![]() |
| Jakab Bódog 881. január 13-án tett esküt mint díjtalan joggyakornok.[2] 1882. szeptember 20-án lépett a vármegye szolgálatába, mint kinevezett és helyettesített fizetéses segédszolgabíró a felsőőri járás szolgabíróságán.[3] 1883. november 18-án a felsőőri járásban segédszolgabírónak választották.[4] Az 1889 decemberében tartott általános tisztújítás alkalmával a körmendi járás szolgabíróságához került.[5] 1893. május 1-ig töltötte be ott szolgálatot, ahonnan a szombathelyi járásba került, ahol 1894. augusztus 6-ig volt hivatalban.[6] 1895. december 19-én a kiscelli járás főszolgabírója lett.[7] 1901. december 19-én tartott általános tisztújítás alkalmával ismételten a kiscelli járás főszolgabírójává választották.[8] 1902-1903-ban súlyos meghűléses betegsége miatt szabadságon volt. Állásába 1903. március 8-án tért vissza, azonban alkalmasságával kapcsolatosan kételyek merültek fel, melyek eloszlatására a vármegyei tiszti főorvost kérte fel a törvényhatósági bizottság. A főorvos 1904. október 4-én terjesztette be jelentését a vizsgálattal kapcsolatban. Megállapította, hogy a betegség következtében jelentősen csökkent a főszolgabíró teljesítőképessége. A vizsgálat eredményét – mérlegelve a vármegyei szabályrendelet alapján – Bezerédj István alispán 1904. október 17-től november 14-ig ismételten szabadságolta Jakabot, aki kérelmet adott be szabadságának 1905. február 15-ig való meghosszabbítására, melyre az engedélyt megkapta. Február 23-án visszatért a szolgabíróság ügyeinek intézéséhez. Ennek ellenére mégis nyugdíjaztatását kérte, amíg arról döntés született a törvényhatósági bizottság ismételten szabadságolta –méltányolva a járásában elvégzett kifogástalan munkáját- szeptember 17-ig. A tiszti főorvos szeptember 13-án ismételten megvizsgálta, és a további munkára alkalmatlannak találta. 24 évi szolgálat után szeptember 14-én a törvényhatósági bizottság döntött nyugdíjazásáról, ám ez nem történt meg.[9] Nyugdíjaztatását 1907. május 22-én határozta el a törvényhatósági bizottság július 1-i hatállyal.[10] [1] VaML Közgy. jkv. 4245/ 1911 [2] VaML Közgy. jkv. 9420/1907 [3] VaML Közgy. jkv. 1882. november 20. sz. n. [4] VaML Közgy. jkv. 29132/1883 [5] VaML Közgy. jkv. 34141/1889 [6] Melega-Söptei adattár. [7] VaML Közgy. jkv. 1895. december 19. sz. n. [8] VaML Közgy. jkv. 43938/1901 [9] VaML Közgy. jkv. 8313/1905 [10] VaML Közgy. jkv. 9420/1907
|