Erzsébet királyné halálának és temetésének táviratai

Erzsébet királyné halálának és temetésének táviratai

Írta: Rózsa György Gyula

Erzsébet királyné váratlan halálának híre futótűzként járta be Magyarországot és a kor Európáját. A merénylet napja, 1898 szeptember 10-e egy napfényes szombat volt, amikor is a Genfben tartózkodó Erzsébet a vele tartózkodó Sztáray Irma grófnővel a délután fél kettőkor a szállodájukhoz közeli gőzhajó állomáshoz sietett, hogy a menetrendszerinti hajóval a Genfi-tó keleti részén fekvő Territetbe induljanak. A séta közben megszúrt és ájult állapotban lévő királynét visszavitték a szállodába, ahol az azonnali orvosi segítség ellenére 14 óra 40 perckor elhunyt. Nem sokkal 15 óra előtt Sztáray Irma táviratban értesítette Paar grófot, Ferenc József főhadsegédét, hogy a császárnét megsebesítették. Az eseményről az osztrák-magyar konzul ugyancsak táviratban értesítette a Monarchia berni követségét. 16 óra körül Sztáray Irma újabb táviratban küldött értesítést a halál beálltáról. Ez a hír 17 óra körül érkezett meg a bécsi főhadsegéd irodájába. Az uralkodó a hír hallatán állítólag csak annyit mondott: „engem semmitől nem kímél meg a sors.” [1]

A távíró rendszereken keresztül a hír perceken belül eljutott mindenhova. Az újságok a merénylet utáni napokban különkiadásokat jelentettek meg és már másnap megérkeztek az első diplomáciai részvétnyilvánító táviratok a Burgba. A berni szövetségi tanács a merénylet napján összeült és táviratozott Bécsbe. A genfi kanton államtanácsa 12-én hétfőre megemlékező tüntetésre szólította fel a polgárokat. A koporsót szállító szerelvényt szeptember 14-én a reggeli órákban indították el Bécs felé, hogy másnap este megérkezzem a császárvárosba. A temetés időpontját egy héttel a merénylet utánra, szeptember 17-re tűzték ki.

A hazai lapok már a halál utáni másnapon, szeptember 11-én foglalkoztak a gyászhírrel. A teljes magyar sajtót foglalkoztatta a váratlan hír. Borsod vármegye egy hivatalos távirat útján értesült az eseményről. A budapesti belügyminisztériumból küldött távirat szeptember 11-én hétfőn érkezett a vasúti távírdába, címzettje Borsod vármegye és Miskolc város főispánja, báró Vay Elemér volt. A távirat szövege így szólt: „Erzsébet királyné ő császári és királyi felségén egy anarchista által tőr szúrás ejtetvén, őfelsége tegnap e hó 10-én Genfben meghalt. Ezen nemzetünket és királyunkat ért megrendítő gyászesetről méltóságodat mély megilletődéssel értesítem. Jakabffy államtitkár.”[2] Az irat Borsod vármegye főispánja iratai között maradt ránk eredeti forrásként. Az irat felzetén az alábbi megjegyzés olvasható: „A szeptember 12-i vármegyei évnegyedes közgyűlésen bejelentetett.”[3]

A Vay család a reformkortól vállalt meghatározó szerepet a borsodi közéletben. Báró Vay Elemér (1854-1931) első alkalommal 1896 és 1905 között töltötte be Borsod vármegye és Miskolc város főispánjának tisztét, majd 1910-ben újra megválasztották főispánnak. Vay Borsod-Gömör vármegye törvényhatósági bizottságának örökös tagja és az alsó-borsodi református egyházmegye főgondnoka is volt. „Mint főispán, nemcsak irányitó, hanem dolgos, mindig agilisan működö vezető volt. Markáns egyénisége ma is elevenen él a vármegye és Miskolc közvéleményében. Puritán karakteréről valósággal legendák keltek szárnyra. Mindig a közért dolgozott és abban a korban is emelkedett szociális felfogásról tett tanúságot, amikor az ilyen gondolkodás főúri körökben még ritka volt.”[4] A királyné halála után néhány héttel, 1898 november elején tett javaslatára kapta az akkor épülő városi közkórház az Erzsébet nevet. 1912 után visszavonultan élt alsózsolcai birtokán, ahol 1931-ben hunyt el, mint a család alsózsolcai ágának utolsó szereplője.

A korabeli sajtó, a Borsod Miskolczi Értesítő szerint már 10-én szombaton este érkezett nem hivatalos távirat a halálhírrel. „Minthogy semmi pozitív adat nem fűződött hozzá, természetesen senki nem akart neki hinni. Tévedésnek tartották, sőt sokan azt hitték, hogy a holland királyné ellen elkövetett merénylet egyik verziója. Mindamellett percenként erősödött a hír, úgy egy tüzér főhadnagy indíttatva érezte magát, hogy a Pannóniában a cigányzenét elhallgattatta. Másnap reggel azonban már bizonyosra vált a hír. Mindenki csak arról beszélt nagy megdöbbenéssel. Megjelentek a gyászlobogók a házakon. A kirakatok a gyász jelvényeibe öltözködtek, hogy más estefelé számtalan ház és kirakat viselő a gyász színeit.” [5]

Szeptember 12-én hétfőn 9 órától tartotta Borsod vármegye törvényhatósága őszi rendes közgyűlését. A jelen lévő nagy része fekete gyászruhába öltözve jelent meg az ülésen. A megyeházára két fekete zászlót helyeztek ki, de az egész balkont fekete posztóval vonták be. A terem belsejében lévő asztalokat is feketével vonták be. A nemrég felgyógyult főispán, báró Vay Elemér a felálló hallgatóság előtt mondta el beszédét. „Mély meghatottsággal és fájó szívvel foglalom el ezúttal az elnöki széket. Azon hír, mely tegnapelőtt szárnyra kelt s melyet borzalommal hallottunk – de annak hitelt adni vonakodtunk – igaznak bizonyult.”[6] Ezt követően felolvasta a hozzá érkezett távirat szövegét. „Szeretett és imádott Erzsébet királynénk Magyarország védangyala nincsen tehát többé az élők között. Nem lehet senki e hazában, de biztosan tudom, hogy nincsen Borsod vármegye polgárai között egy sem, kinek ne töltötte volna meg e gyászeset csordultig szomorúsággal lelkét, igaz hazafiúi bánattal szívét.”[7] Az ülést a gyász miatt csupán a haláleset témájára szűkítették le. Dr. Tarnay Gyula alispán három indítványt terjesztett az összegyűltek elé: 1. Mondja ki a vármegyei közgyűlés határozatilag, hogy a nemzeti gyászuk és veszteségük kifejezéséül Őfelségéhez, apostoli királyunkhoz részvét feliratot intéz, kifejezést adván fájdalmuknak és részvétüknek. 2. Borsod vármegye a temetés napját határozatilag gyásznappá nyilvánította és addig minden zenés mulatságot betilt, a temetés napjának délelőttjét általános munkaszünetet rendelt el. A felekezeteket felszólította gyászistentisztelet tartására. 3. A gyászra való tekintettel a szeptember 12-re meghirdetett ülését a testület berekesztette.[8]

Az események gyors történése miatt számos hivatalos távirat érkezett a témában, melyet a kormányzat tagjai küldtek a főispánnak Miskolcra. Szeptember 13-án az alábbiakról értesítették Borsod vármegyét: „Az iránt, vajon a királyné temetésén a törvényhatóságok küldöttségek által képviseletik-e magukat és hány tagból álljon a küldöttség, tárgyalások lévén folyamatban. Az eredményt legközelebb közölni fogom, egyúttal megjegyzem, hogy e célból rendkívüli közgyűlésnek összehívása a törvény(i) határidőn belül is történhetik. Perczel”. Az ebben foglaltakat a szeptember 13-i közgyűlésen jelentették be. [9]

Időközben Bécsben már zajlott a temetés szervezése. Erről egy szeptember 14-én kelt távirat értesít bennünket. „Erzsébet királyné őfelsége temetése Bécsben szombaton délután lesz. A törvényhatóságok három tagú küldöttségek által képviseltethetik magukat. Küldöttségek Neumarkon a katonai tiszti kar mellett állanak. Perczel”[10] Ugyancsak még aznap, újabb távirat érkezett a témában a báró Vay Elemér főispánhoz címezve. „Erzsébet császárné és királyné őfelsége ravatalára elhelyezni óhajtott koszorúk folyó hó 15-én este 16 órától kezdve a bécsi várkapitányságnál adandók át. Perczel”. Az irat felzetén egy rövid megjegyzés áll: „Alispán úrral közöltetett”. [11] A budapesti kormányhivatal sűrű táviratváltással szervezte a temetés hazai résztvevőinek teendőit. Még ugyancsak 14-én újabb távirat érkezett Miskolcra az alábbi szövegezéssel: „A királyné temetésére Bécsbe utazó küldöttségek igazolványt felség személye körüli minisztériumban Bankgasse 4. kapnak. Perczel”[12] Az említett igazolványokat az érintettek a temetés előtti pénteken és a temetés napján szombaton délelőtt vehették át Bécsben.[13] A borsodi temetési küldöttség megszervezésével az alispánt bízták meg.

A szeptember 17-i bécsi temetés eseményeire előző nap indult el Borsod vármegye és Miskolc város négy fős küldöttsége. Dr. Tarnay Gyula alispán mellett Miklós Ödön és Ragályi Béla országgyűlési képviselők, illetve Kubacska István kereskedő, iparkamarai tag helyezték el a ravatalnál Borsod megye és Miskolc koszorúit. [14]

A temetés napján gyászistentiszteletekkel emlékeztek országszerte. Miskolcon Nemes Antal római katolikus lelkész jelentette az Erzsébet császárné és királyné tartott gyászistentisztelet időpontját a főispáni hivatalnak, melyet szeptember 17-én szombaton 8 órakor tartottak a felső-miskolci római katolikus templomban.[15] Délelőtt 10 órától az alsó-miskolci római katolikus templomban tartottak megemlékező istentiszteletet.[16] A zsidó anyahitközség „Feledhetetlen Királyasszonyunk Erzsébet ő császári és királyi felsége dicső emlékének egyetemes veszteségünk nagyságának gyászünnepét” szeptember 22-én tartotta Kazinczy utcai imaházban, melyre meghívta a főispánt.[17] Kun Bertalan református és Zelenka Pál evangélikus püspökök pásztorleveleket bocsátottak ki a gyász alkalmából.[18] A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara rendkívüli közgyűlést hívott össze. Részvétüket jegyzőkönyvben rögzítették, feliratot küldtek az uralkodónak, adományt gyűjtöttek a felállítandó szoborra, illetve elrendelték a kamara területén a temetés napján a kereskedők és iparosok üzleteinek bezárását.[19] A miskolci ipartestület, a terménycsarnok és a vasúti műhely ugyancsak csatlakoztak a gyászfelhíváshoz. Dr. Tarnay Gyula alispán elrendelte, hogy a törvényhatóság teljes területén hat hónapon keresztül fekete pecsétet használjanak a hivatalok. A fekete pecsétviaszokat szétküldték az érintett hatóságoknak, hivataloknak és községeknek.[20]

Az Erzsébet királyné temetése utáni hónapok és évek már a kultusz teremtés időszakát hozták. Először Miskolcon avattak szobrot 1899-ben Erzsébet emlékére a Népkertben, de város történelmi központjában álló egyik teret is róla nevezték el, ahogy az 1900-ban átadott városi közkórház is az elhunyt királyné nevét kapta. Diósgyőrben a Vár utcában található gesztenyesor, a Lillafüredi Erzsébet sétány is a magyarok által rajongva tisztelt királynéra emlékeztet bennünket.[21] A borsodiak által is jelentős összeggel támogatott, budapesti szobor állítás csak 1932-ben lett sikeres, de ez már egy másik korszaka a kultusznak.

HU-MNL-BAZVL IV.801 472 1898

HU-MNL-BAZVL. IV. 801. 464 1898