Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > I. világháborús emlékművek (Cece)

Beküldés dátuma: 
2018.10.05.

Cece

Avatás: 1948. március 15.

Alkotó: nem ismert

A „Czeczei Gazdaközönség” 1927 májusában jótékony célú táncmulatságot szervezett az elesett hősök emlékszobrának javára.[1] Az elöljáróság a szükséges összeg előteremtése után, 1928 őszére tervezte az emlékmű felállítását.[2] A levéltári dokumentumok alapján azonban úgy tűnik, akkor nem sikerült megvalósítani a kezdeményezést.

Húsz év múlva, 1948 februárjában a község elöljárósága a Sárbogárdi járás főjegyzőjének arról tett jelentést, hogy a községben létesítendő magyar hősi emlékmű állítása folyamatban van, és felszentelése március 15-én várható.[3] Márciusban pedig a képviselő-testület utasította az elöljáróságot a felépült hősi emlékmű karbantartásához szükséges összeg előirányzására.[4] A magyar és a szovjet emlékmű karbantartási és kertészeti munkáinak fedezésére az 1949. évi költségvetésben 2000 forintot állapítottak meg.[5]

Jegyzetek

[1] MNL FML IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai.Hősi emlékművek. 2761/1927.

[2] MNL FML IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai.Hősi emlékművek. 3751/1926.

[3] MNL FML IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. Hősi halottak, emlékművek. 550/1948.

[4] MNL FML V.111a. Cece nagyközség iratai. Képviselő-testületi jegyzőkönyvek.1948. 22. p.

[5] MNL FML V.111a. Cece nagyközség iratai. Képviselő-testületi jegyzőkönyvek.1948. 37. p.

 

[1]

MNL FML IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. Hősi emlékművek. 2761/1927.

[2]

MNL FML IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. Hősi emlékművek. 2761/1927.

[3]

IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. V.332. Hősi halottak, emlékművek. 550/1948.

[4]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[5]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[6]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[7]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[8]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[9]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[10]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[11]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[12]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[13]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[14]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[15]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[16]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[17]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

[18]

Cecei világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 


Forrás:https://mnl.gov.hu/mnl/fml/i_vilaghaborus_emlekmuvek_cece

Hivatkozások
[1] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/1_11.jpg [2] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/2_8.jpg [3] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/d1_0.jpg [4] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/3_9.jpg [5] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/4_6.jpg [6] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/5_3.jpg [7] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/6_2.jpg [8] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/7.jpg [9] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/8_0.jpg [10] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/9_0.jpg [11] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/10_0.jpg [12] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/11.jpg [13] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/12.jpg [14] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/13.jpg [15] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/14_0.jpg [16] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/15_0.jpg [17] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/16.jpg [18] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/cece/17.jpg