Grósz Károly ötvenhatja

2018.10.15.

Kis József: Grósz Károly ötvenhatja

Grósz Károly '56-ban is olyan magatartást tanúsított, amelyből sohasem tűnt ki egyértelműen, hogy hova kötelezte el magát. Arra lehetett következtetni, hogy talán a Földvári-vonal mellett van, aztán kellő időben arcot változtatott, és hirtelen, Kádárhoz hasonló magatartással, 180 fokos fordulattal, pont az ellenkező oldalon állt.” (Papp Miklós)[1]

Az 1988-ban „ellenforradalommal” és „fehérterrorral” fenyegetőző pártfőtitkár többször is nyilatkozott ’56-os élményeiről. Először 1957-ben kötelezték erre, hiszen – érdekes módon – épp ’56-os tevékenysége miatt állt pártfegyelmi eljárás alatt. Visszaemlékezésének azonban csak az október 22-24. közötti időszakra vonatkozó része maradt fenn.[2] Az eseményekről nyilvánosan csak 1986-ban, a forradalom harmincadik évfordulóján nyilatkozott, azonban csak felszínesen mesélte el történetét.[3] Az elmúlt időszakban azonban előkerült a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára pártgyűjteményében egy magnókazetta, amely egy Grósszal készített 1973-as interjút rögzített. A beszélgetést minden bizonnyal Kun László, az ’56-os borsodi eseményeket elsőként – s természetesen pártszerű módon – feldolgozó történész, a megyei pártbizottság későbbi titkára készíthette. A visszaemlékezés számos pontja igen érdekes, de legfontosabb erénye, hogy Grósz saját szavaival meséli el történetét 1956 nyarától a szovjet bevonulásig, s mindezt vágás, utólagos korrekció nélkül hallhatjuk. 1986-os visszaemlékezésével szemben ez részletes interjú volt, amelyen eseményről eseményre vették végig a forradalom történéseit. Grószban többször érezhető a bizonytalanság, néhol talán bűntudat is. Ennek oka az lehetett, hogy ő valóban résztvevője, részben alakítója volt az eseményeknek, s bár tevékenysége mindvégig a párt szerepének megőrzésére irányult, „megégette” magát – az utólag bíróság által életfogytiglani börtönre ítélt – Földvári Rudolffal, a megyei pártbizottság első titkárával való együttműködése és a megyei munkástanáccsal való aktív kapcsolata miatt.

Grósz Károly visszaemlékezésében a kádári agitáció szellemében nyilatkozott az 1956 nyarán történt értelmiségi és pártkörökben lezajlott vitákról. Hallgatott ugyanakkor arról, hogy ezekben a vitákban ő maga is tevékeny résztvevő volt, s mint arról Földvári visszaemlékezéseiben beszámolt, az általa végrehajtott változások egyik legaktívabb segítője volt.[4] Mint fogalmazott: „A pártbizottságon dolgozók közül Grósz Károly volt az, aki a leghatározottabban igyekezett a váltásra, igyekezett az új munkastílus bevezetésére és alkalmazására mindazokkal, akikre hatást tudott gyakorolni. Azért maradhatott ő is talpon, és állhatta a sarat az októberi viharban, mert látták, hogy ő is próbál változtatni sok mindenen.”[5] Ez a változás azonban a proletárdiktatúra rendszerének alapjait nem érintette, tevékenysége a rendszer megjobbítására, nem megváltoztatására irányult, s ez Grósz későbbi tevékenységéből egyértelműen kiderül.

A Grósz elleni 1957-es fegyelmi jelentés ugyanakkor egy érdekes mozzanatot is megjegyzett. Eszerint ugyanis Grósz még saját főnökével is szembekerült: „Nógrádi Sándor hatására volt az, aki az elsők között lépett fel a pártban elkövetett hibákkal szemben – (1956 tavaszától) s emiatt voltak is nézeteltérései Földvárival.”[6]

1986-as visszaemlékezése szerint még a Központi Vezetőség 1956-os határozata – vélhetően az 1956. július 18-i, amellyel leváltották Rákosi Mátyást a párt éléről – okozott számára elsőként reményt a változásra. „Már reménykedtünk, hogy na igen, ezért érdemes, itt most majd rendbe rakjuk a dolgokat, kiigazítjuk azokat a hibákat, amiket elkövettünk. Hittem és bíztam. Hittem Nagy Imrében is. Rákosiban már nem, mert ez az időszak, amely bennem annyi megrázkódtatást hozott, az ő nevéhez fűződött.”[7]

Grósz Károly 1956 nyarán élénk kapcsolatot tartott a miskolci írókkal, s visszaemlékezései szerint budapestiek is felkeresték. Ez következett pozíciójából is, hiszen 1954 óta ő volt a megyei pártbizottság Agitációs- és Propaganda Osztályának a vezetője, így feladatkörébe tartozott az értelmiségiekkel való kapcsolattartás is. Nincs ugyanakkor arra vonatkozóan érdemi irat, amely szerint a Petőfi körben, vagy az Írószövetségben megfogalmazott gondolatokat magáénak ismerte volna el. Visszaemlékezése szerint ezeken a beszélgetéseken arról győzködték, hogy álljon a reformerek oldalára. 1986-ban erről így szólt: „Személy szerint engem is megkerestek pesti ismerősök, akik azt mondták, hogy legyek partner ebben a dologban, és a tömeg gyakoroljon nyomást Gerő Ernőre egy teljesen új vezetés létrehozására. Ez tisztességes felfogás volt és fontos is, hogy legyen egy új vezetés, amelyiknek van erkölcsi hiteles megindítani és kibontakoztatni egy új politikát.”[8] Szellemiségére befolyással lehetett az is, hogy október 6-án részt vett Rajk László és társai újratemetésén. „Nagyon sokan voltunk. Nagyon sok keserűség, csalódottság halmozódott fel az emberben. Én akkor kétszer is elhatároztam, hogy visszamegyek a nyomdába dolgozni. … Arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy az párt sem az enyém, ahol ilyen dolgot meghonosodhatnak.”[9] Maradt, állítólag apja hatására, aki közölte, hogy a pártot nem szabad összekeverni annak vezetőivel.

1956. október 13-án egy viharos hangulatú megyei pártaktíva ülésen vett részt, amelyen súlyos kérdések merültek fel. Grósz – Földvári későbbi kihallgatási jegyzőkönyve szerint – egyike volt azoknak, aki miatt a vita a beszámolótól egészen eltérő irányt vett, nem értett a párt írókkal és Nagy Imrével kapcsolatos álláspontjával, sőt kijelentette, hogy „Magyarországon 12 család kormányoz.”[10] Bár Grósz 1986-os gondolatai alapján Földvári elmondása igaz is lehetett, azt igazolni nem lehet. A vonatkozó jegyzőkönyv nem lelhető fel, de azt is figyelembe kell venni, hogy Földvárinak 1958-ban már bőven volt oka egykori munkatársára neheztelni.

A forradalom előtti napokban Grósz már érezte a politikai helyzet válságát. „az október 23-a előtti napokban már ennek lázában égtünk. – mondta 1986-ban. – Jártam ki az egyetemre, a miskolci írókörbe, akkor már szinte éjjel-nappal folyt a vita az írócsoportban, a színházban, az egyetemen az értelmiségiekkel.”[11]

Grósz Károly október 22-én részt vett a miskolci egyetemen tartott Ságvári Kör ülésén, azon az ülésen, ahol a diákság 11 pontos követelést fogadott el és diákparlament néven gyakorlatilag létrehozta későbbi forradalmi szervezetét. Az ülésen Grósz a megyei pártbizottság ipari titkárával, Tóth Jánossal és Déri Ernő városi másodtitkárral volt jelen. Bár 1973-ban Grósz már úgy emlékezett rá, hogy az ülésen azért szólalt fel, hogy jelezze, a pártbizottság a diákság által megszavazott tizenegy pontos követeléséből kettő – a Varsói Szerződésből való kilépése és a szovjet csapatok azonnali kivonulása – kivételével egyetért, 1957-ben még arról számolt be, hogy ezt Tóth János megyei titkár jelentette be. Ő maga csak azután szólalt fel, miután az egyetemisták követelték pontjaik megjelentetését, s annak érdekében a nyomdához kívántak vonulni. Grósz ekkor – Tóthtal és Dérivel való megegyezése alapján – közölte, hogy „meg fogjuk teremteni a feltételeit, hogy a 11 pontot kinyomhassák.”[12] Ennek hatására valóban csillapodott a hangulat, s Grószék visszatértek a megyei pártbizottságra, hogy tájékoztassák Földvári Rudolfot a történtekről.  1957-es visszaemlékezése szerint Grósz Dérivel és Tóthtal már útközben megbeszélték, hogy a másnapi Északmagyarországban le kellene közölni a Központi Vezetőséghez írott levél teljes szövegét, s Földvári ehhez beszámolójuk hatására – miután a pártközponttal egyeztetett – hozzá is járult. Vita alakult ki továbbá a diákparlament követeléseinek publikálásáról, de ekkor még úgy döntöttek, hogy csupán egy rövid beszámoló fog megjelenni az újságban, amiben a követelésekről hallgatnak. (A 11 pont a DIMÁVAG 21 pontjával egyetemben csak az Északmagyarország október 25-i számában jelent meg.)

Október 23-án Grósz hajnalban kiment a Nehézszerszámgépgyárba, hogy tájékozódjon a munkások hangulata felől, majd délelőtt már ismét az egyetemvárosban találjuk, az egyetemi pártbizottság ülésén. A pártbizottság először – annak érdekében, hogy megőrizzék a hallgatók feletti befolyást – teljes egészében el kívánta fogadni a diákok követeléseit, Grósz azonban Déri Ernővel és Tóth Jánossal elérte, hogy az inkriminált 2. és a 3. pontot ne fogadják el. Bár Földvári visszaemlékezésében tagadta, Grósz és Déri 1957-es feljegyzései szerint délben ezután a megyei pártbizottságon számoltak be Földvárinak a történtekről, aki meglepetésükre közölte, hogy egyet kellett volna érteni a szovjet csapatok kivonásának a Varsói szerződés felmondásának és a semlegességnek a követelésével. Döntését taktikai okokkal magyarázta, amit Grósz feljegyzésében a következőképp örökített meg: „nem szabad szembefordulni a diákokkal, a még meglévő funkciónkat meg kell őrizni, hogy az események élére tudjunk állni. … Földvári közölte velünk, hogy taktikai meggondolásokból értsünk egyet a 11 ponttal, mert hiszen lényegében ez nem változtat azon a tényen, hogy a szovjet csapatok itt maradnak-e vagy sem.” A Szabad Nép aznap megjelent „Új tavaszi seregszemle” című vezércikkre hivatkozott, amely az ő álláspontját igazolta. Földvári utasítására így Grósz visszatért az egyetemi pártbizottság délutáni ülésére, s bejelentette, hogy a pártbizottság titkárai egyetértenek a diákok valamennyi követelésével.”[13]

Grósz Károly este megfordult Szabó Lőrinc irodalmi estjén, azonban az események hatására nagyon ideges volt, s mintegy 20 perc múlva hazatért. Otthon hallgatta meg Gerő Ernő rádióbeszédét, s azonnal a megyei pártbizottságra sietett. Ekkor érkezett a hír, hogy a diákparlament ismét összeült, s tüntetésre készülnek. Grósz, Tóth és Déri azonnal az egyetemre siettek a diákok megnyugtatása és a felvonulás megakadályozása céljából. A diákparlament vezetőivel élénk vita alakult ki, de a tüntetést végül sikerült megakadályozni.

Sajnos Grósz 1973-es interjúja során az október 24-27-e közötti időszakról csak érintőlegesen beszélt, fontos ismertetni ezen időszak eseményeit is. Október 24-én már hajnali 5 órakor gépkocsit küldtek érte, hogy siessen a megyei pártbizottságra. Itt Gyárfás János megyei másodtitkár tájékoztatta a pesti eseményekről, majd az egyetemre sietett, hogy személyesen tájékozódjon a helyzetről. Egész nap ott tartózkodott, s részt vett a diákparlament ülésén. Az egyetemi hallgatók ismét tüntetni akartak. Grósz igyekezett megnyugtatni őket, azonban amikor a pártról kezdett beszélni, „lekiabálták”.[14]

Október 25-én Földvári Rudolf megyei első titkár a borsodi munkásküldöttséggel együtt a fővárosba utazott. Aznap hatalmas tüntetés volt, amelyen számos funkcionárius részt vett, köztük Grósz Károly, aki csillapítani igyekezett az embereket.[15] Grósz pontos tevékenysége sem visszaemlékezései, sem az iratok segítségével nem rekonstruálható. Bizonyos ugyanakkor, hogy aznap délután Déri Ernő városi párttitkárral és Fazekas László városi tanácselnök-helyettessel együtt kint volt az LKM műszaki klubjában[16], ahol a sztrájkbizottság átalakult megyei munkástanáccsá. Grósz már ekkor is igyekezett az eseményeket kellő mederbe terelni, vélhetően az ő tevékenységének is köszönhető, hogy a megyei munkástanács tagjai, sőt vezetői közé több rendszer- és párthű kommunista is bekerült. Azt még 1957-es pártfegyelmi eljárása során is megállapították – Jekkel Béla és Deme László nyilatkozata alapján –, hogy Grósz „azon volt, hogy a megyei munkástanácsba bekerüljenek párthű kommunisták is.”[17] Erre – bár idejét a jelentés későbbre teszi – utasítást is kapott: „A Központi Vezetőség kommunistáknak a Munkástanácsokba, nemzetőrségbe való beküldéséről szóló útmutatása alapján vállalta, hogy intézkedéseket tesz a kommunisták felfegyverezése, pártmunkások, üzemi kommunistáknak a nemzetőrségbe való beküldése … érdekében.”[18]

Október 26-án a sortűz, illetve a lincselés idején Grósz vélhetően a megyei pártbizottság épületében tartózkodhatott. Az események igen megviselhették, hiszen a lincselés egyik áldozata barátja, Ráduly József rendőr százados volt, akinek testét a Hatvanötösök útján akasztottak fel.[19] Déri Ernő 1957-es visszaemlékezése szerint Grósszal együtt ezután felforgatta Földvári szobáját és pisztolyokkal berendezkedett a védekezésre.[20] A lincselések hatására a megyei pártbizottság, a rendőrkapitányság, a tanács vezetőinek többsége elmenekült. Grósz azon kevesek közé tartoztak, akik nem pusztán a helyükön maradtak, de aktívak is maradtak, s igyekeztek az eseményeket alakítani.[21]

A megyei pártvezetés ugyanakkor szétesett. A párt megyei első titkára Földvári Rudolf még a fővárosban volt, a titkárok közül a pártiskolán lévő Koval Pál szintén Budapesten rekedt, Tóth János és Gyárfás János pedig idegileg összeroppant és eltűnt. A funkcionáriusok jelentős része szintén eltűnt, néhánynak később maga Grósz hordta az élelmet búvóhelyeikre. Október 26-án éjszaka így a megyei pártbizottság apparátusa Grósz Károlyt bízta meg a megyei pártbizottság adminisztratív ügyeinek intézésével, irányításával. Grósz nem voltak könnyű helyzetben, a pártközpontból össze-vissza értelmezhető utasítások jöttek, majd végül csupán annyit mondtak, hogy „csináljanak, amit tudnak”. [22]

Helyzetüket azonban segítette, hogy a hatalmat időközben átvevő megyei munkástanács jelentkezett a pártbizottságnál, s kérte, menjen valaki át hozzájuk. Így került Grósz Károly ismét a megyei munkástanácshoz, ahol saját bevallása szerint ezután 18 órát töltött, majd amikor látta, hogy a párt ellen dolgoznak, otthagyta őket – legalábbis 1957-ben így védekezett.[23] Igen érdekes ugyanakkor 1973-as interjúja, amelyben viszonylag pozitívan számolt be a munkástanácsnál töltött estékről. Különösen Papp Miklósról volt jó véleménnyel, függetlenül attól, hogy Papp korábbi iskolatársa volt. Pappot – bár demagógnak tartotta – ugyanis egy tevékeny, lelkes, segítőkész embernek látta, aki bárkin szívesen segített.

Grósz Károly munkástanácsnál töltött órái alatt az ott uralkodó „nagy zavart kihasználva elérte, hogy Deme elvtárs lett a fegyveres csoportok, illetve a katonai bizottság vezetője, és bekerült Birtalan[24] elvtárs is. Ez egy kis megnyugvást jelentett.”[25] Ráadásul a megyei munkástanács tagjai között volt Bikárdi Gyula és Lehóczki Sándor, akik rendszeresen tájékoztatták a megyei pártbizottságot arról, hogy mi történik ott a munkástanácsban.

Grósz otthonosan érezhette magát a megyei munkástanácsnál, erre utal legalábbis, hogy október 26-án az Északmagyarország szerkesztője, Pozsonyi Sándor itt kereste meg utasítást kérve. Grósz utasította Pozsonyit, ne jelentessék meg az aznapi eseményekről szóló beszámolókat tartalmazó lapot. Az lap azonban mégis megjelent, mivel Pozsonyi nem adta át az üzenetet a szerkesztőségnek.[26]

Fontos körülmény, hogy míg Grósz a megyei munkástanácsnál tartózkodott, állítólag zsebre tett egy lepecsételt munkástanácsi igazolványt. Mivel eredeti foglalkozása nyomdász volt, s a Borsodi Nyomdában tanulta a szakmát, régi munkatársai, Szücs Andor, Sándor Nándor és mások segítségével elkészítették a megyei munkástanács igazolványainak másolatát. Deme László, a megyei tanács elnökhelyettese pedig megkapta Rozgonyi Ernőtől, a megyei munkástanács elnökétől a munkástanács bélyegzőjét.[27] Az igazolványokat tehát elkészítették, lepecsételték, olvashatatlan aláírással szignózták, majd kiosztották a pártfunkcionáriusok között, így azok biztonsággal elmenekülhettek, elbújhattak. A megyei és városi pártvezetés tagjai így olyan igazolványhoz jutottak, amellyel – legalábbis egy ideig – szabadon mozoghattak.[28]

Grósz visszaemlékezéséből következik, hogy október 27-én jelen lehetett a megyei tanács épületében, mikor a még mindig bosszúra szomjas tömeg ellepte az épület előtti teret, majd meglincselte Antal Gyula rendőr törzsőrmestert. Bizonyos, hogy Antal felakasztásának maga is szemtanúja volt mintegy száz lépésnyi távolságból.[29] Ekkor érkezett haza Földvári Rudolf a borsodi küldöttséggel, s a Tanácsháztér (ma: Városháztér) környékén futottak össze a tömeg szélén lévő Grósszal. Grósz beült Földvári gépkocsijába, s együtt mentek ki a DIMÁVAG-ba.[30]

Útközben Grósz elmesélte, hogy „az az ő és a MPB-on dolgozók véleménye, hogy el kellene mennem a megyei munkástanácsba rendet teremteni, mert ott sok a nem odavaló személy és nem is úgy dolgoznak, ahogy várták tőlük. Őt is kitették a megyei munkástanácsból.”[31] Földvári ezután közölte vele, hogy a DIMÁVAG-os megbeszélés után átmegy a megyei pártbizottságra, s kérte, hogy ott várja. Grósz így a munkástanács ülésén már nem vett részt.

Az adatok szerint ekkor kereshette fel az Északmagyarország szerkesztőségét, ahol Schönlében József nyomdásszal és Ruttkay György tördelő szerkesztővel megbeszélte, hogy politikai irányvonalát tekintve megfordítják a lapot. Bár az újság továbbra is a Megyei Munkástanács, az MDP Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapjaként szerepelt, a lap fejlécéről levették a Kossuth-címert, az egyik oldalon semmitmondó közleményekkel rakták tele az újságot, a másikon pedig egy MDP-t támogató felhívást közöltek, amelyben arra szólították fel a lakosságot, hogy őrizzék meg a rendet, a nyugalmat, maradjanak fegyelmezettek: „Bízzatok a pártban és a kormányban!”. A megjelent számot a lakosság nagy felháborodással fogadta, és az utcán elégette. Az ekkor már Nagy Attila színész által vezetett megyei munkástanács annak érdekében, hogy az eset ne ismétlődhessen meg, dr. Simon Gábort bízta meg az Északmagyarország irányításával.[32]

Október 27-én este Földvári Rudolf valóban elment a pártbizottságra, ahol Grósz tájékoztatta őt a történtekről. Az irányt ekkor már Földvári határozta meg: „arra kértem Grósz Károlyt, hogy a jövőben is maradjon egész nap a pártbizottságon, én pedig az időm nagy részét azzal töltöm, hogy segítem a megyei munkástanács megszervezését és munkáját.”[33] Grósznak tehát ezt követően már nem a megyei munkástanácson, hanem pártvonalon kellett dolgoznia, ami későbbi életét nagyban befolyásolta, s egyúttal meg is menthette a nem kívánt következményektől.

Így került ugyanakkor arra is sor, hogy október 28-án a városi pártbizottságon nemzetőrök tartóztatták le. Történt ugyanis, hogy a városi pártfunkcionáriusok kérték a megyét, menjen ki tőlük valaki hozzájuk. Grósz Károly sietett a városi pártbizottságra. Este azonban egy nemzetőr-őrjárat figyelt fel a pártbizottság épületében lévő gyanús alakokra, s forradalom elleni fegyveres szervezkedésre gyanakodtak. A megyei munkástanácson jelentették a történteket, majd házkutatást tartottak a pártbizottság épületében. Az épületben tizenegy pártmunkást találtak, köztük Grószt. Megkezdődött a helyiségek átkutatása, amely során fegyvereket foglaltak le, majd a négy nemzetőr közül kettő visszatért a megyei munkástanácsra jelentés-tételre, a másik kettő pedig a többi szobát kutatta át. A pártmunkásoknak így többször is alkalmuk volt telefonálni. Ennek eredményeként másfél óra múlva Lőrincz Lóránd honvéd százados érkezett a pártbizottságra katonáival, s a nemzetőröket tartóztatták le és hurcolta el. Grósz társaival ismét szabad lett.[34]

Grósz Károly mozgásterét ugyanakkor alapvetően meghatározták az országos tendenciák. Október 30-án Nagy Imre rádióbeszédében bejelentette a többpártrendszert és a kormány átalakítását. Ennek hatására Grósz részvételével aznap pártközi tanácskozást tartottak az egykori koalíciós pártok képviselőivel. A pártbizottságnak ugyanis az volt a célja, hogy legalább személyi tekintetben befolyásolják „a volt polgári pártok kezdeti tevékenységét. … Az MDP apparátusának dolgozó tagjai ugyanis úgy ítélték meg a helyzetet, hogy kívánatosabb, ha a volt koalíciós pártok azon tagjai veszik kezükbe a kezdeményezést, akik az elmúlt években a Népfront keretei között együttműködtek a kommunistákkal.” A pártközi megbeszélésről szűkszavú kommünikét adtak ki, amely szerint „az értekezlet résztvevői … kegyelettel emlékeztek meg azokról a magyar szabadsághősökről, akik életüket áldozták a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelemben”[35]

Földvári még aznap lemondott pártbéli tisztségéről. Közölte, hogy a megyei pártapparátus csökkentett – 25 fős – létszámmal folytatja munkáját, s nem kíván az apparátus függetlenített vezetőjeként dolgozni. Kész ugyanakkor társadalmi munkában a párt vezető szervében tevékenykedni, de állományilag átmegy a Megyei Munkástanács apparátusába, élelmiszeripari és közellátási osztályvezetőnek. Az ideiglenes pártelnökség élére mindezek ellenére Földvárit választották meg, helyettese Grósz lett.[36] Földvári – Grósz visszaemlékezése szerint – még az apparátusból is kilépett sofőrjével együtt, s munkakönyvét maga Grósz írta alá.

A párt tehát elkezdett felkészülni a polgári demokratikus viszonyokban való működésébe, s ennek jeleként kommünikét adott ki, amelyben elhatárolta magát a „gyászos Rákosi-gerőista politikától”, s bejelentették, hogy „a megyei pártbizottság új platformot, programot alakít ki a Nagy Imre-Kádár-féle politika alapján. A párt leépíti régi, túlzott nagyságú apparátusát és minden szempontból kész együttműködni az új koalíciós pártokkal.”[37] Emellett – Grósz egyetértésével, de minimum ellenállása nélkül – megkezdődött a pártingatlanok, bútorok átadása a miskolci nemzeti bizottságnak és az újraalakuló pártoknak, november 3-án pedig már a megyei pártbizottság épületét is felajánlották, s helyette a miskolci pártszékház kiutalását kérték.[38] Az események alakulásában Grósz tevékenysége nehezen fogható meg, hiszen abban már jelentős szerepe volt Földvárinak, a Borsodba menekülő Heves megyei első titkárnak, Komócsin Mihálynak és másoknak.

A megyei pártapparátus funkcióban maradt tagjai november 1-jén megbeszélést tartottak, melyen elhatározták az MSZMP szervezésének megindítását. Igyekeztek kapcsolatot találni a nagyüzemekkel és a járásokkal. Megnehezítette a pártvezetők mozgását, hogy ekkorra kicserélték a forradalmi testületek igazolványaikat, s így az első munkástanács bélyegzőjével ellátott igazolványok, melyekkel a pártapparátus tagjait ellátták, érvényüket veszítették. Október 30-a után Birtalan Mihály megyei nemzetőr-parancsnokon keresztül sikerült nemzetőri igazolványokat és karszalagokat szerezni, ami újra lehetővé tette az apparátus tagjai számára a viszonylag szabadabb mozgást. Mivel a pártszervezés nem volt veszélytelen, önkéntes jelentkezés alapján küldtek ki embereket az egyes járásokba, s megkísérelték mozgósítani a párttagokat egy november 3-án tartandó megyei aktívára. Így például Grósz Károly a szikszói járást kereste fel.[39] Érdekes, hogy Grósz két további útjáról is van adatunk a forradalom napjaiból, de egyikről sem rendelkezünk részletes információval, arról egyetlen visszaemlékezésében sem beszélt részletesen. Az egyik alkalommal – de bizonyosan november 1-e előtt – Mezőkövesdre utazott Koleszár István járási titkár megmentése érdekében, egy másik alkalommal – mint 1973-as interjújából kiderül – pedig a fővárosba, ahol a Központi Vezetőség Borsod megyével foglalkozó osztályvezetőjével tárgyalt.

A megyei pártaktívára november 3-án mintegy 80 fő részvételével került sor. A politikai tájékoztatót Grósz Károly tartotta, majd Földvári Rudolf bejelentette az MSZMP megalakulását és közölte, hogy újonnan megalakuló párt előreláthatólag nem lesz olyan nagy, mint a megszűnt párt, ezért a pártfunkcionáriusok egy részének a termelő munkában kell elhelyezkedniük.[40]

Az adatok tehát egyértelműen arra mutatnak, Grósz Károly elfogadta a forradalom idején bekövetkezett változásokat és kész volt egy polgári demokratikus rendszerben folytatni politikai pályafutását. Más adatok szerint ugyanakkor a forradalom utolsó napjaiban aktív részvételével megkezdődött a fegyveres kommunista ellenállás megszervezése. Az volt az elképzelésük, hogy „egy csoport kimegy a Bükkbe, előkészíti a fegyveres harcra való felkészülést – fegyvereket, élelmiszereket vittek ki –, egy másik csoport pedig – bent, amíg lehet, megpróbálja tartani magát”.[41] Grósz Károly 1957-es elmondása szerint a felismerést Földvári munkástanácshoz való átigazolása váltotta ki: „Amikor felismertük Földvári tevékenységét, magatartását, akkor mi leváltunk tőle és kezdtük szervezni az MSZMP-t. Fegyveres csoportokat szerveztünk és irányítani kezdtem az elvtársakat.”[42] A fegyveres harc bázisát a Bükkben kívánták megteremteni. Ehhez megszerezték a Bükk részletes művelési térképeit, hozzákezdtek az élelmiszerraktárak feltöltéséhez, emellett felfegyverkeztek és hozzákezdtek a személyi állomány szervezéséhez is. Kun László megállapítása szerint a „politikai szervezés szálai Grósz Károly, Józsa László s több a megyei, illetve a miskolci pártbizottság apparátusában dolgozó kommunisták kezében futott össze. A bükki bázisok előkészítése, az élelmiszer és fegyvergyűjtés, a személyi állomány szervezése november 1-3-án folyt és a Bükkbe való kivonulást 6-7-re tervezték.”[43]

A kommunista ellenállókról szóló történet ma már nem tisztázható megnyugtatóan. Felmerül a kétely a csoport létezésével, tevékenységével kapcsolatban. Az sem teljesen kizárt, hogy történetük csupán utólagos kitaláció saját maguk „tisztázása”, „fedezése” céljából. Az is egyértelmű ugyanakkor, hogy a kádári hatalom elfogadta az ellenállásról szóló történetet ténynek, s résztvevőit busásan támogatta előmenetelükben.

Az ellenállás kérdése azonban napokon belül okafogyottá vált. November 4-én hajnalban a megyei pártbizottság apparátusát meglepetésként érte Nagy Imre miniszterelnök rádiószózata. A funkcionáriusok képviseletében Grósz Károly lépett érintkezésbe a szovjet egységek parancsnokával, majd a megyei munkástanácsot kereste fel. Jelen volt azon a megbeszélésen, amelyen a munkástanács úgy döntött, küldöttséget indít Kádár Jánoshoz a politikai helyzet tisztázása céljából. Másnap reggel ugyancsak jelen volt Déri Ernő és Molnár József pártfunkcionáriusokkal egyetemben a szovjet parancsnokságon – állítólag a pártlap újbóli megindítása céljából[44] –, amikor sor került a megyei munkástanácstagok letartóztatására. A lefogáskor a megyei munkástanács tagjaival együtt Grószt és Dérit is falhoz állították, Benyák Béla későbbi vádja azonban, miszerint Grószékat is letartóztatták és csak másnap engedték őket szabadon egy bizonyos Molnár elvtárs közbenjárására[45], vélhetően rágalom. Grószék ugyanis az adatok szerint még a letartóztatottak Kárpátaljára történő elhurcolása előtt szabadon távozhattak.[46]

Szintúgy ezt támasztja alá, hogy Grósz Károly még aznap este tagja lett a Kádár-kormány támogatására létrehozott megyei Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottságnak, mégpedig szovjet „javaslatra”. A bizottság tagságát ugyanis Gljuk ezredes, a miskolci szovjet csapatok parancsnoka jelölte ki, s közölte az elnöki tisztségre felkért Koval Pál volt megyei titkárral.[47] Grósz ettől kezdve nyíltan a diktatúra megszilárdításán dolgozott. A bizottság tagjaként fő feladata a karhatalom megszervezése volt, amit tökéletesen végre is hajtott, sőt több razziában, illetve számos „ellenforradalmár” elfogásában személyesen vett részt.[48] Erről később így számolt be: „Az egyetemen ávós tisztekkel akciót hajtottunk végre és három teherautónyi fegyvert szállítottunk el. Edelényben és a Bükkben is résztvettem akciókban.” [49]

Az elhurcolt megyei munkástanácsi vezetők kiszabadítása érdekében olyan erős mozgalom indult el a diósgyőri nagyüzemi munkástanácsok részéről, hogy annak már a megyei pártvezetés sem tudott ellentmondani. Így november 14-én a Lenin Kohászati Művek munkástanácsa, a megyei Forradalmi Munkás-Paraszt-Bizottság és az MSZMP megyei szervezőbizottságának képviselőiből álló delegáció tárgyalt a kormánnyal Földváriék szabadon engedése céljából. Grósz Károly – a párt képviselőjeként – tagja volt a küldöttségnek[50], ami később igen rossz pontot jelentetett számára. Földvári Rudolfot, majd a megyei munkástanács tagjait végül szabadon, s hazaengedték, s egy részük részt vett a kádári konszolidáció megteremtésében. Grósz pedig november 21-én ismét bekerült a megyei pártvezetésbe, mint a szervező bizottság elnökségi tagja.

Grósz Károly forradalom alatti aktivitása azonban sokaknak szemet szúrt. Elsőként Bodnár András volt városi párttitkár vetette fel nyíltan 1957. február 16-án, a diósgyőri nagyaktíván Grósz Károly és Déri Ernő felelősségének a felülvizsgálatát, s Földvári „embereinek” nevezte őket. Grósz ellen az is vádként fogalmazódott meg, hogy „egy időben az ellenforradalmi munkástanács [értsd. az LKM munkástanácsa] csak Grósz elvtársat tartotta rendes embernek a megyei intézőbizottságból.” Ügyük kivizsgálására bizottságot állítottak fel, amely 1957. március 29-én tette meg jelentését. Eszerint „mélységesen igazságtalan lenne csak Déri és Grósz elvtársakat elmarasztalni a hibákért, akkor, amikor nem kisebb hibákat követett el az egész megyei pártbizottság. … Déri és Grósz elvtársak elkövetett hibáit nem lehet elválasztani az MDP.-ben akkor uralkodó helyzettől – a Központi Vezetőség által követett elvtelen, ingadozó, egyik elvtelen engedményt a másik után tevő politikától, az egymásnak ellentmondó határozatoktól, intézkedésektől és utasításoktól.” A bizottság igazából csak azt hozta fel ellenük, hogy elfogadták Földvári Rudolf – aki nem pusztáén a megyei pártbizottság első titkára, de a Központi Vezetőség tagjai is volt – utasításait és nem léptek fel vele szemben. A bizottság végül megállapította, hogy elkövettek hibákat, de más pártvezetők is hibáztak.[51] A Grósz elleni támadásoknak ezzel azonban korántsem volt vége, – a már letartóztatásban lévő – „Földvári testőrének” titulálták. Különösen élen járt a támadásban Benyák Béla, aki klikkesedéssel vádolta. Grósz számos alkalommal önkritikára kényszerült, de ez már kevés volt. „Velem … szembefordultak még azok a barátaim is, akik november 4-e előtt mellettem álltak. – emlékezett vissza erre az időszakra Grósz Károly 1986-ban – Úgyhogy enyhén szólva kutyaszorítóba kerültem, és csak abban bízhattam, hogy tárgyilagosan fogják kivizsgálni az ügyemet.”[52]

Az MSZMP Borsodmegyei Intéző Bizottsága 1957. június 12-én tárgyalta először a Grósz-Déri ügyet. Az ülésen Sándor József, a Központi Bizottság Párt- és Tömegszervezeti Osztályának a vezetője lényegében kiállt Grószék mellett: „Természetes, volt olyan időszak, amikor elvi kérdésekben engedményeket kellett tenni. (Élek azzal a mondással, hogy ’az vesse rám az első követ’, aki nem követett el hibát!’) … A döntő az, hogy november 4-e után milyen magatartást tanúsított?”[53] Grósz tevékenysége pedig november 4-e után majdhogynem makulátlan volt. A vizsgálat azonban folytatódott, s a pártközponthoz egymás után érkeztek a levelek és delegációk ügyükben. A megyei pártbizottság intéző bizottsága – nyolc hónapos vizsgálat után – végül 1957. július 16-án tett pontot az ügy végére. A legélesebben ismét Benyák Béla támadta őket, s követelte megbüntetésüket: „Nem lehet mindent Földvárira hárítani.” – mondotta. Grósz helyzetén korántsem segített, hogy november 14-i útja okán Apró Antal – állítólag egy másik személlyel összetévesztve – csirkefogónak nevezte, s kifogásolta, „még mindig a PB-n van.”[54] Az intéző bizottság júliusi ülésén Grósz is felszólalt és újra az önbírálat eszközéhez folyamodott: „Beismerem, hogy magatartásommal a revizionizmus segítője lettem és elvi engedményeket tettem. Ehhez a körülmények is hozzájárultak és segítettek ebben. A beszámoló foglalkozott azzal, hogy a Földvárival haladtam, ezzel egyetértek, bár nem akartam a revizionizmusnak tápot adni. …. Amikor felismertük Földvári tevékenységét, magatartását, akkor mi leváltunk tőle és kezdtük szervezni az MSZMP[-t]. Fegyveres csoportokat szervezetünk és irányítani kezdtem az elvtársakat. … Bennem nem rendült meg a munkás-paraszt és a Szovjetunióval való bizalom és nem történt bennem ingadozás a párttal szemben. Azok az időszakok, amik elteltek, egy életre szóló tanulságot hagyott a számomra. Megmondom őszintén, sokkal nehezebb önkritikát gyakorolni, mint rossz után jól dolgozni. Úgy értékeljék az elvtársak, hogy tettem rosszat is, de jót is. Hogy rosszat követtem el, azt azért tettem, mert a párt ügyén akartam segíteni.”[55] Grószék mellett kiállt Valkó Márton, az LKM vezérigazgatója, s egyben az MSZMP KB póttagja is: „Valószínű, hogy beleestek Földvári baloldali taktikájába, hogy az ellenforradalmat,, ami még akkor ilyen nyilvánosan nem volt meg, csak akkor tudják jól levezetni, ha élére állanak ennek a mozgalomnak, közben ezzel verődött szét a párt politikai egysége.”[56] , Az ülésen Szakali József, a párt Központi Bizottságának instruktora mondta ki az „ítéletet”, s megálljt parancsolt: „Ha az elvtársak nem zárják le az ügyet a két elvtárs végül bíróságra fog kerülni és ügyük elhúzódik. Ezzel az ellenség rombolja a pártegységet. … az a javaslatom, hogy nem szükséges a felelősségre vonás az elvtársak részére. A VB foglaljon állást, hogy megerősíti őket funkciójukban. Az elvtársak a legnehezebb helyzetben sem hagyták el a pártot. A Földvári utáni zűrzavarban is igyekeztek a helyes útra.” Az intéző bizottság Szakali iránymutatásának megfelelően lezárta az ügyet és megerősítette őket tisztségükben.[57]

A Grósz Károllyal szembeni bizalmatlanság ezzel persze nem szűnt meg. Adataink szerint 1957 első félévében vettek fel vele kapcsolatban jegyzőkönyveket, s a rendőrség a Földvári-üggyel összefüggésben foglalkozott. Bár ügye – az idézett párthatározat miatt – nem került még csak ügyészség elé sem, „ellenforradalom” alatti tevékenységéről – további érdemi vizsgálat nélkül – hét (!) évvel később született összefoglaló jelentés, 1964. december 23-án. Ezután az aktája örökké lezárult. Grósz nem feledte sem ’56-ot, sem azt a támadás-sorozatot, amit miatta kellett elviselnie, ahogy azt sem, hogy kis híján ő maga is vádlott lett. Elv- és párthűségét soha többé nem lehetett megkérdőjelezni.

 

Interjú Grósz Károllyal. 1973         (vágatlan hanganyag)

 

Grósz Károly: 1954-től ’59-ig a Borsod Megyei Pártbizottság agit.-prop. osztályvezetője voltam és 1956. október 26-28-ától egyben a megyei pártbizottság lapjának, az Északmagyarországnak a felelős szerkesztője is.

 

Kérdező: Az első kérdésem az lenne, hogy mi jellemezte a párt belső helyzetét, az apparátus belső helyzetét, a párt és az apparátus belső helyzetét október 23-a előtt, itt különös tekintettel az október 13-i aktívára. Mi volt a kép?

 

Grósz Károly: A párttagság politikai arculatát úgy lehetne jellemezni, hogy a párton belül a tudatosabb mag, az világosan felismerte, hogy súlyos válság előtt áll a párt. Azt nem merem mondani, hogy ez a mag csak az apparátus. Szó sincs róla. Sokkal szélesebb réteg ez. Üzemekben, termelőszövetkezetben, államigazgatásban, belügyben dolgozó kommunista vezetők, aktívák, pártvezetőségi tagok világosan látták, hogy nagy feszültségek vannak, ellentmondások és mindenki a maga módján próbált arra választ adni. Ideológiailag, politikailag ez egy nagyon zavaros, zűrzavaros állapot volt. A pártapparátus sem látott világosabban, mint ez a rétege, ez a magja a párttagságnak. Elsősorban azért nem, mert rendkívül kevés információkkal rendelkezett a tényleges politikai helyzetről, vagy a politikai mozgásról. A tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy a falusi pártszervezetek, azok rendkívül passzívak voltak. Ők tulajdonképpen nagyon messziről nézték a politikai folyamatokat. Mi akkoriban az apparátus, én pedig mint az agit.-prop. osztály vezetője egy meglehetősen nagy apparátust irányítottam, tizenkilenc munkatársa volt akkor a megyei agit.-prop., osztálynak. Nagyon sokat jártunk ki és a falun a pártszervezeteken belül egy nagy várakozást és passzivitást lehetett tapasztalni. Nem ez volt a helyzet a tapasztalataim szerint az üzemekben, ezen belül is elsősorban a nagyüzemekben. Diósgyőr, Ózd, meg a bányavidék. Ott a pártszervezeteken belül egy nagyon nagy idegesség volt és millió kérdés és töprengés, hogy hogyan tovább. Ezekre a kérdésekre, a felvetődő problémákra nem tudott válaszolni az apparátus és hát természetes, hogy az apparátus bizonytalanságát is jelentősen kiváltotta.

 

Kérdező: Az apparátus munkalendületére hogyan hatott az a területátszervezés[58], amelyet ekkoriban hoztak nyilvánosságra?

 

Grósz Károly: Borsod megyében a megyei pártbizottság apparátusát, akár a központi apparátust, különösebben ez nem foglalkoztatta az én ismereteim szerint, ugyanis ez a Borsod ez egy ilyen úgynevezett központi terület volt mindig, a Borsod megyei pártbizottság. Tehát ott olyan gond nem vetődhetett fel, hogy mi lesz, ha átrendezik a megyéket, összevonják. Ilyen gond nem vetődött fel. A járásokban azonban egy rendkívül nagy bizonytalanságot váltott ki és hát mindenki kereste a saját maga helyét. Egyébként ez a személyi torzsalkodás és konfliktus nem ebben az időszakban indult meg, jóval korábban, aminek az alapvető oka a káderpolitikában rejlett. Én az akkori országos helyzetet nem ismerem, de a Borsod megyeit kitűnően.

 

Kérdező: Bodnár András körül voltak elég nagy viharok az év elején, azt hiszem a városi pártbizottság titkára. Aztán a Drótműnek az igazgatója körül fejlődött ki, fejből meg nem tudnám mondani a nevét szintén.

 

Grósz Károly: Az Imre.

 

Kérdező: Nem.

 

Grósz Károly: Az Imre elődje.

 

Kérdező: Tóth.

 

Grósz Károly: Tóth, igen, aki egyébként a városi pártbizottsági tag volt.

 

Kérdező: Igen, ő volt a Revíziós Bizottság az elnöke. Az október 13-i aktívára, tehát körülbelül ilyen légkörben került sor. Mi jellemezte ezt az aktívát, részt vett azon Grósz elvtárs?

 

Grósz Károly: Igen.

 

Kérdező: Ott született meg a Központi Vezetőséghez írott levél.

 

Grósz Károly: Én csak utólag tudtam meg, akkor nem tudtam, a levél megszületés, illetve az aktíva összehívásának körülményeit. A levél megírásának a gondolata, az nem a megyéből származott. Jóval később a Földvári-per tárgyalása során derült ki, hogy Földvári előtte már kapcsolatot tartott a Nagy Imréékkel.[59] És a Nagy Imréék ösztönözték, vagy bátorították, hogy ennek a politikai koncepciónak tömegbázist és tömegtámogatást teremtene, hogy ha a Borsod megye pártbizottság teljes súlyával emögött felsorakozna. Maga az aktíva, az egy nagyon ideges légkörben és nagyon szenvedélyes hangú aktíva volt, amely utólagos szemmel nézve persze, ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, már a politikai realitásoktól való elszakadás nagyon első konkrét lépése volt és hát maga az aktíva azzal a ténnyel, ahogy ott a politikai helyzetet értékelte és a politikai utat kereste, függetlenül az aktíván résztvevők egyéni szándékától, hát már eleve nem tett jó szolgálatot az ügynek a kibontakozás útján.

 

Kérdező: Hát eléggé egyértelmű, hogy úgy látszik, hogy a Borsod megyei pártaktíva szemben áll a Központi Vezetőséggel és a Politikai Bizottsággal. Szerepel ott vagy három, vagy négy név: a Losonczy, Donáth, Lukács és talán Nagy Imrének a neve, akiket ez az aktíva a Politikai Bizottságba.[60] Hogyan merültek fel ezek a nevek?

 

Grósz Károly: Azt bizonyára tudja, hogy az aktíva előtt elsősorban az egyetemen keresztül egy rendkívül élénk személyes kapcsolat alakult ki a budapesti oktatási intézmények és a miskolci szűkebb értelmiség közt. Ez a szűkebb értelmiségi kör, ez mindenekelőtt a műszaki értelmiség, meg a humán értelmiségnek az a része, amelyik írásokkal foglalkozott, írogatott.

 

Kérdező: Ez az úgynevezett írócsoport?

 

Grósz Károly: Ez az írócsoport, de a Szekrényesi Lajos és mások körül kialakult kör, nagyon élénk személyi kapcsolatok. Ennek a szervezeti kerete a TIT volt elsősorban. Ezen keresztül a személyek neve már jóval korábban az aktíva előtt forgalomba került ebben az körben, ami egy nagyon, utólag kiderült, egy nagyon céltudatos, irányított tevékenységnek volt a végterméke. És ezen az aktíván a felszólalásokban vetődtek fel ezek a nevek azok részéről, akik ott – hát biztosan emlékszik, hogy az aktíva összetétele.

 

Kérdező: Nincs meg a jegyzőkönyve, sajnos.

 

Grósz Károly: Nincs meg a jegyzőkönyve. Hát nekem megvolt egy jegyzőkönyv, már azt se tudom. Talán az is ott van abban a másik csomagban. Ugyanis az aktíva rendező elve, hogy kik vegyenek részt – mert én a szervezőik közt voltam, mint az osztálynak egyik feladata volt, hogy szervezze ezt az aktívát – az volt, hogy a különböző feltételezett politikai áramlatok képviselői legyenek ott. Tehát voltak az úgynevezett veteránok, akik meg lettek hívva. Akkor külön voltak meghívva a munkások képviselői. Külön voltak meghívva az értelmiség képviselői, függetlenül attól, hogy párttagok voltak-e, vagy sem. Voltak olyan emberek is, akiknek már korábban megvoltak a kapcsolataik ezekkel a budapesti értelmiségi körökkel, illetve azokkal, akik a Nagy Imre, Losonczy és ezek környezetéhez tartoztak. Bár tudom, hogy nincs jelentősége, de elmondom, hogy nekem is van erről egy személyes élményem. Már az év elején megkerestek személy szerint olyan emberek Budapestről, akik hát szervezkedték a miskolci értelmiség egy részének politikai magatartását. Az akkori Avas kávéház, egy ilyen baráti beszélgetés lett a politikai helyzetről és hogyan ítélem én meg a politikai kibontakozás útját. Meg kell mondanom…

 

Kérdező: Ez a XX. kongresszus előtt volt, vagy utána?

 

Grósz Károly: Ez a XX. kongresszus időszakában, azon a tájékon. Meg kell mondanom őszintén, hogy meglehetősen naivan viselkedtem ott, meg ezeken a beszélgetéseken, ugyanis csak jóval utána vettem észre világosan, hogy milyen célt szolgálnak ezek az eszmecserék és a TIT-be való rendszeres meghívások. Egyébként azt meg kell mondanom, ez ma már bizonyított tény, hogy a pártapparátus egy rétegét, elsősorban azokat, akik agitáció, propaganda kérdéseivel foglalkoztak, és azon belül is azokat elsősorban, akiknek hát sok minden nem tetszett ’56 előtt és ennek hangot is adtak, azokat nagyon céltudatosan keresték meg és vonták be ezekbe a különböző eszmecserékbe, baráti találkozókba, költői estekbe, cikkek vitájába. Na és mivel én ’56 előtt azok közé tartoztam, akik véleményüket elég gyakran megmondták egyrészt, másrészt pedig annak az irodalmi újságnak, ami nagyon gyászosan viselkedett később…

 

Kérdező: Széphalom, illetve a Kilátó?

 

Grósz Károly: Kilátónak, hát szervezője, meg hát jogi elindítója is voltam, ezért hát engem különösen gyakran kerestek meg ilyen beszélgetésekre. No tehát így vetődtek fel ezek a nevek és így került ott tulajdonképpen egy állásfoglalás. Szeretném rögtön megmondani, nem tudom, hogy tudja-e, hogy ezt a levelet nem az az aktíva fogadta el. Az aktíva csak felhatalmazta Földvárit, hogy írja meg az aktíva állásfoglalását a Központi Bizottságnak. Tehát ott nem arról van szó, hogy egy kész szöveget bárki is felolvasott volna és jóváhagyatott volna, hanem a nagyon sok felvetett javaslat alapján ezt a Földvári magára vállalta. Egyébként a levelet maga saját kezűleg Földvári írta és a levelet az akkori – bár ez szervezetileg nem rendezett – Titkárság elé, mert a megyei pártbizottságokon is nincs ilyen választott testület, de a titkárok azok ugyanúgy mint ma is, rendszeresen összejönnek a munkát megbeszélni és a levelet a Titkárság elé terjesztette jóváhagyásra, hogy jól adta-e vissza az aktívát. Az egyik titkár akkor Gyárfás János volt, aki például szenvedélyesen szembeszállt a levéllel és a levélben leírtakkal és nem is értett vele egyet, de hát végül is az ő akarata ellenére jutott el a Központi Bizottsághoz.

 

Kérdező: Ezután - azt hiszem - az eseményeknek a súlypontja áttevődik az egyetemre. Ott létrejön a diákparlament, illetve összeül 22-én az a gyűlés, ahol megválasztják a diákparlamentet. Grósz elvtárs tudomásom szerint részt vett ezen a gyűlésen. A következő, ezek fogadják el aztán különféle évfolyamok követeléseit, köztük a negyedévfolyamnak a követelését, amely aztán a diákparlament követeléseiként futottak a későbbiekben. Ebben benne van a szovjet csapatok kivonásának a kérdése is, meg néhány ilyen hasonló súlyú pont.   Ott Grósz elvtársék utasítást kaptak Földváritól, de ez már 23-án volt azt hiszem, hogy a pártbizottság nevében fogadják, nyilvánítsák elfogadottnak ezeket a követeléseket. Hogyan történt ez?

 

Grósz Károly: 22-én délben közölte Földvári hármunkkal, Tóth Jánossal, a pártbizottság akkori ipari titkárával, aki a legfiatalabb titkár volt, hiszen júliusban került a pártfőiskoláról oda és nem is volt Borsod megyei. Jelenleg Szolnokon dolgozik. Déri Ernővel, az akkori városi pártbizottság titkárával és velem.

 

Kérdező: Szintén nyáron került oda a Déri Ernő.

 

Grósz Károly: Igen, vagy talán valamivel ő korábban.

 

Kérdező: Amikor Bodnárt leverte…

 

Grósz Károly: Úgy van, akkor került ő oda Pestről városi első titkárnak, akinek szintén nem volt semmi helyi ismerete és velem, akihez tartozott az egyetem hivatalból, mint az agit-.prop. osztály vezetőjéhez, hogy menjünk ki a műegyetemre és vegyünk részt a diákparlament ülésén és akadályozzuk meg, hogy a diákparlament felvonuljon tüntetni a városba, az utcán. Ugyanis a rendőrségi jelentésekből már akkor, aznap reggel, vagy éppen délelőtt Földvári megtudta, hogy szervezkedés folyik és egy tüntető menetet akarnak Görömböly-Tapolcáról, az egyetem épületéből, a városon keresztül ki egész vasgyárba, tüntetni, politikai állásfoglalásként.

 

Kérdező: Ez 23-án volt.

 

Grósz Károly: Ezt 22-én kaptuk az utasítást, hogy menjünk, ez egészen biztos. Kimentünk az egyetemre, ahol a diákparlamenti ülés délután 3 órakor kezdődött. Ott vettük meglepődve tudomásul, hogy az ülésre meg voltak hívva a legnagyobb üzemek képviselői is. Ezek már az akkoriban szervezkedő munkástanácsoknak a küldöttei voltak.[61] Ott fel is szólaltak egyébként – hát annak az anyaga bizonyára megvan – a DIMÁVAG, a Lenin Kohászati Művek képviselői, de  még voltak Ózdról is, sőt Salgótarjánból, aztán nem a megy területéről, mint Eger és más területekről képviselők – ezt idézőjelben teszem, mert hát az Isten tudja, hogy ki küldte, meg hogy kerültek oda. Az írócsoportot is meghívták, úgy mint írócsoportot. Azt a Bihari Sanyi képviselte ott azt írócsoportot és Bod Andor, aki…

 

Kérdező: A nemzeti bizottságnak…

 

Grósz Károly: Valamilyen vezetője volt, igen, de akkor a TIT-nek volt az egyik fő…

 

Kérdező: Népfront…

 

Grósz Károly: Népfrontnak volt a tisztségviselője, úgy van, úgy van. Hát ott az előadóteremben nem tudom mennyien, de nagyon sok ember, ezren felül egészen biztos. Tömve volt, álltak, ültek a folyósón és ott több beszéd hangzott el. A vezérszónok a szegedi, ha jól emlékszem, a szegedi és talán a budapesti, az Eötvös egyetem által már akkor elfogadott pontok alapján terjesztett elő egy előterjesztést, egy ilyen javaslatot, ami 2000 beszélgetés témáját… Nagyon sok felszólaló volt. Én arra már pontosan nem emlékszem, szenvedélyes hangú felszólalók. A vita tartalmi kérdése az ország helyzetéről, a politikai rendszer gyengeségeiről, hibájáról, tényleges gondokról indult és menet közben torzult el a vita, mert először az első harmadát azt merném mondani, hogy sokkal jobban a diákok konkrét gondjai jellemezték a vitát, mint a menza, meg az oktatási anyagokkal vannak gondok, meg ezeknek a műhelygyakorlatoknak a rendszere, meg az üzemekkel való kapcsolat. Ebből a politikai kérdésekké vált át elsősorban magyar belpolitikai kérdések, demokratizmus, meg ezzel összefüggő kérdések és majd a vita második szakaszában jön aztán tulajdonképpen azok az igazi politikai markáns kérdések, amelyek az ellenforradalom követelései voltak: Varsói szerződésből való kilépés, a szovjet csapatok kivonulása és hát egyéb más nyugattal való kapcsolat.

 

Kérdező: Uránium…

 

Grósz Károly: Urániumprobléma, tehát mindezek. Szeretném elmondani, hogy hát az emlékek alapján tudja, hogy ez egy permanens ülés volt.

 

Kérdező: Igen, valamikor jóval éjfél után fejeződött be.

 

Grósz Károly: És másnap folytatódott. Ott végülis a IV. évesek által előterjesztett 15[62] pontot fogadták el. Bocsánat, tartalmi kérdések között a nacionalizmus és a hazafiság kérdése rendkívül nagy helyet foglalt el és abban már nagyon szélsőséges álláspont alakult ki, ami ellen a Terplán Zénó felszólalt, aki akkor, ha jól emlékszem rektor-helyettes volt. Felszólalását egy óriási viharos ellenszenv követte, aki pedig nagyon nyugodtan és nagyon okosan próbált ott a kérdésekre válaszolni. Már ekkor lehetett látni, hogy a dolgok nagyon kiélezettek és rossz irányba mennek. Szeretném még azt is megmondani, hogy az oktatók közül is néhányan nagyon rossz szerepet töltöttek be.

 

Kérdező: Fekete Lászlóra gondol.

 

Grósz Károly: Többek között őrá. Akik az ott lévő diákok hangulatot rossz irányba csak fokozták és növelték, piszkálták és ott aztán elszabadult a pokol. Ekkor az egyik szünetben… No meg elfogadták a 11 pontot, megszavazták kézfeltartással, ahol mi, a küldöttek a pártbizottság részéről nem szavaztunk, ezért ott rögtön ellenünk fordult a hangulat és nyíltan fel is szólítottak bennünket, hogy miért, mi nem értünk egyet a pontokkal. Ekkor fel kellett szólalni. Meg kell mondanom, hát utólag persze ezt hibásnak tartom, hogy a csoport úgy döntött, a csoport az hárman voltunk, hogy nekem kell felszólalnom. Én a tizenegy pontból kilenc ponttal egyetértettem és kettővel nem. Ez a két pont a Varsói Szerződésből való kilépés és a szovjet csapatok kivonulása. Ezután, a felszólalásom után volt szünet, ha jól emlékszem és a szünetben a diákparlament vezetősége megtárgyalta az én felszólalásomat, majd amikor másnap folytatták az ülést, akkor azzal kezdődött, hogy a Fekete[63] közölte, hogy elutasítják az én felszólalásomat ugyanis, ha azzal a két ponttal nem értek egyet, akkor a többi nem lehet fontos és érdekes. Akkor jelentette be azt is, ami egyébként tényleg így történt, közben megállapodtak a Földvárival, akivel telefonon beszéltek, hogy a megyei pártbizottság nem ossza az én véleményemet, amit én elmondtam és mind a tizenegy pontos követelésével egyetért a diákparlamentnek.[64] Na, most itt kezdődik egy olyan rész, amire nem sok tanú van, tulajdonképpen egy sincs. Mikor az egyetemről négyen bementünk, akkor a Földvári engem várt, de a másik két titkár hazament és én jelentettem neki, hogy mi volt. Ekkor közölte velem, hogy hibás volt a felszólalásom és azt a két pontot is kellett volna fogadni. Ő egyébként ezt reggel közölni fogja a diákparlament vezetőivel és utasított, hogy menjek vissza az egyetemre másnap és én is közöljem ezt a diákparlamenttel.[65] Kimentem. Ott közöltem a Földvárival, hogy nem értek egyet, nem vagyok hajlandó ebben a két kérdésben véleményemet megváltoztatni. Joga van felmenteni, leváltani, de nem fogadom el a véleményét és nem megyek. Hát ennek ellenére utasított és másnap így kerültem ki. Szeretném megmondani, hogy másnap szintén felszólaltam, de hogy ezzel a két ponttal nem értek egyet, azt változatlanul elmondtam a második felszólalásomban is. Szerencsétlenségemre én aznap lettem, ha jól emlékszem, vagy az után következő napokban, – nem emlékszem már pontosan – egyben a lap főszerkesztője is, mert ez központi kezdeményezés volt egyébként, hogy ott azoknál a lapszerkesztőségeknél, ahol nem volt biztosítva, úgy tűnt akkor, a politikai vezetés, pártmunkásokat kellett küldeni. Ennek az előzményéhez tartozik, hogy a szerkesztőség tulajdonképpen leállt és kiadott egy olyan lapot, amivel nem értett egyet a megyei pártbizottság, 22-én éjszaka. Erre született ez a döntés, hogy 23-án, vagy 24-én nekem kell a lapot átvenni. Ezen a második napi vitán követelte a diákparlament, ez nem az első napon volt, hanem a másodikon, hogy jelenjen meg a tizenegy pontos követelés a párt lapjában. Hát ekkor volt nekem a második nagy összecsapásom a Földvárival, hogy ha az én nevem alatt jelenik meg a lap, akkor nem lehet benne a tizenegy pontból csak kilenc. Mégis a tizenegy pont megjelent az én nevem alatt – de hát ez azóta már tisztázódott – tudtom nélkül.[66]

 

Kérdező: A megyei pártbizottság, illetve az aktíva Központi Vezetőséghez intézett levelét is felolvasták 22-én, ugye?

 

Grósz Károly: Igen.

 

Kérdező: Ez a levél egy bizalmas jellegű dokumentum volt. Hogyan és miért döntöttek mégis úgy Grósz elvtársék, hogy ezt nyilvánosságra hozzák? Mi volt ezzel a cél?

 

Grósz Károly: A cél az volt, hogy azt demonstrálja, hogy az országban lévő politikai helyzetet más is látja, nemcsak a diákparlament résztvevői és hogy azt jelezze, hogy a párt kezdeményezi ezeknek a politikai problémáknak a megoldását. Egyébként, ha jól emlékszem rá, Földvári a levél nyilvánosságra hozatalát bejelentette itt az akkori pártközpontban. Ha jól emlékszem, az Egrivel[67] beszélt, az Egri elvtárssal, – aki a KV-nak egyik titkára volt akkor és akkor megyefelelősi rendszer volt és akkor ő foglalkozott Borsod megyével – bejelentette, hogy ezt felolvassák. Egyébként ez a tény a Földvári-per tárgyalásánál hát nagyon-nagyon nagy mértékben fontos volt, mert a politikai minősítését is ez befolyásolta. Ott tisztázódott, ha jól emlékszem, az Egri elvtárs ezt annak idején meg is mondta, hogy kétségtelenül tudott róla. Nem engedélyt kért hozzá, csak bejelentette, hogy nyilvánosságra hozza abból a célból, hogy megakadályozza a kivonulást.

 

Kérdező: Pozitív hatása volt ennek akkor.

 

Grósz Károly: Pillanatnyilag igen, de mégsem elégítette ki a hallgatókat, szeretném, ha tudná.

 

Kérdező: Ezek után aztán többé-kevésbé ismertek számomra az események. Önök megszerezték, azt hiszem a munkástanács pecsétjét 27-e környékén. Hogyan, milyen körülmények között, mi célból?

 

Grósz Károly: Hát nézze…

 

Kérdező: Ez még az első munkástanács volt, a Rozgonyi-féle.

 

Grósz Károly: Igen, a megyei pártbizottságot tulajdonképpen Földvári teljesen magára hagyta. Két titkár eltűnt a tüntetés napján és azokat november 4-e után találtuk csak meg. Az apparátus egyedül maradt. Ekkor volt egy apparátusi értekezlet, amely megválasztott engem az apparátus ügyintézőjének. Nem vezetőnek, nem titkárnak, semminek, hanem ilyen ügyintézőnek.

 

Kérdező: Ez 27-én?

 

Grósz Károly: Ez azt hiszem 26-án éjszaka, vagy 27-én éjszaka, már én úgy nem...

 

Kérdező: 26-án volt a rendőrség előtt a támadás, 27-én volt Antal Gyulának a ledobása a Tanácsháza erkélyéről.

 

Grósz Károly: Ez 26-án éjszaka volt, amikor a rendőrség… Amikor a titkárok eltűntek, a megyei tanácselnök, mindenki elveszett, megyei rendőrkapitány, mindenki eltűnt és nem volt, aki vezesse a megyét. Az apparátus összejött éjjel a klubba és engem megválasztottak, vagy kineveztek, vagy kijelöltek – nem volt szavazás – az apparátus vezetőjének. A megbízatásom csak arra szólt, hogy ott legyen valaki, aki az apparátus dolgait hordozza. Hát ez nagyon sokrétű munka volt, nem is mondjam. A ház védelmének megszervezésétől kezdve a munkástanáccsal való kapcsolattartás és pártközponttal és a többivel. Úgy kerültem én át a megyei munkástanácshoz, hogy a párt képviselőjét áthívta a munkástanács egy tárgyalásra.

 

Kérdezi: Ezek még a Rozgonyi…?

 

Grósz Károly: Ez a Rozgonyi-féle munkástanács és az apparátus mivel engem választott meg, engem küldött át oda tárgyalni. Hát így kerültem én közvetlen kapcsolatba azzal a munkástanáccsal, amellyel több órát és éjszakát is töltöttem együtt. Ekkor az apparátus úgy döntött, hogy az apparátus mozgási lehetőségét ki kell szélesíteni, a pártszervezeteket nem hagyhatjuk magukra és ehhez bizonyos papírokra van szükség. Mivel nekem az eredeti szakmám nyomdász, ezért elvettem az asztalról a már lepecsételt papírt. Azt a papírt zsebre vágtam és bementem a nyomdába, ahol én egykor valamikor szabadultam és régi munkatársaim segítségével, Szűcs Andor, – istenem – Sándor Nándor, na hát nem is tudom, néhány régi kolléga segítségével a pecsét alapján ugyanazt a bélyegzőt megcsináltuk még aznap éjszaka. Ez egy csodálatos bélyegző volt egyébként, mert ez nem úgy nézett ki, mint egy bélyegző. Ez a nyomdai betűkből volt összefogva és összeöntve. Zsebre vágtam egy ilyen bélyegzőpárnát, mellé tettünk és ezzel elláttuk az apparátust, sőt a járásokat is egy olyan papírral, amivel aztán mozogni tudtak a [megye] területén. Részben személyes védelmüket is szolgálta ez a papír, de hát ennél sokkal fontosabb volt, hogy ki tudtak menni, meg tudták nézni, mi van a pártszervezeteknél.

 

Kérdező: Na most, 27-én a Rozgonyi-féle munkástanács, az gyakorlatilag szétesett, az Antal gyula ellen elkövetett gyilkosság után. Utána jött létre ez a Nagy Attila-vezette munkástanács. Erre nekem rendkívül kevés adatom van. Kikből állt ez, nem tudom, tudna-e erre információt adni Grósz elvtárs? Milyen tevékenység fűződik a nevükhöz, mert 27-étől 28-áig, 29-ig léteztek a gyakorlatban, mint önálló szerv. Egy lényeges akciójuk van, az a városi pártbizottságnak az átkutatása, illetve átkutattatása a DEF-csoporttal.

 

Grósz Károly: Igen. Ennek a megyei munkástanácsnak a tagjai, a Nagy Attila-féle csoportnak a tagjai már a DIMÁVAG-ból és a kohászatból behívott munkástanácsok képviselőkre épül elsősorban. A DIMÁVAG-os és a Lenin Kohászati Művek munkástanácsa küldte be a képviselőiket oda. Nevekre nem emlékszem. Azt tudom például, hogy például a Bogár Károly, aki nekem régi gyerekkori barátom[68] és a DIMÁVAG munkástanácsának volt egyik vezető tagja, elnöke. Azt hiszem a Turbók után, vagy ezzel egy időben. No, ő volt az, aki kiválasztotta azokat, akik bementek a megyei munkástanácsba. Tehát tulajdonképpen oda ilyen képviseleti alapon küldték be az embereket, sokan voltak. Én egy fél éjszakát töltöttem velük. Amikor a városi pártbizottság átkutatására került sor, én a városi pártbizottságon tartózkodtam. Véletlenül egyébként, ezt meg kell mondani, mert a városi pártapparátus felhívott bennünket, hogy valaki menjen ki. Hát ez a valaki én voltam, mert úgy döntött ott bent az apparátus, hogy menjek ki és hát így kerültem én oda.

 

Kérdező: Az első, a második, meg a harmadik munkástanácsban is van egy Papp Miklós nevezetű ember.

 

Grósz Károly: Igen, iskolatársam volt.

 

Kérdező: Meséljen nekem erről Grósz elvtárs, mert ebben a periódusban ki volt ez és milyen politikai karakterű ember volt, mert nem tudom hová tenni.

 

Grósz Károly: Hát bizonyára annyit tud róla, hogy ő a gyárban dolgozott.

 

Kérdező: Nehézszerszámgépgyárban, hogy melyik gépgyárban, meg nem tudnám mondani, valamelyik.

 

Grósz Károly: Nehézszerszámgépgyárban[69] és tulajdonképpen akkor tűnt fel a politikai porondon, amikor az a híres DIMÁVAG-i munkástanács-gyűlés volt, ahol a Földvári Nagy Imrétől hazajőve tartotta a beszámolóját.

 

Kérdező: Korábban is, korábban, mert ő a Rozgonyi-féle munkástanácsnak is elnökhelyettese, meg a Nagy Attila-féle munkástanácsnak is…

 

Grósz Károly: Akkor meg én nem emlékszem jól, de én tulajdonképpen a megyei munkástanácsi vezetésben a Papp Miklóssal ott találkoztam először közvetlenül. Azon a gyűlésen, a DIMÁVAG-i nagygyűlésen ő szólalt fel.[70]

 

Kérdező: Az 29-e… Nem, nem, nem, nem, 28-án volt.

 

Grósz Károly: Én ott voltam azon a nagygyűlésen, hát Földvárival együtt mentem ki kocsival. És ott szólalt fel és a Földvári tulajdonképpen akkor vette direkt módon szárnyai alá[71], mert a Papp Miklós sorsát, aztán annak, aki a katonai csoport vezetője…

 

Kérdező: Koós István Béla?

 

Grósz Károly: A Koós sorsát direkt módon a Földvári egyengette, hát ő ragaszkodott hozzá, hogy a munkástanács környékén ottan jó tisztséget kapjanak, meg beosztást, hatáskört, stb. A Pappról a következőket tudom. Én vele jártam iskolába, aztán hosszú ideig nem találkoztam vele és csak azokban a napokban. Én meg se ismertem megmondom őszintén, ő ismert meg engem. Az ottani politikai állásfoglalásáról annyit tudok mondani, hogy egy rendkívül demagóg, szélsőségesen demagóg fiú volt, aki azonban én azt tapasztaltam, hogy nem tudja, hogy mi történik ott körülötte és nem is érti nagyon az egész folyamatoknak a tartalmát, a mozgásirányát. Mert ezt a segítőkészségtől kezdve minden vezette. Hát nyüzsgött, forgott, lakásokat intézett, élelmiszert szervezett, a gyáriaknak ügyeket intézett és azon kívül csinálta mindazt, ami politikailag rendkívül káros, hogy hát mindenfajta szélsőséges hozzászóláshoz, meg mindenhez partner volt. Én együtt töltöttem vele egy éjszakát ebben a Nagy Attila-féle munkástanácsban, mert én akkor egész éjjel ott voltam és együtt voltam vele a Földvári-féle időszakban elég sokat gyakran és hát merem mondani, hogy nagyon nehéz lenne politikai arculatát megfogalmazni. Maga biztosan sokkal több objektív dokumentumot feldolgozott ezzel kapcsolatban, tehát tudja minősíteni, hogy igazam van-e, vagy nem. Én akkoriban nem tudtam hova rakni. Mindent meg lehetett vele beszélni, amit az embert akart, konkrét kérdéseket, segítőkészség volt. Hát például, ilyesmi, hogy a megyei pártbizottság átadásának a tényét. Ugye azt bent a titkárok döntötték el, mivel a Nógrádi elvtárssal beszélt valaki telefonon a pártközpontba és mondták, hogy a párt, ha úgy alakul a helyezet, akkor mondjon le a székházról és menjen ki egy kisebb helyre, tehát ne legyen ilyen feltűnő. És azt ott nem nagyon lehetett senkivel sem megbeszélni, többek között ő volt az, aki ebben segítőkész volt, hogy a párt e helyett kapjon kisebb székházat, konkrétan a szakszervezetnek a volt székházát, ott a Kossuth Lajos utcán.

 

Kérdező: Igen, igen, most a népfront van.

 

Grósz Károly: Most a Népfront van.

 

Kérdező: Tudomásom szerint a Miskolcon élő kommunisták között volt egy csoport, akik az események vége felé felkészültek a fegyveres harcra és hogy kivonulnak a Bükkbe, meg az illegalitásban való tevékenykedés. Ennek volt egyik tagja a Grósz elvtárs. Ezen kívül kik voltak ebben a csoportba? Hogyan formálódott ez a csoport, hogyan jött létre?

 

Grósz Károly: Hát ebben rengeteg volt a spontaneitás. Ott a november 4-e előtti napokban már azért azok számára is, akik hosszú ideig tanácstalanul álltak az eseményekkel szemben, világos volt, hogy egyszer a hatalom jellegéről van szó, hogy itt nem a proletárdiktatúra megerősödése, hanem az ellenforradalom megerősödése és kibontakozásáról van szó. Akkor egy szűkebb csoport elkezdett, elsősorban az apparátus, hát ezt meg kell mondanom, töprengeni és gondolkodni, hogy mi legyen, hogy lesz a jövő. Nagyon megoszlottak a nézetek. Egyik része azt mondta, hogy át kell menni Csehszlovákiába. A megye határos, mi a kassai elvtársainkkal nagyon jó baráti kapcsolatban is voltunk és arról volt szó, hogy átmegyünk Csehszlovákiába és ott majd meglátjuk, hogy alakul a helyzet. Egy másik csoport – én ezekhez tartoztam – azt vallotta, hogy nem lehet itt hagyni csapot-papot és elmenekülni. Hozzá kell kezdeni egy ilyen fegyveres csoport szervezéséhez, ami támaszkodva a régi partizán hagyományokra, kimegy a hegyek közé és hát onnan elkezdi a fegyveres harcot. Aztán végül is ez a felfogás, ez a nézet erősödött meg és az apparátus egy rétege nekikezdett ennek szervezéséhez, gyakorlatilag úgy, hogy fegyvert szerzett. Másrészt úgy, hogy a Bükkben ilyen élelmiszerbázisokat hozott létre, hogy ha kivonul, legyen minek megtámasztania a hátát és megkezdődött a csoport konkrét megszervezése. A katonai ügyek intézését a  pár héttel ezelőtt meghalt nagyon kedves barátunk és elvtársunk, akinek sok rossz emberi tulajdonsága volt, de politikailag mindig egyértelmű volt, az a Czigl László volt. Ő partizán is volt és ténylegesen gyakorló partizán volt 1944-ben.

 

Kérdező: MOKÁN?

 

Grósz Károly: Nem a MOKÁN. Azon kívül, nem, ő nem borsodi egyébként. Ő volt, aki a katonai ügyeket intézte és mellette a munkásőrség későbbi parancsnoka, ma azt hiszem jogász valahol, a Csulák János, akiről azt kell elmondanom, hogy a Miskolcon lévő katonai alakulat politikai tisztje, vagy politikai helyettese volt. Ők már az utóbbi napokban odajöttek a megyei pártbizottságra és ott voltak együtt az apparátussal. Amikor az alakulatok széjjelmentek, akkor odajöttek. Még a katonai kérdéseket szervezte és intézte, jelenleg éppen Vietnámban van, Ács Imre, százados volt akkor, aki egy híradós szakasszal bejött a megyei pártbizottság védelmére. Ő Miskolcon a híradó egységnek volt az egyik törzstisztje és egy kis szakaszt szervezett és fegyverrel, mindennel együtt a megyei pártbizottságon voltak. Ők voltak, akik a katonai részével foglalkoztak. Akkor az élelmezés, meg a bükki feltételek megteremtésével két ember foglalkozott, a Fazekas László, aki akkor elnökhelyettese volt a Miskolc városi tanácson és nagyon sokat tett ott, nemcsak ezért, hanem hogy ott az események normálisan – amennyire lehet – rendben menjenek. Ő volt többek között az, aki a hátára vette a csomagot és a Pingyom tetőn lévő szovjet katonáknak élelmiszert hordott ki. Ő és az Árvai János, az akkori kereskedelmi osztályvezetője, hogy ne halljanak éhen, mert az körbe volt fogva ilyen nemzetőrökkel, hogy a szovjet katonák ne tudjanak kijönni és ő hordott élelmiszert. Na, ő volt az, aki megszervezte, hogy kint ilyen élelmiszerbázisok jöjjenek létre. Azon kívül az akkori erdőgazdasági igazgatója, a Bedő Tibor, ő pedig rendelkezésünkre bocsátotta a Bükknek azokat a műveleti térképeit, amelyek alapján az ottani viszonyok, elhelyezkedési lehetőségek, barlangok, erdészházak, meg ezek voltak feltüntetve, hogy meg legyen egy bázis. Aztán ehhez a csoporthoz sokan tartoztak. Neveket mondjak? Józsa László, aki most a megyei népi ellenőrzés elnöke, akkor a Pataki László, aki városi titkár volt akkor, most a Győr-Sopron megyei PB első titkára, akkor a gyáriak közül többen. Hát szám szerint nem tudnám pontosan megmondani, hát én nem nagyon emlékszem így, de olyan 35-40 ember volt, aki már bent is, katonák, meg az apparátus tagjai, meg az öregek közül néhányan, akik vállalkoztak volna rá.

 

Kérdező: Itt a nemzetőrséggel kapcsolatban nagyon gyakran felmerül ekkoriban a Birtalan Mihálynak neve. Mi volt ez az elvtárs? Ez nem elvtárs? Nem tudom pontosan, ez mit csinált?

 

Grósz Károly: Nekem elvtársam volt, meg az is maradt, politikai tévedése dacára is. Ő az MHSZ megyei titkára volt. Azért vagyok én bizonytalan, mert nem tudom, hogy úgy hívták akkor is.

 

Kérdező: Magyar Honvédelmi Sportszövetség. MÖHOSZ

 

Grósz Károly: Annak volt a megyei titkára. Ő egy emberileg nagyon szimpatikus ember volt, őt nagyon szerették ott a kollégák és politikailag abban az időszakban feltétlen elkötelezett volt és a rendszer híve. Az utolsó napok, amikor hát különböző hatásokra azt hiszem teljesen elbizonytalanodott politikailag is, de mi rá mindig számíthattunk azokban az időszakokban is. Először is, amiben szövetségesünk volt, hogy megalakult az az ellenforradalmi katonai bizottság, vagy katonai tanács.

 

Kérdező: A munkástanácsnak a katonai bizottsága.

 

Grósz Károly: És mi bíztuk meg az apparátusból többen – azért fogalmazok, hogy mi, mert nem párttestület, hát ilyen nem volt – mi bíztuk meg a Birtalant, hogy vegyen részt ebben a munkástanácsban. Ezt azért tartom olyan fontosnak, elmondtam ezt annak idején a bíróságon is, ez nem úgy történt, hogy a Birtalan fogta magát és átállt az ellenforradalmi munkástanácshoz, hanem nekünk fontos volt, hogy tudjuk, hogy ott mi történik és a Birtalan, aki hivatásos katona volt, mert egyenruhában járt és személyes kapcsolatai voltak azokkal, akik ott szervezkedtek, mert a katonai bizottságban sokan voltak, akik hivatásos magyar katonatisztek voltak. Ő a mi ösztönzésünkre ment és vállalta, hogy tagja lesz ennek a katonai tanácsnak, vagy bizottságnak. Rajta keresztül tudtunk fegyvert szerezni, mert a laktanya, a hadsereg fegyvereit, a lőszerraktárt, azt a katonai bizottság azonnal az ellenőrzése alá vonta. És nekünk nem volt fegyverünk, hát nekünk senki nem adott fegyvert. Se a Földvári nem intézkedett, pedig ostromoltuk, pedig akkor lehetősége volt, hogy a rendőrségről hozzon. Mi úgy hozattunk át fegyvert, azt hiszem volt 40-50 db pisztolyt, meg néhány puskát, hogy azt a Birtalan segítségével, aki mint a katonai tanácsnak a tagja a honvédségi raktárakból adott nekünk fegyvereket. Azt nem mondta, hogy a megyei pártbizottságnak kell, az az ő dolga, nem is emlékszem, hogy mivel indokolta, de onnan kaptunk fegyvereket. Azon kívül tőle szereztünk olyan karszalagokat, amelyeket miután ők rájöttek, hogy mi használunk egy ilyen pecsétet, csináltattak egy másikat és kicseréltettek minden ilyen igazolványt, meg karszalagot. Akkor az újakat a Birtalanon keresztül szereztük meg és több elvtársunkat bevittek, letartóztattak. Rajta keresztül tudtuk meg, hogy hol vannak, mint vannak, miképpen, hogyan lehet őket kihozni, meg kiszabadítani.

 

Kérdező: Létrejött itt ez az ellenforradalmi fegyveres erő a városban, aminek a magvát azt hiszem az egyetem zászlóalja képezte. Milyen szerepet játszottak ezek a 26-a és novembert 4-e közötti időszakban?

 

Grósz Károly: Egyrészt ez jelentette az akkori időszakban az ellenforradalomnak a fegyveres bázisát. Az egyik feladatuk az volt, ez volt a fő feladatuk, hogy akadályozzák meg a városon keresztül vonuló szovjet csapatok mozgását. Bizonyára tudja, rendőrségi dokumentumok vannak róla, hogy több támadást is intéztek az átvonuló szovjet csapatok ellen.[72]  Ha jól emlékszem, azt hiszem hármat egészen pontosan. A másik ilyen feladatuk volt, hogy szervezték ezeket az ellenforradalmi gyárőrségeket, tehát a gyárak kézbevételét. Ők szállták meg a rádiót, a Borsodi Rádiót és a nyomdát. Ugyancsak az ő feladatuk volt, hogy nyújtsanak segítséget ennek az úgynevezett DEF-csoportnak, hogy ha szükség van katonai feladatok ellátására. Szeretném azt is megmondani, hogy ugyanakkor elláttak abban az időszakban fontos egyéb feladatot is, ami nem ellenforradalmi magatartás, bizonyos a rend fenntartására irányuló ilyen tevékenységet, sőt hát mit tudom én, a kenyérért sorban állás volt, meg élelmiszerért, meg ilyesmi és oda adtak ilyen karszalagos fegyveres katonákat, akik ott a rendőrökkel együtt ott a rendet próbálták tartani. Tehát nagyon vegyes volt, de politikailag egyértelműen…

 

Kérdező: Van olyan adat is, hogy a megyei pártbizottság őrsége is belőlük…

 

Grósz Károly: Igen, oda is jöttek többen, amelyiknek a fele elment és közülük négyen, vagy öten ottmaradtak velünk végig. Mikor mi a saját védelmünkre berendezkedtünk, akkor többen ott velünk, egyetértve ottmaradtak. Nagyon érdekes egyébként, ahogy ezek odajöttek. Ezek úgy jöttek oda, hogy mindenkit őrizetbe vesznek. Én kezdtem velük tárgyalni. Nem arról volt szó, hogy a fegyveres támadással szemben védik meg a megyei pártbizottságot, hanem ők lefoglalják a megyei pártbizottságot, akik ott vannak, azokat őrizetbe vesznek. Akkor többek között a Birtalanon keresztül telefonkapcsolatba állva, meg a munkástanáccsal, ezt a funkciót, ezt a parancsot, amit adtak, megváltoztatták azzal, hogy nem kell őrizetbe venni, ők végzik el a ház őrségét. Ez az őrség nagyon világosan nem a rendszer mellett volt, a rendszer ellen irányult. Együtt voltunk, együtt ettünk, együtt beszélgettünk és többen elmentek onnan és néhányan – azt hiszem négyen, vagy öten – ottmaradtak velünk, végig az utolsó percig. Ezek nagyon éretlen és nyers fiatalemberek voltak, akikkel az ember leültünk beszélgetni a helyzetről, hogyan, mi a kibontakozás, mit lehet itt tenni, mi a teendő, mivel ért egyet, mivel nem, szovjet csapatokról, helyünk a világban, azért szót lehetett érteni.

 

Kérdező: November 3-án volt egy pártaktíva, vagy apparátusértekezlet?

 

Grósz Károly: Apparátusértekezlet volt ez, bár oda már a járásokból is, akiket tudtunk, behívtunk, tehát ez több volt, mint az a korábbi éjszakai értekezlet, ahol engem megválasztottak ilyen brigádvezetőnek.

 

Kérdező: Illetve még mielőtt erről beszélnénk. November 1-e körül vannak adatok arra, hogy megindult az MSZMP-nek a szervezése a megyében és az MSZMP-nek az elnöke Földvári. Így jelenik meg az Északmagyarországban. Hogyan, milyen formában folytak le az ezt előkészítő tárgyalások?

 

Grósz Károly: Nem tudom, hogy tudja-e, hogy Földvári hogy került el az apparátusból?

 

Kérdező: Erre elég sok adatom van. Gyakorlatilag be is jelentette, hogy állományilag is el akar menni.

 

Grósz Károly: Én írtam alá a munkakönyvét neki, meg a gépkocsivezetőnek, mert azt is vitte magával.

 

Kérdező: Hova távozott?

 

Grósz Károly: Tanács, megyei munkástanács.

 

Kérdező: Élelmiszeripari osztálya.

 

Grósz Károly: Igen. A Földvárival azon éjszaka, mikor bejelentette a kilépését, Földvárival való beszélgetésnek az volt tulajdonképpen a tartalma, hogy ő úgy érzi, hogy az ügynek sokkal többet tud szolgálni – ez az ügy a proletárdiktatúra, ahogy ő akkor fogalmazott –, ha nem a megyei pártbizottságban dolgozik, hanem a munkástanácsban. Ott egy névleges funkciót, ezt az élelmiszeripari osztály vezetését vállalja, tehát nem első ember, de mivel ő világosan látta, hogy ott úgyis ő a szellemi erő, aki mozgatja, ő mondta, hogy ő hátulról mozgatja a munkástanácsot, hogy ne legyen ellenséges a pártbizottsággal szemben. De a párttal sem akarta a kapcsolatait megszakítani azon az alapon, hogy ahogy ő fogalmazta, mert az ő személyén keresztül létrejön az együttműködés lehetősége a munkástanács és a párt között. Ezért ő magának kért egy ilyen pártelnöki hivatást, ami akkor nem volt rendszeresítve, egy ilyen társadalmi elnöki funkciót. Meg kell azt is mondanom, hogy az akkori viszonyokat persze ismerve, hogy mi úgy ítéltük meg, hogy ez a Földvári-kapcsolat számunkra hasznos lehet, ezért az ő személyével szemben ott, tehát hogy ő ezt a tisztséget ő vállalja, ez ellen nem volt nekünk… Nem volt bennünk ellenállás, mi ezt tulajdonképpen taktikailag helyeseltük. Szeretném elmondani, azt biztosan tudja, hogy Földvárinak meglehetősen nagy presztízse volt, ami egyrészt származott a hivatali funkciójából, hogy megyei első titkár volt. Másrészt pedig őt elfogadta szellemi partnerének a többi pártoknak az ott még meglévő képviselői. Ez bizonyos olyan tekintélyt teremtett neki, plusz kijárt üzemekbe, munkások között beszédek, nagyon jó előadó volt egyébként ő. Ezek egy olyan presztízst teremtettek számára, amit mi akkor nem tekinthettünk nem létezőnek. Nekünk ez fontos volt. Nem tudtuk, hogy hogy fog alakulni, hogy kamatoztathassuk azt, ami ebből számunkra lehetőség rejlik. A nagy veszély az volt, hogy nehogy elszigeteljenek bennünket, vagy felszámoljanak. Ebben az időszakban tulajdonképpen a párt szervezése, azt ez a szűkebb mag kezdte. Elosztottuk egymást közt a járásokat, területeket, üzemeket és hát lejártuk, elindultunk, hogy mi a helyzet. Gépkocsit szereztünk, karszalagot, motort és akkor kimentünk, mert minekünk a pártbizottsággal semmilyen kapcsolatunk… A telefonunkat elzárták, mozgási lehetőség nem volt. A várost nem nagyon lehetett elhagyni. Úgyhogy ilyen  alapon lejártuk a megyét és beszéltünk azokkal az emberekkel a járásban, elsősorban azokkal, akiket ismertünk, hogy kezdjünk el valamit csinálni és kezdjük a pártot újjászervezni. Az, hogy Magyar Szocialista Munkáspárt, az nem a mi találmányunk volt, azt nem is kell mondani. A megye az elsősorban a Nógrádi elvtárssal tartotta a kapcsolatot, mert itt akkoriban munkamegosztás volt és az Egri volt a titkárok közül a felelős, meg az osztályvezetők közül a Nógrádi [érthetetlen]. Mi vele tárgyaltunk, hát hozzá fel is jöttem két alkalommal. Egyszer november 4-e előtt, egy éjjel, egyszer pedig – hát ez már november 4-e után volt, ez 11-én [érthetetlen] Ő foglalkozott a megyével. Az, hogy a pártot, az MDP-t fel kell oszlatni, hogy a Magyar Szocialista Munkáspártot kell szervezni, az így a Nógrádi elvtárs tanácsára is volt.

 

Kérdező: Ez egyértelmű dolog. November 4-e után, illetve a következő év januárjában nagyon felrótták, azt hogy, több embernek helyben, hogy feloszlatták a pártot.

 

Grósz Károly: Igen, szenvedő alanyai voltunk.

 

Kérdező: Azt hiszem, kitértünk a Földvári szerepére. Itt november 3-án lezajlott egy aktíva. Ez igazán érdekes a tudomásom szerint, hozzá téve azt, hogy a Heves megyei titkár által szervezett dolgokról, amennyit illik, annyit tudok körülbelül. Ez a november 3-i aktíva hogyan, milyen körülmények között zajlott le és milyen döntések születtek?

 

Grósz Károly: Erről azt hiszem, nincs semmilyen emlék. A november 3-i aktívának az volt a feladata, hogy megkezdje a párt tényleges szervezését. Összehívtuk mindazokat, akiket el lehetett érni.

 

Kérdező: Körülbelül hány ember jött össze?

 

Grósz Károly: Olyan nyolcvanan körülbelül. A megyei pártbizottság jelenlegi tanácsterme, ami ott van az első szinten, az volt nem egészen tele. Szóval az volt megtöltve. Üzemekből, városból, meg járásokból, de a zöme azért mégis Miskolcról tevődött össze. Ott én tartottam egy politikai tájékoztatót a helyzetről, hogy mit tudunk. Annak a vázlatát találtam meg valahol, illetve most is kerestem magának. Ott van, csak azt nem tudja elolvasni, mert kézzel van írva. Szóval, hogy mi a helyzet, hogy állnak a járások, párt és hogy milyen szerveződések. Abban maradtunk, hogy meg kell kezdeni az üzemekben a szervezést. Ez köztudott, hogy a párt ki volt tiltva az üzemekből. Ezért itt elhatároztuk, hogy a párt szervezését ahol lehet üzemeken belül, ahol nem engedik, üzemeken kívül, azok akik dolgoznak, össze tudnak kapcsolatokat teremteni és elkezdeni. Mindenkitől megkérdezem, volt párttagokat, párttagok akarnak lenni, vagy nem. Hát persze azokat, akik persze nem álltak át nyíltan az ellenforradalom oldalára és létrehozni a pártszervezetet. Sajnos azt a tanácskozást nagyon elvitte Földvári személyének a megítélése, bár nem ez volt a cél, hogy…

 

Kérdező: Jelen volt Földvári is.

 

Grósz Károly: Földvári is jelen volt ezen a tanácskozáson. Ő ott megrajzolta tulajdonképpen annak az együttműködésnek a perspektíváját, amire az előbb utaltam és indokolta, hogy ő miért ment át a munkástanácshoz. Az indoklása ez volt. Ott a Földvári az egész vezetést, illetve az egész párttagságot tulajdonképpen a Nagy Imre-féle vonal mellé, a politikai vonal támogatására szólította fel.

 

Kérdező: Akkor jött ő vissza a Nagy Imrééktől, előtte lévő nap, másodszor.

 

Grósz Károly: Igen, másodszor akkor jött vissza.

 

Kérdező: Itt volt egy kijelentése a szovjet csapatokkal kapcsolatban, hogy esetleg amit… Emlékszik arra Grósz elvtárs?

 

Grósz Károly: A szovjet csapatok kivonulása?

 

Kérdező: Igen.

 

Grósz Károly: Ez a kijelentése ismert előttem annál is inkább, mert a bírósági tárgyaláson egyértelműen felvetődött. Arra gondol, hogy a szovjet csapatok milyen érdekeket szolgálnak és a szovjet csapatok kivonulása pedig eldöntött tény.

 

Kérdező: Igen, igen, igen erre, csak nem akartam segíteni.

 

 


[1] Papp Miklós visszaemlékezése. In.: „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!” Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadóó-1956-os Intézet. Budapest, 1993. 221. o.

[2] MNL BAZML XXXV. 1. 2/41. ő.e. Grósz Károly: Feljegyzés az október, novemberi ellenforradalmi események időszakáról, személyes tapasztalatok alapján. 1957. Dátum nélküli

[3] Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Rtv-Minerva. Budapest, 1986.

[4] Földvári Rudolf: Tiszta vizet a pohárba. Életinterjú. Nagy Imre Alapítvány. Budapest, 2011. 166. o.

[5] Uo. 180. o.

[6] Jelentés a Grósz-Déri-ügyről. MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Jegyzőkönyv a Borsodmegyei Intéző Bizottság 1957. június 12-én megtartott üléséről.

[7] Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Rtv-Minerva. Budapest, 1986. 79. o.

[8] Uo. 80. o.

[9] Uo. 87. o.

[10] MNL BAZML XXXV. 1. 2/73. ő.e. Földvári Rudolf sk. vallomása. 1958. február 17.

[11] Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Rtv-Minerva. Budapest, 1986. 80. o.

[12] MNL BAZML XXXV. 1. 2/41. ő.e. Grósz Károly: Feljegyzés az október, novemberi ellenforradalmi események időszakáról, személyes tapasztalatok alapján. 1957. Dátum nélküli. 4. o.

[13] Uo. 6. o.

[14] Uo. 8. o.

[15] MNL BAZML XXXV. 1. 2/41. ő.e. Déri Ernő: Szubjektió feljegyzések. 6. o.

[16] ÁBTL V-144163/17. Grósz Károly bírósági tanúvallomása.

[17] Jelentés a Grósz-Déri-ügyről. In.: MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Jegyzőkönyv a Borsodmegyei Intéző Bizottság 1957. június 12-én megtartott üléséről.

[18] ÁBTL V- 144163. Belügyminisztériumi összefoglaló. Budapest, 1964. december 23.

[19] Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Rtv-Minerva. Budapest, 1986. 82. o.

[20] MNL BAZML XXXV. 1. 2/41. ő.e. Déri Ernő: Szubjektió feljegyzések. 9. o.

[21] Kun László: Az 1956-os ellenforradalom és a konszolidáció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kandidátusi értekezés. 1974. 181-182. o.

[22] Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Rtv-Minerva. Budapest, 1986. 83-84. o.

[23] MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Az MSZMP Megyei Intéző Bizottság 1957. július 16-i ülésének jegyzőkönyve.

[24] Birtalan Mihály őrnagy, a MÖHOSZ parancsnoka utóbb a megyei nemzetőrség parancsnoka volt.

[25] MNL BAZML XXXV. 1. 2/41. ő.e. Déri Ernő: Szubjektió feljegyzések. 10. o.

[26] MNL BAZML XXV. 21/b. B. 448/1957. sz. ítélet Ruttkay György és társai ügyében.

[27] Grósz 1973-as visszaemlékezése szerint a bélyegzőt is a nyomdában készítették el.

[28] Kun László: Az 1956-os ellenforradalom és a konszolidáció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kandidátusi értekezés. 1974. 182. o. Grósz 1986-as interjújakor ilyen igazolványt elmutatni nem tudott, csupán egy 1956. október 30-i keltezésű nemzetőr-igazolványt, amelyet vélhetően Birtalan Mihály segítségével kapott.

[29] ÁBTL V-144163/17. Grósz Károly bírósági tanúvallomása.

[30] Bogár Károly visszaemlékezése. In.: „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!” Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadóó-1956-os Intézet. Budapest, 1993. 248. o.

[31] MNL BAZML XXXV. 1. 2/73. ő.e. Földvári Rudolf sk. vallomása. 1958. február 17.

[32] MNL BAZML XXV. 21/b. B.448/1957. sz. ítélet Ruttkay György és társai ügyében.

[33] Földvári Rudolf visszaemlékezése. In.: „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!” Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadóó-1956-os Intézet. Budapest, 1993. 281. o,

[34] MNL BAZML XXV. 21/b. B.1232/1957. Reményi Reiszmann Sándor, Ritteródesz József bírósági vallomása.; MNL OL XX-5-h 37. dob. 10. kötet. Nagy Attila rendőrségi kihallgatása. 1957. május 25.

[35] Kun László: Az 1956-os ellenforradalom és a konszolidáció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kandidátusi értekezés. 1974. KUN L., Kandidátusi értekezés. 242-243. o.

[36] Uo. 334. o.

[37] Északmagyarország, 1956. november 1.

[38] Kun László: Az 1956-os ellenforradalom és a konszolidáció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kandidátusi értekezés. 1974. 334-335. o.

[39] Uo. 337-338. o.

[40] MOL XX-5-h 36. dob. 4. kötet. Ács Sándor rendőrségi tanúkihallgatása. 1957. december 10.

[41] Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Rtv-Minerva. Budapest, 1986. 84. o.

[42] MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Az MSZMP Megyei Intéző Bizottság 1957. július 16-i ülésének jegyzőkönyve.

[43] Kun László: Az 1956-os ellenforradalom és a konszolidáció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kandidátusi értekezés. 1974. 340. o.

[44] ÁBTL V- 144163. Belügyminisztériumi összefoglaló. Budapest, 1964. december 23.

[45] Benyák Béla levele. MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Jegyzőkönyv a Borsodmegyei Intéző Bizottság 1957. június 12-én megtartott üléséről.

[46] Bogár Károly visszaemlékezése. In.: „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!” Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadóó-1956-os Intézet. Budapest, 1993. 259. o.

[47] MNL BAZML XXXV. 1. 2/44. ő. e. Koval Pál: Visszaemlékezéseim az 1956-os magyarországi ellenforradalom Borsod-megyei, valamint miskolci előkészítéséről, kibontakozásáról és a konszolidációról. 1970.

[48] Jelentés a Grósz-Déri-ügyről. MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Jegyzőkönyv a Borsodmegyei Intéző Bizottság 1957. június 12-én megtartott üléséről.

[49] MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Az MSZMP Megyei Intéző Bizottság 1957. július 16-i ülésének jegyzőkönyve.

[50] Szabadonbocsátják a letartóztatott diósgyőri küldöttséget. Északmagyarország. 1956. november 15.; MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP megyei Intéző Bizottságának 1957. július 16-i üléséről.

[51] MNL BAZML XXXV. 1. 1/5. ő. e. Az MSZMP megyei elnökség 1957. február 16-i ülésének jegyzőkönyve.; MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. A Déri és Grósz Károly elvtársakkal kapcsolatban felvetett észrevételek megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése. 1957. március 29.

[52] Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Rtv-Minerva. Budapest, 1986. 87. o.

[53] Jelentés a Grósz-Déri-ügyről. MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Jegyzőkönyv a Borsodmegyei Intéző Bizottság 1957. június 12-én megtartott üléséről.

[54] MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Az MSZMP Megyei Intéző Bizottság 1957. július 16-i ülésének jegyzőkönyve. Kovács Sándor felszólalása.

[55] Uo. Grósz Károly felszólalása.

[56] Uo. Valkó Márton felszólalása.

[57] MNL BAZML XXXV. 1. 1/3. ő. e. Az MSZMP Megyei Intéző Bizottság 1957. július 16-i ülésének jegyzőkönyve.

[58] A területátszervezési reformjavaslat értelmében az országban drasztikusan csökkent volna a megyék és a járások száma. A terv szerint 12 megye maradt volna, s Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez csatolták volna Heves megye jelentős részét. (Hajdú Zoltán: Az 1956-os közigazgatási területbeosztási reformterv földrajzi kérdései. In.: Tér és Társadalom. 3. évf. 1989/4. 43-61. o.

[59] Grósz itt egyértelműen valótlant állít, Földvári nem állt kapcsolatban Nagy Imrével és környezetével.

[60] A Központi Vezetőséghez intézett levélben csupán Nagy Imre neve szerepel, s nem tartalmazza konkrétan,  személyekre vonatkozóan, a fent jelzett javaslatot. (Kis József: Miskolc, 1956. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. Miskolc, 2016. 283-285. o.

[61] A diákparlament ülésekor Miskolcon és a megyében még nem kezdődött meg a munkástanácsok szervezése, így képviselőik sem vehettek részt a gyűlésen. Október 22-én a DIMÁVAG-ban alakult ki az az aláírásgyűjtő

társaság, amely a későbbi nagyüzemi munkástanács magját jelentette, arra vonatkozóan azonban nem rendelkezünk információval, hogy közülük bárki jelen lett volna aznap az egyetemen.

[62] 11 pontot fogadtak el.

[63] Fekete Simon, a diákparlament elnöke.

[64] Nincs arra vonatkozóan adat, hogy történt volna ilyen beszélgetés Földvári és a diákparlament vezetői között, arról még Földvári rendszerváltozás utáni visszaemlékezéseiben sincs utalás.

[65] Grósz itt ismételten nem mondott igazat, állításait egyetlen dokumentum, visszaemlékezés sem igazolja.

[66] Földvári Rudolf október 23-án utasította Grószt a követelések nyilvánosságra hozatalára azzal a kitétellel, hogy a külpolitikai pontokkal a pártbizottság nem ért egyet. A követelések végül október 25-én jelentek meg az Északmagyarországban a két pont elleni tiltakozás nélkül. Az Északmagyarország impresszumában egyetlen alkalommal sem szerepelt Grósz Károly neve mint felelős szerkesztő.

[67] Egri Gyula 1955. november 11. és 1956. október 24. között volt az MDP KV titkára.

[68] Bogár Károly 2006. november 7-i szóbeli közlése alátámasztja a Grósszal való jó kapcsolatát. Elmondáésa szerint mindketten cserkészek voltak, s Grósz Károly nagyon komolyan vette a cserkészetet, igen aktív tevékenységet fejtett ki. Míg mások általában egyszerű, hétköznapi öltözetben jártak a cserkész-összejövetelekre, addig Grósz – akinek a családja viszonylag tehetős volt – mindig egyenruhában, kicsípve jelent meg.

[69] Tévedés, Papp Miklós a DIMÁVAG-ban dolgozott anyagbeszerzőként.

[70] Papp Miklós október 28-án szólalt fel a DIMÁVAG-ban tartott gyűlésen, s tiltakozott az ellen, hogy ott új megyei munkástanácsot választanak. (MNL OL XX-5-h. 36. dob. 5. kötet. Kiss József rendőrségi kihallgatása. 1958. február 12.)

[71] Papp Miklós 1956 október-.novemberében nyíltan szemben állt a Földvári-féle irányvonallal, s az adatok szerint ezért igyekeztek őt és Nagy Attilát mellőzni a megyei munkástanács elnökségének üléseiről. (MNL BAZML XXXV. 1. 2/73. ő. e. Földvári Rudolf levele az MSZMP Megyei Ideiglenes Intézőbizottság tagjainak.

[72] Grósz ezen a ponton nyilvánvalóan nem mond igazat, egyetlen dokumentum sem igazolja állítását. A nemzetőrök egyetlen alkalommal sem kerültek szembe november 4-e előtt a szovjet csapatokkal, a szovjet áthaladását csupán a polgári lakosság kívánta többször is megakadályozni.

 

Utolsó frissítés:

2018.10.30.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges