A m. kir. honvédtiszti özvegyek és árvák segélyellátási intézete által kiállított köszönő oklevél Stoll Ferenc m. kir. honvéd főhadnagy részére (Budapest, 1916. június 10.)

A történelmi Magyarország területéről hárommillió-nyolcszázezren vonultak be katonának, ebből nyolcszázezren sebesültek, sérültek meg, nagyjából hatszázhatvanezer a halálos áldozatok száma, és körülbelül ugyanennyien kerültek hadifogolytáborokba az első világháború folyamán. Ez azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen minden második katona térhetett csak haza épségben. Már a háború elején több tízezer sebesült katona került a frontról kórházakba. Ilyen sok sérült, beteg és rokkant katona ellátására az ország hadegészségügy és hadigondozás szempontjából sem volt felkészülve. Általános meggyőződés volt, hogy a rokkantkérdés rendezése, a „rokkanásnak induló katonák” gyógyítása a legfontosabb megoldandó feladat. Mindeközben a hadiárvák, de legfőképp a hadiözvegyek ügye háttérbe szorult. Az ő sorsukon a társadalom leginkább gyűjtésekből származó pénz- és egyéb adományokkal igyekezett enyhíteni. Ezek az akciók már röviddel a háború kitörése után megindultak, főként a Vöröskereszt, a sajtó, valamint jótékony szervezetek és magánszemélyek jóvoltából.

A veszprémi Stoll Ferenc egyike volt azoknak, akik rendszeres pénzadományokkal támogatták az elesett katonák özvegyeit és árváit. A m. kir. honvédtiszti özvegyek és árvák segélyellátási intézete által 1916. június 10-én  kiállított köszönő oklevél tanúsítja, hogy Stoll Ferenc m. kir. honvéd főhadnagy 373 Korona 33 fillért adományozott eme jótékony célra, s ezzel az alakító (alapító) tagok sorába lépett.

Stoll Ferenc azonban maga is áldozata volt a háborúnak, akárcsak azok a családok, akiket adományaival segített – testi épségét áldozta fel a haza oltárán. A jótékonyságát megköszönő oklevél a háborús szolgálata alatt súlyos sebesülést szenvedett veszprémi tisztviselő hadigondozási iratai között található. Az iratokat átolvasva városunk egy olyan polgárának alakja bontakozik ki, aki patriotizmusával, társadalmi feladatvállalásaival méltó az utókor figyelmére.

Stoll Ferenc 1876. október 3-án született Veszprémben. Szülei Stoll Miklós veszprémi kékfestőgyáros, festőmester és Veninger Anna voltak.Iskoláiról annyit tudunk, hogy a veszprémi róm. kat. főgimnázium tanulója volt, amelynek 1890. és 1894. évi értesítőiben a segélyegylet diák tagjai között szerepel. (Az iskola 1928. évi értesítőjéből azt is tudjuk, hogy a piarista gimnázium részére később is folyósított adományokat.) Tanulmányainak befejezése után tisztviselőként dolgozott, a Veszprémi Takarékpénztár segédkönyvelője lett. 1901-ben eljegyezte Scholtz Vilma Klárát, egy budapesti műegyetemi tanár leányát. Házasságkötésük után hamarosan megszületett Ferenc nevű kisfiuk, aki azonban 1908-ban, hat esztendősen meghalt.

Stoll Ferenc katonai szolgálatát 1897-ben kezdte meg egyévi önkéntesként, saját költségen. A következő évben címzetes tizedessé majd címzetes őrmesterré léptették elő. 1901-től tartalékos hadapród volt a marosvásárhelyi cs. és kir. 62. gyalogezrednél, majd 1904-ben tartalékos hadnaggyá léptették elő. 1907-ben áthelyezték a székesfehérvári m. kir. 17. honvéd gyalogezredhez. 1910-ben szolgálaton kívüli viszonyba helyezték mint Veszprémben tartózkodó, a székesfehérvári 17. hadkiegészítő parancsnokság nyilvántartásába tartozót.

1913-ban a veszprémi tégla- és cserépgyár Csomay Kálmán és társai közkereseti társaság alapító tagjai között találjuk. A háború kitörése után – ezt hazafiúi kötelességének érezvén – minden ingatlanvagyonát eladta, s az abból befolyt 300.000 Koronát hadikölcsönbe fektette.

1914. augusztus 2-án újra bevonult, s november 1-vel tartalékos főhadnaggyá léptették elő. A német Bothmer-hadtestbe (német Déli Hadsereg Felix von Bothmer gyalogsági tábornok által vezényelt hadteste) beosztva teljesített szolgálatot az északi harctéren, amikor 1915. június 1-jén megsebesült a gorlice-stryji hadjáratban, Jaroslavnál. A robbanógolyó okozta sebesülés következménye jobb oldali arcideg sérülés, a bal felkar hűdése (bénulása) és a jobb kar részleges mozgáskorlátozottsága lett. Szeptemberig állandó kórházi kezelés alatt állt, majd helyi szolgálatra alkalmasnak minősítették. 1916 áprilisáig a soproni helyőrségi kórházba osztották be mint lábadozó tisztet, ahol a kórházparancsnok-főorvos mellett teljesített szolgálatot. (Köszönő oklevélét is ott vehette kézhez.). Ezután Győrbe vezényelték, a már felépített, de még nem üzemelő „Győri Magyar Ágyúgyár” katonai és kereskedelmi osztályainak megszervezésére és a gyár hadügyminisztérium alá rendelt katonai parancsnokságának vezetésére. Ekkor a III. népfelkelő munkás zászlóaljhoz volt beosztva mint szolgálaton kívüli viszonybeli főhadnagy. Itteni kitűnő szolgálataiért a pozsonyi cs. és kir. V. hadtestparancsnok elismerésében részesítette. A háború alatt tanúsított kitűnő szolgálatáért 1917-ben a Legfelsőbb Dicsérő Elismerésben (Signum Laudis) részesült, a kardok egyidejű adományozásával. 1918-ban rövid ideig az ajka-csingervölgyi kőszénbánya bányaparancsnokságát vette át, majd századosi rendfokozattal – amelyet 1917. november 1-én nyert el – nyugdíjazták. 1919-ben a pozsonyi katonai kerületi parancsnokság nyilvántartásában állt, ahol a felülvizsgálati bizottság rokkanttá, mindennemű népfelkelői szolgálatra alkalmatlanná nyilvánította.

Hazafiságára és nagylelkűségére jellemző, hogy 1914. évi bevonulásának első napjától egészen leszereléséig tiszti illetményének egy részét a m. kir. honvédtiszti özvegyek és árvák segély-ellátási intézetének és a veszprémi m. kir. 31. honvéd gyalogezred hadiözvegyei és árvái segélyalapjának pénztárába fizette be.

A háború után újra a Veszprémi Takarékpénztárnál dolgozott könyvelőként, majd rövid idő múlva főkönyvelőként, s 1927-ben már annak egyik cégvezetője volt. 1920-ban beválasztották a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetségének Veszprém megyei Fiókja felügyelőbizottsági tagjai közé.1930-ban részt vett a veszprémi m. kir. 31. honvéd gyalogezred bajtársi szövetsége alapszabályának kidolgozásában. Az 1930-as években a Nemzeti Egység Pártjának veszprémi titkára (1935-1937) és városi képviselő is volt, valamint a veszprémi MOVE Sport Rt. felügyelőbizottságának egyik tagja. Elnöke volt a HoNSz (Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége) veszprémi csoportjának és titkára a Tuberkulózis Ellen Védekező veszprémi Egyesületnek. 1932-ben a Veszprém vármegyei Frontharcos Szövetség tisztikarába is bekerült, amelynek 1933-ban és 1939-ben is társelnökeként működött. 1934-ben ott találjuk a frissen megalakult veszprémi hadigondozó bizottság tagjai között. 1942-ben beválasztották a száz éves Veszprémi Nemzeti Kaszinó választmányi tagjainak sorába. Valamikor 1943–1945 között Veszprémből Balatonalmádiba költözött, ahol a Bajcsy-Zsilinszky utca 4. szám alatt lakott.

Katonai nyugdíjának, később hadirokkant járadékának folyósítása érdekében többször is kérelmeket kellett írnia az illetékes hivatalokhoz. Az 1920-as években ügyét a Vass József népjóléti miniszterrel baráti kapcsolatban álló Óvári Ferenc, a Veszprémi Takarékpénztár akkori elnök-igazgatója segítette. A miniszter közbenjárásával Stoll Ferencet 100 %-os hadirokkanttá minősítették, ám járadékáért ezután is többször kellett küzdenie. 1957. október 1-jén hunyt el özvegyen, betegen, elhagyatottan, nehéz anyagi körülmények között.

[1]

[2]

Levéltári forrás

MNL VeML XXIII.727.b. A Balatonalmádi Községi Tanács iratai. Hadigondozási iratok. Stoll Ferenc hadigondozási alapirata.

Irodalomjegyzék

Dr. Ravasz István: Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914–1945. Nagykovácsi, 2003.

Dr. Petri Pál: A magyar hadigondozás történetének vázlata. Budapest, 1917.