1840-es évekből származó végrendeletek sajtónyilvános felbontása

2019.02.01.
Pecséttel lezárt végrendeletekre bukkant a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára egyik rendszeres kutatója Kisújszállás város közigazgatási iratai közt. Hortiné Dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgató asszonya a Jászság és a Nagykunság paraszt polgári viseletét összehasonlító kutatása közben talált a felbontatlan testamentumokra.

A levéltár restaurátora, Makula Lászlóné a sajtó jelenlétében, a dokumentumok beható vizsgálatát követően felnyitott néhányat a több mint 20 lezárt végrendeletből. Ritka eset, hogy ezeknek az iratoknak a tartalma csak ennyi évvel később lásson napvilágot, hiszen a végrendelkező örököseinek készülő okirat végakaratot rejt magában. A végrendeletek kutatása már csak ezért is rendkívül izgalmas, hiszen az adott időszakban élők vagyoni helyzetén, élet- és gondolkodásmódján túl egyéb érdekességeket is találhat benne egy szakavatott helytörténész.

A jászkunok 1799 óta rendelkezhetnek írásban vagyonuk örökléséről, tették mindezt sokszor a kor szokásjogával szemben. Mivel akkoriban nagy volt az írástudatlanság, jegyzők segítették a végrendelkezők végakaratának lejegyzését.

 

 
 

 

 

Utolsó frissítés:

2019.02.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges