Iratkezelési segédanyag közérthető formában

Az iratkezelés gyakorlata a nevelési-oktatási intézményekben
2020.07.09.
Levéltárunk feladatai közé tartozik, hogy a megye területén működő közfeladatot ellátó szervek iratkezelési gyakorlatát ne csak ellenőrizze, hanem szaktanácsaival elő is segítse annak működését. E tevékenységünk részeként új, a nevelési-oktatási intézmények iratkezelését segítő anyag került közzétételre honlapunkon.

Ez a segédanyag elsősorban az óvodák, általános iskolák és középiskolák vezetői és az irányításuk alatt dolgozó, iratkezelési feladatokat ellátó munkatársak számára készült. Összeállításával az volt a célunk, hogy minél inkább segítsük ezeket az intézményeket abban, hogy az iratok rendszerezését, nyilvántartását, az iratforgalom dokumentálását, valamint az iratok tárolását és selejtezését szakszerűen láthassák el. Ez nem pusztán jogszabályi kötelezettség, hanem a tudomány és a közművelődés szempontjából is nagyon fontos, hiszen az iskolákban rengeteg olyan irat keletkezik, amely később számot tarthat a történészek, helytörténet-kutatók, sőt, a családkutatók érdeklődésére is. Helyes iratkezeléssel megóvhatjuk ezeket az iratokat, tehát értéket őrizhetünk meg. Ebben igyekszünk támogatni az iskolákat ezzel a tájékoztató anyaggal is.

https://mnl.gov.hu/sites/default/files/jnszml/az_iratkezeles_gyakorlata_a_nevelesi-oktatasi_intezmenyekben.docx.pdf

A feltöltött dokumentum az Iratkezelés felügyelete menüpont alatt is megtalálható.

 

 

Utolsó frissítés:

2020.07.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges