Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > I. világháborús emlékművek (Szabadbattyán)

Beküldés dátuma: 
2018.11.28.

Szabadbattyán

Avatás: 1924. október 24.

Alkotó: nem ismert

Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága jóváhagyta a szabadbattyáni képviselő-testület 1924. augusztus 19-én hozott határozatát, amelyben elfogadták Blau Arnold birtokos ajánlatát, hogy saját költségén felállíttatja a hősök emlékét, és ehhez hozzájárulásként tizenhatezer koronát szavaztak meg.[1] A község elöljárói az elkészült hősi emlékműről tájékoztatást küldtek a Székesfehérvári járás főszolgabírájának 1928-ban. Az avatás a jelentés szerint 1924. október 24-én történt, a leleplezést pedig gróf Széchényi Viktor végezte.[2] Az emlékmű a katolikus templom kertjében áll.

Szabadbattyán önkormányzata 1992-ben az egyházakkal együttműködésben alapítványt hozott létre második világháborús emlékművek létesítésére.[3] Ekkor került sor a település mindkét emlékművének átalakítására. Mind a római katolikus, mind a református templom előtt álló első világháborús alkotást második világháborús emléktáblákkal egészítették ki. Az emlékművek ünnepélyes átadása 1992. november 1-jén történt.[4]

Szabadbattyán önkormányzata 2016-ban pályázott az emlékművek rekonstrukciójára. A református templom előtt álló emlékműre nyertek pénzt a pályázaton, a katolikus templom mellett álló alkotás restaurálását a település finanszírozta.[5]


 

Jegyzetek

[1]MNL FML IV. 402a. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1924. 845. p.

[2]MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 5035/1928.

[3]MNL FML XXIV. 1301b. Törvényességi ellenőrzés iratai (Települési önkormányzatok jegyzőkönyvei). Szabadbattyán. 1992. november 30.

[4]Fejér Megyei Hírlap. 1992. november 2., 2. p.

[5] Fejér Megyei Hírlap. 2019. április 10., 7. p.

[1]

MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2234/1927.

[2]

MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2637/1928.

[3]

MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 5035/1928.

[4]

Fejér Megyei Hírlap. 1992. november 2. 2. p.

[5]

Szabadbattyáni világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

[6]

Szabadbattyáni világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

[7]

Szabadbattyáni világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

[8]

Szabadbattyáni világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

[9]

Szabadbattyáni világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

[10]

Szabadbattyáni világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

[11]

Szabadbattyáni világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.  


Forrás:https://mnl.gov.hu/mnl/fml/i_vilaghaborus_emlekmuvek_szabadbattyan

Hivatkozások
[1] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/1_11.jpg [2] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/2_7.jpg [3] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/3_9.jpg [4] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/4_6.jpg [5] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/5_3.jpg [6] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/6_2.jpg [7] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/7.jpg [8] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/8_0.jpg [9] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/9_0.jpg [10] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/10_0.jpg [11] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/szabadbattyan/11.jpg