Jelenlegi hely

Középiskolások levéltár-látogatáson

2017.06.07.
Immár második alkalommal látogattak el ebben a félévben a Jendrassik György Gépipari Szakgimnázium közlekedési ágazatán tanuló 9. osztályos diákjai az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárába.

Míg első alkalommal az állandó, papírtörténeti kiállításunkat tekintették meg, valamint intézményünk tevékenységével, az őrizetünkben lévő irategyüttesekkel ismerkedhettek meg, addig a 2017. június 7-i levéltári foglalkozáson az iratok károsodásának lehetséges módozatait, valamint a restaurátor munkáját, az általa használt eszközöket és alapanyagokat tanulmányozhatták. A továbbiakban a hagyományos papírmerítés fogásait sajátíthatták el, zárásként pedig az ügyfélszolgálatos munka korántsem egyszerű folyamatába nyerhettek bepillantást.

Utolsó frissítés:

2017.06.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges