Jelenlegi hely

VESZPRÉMI TÉRKÉPVÁNDOR – AZ ELEFÁNTOS-HÁZ

2023.06.13.
A Veszprémi Térképvándor applikáció bemutatójához kedvcsinálónak szeretnénk közzétenni néhány részletet az adatbázisból. Veszprém történetében fontos szerepet játszó, jellegzetes épületekről készítettünk rövid szöveges és képes bemutatót. Ezúttal az Elefántos-házzal ismerkedhetnek meg.

 

Elefántos-ház

Óváros tér 6.

Az egykori Főtér északnyugati sarkán álló, három utca által határolt emeletes lakóház 1790 körül épült copf stílusban. A ház helye meghatározta funkcióját is, a földszinten több bolt működött, az emeleten pedig a mindenkori háztulajdonos, illetve bérlője lakott. A hagyomány szerint a 19. század közepén a ház akkori tulajdonosa, Schill Ede jómódú fűszerkereskedő bronzból készíttetett egy elefántot, amit üzlete cégéreként az épület sarkán emeletnyi magasságban helyezett el, ezért hívják ma is Elefántos-háznak ezt az épületet.

 

Háztulajdonosok nevei:

1857 – Schill Ede (Edvárd)

1898 – Rigoty Ede

1907 – Rikóthy Ede

1907–1926 – Dr. Takács Lajos

1926 – Takács Lajosné dr. szül. Csaczay Máday Ilona

1926–1938 – Takács Lajosné dr. szül. Csaczay Máday Ilona

1940–1945 – dr. Takács Lajosné

 

 

A képek forrása: MNL VeML XV.81.a. Veszprémi Kaleidoszkóp

 

Utolsó frissítés:

2023.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges