A pontos mérésnek ősidők óta fontos szerepe van az élet minden területén. Az emberiség azóta mér hosszúságot, területet, űrtartalmat, súlyt, térfogatot és darabszámot, amióta csak – bármilyen kezdetleges formában is – létezik kereskedelem. Amióta az emberek szükségleteik kielégítése érdekében elcserélik egymással az általuk megtermelt vagy birtokolt javakat, tudni akarják, hogy az a bizonyos földterület, termény vagy áru mekkora, milyen nehéz vagy hány darab van belőle. A mai embernek könnyű a dolga, mert az egész világon ismert, szabványos SI mértékrendszerben még az angolszász vagy más különleges mértékegységet használó országok polgárai is viszonylag könnyen eligazodnak. Néhány száz évvel ezelőtt azonban Magyarországon – és persze szerte a világban másutt is – szinte minden nagyobb településnek, vásárhelynek megvolt a maga önálló mértékrendszere. A különféle mértékek összehasonlítása, átváltása nemcsak nehézséget okozott, hanem csalásra is alkalmat adott. Ezért a 18. századtól kezdve egyre erősödött az igény a mértékek egységesítésére.

A régi mértékegységekkel manapság is találkozhatunk, és ehhez még csak nem is kell levéltári forrásokban búvárkodni. Elég elolvasni néhány magyar népmesét, Jókai regényt vagy régi szakácskönyvet ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk: Mennyi vajat tegyek a süteménybe, ha a recept egy latot ír? Vajon mekkora lehetett az az egy lánc föld, aminek felszántásával annyit fáradt a regényhős? Mennyi bort ivott a mesebeli kántor, akinek kedvéért Mátyás király duplájára növelte az iccés kupa méretét?

Itt néhány Magyarországon leginkább elterjedt űrmérték [1], térfogatmérték [2], súlymérték [3], darabmérték [4] és hosszmérték [5] mai mértékegységre való átváltásához talál segítséget.