Egy gyereklány a romlás útján.

Egy gyereklány a romlás útján. Adalékok egy kisváros 19. század végi erkölcséhez

Szerző: Bodnár Krisztián

Noha a prostitúció a modern kort megelőzően sem volt teljesen ismeretlen dolog (például már az ókori római jog[1] is próbálta valamelyest keretek közé szorítani ennek a tevékenységnek az elburjánzását), az átlagember lelki szemei előtt a szolgáltatásaikat a forgalmasabb utak mellett áruló jelenkori hölgyek látványán túlmenően főként a polgári korszak bordélyházainak képe jelenik meg, ha erre a kifejezésre gondol. A „legősibb szakma” képviselőit részben erőszakkal vették rá munkájuk űzésére, máskor azonban a fiatal lányok és nők menekülési kísérletként gondoltak erre a „munkalehetőségre”. Annyi azonban bizonyos, hogy egy-egy ilyen eset mögött akár súlyos emberi tragédiák is rejtőzhettek, és hogy sok esetben egy férfi tisztes polgári élete is csak látszat volt. Az alább közölt történet ebbe a félvilági miliőbe ad némi bepillantást, s egyben rámutat a korszak gyakran sajátos módon értelmezett erkölcsösségére is.

1883 szeptemberében Drobnyi László, akkoriban sátoraljaújhelyi lakos sajátos, de talán nem teljesen egyedi kéréssel fordult Zemplén vármegye alispánjához, Matolay Eteléhez. Nevelt lánya, a körülbelül 17 éves Kovács Mari ugyanis egy helyi bordélyházban kötött ki, ahová Drobnyi állítása szerint két nő csábította el. A férfi úgy vélte, hogy „úgy közerkölcsiségi tekintetből, mint az árvára és a humánus közönségre való nézve meg nem engedhető, hogy kiskorú leányok ily fajtalan életben hagyassanak […]”. Ezért kérte Matolayt, hogy a lányt neki mint „megmentőjének” adják vissza, vagy megfelelő szolgálói állást találjanak a részére. Arra hivatkozott ugyanis, hogy ő fogadta magához az árva Kovács Marit, kiemelte őt a nyomorból, így szeretne intézkedni az ügyben.[2]

A vármegyei alispáni hivatalban 1883. szeptember 13-án beiktatott kérvényt továbbították a sátoraljaújhelyi járás főszolgabírói hivatalához, ahonnan Urbán Ferenc tiszteletbeli szolgabíró már másnap reagált is. A jelentés szerint Drobnyi panasza „teljesen alaptalan”, sőt, a mai kor embere számára is meglepő információkat tudhatunk meg a beszámolóból. Kiderül ugyanis, hogy Drobnyi „a nevezett leányt azelőtt magához csábította, s kis ideig vele élt, de […] azt a lány megunta”. Ez már csak azért is megdöbbentő, mert a panaszos saját bevallása szerint is mindössze 14 éves volt a lány akkor, amikor 1880-ban magához fogadta őt. Nem tudjuk, mi lehetett a valódi oka annak, hogy a lány „Weisz Mórné bordélyházába szegődött, s mint kéjnő most is ott van, onnan el nem vehető”, és hogy ilyen fiatalon a züllés útjára lépett. Mindenesetre úgy tűnik, a hatóságok számára nem volt fontos, hogy a serdülőt kiemeljék ebből a környezetből, és Urbán szolgabíró beszámolója is inkább arra utal, hogy nincs is remény a helyzet megváltozására – már csak azért sem, mert maga Kovács Mari sem akarja otthagyni a „munkahelyét”. Vélelmezhető, hogy a hatóságok eltűrték a városban a prostitúció meglétét (legalábbis a szóban forgó iratokban semmi nyoma nincs a meglepődésnek vagy a felháborodásnak a bordélyház megléte, illetve a fiatal lány „elcsábítása” okán), ami egyébként országos tendenciának is tekinthető. Az is furcsának tűnhet, hogy a panaszt tevőt sem érte semmiféle hátrány vagy feddés amiatt, mert felnőtt férfi létére „együtt élt” egy gyereklánnyal, s a szolgabírói jelentés „magához csábította” kitétele arra is utalhat, hogy Drobnyi szándékai kezdettől fogva sem lehettek teljesen tisztességesek. Ennek fényében viszont meg is kérdőjelezhető a férfinak a humánus magatartásra való hivatkozása, amellyel vissza szerette volna szerezni Kovács Marit. A lány későbbi sorsáról nincsenek ismereteink, de nem járunk messze az igazságtól, ha azt gyanítjuk, hogy a félvilági életet választotta.

Noha Kovács Mari esete szomorú, azt kell mondanunk, hogy sajnos nem egyedi. A fiatal lányok könnyen váltak a prostitúció áldozataivá, és az a kérdés is felmerülhet, hogy mennyire tehetőek felelőssé a felnőttek például egy gyereklány életének kisiklásáért. Országos szabályozás híján az egyes vármegyék, települések önmaguk próbáltak valamilyen megoldást találni a prostitúció problémájára, legtöbbször kevés sikerrel.[3] A kéjnők utánpótlása szinte mindig megoldott volt, hiszen az iparosodó társadalmak kitermelték egyrészt a prostitúcióra alkalmas környezetet (a társadalom jelentős része elítélte ugyan például a bordélyházak létezését,[4] mégis volt igény ilyen jellegű „szolgáltatásokra”), másrészt a kiszolgáltatott, elszegényedett emberek tömegeit.[5] Tábori Kornél és Székely Vladimir Az erkölcstelen Budapest (1908) című könyvében szerepel egy kimutatás, amely szerint a kisvárosokban prostituáltként dolgozó fiatal nők 25%-ban az elhagyatottság, kitaszítottság, szülői bűnök, szintén 25%-ban pedig az elcsábítás, megcsalás következményeként kerültek bele a „legősibb szakma” világába.[6] Ahogyan azt Gegus Dániel budapesti rendőrfőkapitány-helyettes 1925-ben megfogalmazta: „A leány, különösen annak a társadalmi rétegnek a leányai, ahonnan a bűnöző fiatalkorúak kikerülnek, alig védhetően beledőlnek a prostitúció karjaiba. Abban a pillanatban azután menthetetlenül, vagy legalábbis majdnem menthetetlenül el vannak veszve.”[7] Mindezek tükrében azt mondhatjuk, hogy Kovács Mari is egy ilyen „elveszett léleknek” tekinthető, aki már gyerekként megismerkedett a romlottság világával. Sorsa jól jelzi a korszak erkölcseit, de azt is, hogy a lány története akár napjainkban is játszódhatna, hiszen a modern kor sem talált semmilyen megoldást a prostitúció szövevényes problémájára.

Az alábbiakban a Drobnyi-üggyel kapcsolatban keletkezett levéltári dokumentumokat közöljük, a mai helyesírási elveknek megfelelően.

Tekintetes Megyei Alispán Úr!

Még [az] 1880. évben itt, S.[átor]a.[lja]újhelyben felfogtam egy Kovács Mari nevű leleszi illetőségű, akkor 14 éves árva leányt, és azt két éven át a legnagyobb nyomorból és piszokból kiemelvén, felruháztam, kitisztáltam, és úgyszólván életét a biztos elpusztulástól megmentettem, s aztán itt [,] S.[átor]a.[lja]újhelyben előbb Balogh gépésznél és a pénzügyőri biztos úrnál szolgálatba állt.

1883[.] évi augusztus hó óta szeptember 3-ig Kassán távol lévén, midőn [a] most jelzett napon S.[átor]a.[lja]újhelybe visszaérkeztem, értesültem, hogy nevezett Kovács Mari szolgálatából elcsalatva s.[átor]a.[lja]újhelyi Veiszné nevű bordélyházában [?] erkölcstelen [,] kicsapongó életet folytat.

Minthogy pedig úgy közerkölcsiségi tekintetből, mint az árvára és a humánus közönségre való nézve meg nem engedhető, hogy kiskorú leányok ily fajtalan életben hagyassanak, s ezek erkölcsi magaviselete feletti őrködésre a megyei közigazgatási és gyámhatóság van hivatva:

Esedezem a tekintetes alispán úr előtt[,] méltóztassék nevezett árva érdekében sürgősen oly intézkedést tétetni, hogy ő a fenn jelelt [= jelölt] bűnfertőből azonnal kihozassék, nekem mint megmentőjének visszaadassék, vagy belátásomhoz képest szolgálatba elhelyeztessék, azok pedig[,] akik gonosz életre lett csábításának eszközei voltak, név szerint özv. Zsuffáné és Veiszné nevű kuplerné [=kuplerájosnő] [,] példásan megbüntettessenek.

            Tisztelettel vagyok

            a tekintetes alispán úr

               alázatos szolgája

              Drobnyi László

                Sátoraljaújhely

A levél külzetén:

Érk. septb. 14. [1]883.

7950. szám/ki.

Tekintetes Matolay Etele megyei alispán úrhoz

folyamodványa Drobnyy László, jelenleg s.[átor]a.[lja]újhelyi lakosnak, melyben egy általa felfogott leleszi illetőségű, Kovács Mária nevű kiskorú árvának távollétében bordélyházból lett elcsábíttatását panaszolva, nevezett árva érdekében ennek megmentésére sürgős intézkedés megtételéért esedezik.

Szolgabírói hivatalnak

H[ely]ben

Ezen kérvény a további megfelelő intézkedések azonnali megtétele és 48 óra alatti jelentéstétel kötelezettsége mellett kiadatik.

S[átor]a[lja]új[hely]b[en], 1883. sept. 13.

Matolai Etele

alispán

 Jelzet: MNL BAZML IV. 2405. b. 11146/1883.

A szolgabírói válasz:

    [A] s.[átor]a.[lja]újhelyi járás f[ő]sz[olga]bírájától

Tekintetes Alispán Úr!

F.[olyó] évi 11146. számú rendeletére a közlemény •/• alatti visszarekesztése mellett van szerencsém a tekintetes alispán úrnak hivatalos tisztelettel jelenteni, hogy Drobnyi Lászlónak Kovács Mari elleni panasza teljesen alaptalan, mert igaz bár az, hogy [a] panaszos a nevezett leányt azelőtt magához csábította, s kis ideig vele élt, de miután ezt a leány megunta[,] s két ízbeni szolgálata kiteltével Weisz Mórné bordélyházába szegődött[,] s mint kéjnő most is ott van, onnan el nem vehető[,] s [a] panaszosnak ki nem adható, mert ő semmiféle összeköttetésben nincs vele[,] s gyámja vagy szülője pedig nincs, ki e tekintetben méltányosan s jogosan felszólamlással élhetne[,] s ez ellen a leány is tiltakozik.

S[átor]a[lja]új[hely], szeptember hó 14. [1]883.

     megbízásából:

       Urbán Ferenc

            t[isztelet]b[eli] szolgabíró

Jelzet: MNL BAZML IV. 2405. b. 11146/1883.]