Hírek

Az MNL CSML Csongrádi Levéltára rendhagyó történelem óra keretében mutatja be a Batsányi János Gimnáziumban a Halhatatlanok – Limanowa, a magyar győzelem 1914 című dokumentumfilmet.
2017.05.18.
Az Oppidum Csongrád Alapítvány és az MNL CSML Csongrádi Levéltára szeretettem meghívja Önt és Barátait az Oppidum Csongrád 2016. évi számának bemutatására.
2017.05.10.
2017.05.03.
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Csongrád Megyei Levéltára a projekt keretében szakmai találkozót szervezett 2017. április 27-én.
A Szegedi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának Hódmezővásárhelyi Levéltára konferenciájára 2017. május 4-én (csütörtökön) kerül sor az SZTE JGYPK Főépületében.
2017.05.02.
Az MNL Csongrád Megyei Levéltárának központja (Szeged), illetve fióklevéltára (Makó) zárva tartanak 2017. április 27-én (csütörtökön) szakmai találkozó miatt. Megértésüket köszönjük.
2017.04.24.
Az MNL Csongrád Megyei Levéltárának igazgatójától dr. Biernacki Karoltól vehette át az Oltvai Ferenc-díjat az egykori gyulai levéltárigazgató, dr. Szabó Ferenc.
2017.04.24.
A Csongrádi Levéltár és a Batsányi János Gimnázium tisztelettel meghívja Önt és ismerőseit a "Magyarok a Szovjetunió táboraiban (1944-1956)" című vándorkiállításra.
2017.04.21.
A makói Szirbik Miklós Egyesület kulturális, helytörténetet népszerűsítő blogot indított.
2017.04.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának Youtube csatornája elindult, ahová a jövőben a videókat tárolni fogjuk. Archív felvételek feltöltése is a tervek közt szerepel.
2017.04.12.

Pages