Napirendjén Rajk László politikai tájékoztatója és Goda János szervezeti beszámolója szerepelt, melyet a jegyzőkönyv szerint nagyszámú hozzászólás is követett. A konferencián 32 helyi és 38 üzemi pártszervezet küldöttei vettek részt, akik közül 46 fő ipari munkás, 6 fő önálló iparos, 28 fő földmunkás, 4 fő értelmiségi és 6 fő az „egyéb” megnevezésű társadalmi csoporthoz tartozott. Az összesen 99 fő szavazásra jogosult személy közül kilencen a vármegyei illetve a járási aktíváknak a tagjai voltak, akik a fenti kimutatásban nem szerepelnek.[i] Rajtuk kívül képviseltette magát a szociáldemokrata párt titkára, a tatai járási főjegyző és az alispáni hivatal is. Így a konferencia összlétszáma a szavazati joggal nem rendelkező meghívottakkal együtt 156 főre duzzadt.[ii]

            Az első előadó a Magyar Kommunista Párt főtitkárhelyettese, Rajk László volt, aki bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Magyarország történetében első alkalommal kerülhetett ekkoriban sor a vármegyei kommunista pártszervezetek konferenciáira.[iii] Ezután az országos események ismertetését állította előadásának középpontjába, melynek keretében összegezte az elmúlt egy év során produkált eredményeket, előtérbe helyezve a romba dőlt ország újjáépítését és a földreform sikerességét. Ez utóbbi kapcsán megállapította, hogy abból a Magyar Kommunista Párt komoly politikai tőkét tudott kovácsolni (más kérdés, hogy mindez nem igazán látszott meg a nemzetgyűlési választások során – W. B.). Másfelől külön kiemelte a konferenciát megelőző hetek eseményei közül a köztársaság kikiáltásának a jelentőségét és az üzemi bizottságokban kezdődő kommunista befolyás kibontakozását. A problémák ismertetését a közellátási nehézségekkel és a spekuláció elharapódzásával kezdte, majd rátért az új kollektív szerződés szükségének kérdéskörére és az újonnan földhöz juttatott gazdák anyagi nehézségeire is.[iv] Beszámolója zárásaként összefoglalta azt a három fontos területet, ahol szerinte a legélesebb küzdelmet vívják majd az elkövetkező időszakban, ezek pedig az infláció leküzdése, a 80 000 fős hadsereg létszámának csökkentése maximum 10 000 főre, s végül a földhöz juttatott gazdák megvédése voltak.[v] Mondandójának mintegy zárásaként kinyilvánította azon szándékát is, hogy a kommunista és a szociáldemokrata pártnak mindenképpen együtt kell működnie, melynek elsősorban az egységes munkásosztály kiépítésében kell megmutatkoznia, hiszen véleménye szerint csakis ezen a módon juthatnak el „a szocializmus megvalósítása felé.”[vi]

            A második napirendi pont előadója Goda János vármegyei titkár volt, aki a szervezeti kérdések aktuális állásáról számolt be. E téren végzett munkájuk jelentős eredményének tartotta, hogy a vármegye minden községében sikerült megalakítani a kommunista pártszervezeteket, ezen kívül a taglétszám gyarapodásának a tekintetében is előreléptek. Említést tett az újjáépítés vármegyei eredményeiről, a közigazgatás és a rendőrség megszervezéséről is. Értékelte a megalakult tömegszervezetek és tömegmozgalmak, a MADISZ és az MNDSZ, illetve a szakszervezetek eddig végzett munkáját, végül pedig hosszasan elemezte a két munkáspárt között kialakult kapcsolatot.[vii]

            A napirendi pontokat követően a hozzászólásokra került sor. Elsőként Molnár Lajos szakszervezeti titkár szólalt fel, aki a kommunista párt hiányosságaira hívta fel a figyelmet a szakszervezeti kérdést illetően, továbbá kitért az üzemi bizottságok működésének nehézségeire is. Emellett elemezte a rendőrség kérdését is, melynek kapcsán a következő megállapítást tette: „Hogy a reakció mennyire dolgozik közöttünk, nagyon jól látjuk a rendőrség kérdésénél is. A rendőrségnél vannak olyanok, hogy azok közül, akiket az első nehéz pillanatokban odaállítottunk a rendőrséghez, a munkásgyerekek legjobbjait kiszórják s elfoglalják helyüket a régi rendőrségi tagok, akik a reakciós rendszert szolgálták. Nem tudom mi lesz ennek a következménye, de jogos a munkásság elkeseredése. […] Az utolsó pillanatnál vagyunk, hogy végre leszámoljunk a reakciós rendszerrel s megtaláljuk a módját, hogy ezeket a problémákat is megoldjuk.”[viii] Török Sándor a komáromi rendőrség tagja is megosztotta az elmúlt hetekben szerzett tapasztalatait a jelenlévőkkel. Az előtte szóló Molnárhoz hasonlóan ő is különös figyelmet fordított a „reakció” által elért eredmények ismertetésére, emellett azonban felhívta a figyelmet egy további, a kommunisták számára ugyancsak súlyos problémára, éspedig arra hogy: „a rendőrség nincs elég szoros kapcsolatban a pártszervezetekkel. Mi elsősorban kommunisták vagyunk és azért vagyunk a rendőrség szervezetében, hogy mint kommunisták működjünk. Ne legyen többé olyan rendőrség, amely a munkásosztályt össze-vissza lövöldözi, ha a jogait követelni merészeli. Szükséges, hogy a lehető legszorosabb kapcsolatban álljunk a pártszervezeteinkkel. Nekünk nem arra van szükségünk, hogy az utcán álljunk mint rendőrök, hanem hogy a munkásosztály érdekeinek megfelelően tudjuk igazgatni az egész rendőrséget. […] Végül rá kell mutatnom arra, hogy jó rendőr csak jó kommunista lehet. A magyar népi demokráciának a rendőrség legyen a mozgató ereje.” [ix] Török szerint tehát hiába volt a rendőrség túlnyomó része a kommunista párthoz kötődő személy, ez még nem jelentette azt, hogy a vármegyei pártszervezetekkel zökkenőmentesen együtt tudtak volna működni.

Dr. Hacker György egy másik, a korszak bemutatása szempontjából szintén fontos témakört, éspedig az úgynevezett „telepes kérdést” érintette a felszólalása során. Ennek során különös hangsúlyt helyezett a Tatai járás kitelepítésre váró községeire, ahol éppen emiatt kaotikus állapotok alakultak ki. Pontosan ezért követelte azt, hogy a kitelepítettek helyére politikailag teljesen megbízható lakosokat költöztessenek, biztosítva ezzel a bányatelepek folyamatos és zökkenőmentes élelmiszerellátását.[x] Ugyanebben a tárgyban Maurer András azt javasolta a jelenlévőknek, hogy a német nemzetiségűek körében szüntessék meg a pártszervezést, ugyanis nézete szerint teljesen felesleges beszervezni olyan egyéneket, akik rövid időn belül úgyis ki lesznek telepítve.[xi]

Darabos János, aki ekkor a Szociáldemokrata Párt Tatai járási titkári pozícióját töltötte be, Rajk László felszólalásához kapcsolódva a két munkáspárt együttműködésének a szükségességét hangsúlyozta ugyanis szerinte a kommunista párt és a szociáldemokrata párt elválaszthatatlanok egymástól. Kitért továbbá arra is, hogy a két párt célkitűzése is azonos, mégpedig egymás támogatása. Hozzászólását a következő, igen hangzatos megállapítással zárta: „Egymást nélkülözni nem tudjuk, mert ha ezt megpróbáljuk, akkor megszólal a harmadik nevető: a reakció. Elvtársak! Fogjunk össze, harcoljunk azokért a jogokért, amelyek minket megilletnek.”[xii]

A vármegyei kommunista káderállománnyal kapcsolatos aktuális helyzetet Sebes István ismertette: „Az erősebb pártszervezeteknek támogatnia kell a gyengéket. A jó kommunista kádereket arról lehet megismerni, hogy ki hogyan válik be a gyakorlati munkában. A mi káderpolitikánknál csupán a rátermettség és alkalmasság számít. […] Úgy erkölcsi, mint magánéletének kifogástalannak kell lennie. Nagy gonddal kell megválogatni, hogy kiket kell a központi pártiskolára küldeni. Inkább nélkülözzük egy pár hónapig az ilyen kitűnően dolgozó elvtársakat, küldjük őket iskolára, és sokszorosan megerősödve, értékesítve fogjuk őket visszakapni. [xiii] Ezután ugyanő a vármegyei feladatok nehézségére is emlékeztetett, majd kijelentette, hogyha elegendő káder áll majd a párt rendelkezésére, akkor „legyőzhetetlenek” lesznek.[xiv]

A konferencia további, esetenként dicshimnuszként zengő hozzászólásai elsősorban a kollektív szerződés kérdését, a köztársasági államformát, a földreformot és a kisgazdapártban megbújó „reakciósok” elleni küzdelmet érintették.[xv]

            A pontosan 33 hozzászólást követően Rajk László a legfontosabb kérdések megválaszolására tett kísérletet, melyek közül nagy hangsúlyt fektetett a földreform és a rendőrség tárgyában elhangzott felszólalások tisztázására. A földreformmal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy: „Törvényileg is hassunk oda, hogy a parasztság végre magáénak érezhesse azt, amit megkapott. Pártunk álláspontja az, hogy addig is, amíg a telekkönyvezés megtörténik, amíg a birtokleveleket kiosztják, könyveljük törvénybeiktatásokat annak, hogy minden kiosztott föld azé aki megkapta. Ha akadtak olyan esetek, ahol a kereteket túllépték, akkor sem kell visszavenni. Ilyen esetekben az pártunk álláspontja, hogy a tulajdonosokat, amennyiben sérelem érte, a törvény szellemében kárpótolni kell a kat. tiszta jövedelem 60%-a erejéig. Semmisestre sem földet visszaadni. A KP teljes egyetértésben a szoc. dem. párttal, semmi körülmények közt nem hajlandó abba belemenni, hogy a kiosztott földeket visszavegyék a parasztságtól.”[xvi] Majd rátérve a rendőrség kérdésére a következőképpen folytatta: „A rendőrséget kritizálják jobbról, balról, nemrégen a parlamentben is igen súlyos kifakadások történtek a kisgazdapárt jobboldala részéről. Miért? A rendőrséget túlságosan demokratikusnak tartják. Túl erőszakosnak. Fabatkát sem ér az a rendőr, akinek még a sapkát is le lehet lopni a fejéről.[xvii] Mi igenis olyan rendőrséget akarunk, akinek ökle van és foga van, amit a reakció agyonütésére fel tud használni. A rendőrség sajnos nem keményöklű és olyan színtiszta demokratikus elemekből tevődik össze, amint az kívánatos volna. Kétségtelen, hogy a rendőrség igen erősen felduzzadt a reakciós elemektől, nem is beszélve arról, hogy a rendőrségnél sem ment tökéletesen végbe a tisztek és altisztek leigazolása.”[xviii] Rajk László tehát először is igyekezett meggyőzni arról a vármegyei kommunistákat, hogy többek között kézben tartják a földosztás során felmerülő esetleges problémák kezelését, a rendőrséggel kapcsolatban pedig kitért az igazolási eljárások kudarcára, melynek következtében valóban számos olyan rendőr tartozhatott továbbra is a testülethez akik már 1945 előtt is teljesítettek szolgálatot.

            Ezután a küldöttek elfogadták a konferencia határozatát mely a következő pontokat tartalmazta:

„1. A konferencia küldöttei örömmel és lelkesedéssel fogadták el pártunk irányvonalát. Az értekezlet követeli az infláció elleni erélyes harcot. Az infláció terheit viseljék a gazdagok. A konferencia helyesli a kötött gazdálkodásra való áttérést. A korszerű anyaggazdálkodás és a spekuláció letörésére a konferencia követeli a szénbányák államosításának gyors befejezését. Valamennyi bányaág – elsősorban a bauxitbányák – államosítását, a bányákhoz tartozó feldolgozó üzemekkel együtt. Továbbá az erőműtelepek, olajforrások államosítását, s a Ganz Művek rimamurányi és Weisz Manfréd üzemek állami kezelésbe vételét.

2. A konferencia követeli a közigazgatási apparátus létszámcsökkentését. Követeli a hadsereg és főként a tisztkar 80 000-es létszámának lecsökkentését legfeljebb 10 000 főre. Tiltakozik az újgazdák földjeinek bármilyen címen való visszavétele ellen.

3. A konferencia örömmel fogadja Rákosi elvtársunk rádió felhívását az ország bányászaihoz. Az értekezlet bányász küldöttei vállalják az ország újjáépítését eldöntő széncsatát. Nógrádi elvtársnak adott ígéretéhez híven március 15-ig Tatabánya széntermelését napi 500 vagonra emeli fel.”[xix]

            A határozat elfogadása után került sor a vármegyei pártválasztmány tagjainak a megválasztására melynek név szerinti összetételét a következő táblázat illusztrálja.[xx]

A megválasztott választmányt elemezve több megállapítást is tehetünk annak összetételére vonatkozóan. Elsőként mindjárt azt, hogy az összesen 32 tagot és 4 póttagot számláló testületbe 32 férfit (89%) és 4 nőt (11%) választottak be. A tagok közé elsősorban a vármegyei munkásmozgalom ismert és elismert tagjai kerültek, szinte minden korosztály képviseletében, hiszen vannak az 1880-as években (pl. Dr. Tárkányi Lajos), illetve az 1920-es években (pl. Somlói János) születettek is. Mellettük országos ismertséggel rendelkező személyt is találunk a névsorban, Döme Piroskáét, aki a források szerint 1943-ban került kapcsolatba a tatabányai kommunistákkal, a vármegyei nőmozgalom szervezésében pedig 1946 januárjától vett részt.

Az első vármegyei konferenciát kultúrelőadás követte melynek programjában a „Két ember a bányából” című jelenet, az „Ostoba” címet viselő partizán melodráma, továbbá szavalatok és zeneszámok is szerepeltek, melynek zárásaként a jelenlévők elénekelték az Internacionálét.[xxi]

Dr. Wencz Balázs

Főlevéltáros

[2]

Tweet [3]