Az iratpusztulástól a természeti csapásokig

Levéltár-pedagógiai foglalkozásokat tartottunk táborozóknak
2023.08.11.
2023. augusztus 8-10. között a városi napközis tábor 3 csoportját fogadtuk változatos programokkal intézményünkben. Az alsó tagozatos diákok egyharmada már rutinos levéltár-látogatónak számított.

Az első napi téma az iratokat pusztító környezeti hatások, a kártevők és az emberi gondatlanság okozta sérülések voltak, valamint az állományunk védelme és a sérült iratok tisztítási, javítási lehetőségei.

A második csoport a 19. század elején megyénket érintő természeti csapások és járványok írásos emlékeivel, valamint a dokumentumokon „hagyott” nyomaival ismerkedhettet meg. Így láthattak tűvel átlyuggatott kolera-levelet, megperzselt iratcsomót és tűzvész utáni új települési helyszínrajzot. Vízrajzi térképen szemléltettük, hogyan változott Magyarország vízzel borított területeinek aránya a folyószabályozások után, végezetül az is kiderült, hogy a Tambora és Krakatau vulkánok kitörését követően milyen megfigyeléseket tettek a Jászkun Kerületben élők. A foglalkozást házi ”vegykonyha” zárta.

3. nap a városi napközis táborból érkező gyerekek az íráshordozók és íróeszközök történetével ismerkedhettek meg. Kiderült, milyen anyagból és hogyan készült a papírusz, a pergamen, valamint a rongypapír, sőt bemutattunk egy első világháború idejéről származó nyírfakéregre írt levelet is. A foglalkozást játék zárta. A táborozók azt is kipróbálhatták, milyen volt egy klasszikus írógépen „pötyögni”.

Utolsó frissítés:

2023.09.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges