6 év mérlege: 126 foglalkozás, 2161 diák

Sikerrel zárult levéltárunk Európai Uniós pályázata
2017.05.24.
Fenntartási időszaka végére ért a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára TÁMOP – 3.2.11/10/1 „Nyitott levéltár – velünk élő múlt” – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár történelmi programsorozata általános- és középiskolás tanulók számára című, megyei nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeit támogató pályázata.

A 6 év alatt megtartott 126 foglalkozáson összesen 2161 diák vett részt az alábbi együttműködő tanintézményekből: Tiszapüspöki Általános Iskola, Liget Úti Általános Iskola, Szent Tamás Görög Katolikus Általános Iskola, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Kassai Úti Általános Iskola, Sipos Orbán Szakközép és Szakképző Iskola. Ezúton szeretnénk megköszönni az oktatási intézmények vezetőinek és a programban részt vevő összes pedagógusnak a hosszú évekig tartó támogató hozzáállást és hatékony együttműködését.

Intézményünk levéltár-pedagógiai tevékenységét továbbra is folytatja. Állandó és időszaki kiállításainkban tartott tárlatvezetéseinken illetve a papírtörténeti kiállításunkra épülő, papírmerítést, újrahasznosítást és kézműveskedést tartalmazó programunkon túl lehetőség van a történelem-oktatáshoz kapcsolódó témák levéltári forrásainak feldolgozására (megyetörténet, 1848-49, világháborúk, 1956), levéltári kincseink, gyűjteményeink megtekintésére, a levéltár működésének, raktárainak bemutatására.

A csoportokat levéltárunk nyitvatartási idejében tudjuk fogadni. A csoportos látogatás időpontját legkésőbb 2 héttel a látogatás előtt írásban, vagy telefonon célszerű jelezni illetve az azzal kapcsolatos igényeket leegyeztetni az alábbi elérhetőségeken:

e-mail: szabone.maslowski.madlen@mnl.gov.hu
telefon: (56) 421-404

 

Utolsó frissítés:

2017.06.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges