Lauringer István
(1873. augusztus 13. – ?)[1]

őszegen született római katolikus családban. Államtudományi államvizsgáját a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen tette le 1899. január 30-án. A magyar mellett a német nyelvet beszélte. 1896. május 1-e és 1898. február 20-a között ügyvédjelöltként működött. 1898. február 21-től közigazgatási gyakornok volt ugyanezen év augusztus 1-ig.[2] Ekkor szolgabírónak választották meg a felsőőri járásban.[3] 1901. december 19-én megerősítették hivatalában.[4] 1903. június 28-a és november 9-e között -Szabó Elek főszolgabíró megromlott egészségi állapota miatt- helyettesített a felsőőri járás szolgabírói hivatalánál.[5] 1904. augusztus 29-én tiszteletbeli főszolgabírónak nevezte ki Ernuszt József főispán.[6] 1905. január 30-án a felsőőri járás főszolgabírójának választották meg.[7] 1917-ben másod osztályú polgári hadiérdemkeresztet kapott. 1921-ben a megszállás idején a felsőőri járás főszolgabírójaként menekülni kényszerült, és az egyik üresedésben lévő szolgabírói állásra osztották be, ideiglenesen pedig az alispáni hivatalnál teljesített szolgálatot. 1924. január 9-én a szombathelyi járásba osztották be, mint szolgabírót. 1925. február 20-án a kőszegi járás szolgabírói hivatalához helyezték át. 1929. december 31-én ment nyugdíjba.[8]