Megjelent Márki Sándor naplóinak II. kötete

2018.06.06.
Az MNL Békés Megyei Levéltára kiadásában megjelent Márki Sándor naplóinak II. kötete. Az első kötet az 1873 és 1892 között papírra vetett naplójegyzeteket tartalmazza, a második részbe az 1893 és 1903 közötti időszak napi krónikái kerültek be.

A most megjelenő kötet a kora vezető történészei közé számító Márki első kolozsvári évtizedéről ad képet. Márki ekkor negyvenes éveiben járt, az első egyetemi évtized pályájának felhőtlen, sikeres időszaka volt. Az egyetem életében igen aktívan vett részt, sokat publikált, több kiadást megért tankönyveket írt és Kolozsvárra érkezése után egy-két évvel a város kulturális és társadalmi életének egyik legaktívabb szereplője lett. Mindennek köszönhetően a napló különösen gazdag és színes forrás. A feljegyzések rögzítik az erdélyi egyetem legdinamikusabb fejlődést hozó korszakának eseményeit. Historiográfiai szempontból is fontos forrás Márki naplója, a korabeli magyar történettudomány szinte minden lényeges eseményéről írt, és feljegyzéseiből megismerhetjük a magyar történettudomány meghatározó alakjait, mégpedig személyes közelségből. A bejegyzések azt is megmutatják, hogy a korszakban a történettudomány milyen szerepet játszott a nemzeti identitás formálásában.

A szerző széles kapcsolatrendszeréből adódóan a feljegyzésekből kibontakozik a korabeli Kolozsvár, különösen a középosztály és a polgárság hétköznapi élete. A gazdagon jegyzetelt napló szakemberek számára értékes forrás, a századforduló erdélyi világa iránt érdeklődő olvasó számára páratlanul izgalmas olvasmány.

A sorozat első kötete elnyerte Az év levéltári forráskiadványa 2015 díjat.

Utolsó frissítés:

2018.06.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges