Jelenlegi hely

Nemzeti összetartozás napja

2023.06.05.

Áldozó István 2023. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 103. évfordulóján Vámosszabadi településen emlékbeszédet mondott. Intézményünk igazgató-helyettese kiemelte, hogy gyászolni, emlékezni, s ünnepelni gyűltünk össze. Gyászolunk az akkori igazságtalan döntés, a történelmi Magyarország feldarabolása miatt, ezt a traumát a magyarságnak mindmáig nem sikerült feldolgoznia. Emlékeznünk kell azokra a hősökre, akik a nagyhatalmak által eldöntött határmeghúzás ellen fel mertek lépni. Kollégánk először a Rongyos Gárda tagjait emelte ki, nekik köszönhető ugyanis, hogy az 1921. december 14-én tartott népszavazás után Sopron és környéke Magyarország területén maradhatott. Az emlékbeszédből az is kiderült, hogy Kercaszomor lakói szintén élvezik az utókor elismerését. Az előadás végén Áldozó István megemlítette, hogy bár nehezen, de ünnepelni is tudunk június 4-én. Az Országgyűlés 2010-ben nagy többséggel a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította ezt a napot, hangsúlyozva az anyaországi- és a határon túli magyarok lelki összetartozását.

Utolsó frissítés:

2023.08.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges