktatókönyv1866. 
15. kötetIktatókönyv1867. I. 
16. kötetIktatókönyv1867. II. 
17. kötetIktatókönyv1868. 
18. kötetIktatókönyv1869. 
19. kötetIktatókönyv1870-1872
20. kötetMutatókönyv1865. 
21. kötetMutatókönyv1866. 
22. dobozFolyamodványok1865-1871
23. kötetÍnségügybeni beadványok jegyzőkönyve1866.