Keresztes Csaba

A korabeli levéltárosok munkája nagyon sokban hasonlított a maiakéra: különféle jogbiztosító iratokat kellett előkeresniük, és másolatban rendelkezésre bocsátaniuk a kérelmezők számára.A levéltárakhoz benyújtott igények többsége akkoriban is a korábbi anyagi juttatások, illetve a szolgálati idő kimutatására vonatkozó iratok pótlására irányult.

A jellemzett irathiány - idézem - „a gyakori hivatalszervezeti változások, s főképpen a nem megfelelő kezelés" következtében állt elő. Ezt súlyosbította, hogy a „jelenleg működő hivatali és vállalati apparátusok egy része sem fordít kellő gondot az iratok szakszerű kezelésére és megőrzésére" - írta a szerző annak idején. Álláspontja szerint a tanácsok (vagyis a korabeli területi igazgatási szervek) iratkezelése sok kívánnivalót hagyott maga után. Mindehhez hozzátette, hogy az keletkezett iratanyagok kezelését nem mellékfeladatként kell és lehet ellátni, ahhoz főfoglalkozású irattárosokat kell alkalmazni. A szerző nyomatékképpen felsorolja az iratkezelésre vonatkozó korabeli jogszabályokat is (45/1958: az állami szervek iratainak védelméről és selejtezéséről; 1/1960: Útmutató az iratselejtezési ügykörjegyzékek használatához; és a tanácsi szervek iratkezelését módosító 5/1963 kormányelnöki utasítást).

[2]

Jelzet: XXXII-7 Levéltári sajtófigyelő-1969 (168. doboz)

A jelenlegi helyzet is hasonló az akkorihoz, bár manapság már nem tanácsok, hanem megváltozott hatás- és feladatkörű önkormányzatok intézik az állampolgárok ügyes-bajos dolgait. Ma már az állami kézben lévő vállalatok és cégek helyett piacgazdasági alapon működő vállalkozások, kft-k és multinacionális cégek kötelékében dolgoznak a munkavállalók. Ebben az esetben is elmondható, hogy e cégek „egy része sem fordít kellő gondot az iratok szakszerű kezelésére".

1969-ben az iratpusztulás egyik oka a háború volt. Ma már ritka, hogy egy élő személy háborús időszakban keletkezett jogbiztosító jellegű iratot keres. A kárpótlási ügyek tömegmunkája is a szerencsére a hátunk mögött van, bár még mindig akadnak a „bevont iparigazolványt" vagy éppen kisajátítási, államosítási dokumentumokat keresők. Annál több dolga van egy 45 évvel későbbi levéltárosnak a legkülönfélébb munkaviszony-igazolási ügyekkel - főleg a nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek zavaros időszakának nagy gazdasági átalakulásaira gondolunk.

Mindenesetre, ha összehasonlítjuk a mai helyzetet az 1969. évivel, többségben vannak a hasonlóságok. Például ma is azt tapasztaljuk, hogy „az állampolgárok nem fordítanak kellő gondot személyi és különböző jogbiztosító irataik megőrzésére."

(A közölt cikk szerzője Bálint Ferenc (1912-1997) levéltáros, az akkori Békés Megyei Levéltár munkatársa.)