A MONFODI és akik mögötte álltak

Július hónap dokumentuma
2019.07.01.
1990. december 27-én Dr. Chikán Csaba és Magony László alapítványt hoztak létre Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázata (MONFODI) néven a mozgáskorlátozott emberek ösztönzésére és segítésére, alkotó erejük, tehetségük kibontakoztatására a fotóművészet eszközeivel; értékeik, műveik bemutatására; ezáltal társadalmi elfogadásuk, beilleszkedésük és az emberi viszonyokban egyenjogú részvételük előmozdítása céljából. A szolnoki székhelyű alapítványt kuratórium kezelte Magony László elnökletével. A Kuratórium az alapítvány terhére kétévenként nemzetközi fotó- és színesdia pályázatot hirdetett, valamint kiállításokat, fotóstáborokat, továbbképzési alkalmakat szervezett a mozgáskorlátozottak részére, alkotásaikból kiadványokat állított össze és forgalmazta azokat.
A MONFODI története ennél jóval korábban kezdődött és szervesen összefonódik az alapító tagok és a szervezet pályázati munkájában közreműködő, valamint céljaival azonosuló személyek sorsával, egymáshoz fűződő barátságával és tiszteletével.
 
Magony László 1945. június 20-án született Szolnokon. 13 évesen esett a fényképezés bűvöletébe; első fényképezőgépét szülei tanácsára és támogatásával 14 évesen vásárolta meg és fotólabort is kialakíthatott a házukban. 1958-tól lelkes tagja a Jászkun Fotóklubnak, sportfelvételei rendszeresen jelentek meg a Szolnok Megyei Néplapban, valamint kerültek bemutatásra kiállításokon. 16 évesen a Karcagon megrendezett IV. Országos Művészi Fotókiállításon serleget nyert. Iskolái befejezése után autóvillamossági szerelőként önálló műhelyt nyitott. 1970 nyarán súlyos közúti motoros balesetet szenvedett, négy operációt követően két évig tanult újra írni, beszélni és járni. Ez utóbbi képessége sajnos maradandó károsodást szenvedett. Korábbi hobbija életének nehéz időszakán segítette át, hiszen a fényképezéssel hidat építhetett a szellem hegycsúcsa és a sors szakadéka között. A „továbblépés” útját kívánta megmutatni sorstársainak is, amikor 1981-ben alapító tagja lett a Mozgáskorlátozottak Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének, illetve annak égisze alatt létrehozta a Polaris Fotóklubot. Olyan klubhelyiséget tervezett, ahol a mozgássérült tolókocsis alkotók számára biztosítva volt a filmek előhívása és a papírképek kidolgozása egyaránt. Életre hívta továbbá a Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázatát, amelyet 1990-ig a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége működtetett, ezt követően a kedvezőbb alapítványi formát választva a civil szervezet pályázatokból, támogatókból, képeslapok, kiadványok forgalmazásából tartotta fenn magát.
 
Dr. Chikán Csaba az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi végzettséget, s a későbbiekben közjegyzőként tevékenykedett. Jogászi munkájával párhuzamosan, jogi képzettségét is kamatoztatva 1978 novembere óta vett részt a mozgáskorlátozott emberek önszerveződésében. Hitte, hogy szakmai felkészültséggel, kitartással és kellő alázattal igenis köveket lehet mozgatni a mozgáskorlátozott emberek és családjaik érdekében. 1981-ben a Rokkant Személyek Nemzetközi évében sikerült létrehozni az ország valamennyi megyéjében a mozgássérültek egyesületét és ezek részvételével ugyanezen év június 13-án a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét, melynek elnöki tisztségét megalakulásától 1997. szeptember 16-ig ő töltötte be. Ezt követően a MEOSZ egyik alelnökeként segítette a szervezet tevékenységét.
Dr. Chikán Csaba a fogyatékos emberekért végzett áldozatos munkájáért számos elismerésben részesült, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben, melyet 2006. október 23-án vehetett át.
 
Az 1981-ben létrehozott, majd 1991-től alapítványi keretek közt működő MONFODI alapeszméivel jóval megelőzte az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) Közgyűlése 1993. december 20-án elfogadott: A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai címet viselő dokumentumát, melynek 10/1. pontjában a következőket olvashatjuk: „A Tagállamok biztosítsák azt, hogy a fogyatékossággal élők használhassák alkotó, művészi és szellemi képességeiket, nem csak saját maguk javára, hanem a közösség gazdagítására, éljenek akár városi vagy falusi környezetben.”
 
Az emberek sokféle előítéletet hordoznak lelkükben – a mozgássérült emberekkel szemben is. Sokan megdöbbennek, ha a sérült emberektől nem várt jót, szépet tapasztalnak. A mozgáskorlátozottak alkotásaiból rendezett kiállítások azokhoz is szólnak, akik a képek vonzására le tudják küzdeni az előítéleteiket; hajlandók elgondolkodni, érzelmileg azonosulni az alkotókkal és mindazon sorstársaikkal, akik a fogyatékosság hasonló jeleit viselik, felfedezni a bennük is ott rejlő értékes tulajdonságokat.
 
A MONFODI Alapítvány munkája azt a hiányt igyekezett pótolni a világban, hogy a mozgássérültek rehabilitációjában a művészeti terápia elfoglalja megfelelő helyét. Példáját, szellemiségét követve alakult meg 1992-ben a „Szájjal és lábbal festő művészek” csoportja és kiadója. Az alapítvány munkáját számtalan intézmény és magánszemély támogatta eszmeileg és anyagilag; egyre áthatóbb volt a sajtóvisszhang, a napilapokban megjelent riportok, tudósítások mellett az egyes tárlatokat méltatta a rádió és a TV is.
1988 fordulópontot hozott az alapítvány életébe: negyedik pályázatukat, valamint az azt követő kiállítást a FIAP, a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége pártfogolta (arany-, ezüst-, bronzéremmel és kék szalaggal jutalmazva a mozgássérült művészek teljesítményét), 1994-ben pedig Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta el a fővédnökséget.
Tálas László, a Damjanich János Múzeum egykori igazgatója díjmentesen bocsátotta a Galériát e nagyszabású nemzetközi vállalkozás rendelkezésére és a pályázatokat lezáró, nyertes alkotásokat bemutató kiállítások megnyitóján, illetve a díjkiosztáson örömmel vállalta a házigazdája szerepét. 
A MONFODI működésének meghatározó szakmai alakja volt Tóth István Balázs Béla-díjas, SZMT és SZOT-díjas, Érdemes Művész és az Évszázad Kiváló Fotóművésze (1980 New York); aktív résztvevője, szellemi segítője, művészi irányítója a MONFODI pályázatok szervezésének, lebonyolításának. A pályamunkákat elbíráló nemzetközi zsűri elnökeként munkáját elhivatottsággal, egyben az ember mérhetetlen tiszteletével végzi. Az alkotók hátrányos helyzetét megértette, azonosult a sorsukkal, de a pályázati munkák megítélésénél nem hatotta át sajnálat, csak a valódi érték kaphatott tőle elismerést. A MONFODI mozgalom élő mértékeként emlegették. Fotóművészként különös érzékenységgel fényképezett embereket, megörökítve mindennapi küzdelmeiket, létezésük vidám vagy drámai pillanatait, az arcokba zárt sorsokat.
 
Dr. Chikán Csaba így emlékezett vissza Magony Lászlóval közös vállalkozására: „Amikor elkezdtük a munkát előbb tétova, majd egyre céltudatosabb módon a mozgáskorlátozott emberek érdekérvényesítő szervezeteinek létrehozására, már akkor világos volt előttünk, hogy nem szabad megragadnunk a mindennapi élet szorító gondjainál (alacsony jövedelem, építészeti akadályok, segédeszközök hiánya, elutasító környezet stb.). Tudtuk, hogy teljességre kell törekedni, jogot kell formálnunk arra, hogy művészi tehetséggel megáldott társaink segítséget és teret kapjanak alkotóerejük kifejtéséhez és bemutatásához ország, világ előtt. A sérült sportolók mellett ők azok, akik az egészségkárosodással, fogyatékossággal élő emberek nagy létszámú csoportjának követeiként elsők között képesek kapcsolatot teremteni az „épek világával”. Ők azok, akik e világban élők számára ékesen bizonyítják azt az általunk vallott alapelvet, hogy minden fogyatékossággal élő ember lehet értékes, okozhat örömet másoknak és lelhet örömet az alkotásban. Nem múló öröm és megtiszteltetés számomra, hogy egyik alapítója és kuratóriumi tagként mindennapi küzdelmeinek és sikereinek részese lehetek Magony László mögött.”
 
Az alapítvány végül forráshiány miatt vált működésképtelenné, céljainak megvalósítása ellehetetlenült a bevételek hiányában. Dr. Chikán Csaba az alapítvány megszüntetése kapcsán Magonyhoz írt levelének (2011. január 10.) zárósorai később annak feleségének, Dr. Gulyás Évának köszönhetően teljesültek. „Egyébként meg érdemes lenne archívum számára az Alapítvány működését kísérő dokumentumokat ésszerű mértékben megőrizni. Lehet, hogy egyszer még lesz mozgalmunknak múzeuma, vagy kutatók fognak az Alapítvány iratai között csodás dolgokra bukkanni.” A fotópályázatok zsűrizésének tisztaságáért felelős ügyvédnő férje 2016-ban bekövetkezett halála után a MONFODI iratait, valamint a működési évei alatt beküldött összes pályamunkát a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának ajándékozta.
 
 
 
Források:
 
X.244. Monfodi Alapítvány iratai
Horváth Judit: A baleset utáni rehabilitáció lehetőségei az eredmények tükrében (szakdolgozat, 1997)
Dr. Losonci Miklós: Fotóművészet a Monfodi Közhasznú Alapítvány mozgalmában, In: A Monfodi első 20 éve, 2002. 12–19. p.
 
Képek
 
1. Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus 40. 4. p.
2. Magony László MEOSZ tagsági igazolványa
3. Magony László életrajza a „Who is Who Magyarországon” című kiadványban.
4. Magony László és felesége, Dr. Gulyás Éva
5-9. MONFODI pályamunkák
 
Összeállította: Szabóné Maslowski Madlen levéltáros
 

Utolsó frissítés:

2019.07.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges