Ősök-bányász hősök pályázat díjátadó

2022.01.04.

A Magyar Nemzeti Levéltár az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásával pályázatot hirdetett iskolások részére Ősök – bányász hősök címmel. A fődíj országosan ötven darab kerékpár volt, szűkebb hazánkból nyolcan részesültek ebben a jutalomban, amelyet 2021. december 17-én, péntek délelőtt adtak át a Nógrád Megyei Levéltárban.

A pályázat legfőbb célja a magyarországi bányászati hagyományok ápolása, valamint a családfakutatás megismertetése volt az általános- és középiskolás korosztály körében. A tanulók egyénileg, illetve csapatban is nevezhettek– mondta Gusztiné dr. Toronyi Judit.

A Nógrád Megyei Levéltár igazgatója hozzátette: országosan kilenc megyéből nyújtottak be pályázatokat, összesen 182 darabot. Szűkebb hazánkból hetven mű érkezett.

– Bátran kijelenthetjük, hogy Nógrád megye nagyon jól teljesített, ami nem is csoda, hiszen a bányászhagyományok még máig fennmaradtak a környéken – mutatott rá Gusztiné dr. Toronyi Judit.

Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő megköszönte a Magyar Nemzeti Levéltárnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy meghirdettek egy ilyen jellegű pályázatot. A honatya elmondása szerint bízik abban, hogy ebből majd sikerül hagyományt teremteni.

– Aki ismeri szűkebb hazánk múltját, a magunk mögött hagyott 100 év történetét, az pontosan tudja, hogy a szénbányászat volt az, ami naggyá tette ezt a méretét tekintve kicsi, de szívünknek olyan fontos megyét. Volt olyan év, amikor a nógrádi szénbányák mintegy 12 ezer embernek, illetve azok családjainak biztosítottak megélhetést – hangsúlyozta Becsó Zsolt.
Ezen szavak elhangzása után pedig a díjak átadása következett. Az összes pályázó két-két, a Fővárosi Nagycirkusz valamelyik, általa választott előadására nyert belépőjegyet, a nyolc legjobb alkotást elkészítő tanuló pedig egy-egy kerékpárt kapott. A járványhelyzet miatt csak az utóbbi diákokat hívták be az ünnepélyes átadóra, a többiek pedig postai úton fogják megkapni a jegyeket.
Sikeres pályázati munkájának köszönhetően kerékpárral térhetett haza Bodrogi Máté, a salgótarjáni Kodály Zoltán Tagiskola tanulója, Fodor Maja és Oláh Alexandra, akik a salgótarjáni Táncsics Mihály Technikum diákjai, Gubola Vivien, a kazári Aba Sámuel Általános Iskola tanulója. Szintén biciklivel gazdagodott Kaszás Péter és Pusuma Balázs, akik a salgótarjáni Stromfeld Aurél Technikum diákjai, Nagy Anna, a bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola tanulója, valamint Szepessy Dóra, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Székhelyintézményének a diákja.
 

Forrás: www.nool.hu

Utolsó frissítés:

2022.01.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges