Esztergom város a török utáni időszakban természetes módon próbálta gyakorolni régi, középkori eredetű kiváltságain alapuló joghatóságát. Már 1703-ban elnyerte a királyi jóváhagyást Pesttel, Budával és Székesfehérvárral együtt, azonban a közbejött újabb háborús események és a város anyagi leromlása akkor megakadályozta a privilégium kiváltását. A városnak végül 1708-ban sikerült megszereznie az oklevelet, melyet a vármegye csak két évvel később hirdetett ki, az országgyűlés pedig az 1715. évi 37. törvénycikkel szentesített. Közjogi szempontból a legfontosabb elnyert jog az ún. országrendiség volt, melynek értelmében a város polgárai együttesen egy nemesi személynek számítottak és így meghívást kaptak az országgyűlésbe negyedik rendként. Ugyancsak fontos jog volt, hogy határain belül a város földesúri jogokat gyakorolhatott, lakosainak urbáriumot készíthetett, adót vetett ki rájuk, s ellátta az összes igazgatási és törvénykezési feladatot. Saját önkormányzatot választhatott, melynek legfontosabb szerve a közgyűlés volt. Ennek tagja lehetett minden polgárjoggal rendelkező lakos. A polgárjog feltétele volt, hogy az illető legalább egy éve a városban éljen, ingatlannal rendelkezzen, esküt tegyen, polgártaksát fizessen. A kiváltságlevél előírja, hogy csak katolikusok lehetnek polgárok, a többi vallásfelekezethez tartozókat – a rácok kivételével – kizárja. Ezt a kitételt Esztergom város kezdetben többször is áthágta, mind protestánsok, mind pedig zsidók részére megengedte a letelepedést, ami miatt a felettes hatóságok több ízben figyelmeztették a kiváltságlevél előírásaira. A 18. század első évtizedeiben a minden polgárt magában foglaló közgyűlést felváltja a választott, előbb száz, majd hatvanfős külső tanács vagy szenátus, melyet fontos ügyekben, pl. tanácsválasztás alkalmával hívtak össze. A belső tanács vagy szenátus 12 tagú testület, élén a bíró állott. Feladata a város igazgatása, a gazdasági és törvénykezési feladatok ellátása. Tagjait többnyire élethossziglan választották a módosabb, tiszteletre méltó polgárok közül. A tanács választotta a bírót, kezdetben évente, 1728-tól kétévente. Mivel a kuruc háborút követően Esztergomban jelentős németajkú népesség telepedett le, hamarosan felváltva választanak német és magyar bírót. Az 1708-as kiváltságlevél szentesítette a városnak még a középkorban kialakult törvénykezési jogkörét is. Ennek értelmében polgári és büntető törvényszéket tarthatott, polgári ügyekben a személynöki szék volt a fellebbvitel fóruma. A büntető ügyekben nem volt helye fellebbezésnek, a gonosztevőket a városi tanács belátása szerint zárhatta tömlöcbe, valamint élhetett a pallosjoggal. Korszakunkban gyakori büntetési mód – kisebb vétségek esetén – a botozás, súlyosabb ügyekben a fővétel és akasztás, amelyek rendszerint kínvallatással, tortúrázással jártak együtt. A végrehajtás a hóhér feladata volt. A gazdasági élet területén a kiváltságlevél igen sokféle jövedelemforrást biztosított a város számára. Ezek voltak az ún. regálé jogok: bormérés, sörfőzés, mészárszék tartása, mész- és téglaégetés, kőbánya- és malomtartás, vám- és helypénzszedés a piacokon. A kiváltságlevélben a király – mint a város földesura – átengedi a városhoz tartozó majorságok, puszták, falvak erdeinek legelőinek haszonvételét is csakúgy mint a halászati és vadászati jogokat. Esztergom város még két ízben kérte az uralkodótól a kiváltságlevél megerősítését. 1725-ben a középkori jogfolytonosság biztosítására belefoglalták a latin város időközben elveszett, majd 1723-ban megkerült kettős pecsétjének használati jogát. A kiváltságlevél utolsó megerősítésére és bővítésére 1807-ben került sor, ekkor a város elnyerte a kövezetvám-szedés jogát is, ami újabb bevételi lehetőséghez juttatta az akkor már több kövezett úttal rendelkező Esztergomot.
Esztergom városnak a szabad királyi városok közé történő felvételéről már 1703-ban megszületett az uralkodói döntés, azonban a kitört szabadságharc további eseményei hátráltatták a kiváltságlevél megszerzését.
A városnak nem kevés pénzébe került mind a különféle fórumokon való instanciázás, a közvetítők, ügynökök díjazása, s maga az oklevél. A háborús helyzet miatt egyébként is rossz anyagi helyzetben lévő város fűnek-fának tartozott a privilégium kiváltására hivatkozva. A Sailler Tóbiás helybeli mészáros mestertől felvett 30 rénes forint adósságot is csak 1711-ben rendezték, nagyobb részét a hitelező javára szóló adójóváírással.
