Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > II. világháborús emlékművek (Székesfehérvár - Harang)

Beküldés dátuma: 
2026.02.13.

Székesfehérvár – II. vh. - harang

Avatás: 1995. november 2.

Alkotó: Lugossy Mária

Székesfehérvár önkormányzata 1994-ben pályázatot hirdetett a Városház téren lévő Nyitott Könyv emlékmű lecserélésére. A pályázati felhívás szerint a műalkotásnak méltóan kellett kifejeznie a második világháború áldozatainak emlékét, ugyanakkor illeszkednie kellett a tér meglévő szobrászati összhangjába. A bíráló bizottság Lugossy Mária alkotását találta a legmegfelelőbbnek.[1]

A Nyitott Könyv emlékművet 1995-ben helyezték át az Országzászló tér keleti oldalára, ahol 1995. november 2-án avatták fel. Ezzel egyidejűleg már készült a Városház térre tervezett új, közös emlékmű a második világháború áldozatainak tiszteletére a ciszterci templom háborúban megrongálódott harangjának felhasználásával.[2] 1944-ig a templom tornyaiban 18. századi, Zechenter Antal által öntött öt harang függött. A legnagyobb a déli, a 4 kisebb az északi toronyban kapott helyet. Az első világháborút mindegyik átvészelte, a második világháborúban azonban a harangok megrongálódtak. A legnagyobb Szentháromság-harang leszakadt és elrepedt, ezt építették bele az emlékműbe.[3]

1995. november 2-án dr. Nagy István polgármester leplezte le a II. világháború áldozatainak emlékművét.[4]

Jegyzetek

[1] Fejér Megyei Hírlap. 1994. november 16. 7. p.

[2] Fejér Megyei Hírlap. 1995. július 22. 16. p.

[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Ciszterci_templom_(Sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1r) [1] 2024. december 16.

[4] Hadak Útján. 1995. november 1. 24. p.

 

[2]

Fejér Megyei Hírlap. 1994. november 16. 1. p

[3]

Fejér Megyei Hírlap. 1995. szeptember 15. 1. p

[4]

Fejér Megyei Hírlap. 1996. november 2. 4. p

[5]

Fejér Megyei Hírlap. 2000. október 31. 4. p

[6]

MNL FML XV.33. 65. d. Székesfehérvár 2003.

[7]

Székesfehérvári Harang emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

[8]

Székesfehérvári Harang emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

[9]

Székesfehérvári Harang emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

[10]

Székesfehérvári Harang emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

[11]

Székesfehérvári Harang emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2025.


Forrás:https://mnl.gov.hu/mnl/fml/ii_vilaghaborus_emlekmuvek_szekesfehervar_harang

Hivatkozások
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Ciszterci_templom_(Sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1r) [2] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/1_21.jpg [3] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/2_11.jpg [4] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/3_11.jpg [5] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/4_9.jpg [6] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/5_5.jpg [7] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/6_2.jpg [8] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/7.jpg [9] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/8_2.jpg [10] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/9_2.jpg [11] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/szekesfehervar_harang/10_1.jpg