Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > 2007. évi program

Beküldés dátuma: 
2009.02.10.

A Magyar Országos Levéltár kreatív csapata a Levéltárosok Egyesületének sátrában mutatkozott be először a közönségnek. A rendezvényt arra is felhasználtuk, hogy nevet keressünk tudós egerünknek, aki a nyolc éves Svindt Mariska tervei alapján, Fábián Elvira közreműködésével öltött testet. Olyan sok ötletes és találó pályázat akadt, hogy nagy hirtelenjében nem tudtunk egyetlen név mellett dönteni. Ezért a három nevet – doktor cinegérfalvi Historikus Benedek, Levegér és Herald’ika – választottunk, és úgy határoztunk, hogy a levéltár gyerekprogramjain ezután három egér fogja kalauzolni a gyerekeket. A tapasztalt levéltári egér, Benedek vállalkozik arra a nehéz, de nemes feladatra, hogy rokonát, Levegért jó levéltárossá képezze. Ezt egyelőre csak rendezvényeinken teszi, nemsokára azonban megcsillantja írói tehetségét is... Levegérrel egyetemben. Herald’ika, az egércsapat egyetlen leánytagja egyelőre kissé szégyenlős, rejtőzködik a nagyközönség elől. De türelem: hamarosan ő is felbukkan majd a színen, hogy tudásával gazdagítsa a két férfiú és a gyerekek ismereteit.

[1]
Galéria megtekintése [2]
Nagyítás Képek megtekintése [2]

Szepesi Noémi adta Historikus Benedek nevét,
Szász Csenge Levegér nevét,
Hollár Johanna pedig Herald’ikáét.

 


Forrás:https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kozmuvelodes/muzeumok_majalisa/2007_evi_program.html

Hivatkozások
[1] http://www.mol.gov.hu/letoltes.php?d_id=317 [2] https://mnl.gov.hu/javascript%3Avoid%280%29%3B