Égető problémák a színházban

Égető problémák a színházban

Írta: Bodovics Éva

Az idén fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház 1857-ben elkészült épülete számos átalakuláson ment keresztül napjainkig. Ezek közül az egyik legjelentősebb átépítés éppen 120 éve történt részben biztonsági, részben fejlesztési céllal. A hónap dokumentuma című sorozatunkban e munkákhoz kapcsolódó iratainkból válogattunk.

1903. szeptember 2-én a Borsod megyei alispán, Tarnay Gyula utasítására a színház épülete alapos átvizsgáláson esett át, hogy kiderüljön, megfelel-e tűzbiztonsági tekintetekből a kívánalmaknak. A vizsgáló bizottság, melyben három építészmérnök és három műépítész vett részt, meglehetősen lesújtó véleményt adott. Megállapították ugyanis, hogy a színház valamennyi belső építménye faszerkezetű, ráadásul többnyire korhadt állapotú, így egy „véletlen bekövetkezhető tűzveszedelem esetén részint a füst, részint a tűz miatt, miután a színház valamennyi kijárata a színház előcsarnokában összpontosul, előre látható nagy veszedelemmel fenyeget.”[1]

Megelőzendő a veszélyeket, Miskolc város rendőrkapitánya elrendelte a vizsgálati jegyzőkönyvben szereplő átalakítási munkálatok azonnali megkezdését, melyek a következők voltak: 1. egy vasfüggöny készítése, a színpad és nézőtér közötti rész átépítésével, 2. a színházi épület hátsó, fából készült, csigalépcsője lebontandó s annak helyébe tűzmentes anyagból egy rendes lépcsőház építendő, amely a földszinti és emeleti páholyokhoz is bejárást biztosít, 3. azon fából készült lépcső, mely jelenleg a karzatról az előcsarnokba vezet, tűzmentes anyagból készítendő s a Deák utcára vezető kijárattal láttassák el, 4. a karzatról a főbejáratra vezető falépcsők tűzmentes lépcsőzettel és kartámasztékokkal cserélendők fel, 5. a lépcsőházak fából készült mennyezetei tűzmentesítendők, 6. az ajtók elé függesztett szélfogó pokrócok eltávolítandók, 7. a színházi alsó folyosóról a csarnok felé nyíló 3 ajtó eltávolítandó, 8. a színházi nézőtérről a folyosóra nyíló 3 ajtó átalakítása úgy, hogy ezen ajtók tokban nyithatók legyenek.

A munkálatok többségének kivitelezésére – érthető okokból – rövid határidőt adtak (1903. dec. 31.), míg a nagyobb átalakítással és költséggel járó vasfüggöny beszerelésére a most megkezdett színiidény végét követően, de legkésőbb 1904. szeptember 15-ig kellett sort keríteni.

A színházat üzemeltető miskolci nemzeti színházrészvénytársaság a rendőrkapitányi határozat több pontját is megfellebbezte, köztük a vasfüggöny beépítését. Míg ezek többségének az alispán nem adott helyt, addig a vasfüggöny tekintetében engedni volt kénytelen, kijelentvén „Mert habár kétségtelen tény is az, hogy a vasfüggöny alkalmazása a színházak tűzbiztonságát nagyban előmozdítja s habár kétségtelen, hogy ez idő szerint a vasfüggöny minden nagyobb színházban feltétlenül bevezetve van […], mégis ezúttal a fellebbezésnek helyt kellett adnom, mert a fellebbezésnek azon állítása, hogy a vasfüggöny beállítását az épület mai szerkezete meg nem bírja és ezen rendelkezés az egész épület és fedélzetnek lebontásával és átépítésével járna, a szemle jegyzőkönyv adataival meg nem cáfoltatik.”[2]

Ez azonban nem jelentette a vasfüggöny tervének végleges elvetését, hiszen a részvénytársaság maga is belátta, hogy mindenképpen szükséges ennek a tűzvédelmi berendezésnek a beszerelése, csak éppen a nagyszabású átalakításhoz szükséges összeget kellett előbb előteremteniük. Viszont a kisebb, de nem kevésbé égető problémákat mielőbb orvosolniuk kellett.

Jelentésében az alispán kiemelte, hogy a színház szerkezetének legnagyobb problémáját a rendkívül sok és korhadt állapotú faszerkezet mellett az jelenti, hogy a nézőközönség egyetlen előcsarnokon keresztül tud csak távozni az épületből. Ezért nem ritka, hogy egy-egy látogatottabb előadás után tolongás alakul ki az előcsarnokban. „Azon rendőri intézkedés tehát, hogy a színházépületnek Deák utczai részén egy külön lépcsőház építtessék, mely úgy a földszinti és emeleti páholyok, mint a karzathoz feljáróul szolgáland, minden irányban helyes s miután ezen építkezésnek végrehajtása sem nagyobb akadályokba nem ütközik, sem elviselhetetlen költségeket a részvénytársaságra nem ró, inkább azon kérdés felvetését engedi meg, vájjon ezen intézkedés végrehajtása miért késett évtizedeken keresztül?”[3]

A tűzbiztonsági vizsgálat alapján készült jegyzőkönyv egyéb javaslatokat is tartalmazott, amelyek bár nem kerültek be a rendőrkapitányi határozatba, az alispán mégis szükségesnek találta elrendelni azokat. Ezek egyike, hogy a felesleges díszleteket tilos a színpadon tartani, hiszen azok könnyen lángra kaphatnak és továbbíthatják a tüzet. Másik, hogy azokat a színpad oldalvilágítására szolgáló lámpatartókat és falétrás állványokat, melyekre a gázcsöveket és a lámpákat ráerősítették, el kell távolítani. Ebben az időben ugyanis még gázvilágítás működött az épületben.

Az elrendelt átalakítási munkálatok véghezvitelének érdekében az alispán határozottan kijelentette, hogy amennyiben az átalakítások nem készülnek el a fent nevezett határidőkig, azt követően a színház épületében előadások nem tarthatók.

Ezt követően a színház tűzbiztonságának kérdése visszatérő témává vált a helyi sajtóban, nyomonkísérve a meginduló építkezéseket. A vasfüggöny beépítése, valamint a kijáratok szélesítése és számának szaporítása mellett, volt olyan cikkíró, aki a színpadi dohányzás beszüntetését is szükségesnek vélte a biztonság érdekében. „Önkéntelenül merül itt föl a kérdés, hogy a művészi hatás szempontjából szükséges-e egyáltalán a játékközbeni dohányzás. Azt hiszem egész nyugodtan kimondhatjuk, mint általános véleményt, hogy az nem szükséges. Nem szükséges elsősorban azért, mert hatás helyett épen visszatetszést kelt, továbbá azért, mert ha a színjátszás egyébként nem áll művészies nívón, a dohányzás, pöfékelés nem fogja azt fölemelni. Van ennek a színpadon való pöfékelésnek azonban komolyabb oldala is. Nagymértékben tilalombontó hatása van a nézőközönség némely rétegében. Határozottan ennek a rovására írható, hogy a tűzoltók s a rendőrök őrjárataik közben a karzaton olykor dohányzó egyéneket is találnak.”[4]

A miskolci nemzeti színházrészvénytársaság vezérigazgatója, dr. Rácz György szeptemberben arról számolt be a részvénytársaság ülésén, hogy elkészültek a vasfüggönyt tartó pillérek, s remélhetőleg még a színiidény megkezdéséig sikerül behelyezni magát a vasfüggönyt is.[5]

Október közepére lényegében sikerült minden tűzbiztonsági célú átalakítással elkészülni: a faszerkezeteket kőre cserélték, elkészült a harmadik emeleti karzatról a Deák utcára vezető új kőlépcső (1-2. ábra),^[6] s a vasfüggöny is a helyére került. „A vasfüggöny hatalmas, szürke, egyszínű alkotás, amely méltóságteljes lassúsággal emelkedik a magasba. A lebocsátásnál gyorsabb tempóban mozog é s bármikor megállítható. A vasfüggöny kezelése a színpadnak a nézőtér baloldali kulisszarészénél történik.” – írták az 1904. október 12-én tartott tűzrendőri vizsgálatról, amely mindent megfelelőnek talált az épületben.[7]

HU-MNL-BAZVL-IV.1914. 17/1904.

A belső átalakítások, új lépcsőházak és kijárat építése mellett egy másik jelentős munkálat is kezdetét vette ekkortájt. A tűzveszély csökkentése, de még inkább a színházi élmény fokozása egyre sürgetőbbé tette a villanyvilágítás bevezetését – ha nem is a teljes épületben, de legalább a színpad körül. Korábban ugyanis a színpadot és az épület minden részét gázégőkkel világították meg, amely egészen más színhatást eredményezett, mint a villanyfény. Az októberi ellenőrzéskor már arról számolt be a sajtó, hogy a villanyvilágítás bevezetésével is majdnem végeztek. „A villamos világítás a zenekari helyre is bevezettetik, valamint a színpadot a nézőtértől elválasztó két oldalfalba, ahol eddig a gáz-kandeláberek voltak.”[8] Pár nappal később pedig egy újabb cikk rögzítette a munkák végét. „A villamos világítás színpadi hatása azonban akkor fog valódi értékére emelkedni, ha a nézőtér is villamosan lesz világítva. A színpadi színes világítás finomabb árnyalatai ugyanis csak úgy érvényesülhetnek, ha a nézőtér egészen el van sötétítve. Ez a gázvilágítással meg nem valósítható.”[9]

Mindezek a munkálatok, méreteikből adódóan is, jelentősen megterhelték a színházat fenntartó részvénytársaságot. Mivelhogy alapszabályuk kizárta a tartaléktőke gyűjtését, ezért az átalakításokra szükséges összeget kölcsönből tudták csak fedezni, amivel összesen 106 ezer korona adósságot halmoztak fel. Ezért a novemberi közgyűlés alkalmával dr. Rácz György arra kérte a városvezetést, hogy a korábbi, évi 6000 koronás támogatást jövőre emeljék fel 8000 koronára. A színház ugyanis városi támogatás nélkül nem tudja fenntartani magát és a tartozást is fizetni, hiszen az épületben helyt kapott boltok bérleti díja mind a színházra és a kamatok fedezésére fordítódik. Rácz kérését Bizony Ákos városi képviselő is támogatta, kiemelve a tényt, hogy mivel a színház várományosa a város – azaz annak kezelését hamarosan a város veszi át – így, ha most emeli a támogatást, azt lényegében önmagának szavazza meg. Ezek után a közgyűlés minden ellenállás nélkül megszavazta a 8000 korona városi támogatást.[10] Továbbá a város vállalta a részvénytársaság által felvett 120 ezer koronás amortizációs kölcsönért való jótállást is,^[11] ami a későbbi tulajdonbavételi tárgyalások meghatározó pontja lett.