„Tetű nincs, de bolha és svábbogár annál több.” – Jelentés a szolnoki repülőtéren munkaszolgálatot teljesítő diákok helyzetéről

Szeptember 4-én a Debreceni Tankerületi Főigazgatóság tanügyi főtanácsosa azzal a feladattal bízta meg Nevelős Ágostont, a szolnoki Magyar Királyi Állami Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatóját, hogy dr. Meczner László iskolaorvos kíséretében látogassa meg a Szolnok környékén honvédelmi munkaszolgálatot teljesítő középiskolai diákok szállás- és munkahelyét, az ott tapasztaltakról pedig tegyen jelentést. Az igazgató szeptember 9-én vette kézhez az utasítást, a tábor szemléjére pedig három nappal később, 1944. szeptember 14-én került sor. Nevelős Ágoston a feladatnak megfelelően elkészítette jelentését a munkaszolgálatos fiatalok körében tapasztaltakról, a beszámoló pedig fennmaradt a Verseghy Ferenc Gimnázium levéltárban őrzött iratai között. Június hónap dokumentumaként ezt az iratot ajánljuk az olvasók figyelmébe.

            Az 1975-ben megjelent Szolnok város története I. című kötetben Borus József saját emlékeire hagyatkozva írt a szolnoki reptéren dolgozó diák munkaszolgálatosokról, ő ugyanis kisújszállási tanulóként személyesen élte át az eseményeket. Az ő sorait idézi Magó Károly, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis zászlósa is, aki több írásában nagy részletességgel feldolgozta már Szolnok repüléstörténetét. Ezekben a művekben olvashatjuk, hogy 1944. június végén Szolnokról, Mezőtúrról, Karcagról és Kisújszállásról középiskolás diákokat vezényeltek a szolnoki repülőtérre, munkaszolgálatra. (Az eseményről Petőcz Pál is említést tett a lent hivatkozott, 1986-os tanulmányában.) A diákok erejét a repülőtér körüli munkálatokban vették igénybe, éjszakára pedig a Rákóczifalva melletti Gorove-major dohánypajtájában helyezték el őket. Az általam közölt, egyébként teljesen véletlenül fellelt irat ezeknek a gyerekeknek az életkörülményeit írja le, meglehetősen érzékletes formában.

A Gorove-major és a repülőtér környéke Magyarország 1941-es katonai felmérésének térképén

            Amikor munkaszolgálatról beszélünk, valószínűleg mindenkinek az jut eszébe, mikor zsidó vagy annak minősített állampolgárokat vezényeltek ki a frontra, ahol nem fegyveres katonai szolgálatot teljesítettek, hanem különböző védművek kiépítésében, a harcoló egységek kiszolgálásában vették igénybe a munkaerejüket, a legtöbb esetben borzasztó körülmények között. Volt azonban a munkaszolgálatnak más, egyáltalán nem diszkriminatív típusa is. Valójában az önkéntes munkaszolgálat gondolata 1935-ben merült fel első ízben. Ekkor az egyetemista és főiskolás hallgatók számára már szerveztek önkéntes alapú munkatáborokat. A programot, amelynek egyébként komoly nevelő hatást tulajdonítottak, a Turul Szövetség hívta életre, amely olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1937-ben a Darányi-kormány kézbe vette az ügyet és úgymond államosította a táborokat. 1944 tavaszáig Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Önkéntes Nemzeti Munkatábora (1938-tól Munkaszolgálata) néven több ezer fiatalt foglalkoztattak katonai jellegű táborrendszerben. A honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk és az 5070/1939. M.E. sz. kormányrendelet a közérdekű munkaszolgálatot hozta létre. Ennek a lényege az volt, hogy a katonai szolgálatra egészségügyi okok miatt alkalmatlan 21 és 24 év közötti fiatalokat egy ízben, három hónapot meg nem haladó időtartamra terjedő, munkatáborban teljesítendő, közérdekű munkaszolgálatra lehetett kötelezni. 1944 júniusában a hadihelyzet fokozódásával az egyetemi és főiskolai hallgatók esetében kötelezővé tették a munkaszolgálatot, ez alól szinte lehetetlen volt felmentést nyerni. Ugyanekkor már olyan középiskolai tanulókat is honvédelmi munkaszolgálatra köteleztek, akik 1927-ben születtek, tehát mindössze 17 évesek voltak. Így kerültek a budapesti Lónyay utcai református és más fővárosi gimnáziumok tanulói a karcagi diák munkatáborba, illetve a karcagi, mezőtúri, kisújszállási és szolnoki középiskolások a rákóczifalvi Gorove-majorba. A munkaszolgálat ezen változatainál a faji szempont egyáltalán nem számított.

            A Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatójának jelentéséből kiderül, hogy 1944. szeptember 14-én a megyei diákokból álló csapat még mindig a Gorove-majorban volt elszállásolva, de már nem a dohánypajtában, hanem egy másik helyiségben, ahol a legkevésbé sem ideális körülmények között éltek. A pajta tele volt bolhával és svábbogarakkal, a fiúk a padlón, szalmán aludtak, az árnyékszéket és az ivóvizet biztosító kutat pedig megérkezésük után maguknak kellett kialakítaniuk. Az innen nyert vizet annak ellenére itták, hogy az emberi fogyasztásra egyáltalán nem volt alkalmas és kész csodának számított, hogy senki nem lett tőle beteg. Az itt lakó 126 diákra három felnőtt vigyázott: Szőke Balázs, a kisújszállási református gimnázium tanára, tartalékos főhadnagy zászlóaljparancsnok, Szabó Jenő karcagi református gimnáziumi tanár, tartalékos főhadnagy és Szijj Jenő mezőtúri gimnáziumi tanár, tartalékos főhadnagy századparancsnok. Jól kitűnik a jelentés szövegéből, hogy 1944 őszén a munkatáborok tekintetében már szó sem volt nemzetnevelésről. A jelentés – bár megállapította, hogy a fiatalok nem kocsmáztak – negatívumként említette meg, hogy napi féladag cigarettát kaptak és a korábbi, önkéntes munkatáborokra jellemző esti tábortüzekre, éneklésre és más hasonló közösségi foglalkozásokra sem volt már mód. Ez nem játékos táborozás volt, a diákok ugyanis gyakran életveszélyben voltak.

A szolnoki vasúti pályaudvar bombázása 1944-ben

            Ébresztő reggel 5 órakor volt, majd a csapat kivonult a kb. 6–7 km-re fekvő repülőtérre, ahol napi 8 órát dolgoztak, melyet csak rövid ebédidő szakított félbe. Borus József leírása szerint az ellátmány igen szegényes volt. Reggelire feketét és gyümölcsízt kaptak, délben tészta vagy szárazfőzelék, esetleg hüvelyes volt az ebéd, hús pedig ritkán jutott. Esténként újabb 7 km-es séta várt a tanulókra. Munkájuk alapvetően nehéz kubikusmunka volt, melyhez a megfelelő szerszámok sem álltak rendelkezésükre. A diákok itt nemzetiségi és zsidó munkaszolgálatosokkal is együtt dolgoztak. A jelentés kihangsúlyozta, hogy a gyerekek munkahelye, a szandai repülőtér és környéke igen veszélyes terület, ide ugyanis a „múltkor egyetlen támadás alkalmával 12 000 /tizenkét ezer/ 10 kilós repesz- és gyújtóbomba hullott.” Elképzelhető, hogy Nevelős Ágoston igazgató úr itt az 1944. augusztus 20-án bekövetkezett légitámadásról tett említést, amikor is amerikai bombázók támadták a repülőteret és valóban kb. 8000 repeszbombát dobtak le. A bombaszőnyeg pontatlan volt, ezért sajnos a környező településeken, Rákóczifalván, Szandaszőlősön, sőt még Tiszaföldváron is sok civil áldozatot követelt a támadás. A jelentés szerint szerencsére a diákok körében nem volt halálos áldozat. Ez azonban lehet, hogy csak a jó szerencsének volt köszönhető. A légitámadásokkal szembeni védekezés legfőbb eszköze a futás volt: óvóhelyek ugyanis nem voltak, így amikor megszólalt a légiveszélyt jelző sziréna, a diákok hanyatt-homlok rohanva próbáltak elszaladni a területről és a kilométerekre fekvő utak töltéseinél vagy az árkokban kerestek menedéket. A légiriadó elmúltával persze vissza kellett térniük a munkaterületre.

            A jelentés említést tett arról, hogy a vezető tanárok között sem uralkodott kellő összhang, ráadásul annak ellenére, hogy tartalékos tisztek voltak, nem rendelkeztek semmilyen tekintéllyel a katonák körében; állítólag az egyszerű munkafelügyelők, pallérok is tiszteletlenül beszéltek velük. Az igazgató a diák munkaszolgálat egészét úgy értékelte, mint előkészítetlen, túlságosan nagy veszélyekkel járó tevékenységet, egyetlen eredményeként pedig azt tudta megemlíteni, hogy a diákok ezután jobban fogják majd tisztelni a kétkezi munkát.

            Jelen sorok szerzőjének magánvéleménye szerint a történet egyetlen pozitívuma, hogy a tanulók közül senki nem sérült meg a harcokban, legalábbis a jelentés ilyen esetről nem tett említést. A diákok munkaszolgálata a szolnoki repülőtér környékén 1944. szeptember 20-án fejeződött be. Nem tudjuk pontosan, hogy az itt dolgozó gyerekeknek mi lett a további sorsuk. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területén 1944. október-november folyamán vonult végig a háborús front, melyet követően az addig szünetelő iskolák is újra megnyitották kapuikat. A gyerekek nagy része valószínűleg hazatért és folytathatta tanulmányait. Nevelős Ágoston igazgató a Vörös Hadsereg bevonulása előtt távozott Szolnokról, a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatását pedig 1944. december 29-én Valent István vette át. Dr. Meczner László iskolaorvos szintén elkerült Szolnokról, a gimnázium 1944–1945-ös évkönyve szerint a tanév lezárásakor betegen feküdt a kalocsai kórházban.

Összeállította: Mucsi László levéltáros

A levéltári dokumentum jelzete:

MNL JNSzML VIII. 59. A Szolnoki Magyar Királyi Állami Verseghy Ferenc Gimnázium iratai. 13/1944–1945.

Képek jegyzéke:

Mapire. Online elérhető: https://maps.arcanum.com/hu/map/hungary1941/?layers=29&bbox=2225251.441662518%2C5946817.641665913%2C2297981.2740758634%2C5969748.750151467 (2021. 05. 25.)

Fortepan/National Archives

Felhasznált és ajánlott irodalom:

A szolnoki M. Állami Verseghy Ferenc Gimnázium és a vele ideiglenesen együttműködő Szolnoki Állami Bánffy Katalin leánygimnázium évkönyve az 1944/45. tanévről. (Közreadja: Valent István.) Kézirat. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Helytörténeti gyűjteménye.

Borus Ferenc: Szolnok a második világháború éveiben. In: Szolnok Város története I. (Szerk.: Kaposvári Gyula – Mészáros Ferenc) Szolnok, 1975. 217–251. p.

Hegyi József: Akkordmunkát végeznek a diákok az első magyar középiskolás munkatáborban. Esti Újság. 1944. augusztus 7. 7. p.

Magó Károly: Szolnok repüléstörténete 1945-ig. Szolnok, 2018.

Magó Károly: Szolnok elleni légitámadások a második világháború idején. In: Zounuk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. 25. (Szerk.: Fülöp Tamás) Szolnok, 2010. 389–430. p.

Magó Károly: A második világháború szolnoki áldozatai. In: Zounuk. A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának Évkönyve. 35. (Szerk.: Csönge Attila – Szabóné Maslowski Madlen) 2021. 217–232. p.

Magó Károly: A szolnoki repülőtér története. In: JETfly 2010. 08. 23. Online elérhető: https://www.jetfly.hu/mh-86.-szolnok/6541-mago-karoly-a-szolnoki-repuloter-tortenete (2021. 05. 25.)

Petőcz Pál: Az egyetemi és főiskolai hallgatók második világháborús történetéhez. Századok. 120. évf. 1986/2. szám. 301–344. p.

Szabó Ágnes: A Verseghy Ferenc Gimnázium négy tanévének története (1943/44–1946/47). Múzeumi Levelek. 67–68. szám. 1991. 63–72. p.

Szécsényi András: „Az új építő világnézet egyik nevelő iskolája” A Horthy-kori munkaszolgálat nemzetközi kontextusa. Kommentár. 2015/6. 43–56. p. Online elérhető: http://kommentar.info.hu/uploads/2015/6/1585506547.pdf (2021. 05. 25.)

Szécsényi András: A Turul Szövetség és a munkaszolgálat kezdetei Magyarországon (1935–1936). Valóság. LIV. évf. 2016/6. szám. 92–103. p.

Szita Szabolcs: A munkaszolgálat Magyarországon. Hadtörténelmi Közlemények. 117. évf. 2004/3. szám. 817–857. p.