„…A WC-met ez a sok ember telerakta, amit a cigány 100.000 P. ért nem hajlandó kitakarítani…”

Egy nyugdíjas pénzügyőr panaszai a hiperinfláció és a szovjet megszállás korszakából

Írta: Kiss Lajos

Magyarország lakossága a második világháború befejezését követően rendkívül nehéz gazdasági problémákkal nézett szembe. A nemzeti jövedelem közel egyharmadára esett vissza az előző évekhez képest. Ezt tovább nehezítette a hosszú évek alatt kialakított gazdasági kapcsolatok szétesése, a háború okozta szerény mezőgazdasági termelés valamint, hogy az ország vagyonának jelentős része a Vörös Hadsereg birtokába került.[1] Ezek a tényezők együttesen vezettek a pengő hiperinflációjához, amelynek köszönhetően a gazdaságilag tönkrement Magyarországon a lakosság megfelelő élelmezésében és pénzügyi koordinálásában egyre nagyobb problémát okozott. A lakosság helyzetét tovább súlyosbította a Vörös Hadsereg tagjainak kötelező ellátása. A háború utáni kaotikus körülményeket jól példázza Talpas György gönci lakos esete, aki az 1946 tavaszára kialakult sanyarú, helyzetének orvoslásáért folyamodott kérelmével Gönc község előjáróságához. A kérelmező korábbi foglalkozását és társadalmi elhelyezkedését tekintve a Horthy-korszak megbecsült tisztviselői közé tartozott. Pénzügyőrként feladatait a Magyar Királyi Pénzügyigazgatóságának a miskolci, majd az 1930-as évek utolsó éveitől a kassai kerületében látta el. 1939-ben pénzügyőri szemlésszé léptették elő,[2] majd 1941-ben nyugdíjazását követően 35 évnyi munkásságáért elnyerte a magyar ezüst érdemrendkeresztet.[3]  Feleségével Göncön éltek az ún. „Újsoron”, a 608. sz. alatt. Az „Újsor” a mai Dózsa György, illetve Petőfi utcákat jelenthette, e két utca kereszteződésénél volt Talpas György háza.[4] Az 1920-as évektől több köztisztviselő, kereskedő építtetett otthont maga és családja számára ezekben az utcákban. Az „Újsor” közel volt a vasútállomáshoz, s ez rendkívül vonzóvá tehette az itteni épületeket az elszállásolás szempontjából a megszálló szovjet csapatok számára.

Talpas György, a kassai kerület Magyar Királyi Pénzügyigazgatóságának nyugalmazott pénzügyőri szemlésze 1945. december 8. és 1946. március 8. között több szovjet katona elszállásolásának volt szenvedő alanya. A katonák „befogadása” nem számított a nyugalmazott pénzügyőri tiszt számára újdonságnak, ugyanis már a háború ideje alatt, 1944. december 17. és 1945. március 14. között is meg kellett osztania otthonát a megszállókkal. Az 1945. december elejétől kezdődő szállás biztosításánál a kényszerűségből lett házigazda – volt pénzügyőri tiszthez illően – igyekezett pontos elszámolást készíteni a „vendégek” által okozott károk költségeiről annak reményében, hogy az összeget később vissza tudja igényelni. Az elszámolt tételek között a legnagyobb arányban az áramfogyasztás szerepelt, mivel a szállásadó az ebből keletkezett számlákat március hónapban már nem tudta a jövedelméből kifizetni. Ez leginkább a pengő hiperinflációjának köszönhető gazdasági összeomlásból fakadt. Mindemellett persze problémát jelentett, hogy a szovjet katonák elszállásolásának egyéb feladatai meghaladták Talpas György anyagi kereteit.

A forrás érdekessége, hogy viszonylag nyomon követhető benne a pengő hiperinflációjának növekedése a havi villamosenergia díjának tükrében. Az átlagban 4 kW-nyi villanyfogyasztás értéke 1945. december végén 9940 pengő volt, míg egy 3 kW-nyi fogyasztást említve a villanyszámla 1946. március elejére 804.400 pengőbe került. A növekvő energiaárakat azonban nem követte nyugdíjának arányos emelkedése. A januárban keletkezett 107.900 pengős villanyszámla kifizetése Talpas Györgynek még nem jelentett akadályt, szemben a február-márciusi fogyasztási díj kiegyenlítésével. A nyugdíjas és már betegeskedő finánc napra pontosan vezette, hogy hány fő és mennyi ideig tartózkodott nála. A szállás kijelölésében felelős személyeket is megnevezi a forrás. Először 1945. december 7-től „fogadta” a szovjet hadsereg négy sofőrjét, akiket a kérelemben „árpásoknak” nevezett. Az elnevezésből arra következtethetünk, hogy az elszállásolt katonák feltételezhetően a szovjet csapatok élelmezésének szállításával lehettek megbízva. A négy szovjet gépkocsivezető egészen karácsony másnapjáig, december 26-ig tartózkodott Talpas György házában, ahol az ellátás mennyiségét, formáját a szállásadó kifejezetten sérelmezte. Panaszával eredménytelenül fordult a község előjáróságához. 1946. január 8-tól 11-éig ismét egy orosz katonával kellett megosztania a házát. Az ezt követő napon érkező ún. három főből álló „telefonosokat” kellett befogadnia tizenegy napig, majd az ún. „szénások” parancsnokát, egy szovjet kapitányt, valamint egy hadnagyot. Papp Béla, a község bírája meghagyta Talpaséknak, hogy a két tiszt reggelijéről és vacsorájáról is gondoskodjanak. Az ellátásért cserébe burgonyát ígért a község vezetője, amit vélhetőleg még márciusban sem vehettek át Talpas Györgyék. A tisztek viszonylag hamar tovább álltak, két napig tartózkodtak ott. Ezt követően még kétszer kellett elszállásolni 1-1 szovjet katonát 2-2 napra. A „vendéglátás” nehézségeinek tetőpontja azonban 1946. február 24-én következett be, amikor is Szilágyi Dezső községi jegyző beleegyezésével Vass Bertalan kapitány a Göncön tartózkodó szovjet „szénások” irodahelyiségét Talpasék otthonában jelölte ki. Az iroda – ahova a telefont is bevezették – 13 napig funkcionált kisebb központként. A kérelemben foglaltak szerint „…éjjel-nappal szolgálatot végeztek, nappal 40-50, sőt több ember is megfordult, éjjel 8-10 emberből álló őrség…” volt jelen.[5] Ez a zsongó légkör 1946. március 8-ig tartott. Ezt követően Talpas Györgyék próbálták rendezni az otthonukat. A villamosenergia ára mellett azonban a napszámok is jelentősen megemelkedhettek, kérelmében a következő panasz enged erre következtetni:  „…A WC-met ez a sok ember telerakta, amit a cigány 100.000 P.ért nem hajlandó kitakarítani…”.[6]

Az 1946. március 29-én kelt kérelemben, a kérelmezett végösszeg 3.000.000 pengő volt. Ebbe Talpas György beleszámolta a villanyszámlák kifizetésével járó költségeit, de a szovjet katonák által okozott károkat is, mint a kapuoszlopainak és kapujának tönkretételét, a kitört barackfákat vagy az összetört betonhidat. Talpas levele a község előjárósága elé 1946. április 8-án került. A kérelmet elutasították arra hivatkozva, hogy ezeket a „kis terheket” kötelessége vállalni a lakosságnak, hálából az orosz hadsereg Magyarország „felszabadításért” tett erőfeszítéseiért. A község ebben az időszakban hatalmas anyagi gondokkal küzdött, a vezetők nem tartották volna szerencsésnek a lakosság ingó és ingatlan értékeiben keletkezett károk fedezését, amelyet a következőképpen indokoltak: „A község viszont nem rendelkezik arra semmiféle engedéllyel, hogy bárki részére is a legkisebb megtérítést is teljesíthesse, mivel ilyen címen majdnem a község egész lakossága fordulhatna hasonló kérelemmel.”[7] A község vezetőinek reakciója a kérelemre érthető. A hiperinfláció következtében pl. a beszedett adók jóval kisebbek voltak, mint az azt megelőző hónapokban. 1946 februárjában az ebből származó jövedelme a községnek mindössze 210.000 adópengő körül volt.[8] A község vezetőinek és adminisztrációjának díjazását ekkor már egy ideje terményjáradékok biztosításával igyekezett a vezetőség kompenzálni. A jegyző 1946. március 28-án előterjesztette a helyi előjárók azon kérelmét, hogy a pengő értékének további romlása miatt továbbra is terményjáradékokban kérték a tiszteletdíjukat.[9]

Talpas György így nem kapta meg az igényelt összeget. Pár évvel később, hosszas betegeskedést követően, 1949. április 11-én hunyt el Göncön.[10]

Talpas György kérelme Gönc Község előjáróságához

MNL BAZML V.151. 9. d. 682/1946