Jelenlegi hely

Tudósítás TIOP-projektzáró sajtónyilvános rendezvényről

2015.06.25.

TIOP-projekt

A projekt a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében „A Nógrád Megyei Levéltár fejlesztése oktatási-képzési szerepének előmozdítása érdekében” címmel, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A támogatás összege 49,73 millió forint. A projekt célja a Nógrád Megyei Levéltárban a levéltár-pedagógiai szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése.

A sajtótájékoztató egy zenés műsorral indult, Zach Smith - családfakutató Kanadából - lantjátékát hallhatták a meghívottak. Zach 2 évvel ezelőtt nógrádi őseit kutatva találkozott a levéltárral és azóta is szívesen jár vissza vidékünkre. A családját kutatva élő rokonokra lelt, akikkel a kapcsolatot is sikerült felvennie.

Gusztiné Dr. Toronyi Judit, a MNL Nógrád Megyei Levéltárának igazgatója kifejtette, a fejlesztés eredményeként kialakításra került 1 db 15 fős oktatóterem a kapcsolódó helyiségekkel (öltöző és vizesblokk), 2 db virtuális pont, a mozgássérültek számára akadálymentes bejárat és mellékhelyiség. A közel 67 m2-es oktatási, közművelődési térben belső átalakítások, fűtés- és világításkorszerűsítés, motoros sötétítő beépítése, vagyon- és tűzvédelem kiépítése történt meg. Többek között az alábbi új eszközök, felszerelések beszerzésére került sor: számítógépek, laptopok, digitális tábla a hozzá kapcsolódó eszközökkel, infokommunikációs eszközök, szkenner, fénymásoló, az oktatási program során alkalmazott, immateriális javak (szoftverek). A pedagógiai programok megvalósításához szükséges munkaasztalok, konferenciaszékek, kiegészítő bútorok, továbbá az oktatási célú demonstrációs kiállítás eszközei, polcok, vitrinek, demonstrációs táblák beszerzése is megvalósult. A fogyatékossággal élők levéltárhasználatát segítő eszköz beszerzése és beüzemelése is teljesült, a hallássérültek részvételét lehetővé tevő indukciós hurok alkalmazásával. A 2 db Virtuális Demonstrációs térben érintős képernyők használatára, a kiállított eredeti és másolt levéltári anyag megtekintésére lesz lehetősége az intézménybe látogatóknak. A projekt időtartama: 2013. december 1. – 2015. május 31. A megvalósítás helyszíne: MNL Nógrád Megyei Levéltára, 3100 Salgótarján, Ady Endre út 3/C.,

Sebestyén Kálmán, a MNL Nógrád Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese levéltártörténeti bemutatójában végigvezette a hallgatóságot azokon - a levéltár életében sorsdöntő és fordulópontot jelentő - változásokon, amik ahhoz kellettek, hogy kialakuljon a jelenlegi épületegyüttes, Az intézmény a régmúltban állandó férőhelygondokkal küszködött, ami egy-egy fejlesztéssel mindig áthidalhatóvá vált és egy időre megoldotta az elhelyezési problémákat. A raktárkapacitás bővítése tette szükségessé a volt Hadkiegészítő Parancsnokság üresen álló épületének birtokbavételét is. Az események felgyorsultak, s ennek a projektnek köszönhetően  modern technikai eszközök között, megújult közösségi terekben várja a kutatókat, az ügyfeleket és az érdeklődőket a "levéltári negyed". 

KIEMELT VIDEÓ:

Zach Smith /kanadai családfakutató/ lantjátéka (1. per dolor me bagno el viso- Bartolomeo Trombocino, 2. Mille Regretz - Josquin Des Prez)

Kossuth Rádió riportja 
Riporter: Tarnóczi László
Riportalanyok: Gusztiné Dr. Toronyi Judit - igazgató,
Sebestyén Kálmán - igazgatóhelyettes,
Zach Smith, családfakutató Kanadából
lejátszás
Salgótarján Tv tudósítása 
Riporter: Emődi Jutka
Operatőr: Ruza Gyula
lejátszás
Nógrád Megyei Hírlap cikke 
"Fejlesztés után kész a "levéltári negyed"" 
(Mj.)
lejátszás
Ugrás a képgalériához 

Válogatás a rendezvényen készült képekből

Videó 1 

Zach Smith (kanadai családfakutató) lantjátéka

Videó 2 

Gusztiné Dr. Toronyi Judit, igazgató TIOP-pályázati ismertető

Videó 3 

Sebestyén Kálmán, igazgatóhelyettes levéltártörténeti bemutatója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2015.10.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges