A szó elszáll - az írás megmarad? Iratpusztulások Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2019. augusztus 30-án nyílt meg „A szó elszáll - Az írás megmarad? Iratpusztulások Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című időszaki kiállításunk, amit most virtuális formában tekinthetnek meg az érdeklődők. Fő célkitűzésünk annak bemutatása volt, milyen módon pusztultak el vagy rongálódtak meg a megye területén keletkezett, történeti szempontból értékes iratok. A kiállítás anyagát úgy válogattuk össze, hogy abban minél nagyobb számban szerepeljenek a levéltár saját állományát képező, eredeti dokumentumok. Paradox módon olyan iratokat kerestünk, amelyek éppen arról tanúskodnak, hogy egy-egy történeti témához vagy korszakhoz miért nincsenek forrásaink. A kiállítás első része a háborús iratpusztulásokról szól, arra hoz példákat, hogy a különböző háborúk és harci cselekmények milyen negatív hatással voltak a megye településeinek és intézményeinek írott forrásaira. A második rész olyan eseteket tár fel, amikor a politikai és társadalmi rendszerek változásainak köszönhetően, ideológiai vagy gazdasági okokból történtek szándékos iratmegsemmisítések. Természetesen voltak lelkiismeretes emberek, akik az iratok megmentésén fáradoztak. Az ő tevékenységüknek egy külön részt szenteltünk. Az iratok a különböző környezeti hatások, egyes kémiai folyamatok vagy biológiai kártevők pusztításának következtében is megrongálódhattak. A negyedik nagy tematikus egység ezt a témát dolgozza fel. A kiállítás záróakkordjaként egy országos kitekintést szeretnénk nyújtani, hogy érzékeltessük, az iratok pusztulása nem csak megyénkre volt jellemző.