Veszprém megye kincsestára 19. – Dipólia népfrontja. (Párt)Állam és hazafiság diákszemmel 1984-ben

2021. július 01. - 10:28

1984 áprilisában egy érdekes tanulmányi versenynek adott otthont a Veszprémi Vár. A téma az állampolgári ismeretek voltak, a verseny címe is ez volt: Hazám állampolgára vagyok. Nem kizárólag jogi adatok felmondásán alapult, hanem széles teret engedett a résztvevők kreativitásának és humorának is. Az akkori idők szellemében persze az államszocializmust és az egypártrendszert tüntette fel az ország természetes állapotának, ugyanakkor mintha már megjelent volna benne a finom rendszerkritika korlátozott lehetősége is. Az esemény Levéltárunkban (a Hazafias Népfront Megyei Bizottságának anyagában) található dokumentumai egy történeti korszak szellemiségének érdekes nyomai.

[1]

A verseny egyik fő szervezője a Hazafias Népfront volt, így elöljáróban érdemes beszélni erről a különös, sokarcú szervezetről is, amely a magyar történelem egy szakaszában fontos szerepet játszott az ország életében. A népfront-politika eredetileg a két világháború között különböző pártok összefogását jelentette a demokrácia védelmében minden diktatórikus fasiszta törekvés ellen, illetve bizonyos társadalmi reformok támogatására. Ezekben az összefogásokban részt vettek a kommunista pártok is, amelyek az 1930-as évek második felétől egyre inkább igyekeztek átvenni az ilyen szervezetekben a vezető szerepet. (A Kommunista Internacionálé 1935-ös kongresszusán hivatalosan követendő irányvonalként hirdették meg a népfront-politikát, azaz a „polgári” pártokkal való szövetséget minden ország kommunista pártja számára.) Erre jó alkalmat teremtett részvételük a II. világháború alatti ellenállási mozgalmakban és a Szovjetunió nem is mindig titkolt támogatása az azt követő években. Így a sztálinista fordulatok után a Keleti Blokk országaiban a népfrontok egyre inkább a kommunista uralom eszközeivé váltak; főképpen arra szolgáltak, hogy minden más pártot a kommunista vezetőség irányításának és ellenőrzésének rendeljenek alá, miközben kifelé azt a látszatot keltették, hogy az ország élén álló vezető Pártot a társadalom minden rétege támogatja. A folyamat Magyarországon is lejátszódott, a népfront mindegyik formája megjelent az ország XX. századi történetének egy-egy szakaszában. (A Magyar Front volt a II. világháború alatt a német megszállók elleni harcra szövetkezett politikai szervek gyűjtőhelye, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) a háború utáni újjáépítésre összefogott pártok egyeztető fóruma, a Magyar Függetlenségi Népfront (MFNF) viszont 1949-ben már a teljes kommunista hatalomátvétel eszköze lett, és minden más párt felszámolásához is hozzájárult.)

A Hazafias Népfrontot a reformkommunista miniszterelnök, Nagy Imre alapította 1954-ben. Ekkor a Függetlenségi Népfront már nem működött, illetve merőben formálissá vált. Nagy Imre kimondott célja az volt, hogy a Sztálin halála utáni fellazuló diktatúrában ismét helyet biztosítson a Magyar Dolgozók Pártján (az állampárton, azaz a Kommunista Párt utódpártján) kívül más szervezeteknek is a közéletben való részvételre. Ezen elsősorban a szakmai és „civil” szervezeteket értette, de arra is hajlandó lett volna, hogy a Népfront keretében esetleg a régi pártok is újjászerveződhessenek, ha elismerik a MDP vezető szerepét. Ez utóbbi tervet a többi kommunista vezető merev ellenállással fogadta, így végül nem valósult meg. (Egyébként is megfigyelhető, hogy a Hazafias Népfront megalapítása kapcsán Nagy Imre mindig egyenrangú felek együttműködéséről beszélt, míg mások inkább a kommunisták „nevelő szerepéről” a társadalom más részei felé, ami elég beszédes volt abból a szempontból, hogy milyen szerepet szánnak ennek az új „társadalmi összefogásnak”.) 1956-ban viszont a Népfront fórumai sok helyen (így például Veszprémben is) a pártállami rendszerrel szembeni elégedetlenség legális kimondásának terei, így a forradalom egyfajta eszmei előkészítői is voltak.

Annak ellenére, hogy a forradalom leverése után a Nagy Imre ellen folytatott koncepciós perben az egyik vád „a Párt szerepének gyengítése” volt, a Kádár-rezsim mégsem döntött úgy, hogy végleg leszámol a bűnbaknak és lázadónak kikiáltott miniszterelnök által létrehozott társadalmi szervezettel is. A Hazafias Népfrontnak még csak a nevét sem változtatták meg, hogy így határolják el a Nagy Imre-féle szervezettől. (Sőt korábban, amíg a megtorlás meg nem kezdődött, a Kádár János körül csoportosuló egyes pártvezetők még azt a lehetőséget sem zárták ki, hogy a Népfront keretén belül mégiscsak engedélyezni fogják olyan pártok továbbélését, amelyek 1949-ben voltak kénytelenek beszüntetni működésüket, de 1956-ban, a forradalom alatt újjászerveződtek. Végül ezt az ötletet már a forradalmárok felé tett túlzott engedménynek vélték, és ismét elvetették.)

Így aztán a Hazafias Népfront fontos eleme maradt a rendszernek később is, egészen 1989-ig. Továbbra is társadalmi ernyőszervezetként működött, vagyis nem egyes egyének, hanem szervezetek voltak a tagjai. Ezek közül a szervezetek közül csak egy volt az állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSzMP), de minden lehetséges fórumon hangsúlyozták, hogy a Népfront elismeri a Párt vezető szerepét, és politikájának érvényre juttatását segíti. (Szó sem volt tehát egyenlő felek egyeztető fórumáról.) Az országgyűlési választásokon hivatalosan a Hazafias Népfront jelölte a képviselőket (szigorúan a pártvezetéssel egyeztetve), így politikai szempontból leginkább az volt a szerepe, hogy a törvényhozásban mindig legyenek pártonkívüli, de sohase legyenek kifejezetten ellenzéki közszereplők.

Emellett a pártállami rendszer igyekezett egyfajta népfront-legendáriummal alátámasztani saját uralmát, azt a (hamis) képet sugallva, hogy a Magyarországon működött összes népfront (a Magyar Fronttól a Hazafias Népfrontig) tulajdonképpen egy és ugyanazon szervezet, amelynek élén mindig is a kommunisták álltak. Természetesen a Kádár-kor történetírói emellett igyekeztek kerülni Nagy Imre nevének, illetve legalábbis kezdeményező szerepének megemlítését az 1954-es népfront-(„újjá”)szervezés kapcsán.

Hasonló népfront-rendszer működött egyébként ebben a korban a Keleti Blokk összes országában, azzal a különbséggel, hogy a legtöbb helyen a pártok működését is engedélyezték az ilyen népfrontok keretein belül. (Persze ezek minden esetben csak afféle formális, valódi szereppel nem rendelkező szervezetek voltak a „társadalmat vezető” „legnagyobb testvér” mellett. A parlamenti helyeket pedig más országokban is lényegében előre osztották el, úgy, hogy mindig az adott ország kommunista pártjának legyen többsége.) A mai napig ugyanígy működik a politikai élet olyan pártállami rendszerű országokban, mint Kína vagy Észak-Korea, amelyekben a kommunisták vezető szerepének hangsúlyozása mellett formálisan szintén többpártrendszer van.

Mindezeken túl a Hazafias Népfrontnak elsősorban kulturális szerepe volt. A kultúra (és a tudomány) területén már valóban nagyobb szót kaphattak pártonkívüliek is (anélkül, hogy megalázó módon állandóan a Párt vezető szerepét kellett volna ismételgetniük) a Népfront olyan tagszervezeteiben, mint az Írószövetség, a Magyar Újságírók Szövetsége, vagy a Honismereti Szövetség, valamint olyan területeken, mint a környezetvédelem és a szociológia.

A Hazafias Népfront egyik fontos célkitűzése volt „az állampolgári tudatosságra való nevelés” is. Ennek eszköze volt az Államigazgatási Főiskolával és a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel közösen szervezett Hazám állampolgára vagyok tanulmányi vetélkedő is. A verseny értékelésénél a Népfront egyik képviselője ezt így fogalmazta meg: „A feladat tehát az, hogy a napjainkban felnövekvő új nemzedék tisztában legyen az állami szervek felépítésével, működésével, ismerje jogait, kötelezettségeit, kapja meg az állampolgárrá váláshoz szükséges ismeretanyagot és emóciókat.” Hozzátette: az állampolgári ismeretek meglehetősen elhanyagolt területe az oktatásnak (bár része a tantervnek), így egy ilyen esemény jó alkalom, hogy ennek fontosságára felhívja a figyelmet.

A Hazám állampolgára vagyok című vetélkedőt ebben a játékos formájában (egy fiktív állam kialakításával) első alkalommal 1983-ban rendezték meg Siklós patinás (és A Tenkes kapitányából bizonyára sok résztvevőnek kellemesen ismerős) várában. 1984. április 6-8-a között aztán a Veszprémi Vár lett az új helyszín, ahol az ideérkező (döntőbe jutott) középiskolai csapatok igyekeztek megszerezni Dipólia (ez valószínűleg a diák+polgár, vagy a diák+politika szavakból alkotott név) kormányának címét.

A gyakorlatban azonban Dipóliának a végén három kormánya is lett, a versenyt ugyanis három kategóriában hirdették meg: a gimnáziumok, a szakközépiskolák és a szakmunkásképzők kategóriájában. Mindegyik kategóriában az első hat helyezettet díjazták. Az első helyezettek jutalma külföldi üdülés volt Kelet-Németországban (az NDK-ban), a második és a harmadik csapaté különböző értékű belföldi utazási csekkek, a negyediké balatoni üdülés, az ötödiké és a hatodiké szintén utazási és vásárlási utalványok.

[2]

A feladatok elsősorban az egyes hatalmi ágak működéséhez kapcsolódtak, és a megoldásokat többek között a jog és a közigazgatás szakemberei értékelték szakszerűség szempontjából is, de azért feltehetően helyet hagyva a kreatív ötletek érvényesülésének is.

A feladatokról és a verseny állásáról pedig a résztvevők többek között Dipólia hivatalos lapjából, a Di-Pol Magazinból értesülhettek (ezt feltehetően a korábbi év győztes csapata készítette, vagy a KISz diák-aktivistái).

[3]

Az első feladat Dipólia szimbólumainak, címerének, zászlójának és himnuszának megalkotása volt. A győztes pályaműveket természetesen szintén közzétette a Di-Pol Magazin.

[4]

Minden csapat kézhez kapta ezenkívül a diákköztársaság alkotmánykezdeményének egy példányát.

[5]

[6]

[7]

A feladat volt ezt az alkotmányt kiegészíteni különböző pontokkal, majd ezeket felterjeszteni a valós hivatásos jogászokból álló Alkotmányjogi Bizottságnak.

[8]

Hasonló módon lehetett részletes jogszabálytervezeteket készíteni, amelyekért aztán lobbizni is kellett az államigazgatásban fontos szerepet játszó szervezeteknél.

[9]

(Hogy ezen szervezetek képviselőinek szerepét valóban az adott szervezetek tisztségviselői játszották-e, az nem derül ki a dokumentumokból.)

Minden csapatnak el kellett készítenie a saját kormányprogramját is, amelyeket a zsűri szintén értékelt. Pluszpont járt azért, ha a programot röviden, röpcédulákon is igyekeztek népszerűsíteni a versenyzők.

[10]

Része volt még a versenynek egy bírósági tárgyalás megfigyelése is. A tárgyalások ténylegesen a Veszprémi Bíróság tárgyalótermeiben zajlottak le, valós jogászok részvételével, persze fiktív ügyekkel. A versenyzők feladata az volt, hogy észrevegyék a bíró, az ügyész és az ügyvédek által (szándékosan) ejtett hibákat.

[12]

Érdekes feladat volt egy sajtótájékoztatón való részvétel, ahol az addig megszerzett pontok arányában tehettek fel a csapatok kérdéseket Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront főtitkárának és a KISz képviseletében érkezett Szekeres Imrének. (A leírásban még Varga Sabján László szerepelt, ő azonban végül is nem tudott eljönni.)

[13]

A kérdéseket maguk a kérdezettek pontozták utólag (ami némileg visszatetszőnek tűnhet), ez azonban nem tartotta vissza a középiskolásokat attól, hogy megragadják az alkalmat, és a saját valós mindennapi problémáikról tegyenek fel kritikus és fogós kérdéseket a „nagyhatalmú” személyiségeknek. A versenynek ezt a részletét (és a versenyzők érett hozzáállását) a Veszprém Megyei Napló is kiemelte másnapi tudósításában.

[14]

(Ugyanez a kritikusság volt a jellemző egyébként az elnöki programoknál is.)

[15]

A sajtótájékoztatóról természetesen tudósítást is kellett írni mindegyik csapatnak, illetve a megszerzett pontok arányában műsoridőt vásárolhattak Dipólia Rádiójában, és ebben is előadhatták tapasztalataikat és ötleteiket.

Az egyik legérdekesebb koncepciójú feladat azonban az volt, amely a rendszerellenzék kezelését igyekezett megtanítani a versenybe érkező diákoknak.

[16]

Az ellenzéki fórum persze nem titkoltan a Szabad Európa Rádió paródiája volt, a cél pedig nyilvánvalóan a rendszer eszmei-ideológiai védelmének betanítása („indoktrinációja”), bizonyos értelemben az „ellenség” és a „saját tábor” kijelölése az ifjú állampolgár számára. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy mindezt már nem az ellenfél ignorálásán, cenzúrázásán keresztül akarták elérni, hanem a vitakultúra és a kritikai érzék bizonyos fejlesztésével (még ha ez szigorúan ellenőrzött és keretek közé szorított kritikai érzék is volt). A Di-Pol Magazinban megjelent tudósítás alapján azonban láthatjuk, hogy az ilyen beszélgetésekben megint szóba kerülhettek olyan kényes kérdések is, amelyeket a Párt vezető politikusai a mindennapokban inkább kerülni igyekeztek. Például az is, hogy miért nincs Magyarországon is legalább formális többpártrendszer, ha ugyanezt más államszocialista rendszerekben (pl. Csehszlovákiában, Lengyelországban, Bulgáriában, Kelet-Németországban) az ottani népfrontok keretében engedélyezték. És még az 1956-os eseményeket is szóba lehetett hozni.

[17]

Mindez már az 1980-as évek szabadabbá váló légkörének eredménye lehetett.

A verseny első helyezettje gimnáziumi kategóriában a Budapesti Piarista Gimnázium csapata lett. (Bizonyára sokan voltak, akik egy fricskának érezhették a nyíltan ateista pártállam felé, hogy egy ilyen vetélkedőben egy egyházi iskola csapata bizonyult a legjobbnak.) A szakközépiskolai kormány címet a debreceni Erdey Grúz Tibor Szakközépiskola, míg a szamunkásképzői kormányét egy Veszprém megyei csapat, az ajkai 301. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjai vehették át.

[18]

[19]

A zsűri ezeken kívül számos különdíjat is kiosztott.

[20]

Eddig nem találtam nyomát annak, hogy a Hazám állampolgára vagyok vetélkedőt a következő években is megrendezték-e, és ha igen, még hányszor és hol került sor rá. Mindenesetre a Di-Pol Magazin fellelhető példányai, illetve a verseny előkészítésével és értékelésével kapcsolatos iratok érdekes dokumentumai egy lassanként liberalizálódó pártállami rendszer utolsó korszakának. Ezeket olvasva talán azon is elgondolkozhatunk, hogy saját korunkban hogyan tehetjük hatékonyabbá az állampolgári jogok, a tudatos társadalmi részvétel oktatását, kritikus gondolkodásunk és vitakultúránk fejlesztését.

Levéltári források

MNL VeML X.451. A Hazafias Népfront Veszprém Megyei Bizottságának iratai. II.45. „Hazám állampolgára vagyok” vetélkedő-DIPOLIA (Az állampolgári és jogi ismeretek oktatásának helyzete)

Veszprém Megyei Napló 1984. április 8. (4. o.)

Irodalomjegyzék

A Hazafias Népfront működési szabályzata. In: A Magyar Népfront története. Dokumentumok 1935-1975. II. kötet. Szerk.: Szabó Bálint. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977. 200-207. o.

A Magyar Népfront története. Dokumentumok 1935-1976. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977.

A többpártrendszer segíti a népi demokrácia megszilárdítását. A Zsenmin Zsipao cikke. In: Népszabadság 1956. nov. 23. (5. o.)

BENCSIK Péter: A Rákosi-rendszer állama.

http://allamszocializmus.lapunk.hu/tarhely/allamszocializmus/dokumentumok/rakosi_allam.pdf [21]

Constitution of the People’s Republic of China https://web.archive.org/web/20160206022127/http://www.npc.gov.cn/englishnpc/Constitution/2007-11/15/content_1372962.htm [22]

DIMITROV, Georgi: A fasizmus előretörése és a Kommunista Internacionálé feladatai a munkásosztály egységéért a fasizmus ellen folytatott harcban. In: Uő: Az antifasiszta harc stratégiájáról. Ford.: Márkus Pál, Tihanyi József, Zalai Edvin. Szerk.: Harsányi Iván, Székely Gábor. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985. 42-127. o.

FREIER, Olaf: Die Transformation der DDR-Blockparteien wahrend und nach der politischen Wende. http://www.paper.olaf-freier.de/blockpt.htm [23]

HORVÁTH László – JUHÁSZ Róbert: Mit kell tudni a Hazafias Népfrontról? Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985.

KÁLLAI Gyula: A magyar népfront négy évtizedéről. Magvető Kiadó, Budapest, 1977.

MÉRAY Tibor: Nagy Imre élete és halála. Bibliotéka Kiadó, Budapest, 1989.

NAGY Imre: A mai zászlóbontással a Hazafias Népfront elindul, hogy betöltse nagyszerű elhivatottságát, a nemzeti egység megteremtését. In: A Nagy Imre-vonal. Dokumentumválogatás. Szerk.: Dér Ferenc és Kovács Lajos Péter. Reform Rt., Budapest, 1989. 283-292. o.

PAPP István: Fehér Lajos. Egy népi kommunista politikus pályaképe. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Kronosz Kiadó, Budapest-Pécs, 2017.

RAINER M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz II. kötet 1953-1958. 1956-os Intézet, Budapest, 1999.

STANDEISKY Éva: Veszprém megye. In: A vidék forradalma 1956. II. kötet. Szerk.: Szakolczai Attila. 1956-os Intézet, Budapest, 2006. 397-436. o.

TERTITSKIY, Fyodor: Being a Minor Party in the North. https://www.nknews.org/2014/11/being-a-minor-party-in-the-north/ [24]

VALUCH Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.