Az 1950-es években a kisebb települések, de főleg a falvak hírszolgálatát a „hangos híradónak” nevezett készülékek látták el. Miután magyar nótával vagy tánczenével az utcára csalták a lakosságot, a tanácsházán ülő bemondó hosszan sorolta a központi rendeleteket, utasításokat, a helyi híreket, megdicsérte a beadásban élen járó „dolgozó parasztokat”, vagy éppen kipellengérezte a „reakciósokat” a „kulákokat”.