1990-es országgyűlési választások (MNL PML)

Hosszú évtizedeket követően 1990-ben rendezték meg hazánkban az első szabad országgyűlési választásokat. Ennek feltételeit, kereteit a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon dolgozták ki, majd a 1989. évi XXIV. törvény fektette le jogi alapjait. A rendszerváltozás utáni első országgyűlési választásokat Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök 1990. március 25-ére és április 8-ára tűzte ki. A kétfordulós választásban 58 párt és 1623 jelölt vett részt. 12 párt tudott országos, 19 pedig területi listát állítani. Az egyéni jelölteknek 750 ajánlószelvény begyűjtésére volt szükségük ahhoz, hogy elindulhassanak a választáson.

Az új Országgyűlés 1990. május 2-án alakult meg: 386 helyéből a Magyar Demokrata Fórum (MDF) 165, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 94, a Független Kisgazdapárt (FKGP) 44, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 33, a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) 22, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 21, az Agrárszövetség 1 és a függetlenek 6 mandátummal részesedtek. 1990. május 23-án Antall Józsefnek, az MDF elnökének a vezetésével koalíciós kormány alakult, amelyben az MDF szövetségeseként az FKGP és a KDNP kapott miniszteri tárcákat.

A kampány már jóval az országgyűlési választások kitűzése előtt megkezdődött, amelyben igen fontos szerepet játszottak a plakátok és szórólapok. A települések szinte utcai hírlapokká váltak: minden városban, községben a politikai küzdelembe beugró pártok és jelöltjeik plakátokon hirdették magukat. A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára az őrizetében található ilyen jellegű kortörténeti dokumentumokból állította össze virtuális galériáját. Ebben helyet kapott a parlementbe bejutott politikai erők közül az MDF, az SZDSZ, az FKGP, az MSZMP és a FIDESZ plakátjai, illetve szórólapjai. A fentebb említetteken kívül érdekességként beválogattuk a Hazafias Választási Koalíció Plakátját, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége röplapját, illetve egy egyéni induló szórólapját és köszönő céduláját. A plakátokon és a röplapokon kívül a virtuális galériába került egy korabeli irat is, amely a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság iratanyagával került Levéltárunkba; a dokumentum a rendszerváltozás környékén Pest megyében működő pártok, alternatív szervezetek létszámáról ad információt.

Megjegyzés: 
Az East zenekar 1956 (angolul: Wind Of Change) című dala a rendszerváltás egyik szimbóluma lett. (Forrás: PML XV. 22.: Plakátok levéltári gyűjteménye, 5. tétel)

A virtuális galéria anyagához szolgáló iratok az alábbi fondokban/ állagokban találhatók:

  • PML X. 33.: Magyar Demokrata Fórum Budaörsi szervezetének iratai
  • PML XV. 22.: Plakátok levéltári gyűjteménye
  • PML XV. 76-e: Kisnyomtatványok levéltári gyűjteménye, párt- és választási iratok gyűjteménye
  • PML XXIV. 7-a: Pest megyei Rendőr-főkapitányság iratai, általános iratok

A virtuális galériát összeállította: Halász Csilla (PhD, levéltáros) 

Technikai szerkesztő: Sebiány Noémi (levéltáros) és Dr. Schramek László (főlevéltáros)

A Magyar Nemzeti Levéltár Reprográfiai Műhelyének segítségét a nagy méretű plakátok digitalizálásában ezúton is köszönjük.